Turán. Magyar néprokonsági szemle 22. (1939)
1939 / 4-5. szám - Művészet
szerzők ismertetésére. Három nemzedéket különböztet meg a finn műzene kialakulásában. Az elsőt Melartin, a konzervatórium nemrég elhunyt igazgatója, a másodikat Palmgren, a finn kórus- és zongoraművek szerzője képviseli. Az újak közül Merikanto, Järnefelt, Kuula, Madetoja neveit ragadja ki. A fiatal zeneszerzők közül Uomo Klammi (1900), Eino Linnala (1895) nevét jegyzi fel. Igen érdekes, s sok találó mozzanatra mutat rá Fritz Bose karjalai útitudósítása, mely a fiatal, de egyik legkitűnőbb német zenei folyóirat hasábjain jelent meg. (Archiv, f. Musikforschung 111. 1.96—117. 1.) E fontos tanulmány teljes címe: Typen der Volksmusik in Karelien. Ein Reisebericht. Bose magas színvonalú értekezésében délkeleti Finnország zenéjéről, Viipuri környékének népzenei jellegzetességéről számol be. Hangjegymellékletként is közöl munkadalt száot a kantele születéséről. Tanulmányának egyik legérdekesebb része, a népies hangszerekkel foglalkozó fejezete. A kantelének, a legelterjedtebb népies hangszernek ismertetése után a lószőrkantelét, azaz finnül jouhikantelét említi meg. Bőse átvéve Curt Sachsnak, a berlini egyetem hangszertörténeti professzorának elnevezését Streich-Leiert mond. Megállapítása szerint ez a vonóshangszer ma már kihalt, s csak az osztjákok és vogulok használják (110. 1.). Bőse nézete ebben az esetben helyesbítésre szorul. Bőse, úgy látszik, azonosítja a finn lószőrkantelét az öthúros lírával, melyet a vogulok szankukapnak, az osztjákok pedig naresz-juhnak, azaz zenefának mondanak. Ez Pápay leírása alapján „hosszúkás, vékony fenyőfából készített ládika. A húrjait rénszarvasinból készítik, használat előtt halenyvvel bedörzsölik és úgy pengetik” (Ethn. XXIV. 261. 1.). Ha azonos hangszercsalád tagja is, mégis könnyű rámutatni eltérő vonásaikra. A finn vonóslíra 2—3 húros, osztják végül rokona öthúros. Ez pengető hangszer, míg a finn lírát vonóval szólaltatják meg. Épp ezért némileg alakja is módosul. Bőse megemlít még néhány kevésbbé elterjedt népies hangszert. Szól az egyhúros hegedűről (Kastengeige), melyen polkát, s más tánczenét adnak elő. Ez a hangszer visszavezethető a középkori trumscheitre, azaz a trombitahegedűre. Továbbá fontos a ruckspilli, mely a klarinéthez hasonlít s a régi szerkezetű trombita-harmonika, mely szintén felhangzik néha a falu zenéjében. Bőse tanulmánya egyaránt érdekli a zenetudóst és az etnográfust. Sonkoly István A „Viipuri Dalostestvérek’' hangversenyei Budapesten és Debrecenben. Az egyik legkitűnőbb finn vidéki dalosegylet, a Viipuri Dalostestvérek (Viipurin Lauluveikot) külföldi hangversenykörútja során meglátogatta Magyarországot is. Budapesti hangversenyük rendezésében az Országos Magyar Dalosszövetség, az Egyetemi Énekkarok és a Magyar- Finn Társaság működtek közre. Április 22-én, a Zeneművészeti Főiskola nagytermében volt alkalmunk meghallgatni Theodor Björkluud, kiváló karmesterük vezénylésével megtartott hangversenyüket, melynek során az ismertebb finn zeneszerzők: Järnefelt, Genetz, Madetoja, Merikanto, Krohn, Klemetti, Kuula, Melartin, Tornudd, Linnaia, Palmgren, valamint Sibelius műveiből énekeltek. Fegyelmezett és képzett énekkar művészi teljesítményében gyönyörködhetett az egybegyűlt nagyszámú közönség. A „vájtfülű” kritikusok azonban észrevehették, hogy az énekkar ezen az estén nem a legjobb tudása szerint szerepelt. Oka lehetett ennek a finnek számára szokatlan meleg, s talán még inkább a hosszú utazás, meg a