Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 6. (1905)
1905 / 11. szám - Rapaics Raymund: A Föld sorsa
majd egymás felé, vagyis, amit jelenleg tapasztalunk a Holdon, hogy egy keringés alatt egyszer fordul meg, épp úgy a Föld is majd egy Hold körül keringése alatt egyszer fog megfordulni. A két tömeg távolságától, meg a forgás, illetve keringés időtartamától eltekintve tehát kezdeti és végállapot majdnem ugyanaz. Úgy kering egymás körül a két test, mintha a legerősebb vasrúd kötné össze őket, azaz egymáshoz képest nem fordulnak el. Hogy mikor lesz ez az idő, nem tudhatni. De tekintve azt, hogy a Föld már túllépte virágkorát s hogy így 20—25 millió éves, ennél valamicskével kevesebbre becsülhetjük meg a hátralevő időt. Mert a végállapotban megszűnnek a Földön is a létfeltételek, sőt bizonyos hogy meg fognak szűnni annál jóval előbb is. A Föld utolsó lassú forgása, mely igazán végvonaglása lesz, olyan feltételeket létesít saját felszínén, mint ma van az a Holdon. A folytonos kihűlés, a levegő és víz elpárolgása a világűrbe, a mai életet feltétlenül megölik. Mindez azonban épp oly fokozatos hanyatlással történik majd, mint ahogy fejlődött. Fajok keletkeznek és pusztulnak majd el s valószínű, hogy a folytonos alkalmazkodás miatt a mai fajok képviselői — talán az ember maga sem — nem érik el e végállapotot. A mint a létfeltételek rosszabbodnak, ehhez alkalmazkodó hanyatló fajok alakulnak s így kell majd lassanként az életnek oda visszatérni, a honnan kiindult. Azok a lények tehát, amelyek a végső stádiumhoz közelednek, semmit sem fognak tudni arról, hogy milyen múltjuk volt s hogy mi vár reájuk. Meddig fog hűlni addig a Föld, eljut-e már akkor az absolut hideg hőfokára, mint ahogy a Hold felületén már ma ez uralkodik, vagy lesznek még tengerek? Ki sem tudhatja. De az előbbit inkább hihetjük. És akkor elérkezik végre az a pont is, midőn az élővilág utolsó eszkimója nem talál majd fókát, nem talál sehol védelmet s kivész a Földről az élet, mely maga is épp oly inga-lengést végzett, mint hordozója. Az emberiség története sokkal hamarabb el fog tehát válni a Föld történetétől, mint az élővilág fejlődése, ez megint hamarabb bevégzi futását, mint a Föld. Mert a Hold legnagyobb kilengésével még nem ért véget a Földrendszer története. A természetben sehol sincs nyugalom. Ezt csak az emberi ész találta ki. A Holdnak még vissza is kell hullania a Földre. Ennek oka pedig megint az lesz, amely ok a Hold elválását a Földtől megindította. A végállapot 55 mai napos periódusa is csak egy átmeneti pont. Abban a pillanatban megszűnik a Hold átkeltő erejének működése, de nem a Napé. A Nap árereje bármi csekély dagálysurlódást okoz is, azzal megbontja a Fölrendszer egyensúlyát s a Hold 55 nap alatt nem fogja megkerülni a Földet, mert akkor a Napkeltette dagálysurlódás növeszteni kezdi a napokat. Megindul az a végtelen változás, mely most már a Föld mozgását igyekszik megállítani a Naphoz képest, az 55 napos akkori nap meg fog hoszszabbodni egy akkori évre. Nos és az megint azt idézi elő, hogy a keringési különbözet újból apályt és dagályt idéz elő, mely lassanlassan húzza a Földre a Holdat, míg végre is az reáhull.* Darwin maga eddig szövi mathematikai szálakból álló következtetéseit. Mindez tehát több mint valószínű, bár föltétlen bizonyosságot nem sikerült kimutatni. Hogy azonban teljesebb képet kaphassunk Földünk sorsáról, igyekezzük még ezekből némiképp következtetni. Bizonyos dolog, hogy a Nap is mozog valamelyes pályán, bár eddig annak semmiféle görbültségét nem sikerült kimutatniuk a csillagászoknak. Egy kis parallellizmust tartva szem előtt — a képzelet merész játékaként — feltehetnők, hogy eme Nap-pálya központja talán épp oly hatással volt a Naprendszerre, mint a Nap a Földrendszerre. Mondhatnék tehát, hogy a Föld sorsának is úgy kellene végződnie, mint végezni fogja sorsát a Hold, vagyis a Földnek is a Napba kell majdan hullania, mikorra már talán a Nap is kihűl. Hogy a Föld sorsa ez lesz, az megint abból következik, hogy a Föld is csak olyan csavarodó ingalengést végezhet a Nap körül, mint a Hold a Föld körül, mert belőle keletkezett. Ámde, hogy mi lesz ennek az oka, arról most még nem beszélhetünk. Bizonyos dolog, hogy e tekintetben majdan eredményeket is mutathatnak fel a csillagászok, ha a Napmozgással és Napkeringéssel tisztába jönnek. Akkor talán majd sikerül a Naprendszert a világegyetemmel szorosabb kapcsolatba hozni s ez alapon történetét is tisztázni. * Van az embernek és az emberiségnek, de kivált a tudós világnak egy kedvencz eszméje: mindent Egyre vigyünk vissza. Sokan vannak, akik e tetszetős, de semmi reális alappal nem bíró törekvésnek képesek feláldozni a tudomány legszebb vívmányait is. Nem akarom fejtegetni, honnan örököltük mi ezt a felfogást, de tény az, hogy nem tudományból vettük, hanem az anyatejjel szívtuk magunkba. Kimondjuk, hogy minden energia egy s ugyanakkor az energiafajoknak számát nagyobbítjuk, sőt kilátásba helyezzük, hogy még folyton újakat kell felfedeznünk; kimondjuk, hogy az anyag egy s folyton új és új anyagfajokat ismerünk meg s bizonyos, hogy a világ minden anyagfaját meg nem vizsgálhatjuk, egynek tartjuk az életet is, de végtelen sok megnyilatkozását ismerjük, épp így vagyunk a világrendszerek felfogásával is. A Kant-Laplace egységes ideáját kiterjesztjük a világ minden rendszerére s ugyanakkor azt látjuk, hogy már a legközelebbi rendszerünkön egész más variatioban jelenik az meg, mint az a tetszetős egységes absolut egynek vélt idea. És így vagyunk ezzel mindenben. Tudjuk, vagy legalább is hiszszük az absolut Egyet, de ezt magát csak mint abstract ideát ismerjük, amely azonban végtelen variatioban jelenik meg. 29