Uránia - Népszerű tudományos folyóirat 6. (1905)
1905 / 11. szám - Rapaics Raymund: A Föld sorsa
432 hete valónak a piskóta-alak. Kis kísérő esetén az átkeltő erő akkora, hogy a bolygó kísérőjét darabokra tépi. Körülbelül olyan helyzetben voltak ekkor a Föld és a Hold, mint egy osztódó sejt. Valóban olyan hasonlatosnak látszik a két dolog, hogy az ember szinte hajlandó lenne összefüggést keresni közöttük. És most már csak egy lépés van, hogy a teljes kezdetet vegyük elő. Minden eddigi csillagászati és földtani tudományos eredmény arra utal, hogy a két tömeget egynek tartjuk valamelyes kezdeti állapotban. Tudjuk azonban, hogy a folyós tömeg magában gömbalakot ölt, ilyennek kellett lennie tehát a Földrendszer tömegének is és ebből kellett előállania a piskótaalaknak, mely később kettészakadt. Ám egészen bizonytalan dolog, hogy mi szakította ketté a Földet. Egy nagy erő működéséről tudunk. Ez a forgás. Az olyan tömeg, mint a Föld és Hold, három órai tengelyforgás mellett valószínűleg feldarabolódnék De ezenkívül talán más okai is lehettek a szétválásnak. Ez az ok pedig megint csak a dagálykeltő erő. Hisz a Nap most is számbavehető űrt kelt a Földön, nos keltenie kellett akkor is, mikor ez még izzó állapotban való. Valószínű tehát, hogy a Hold nem egyéb, mint a Nap keltette dagálydomb és a vele együtt a centrifugális erőtől leszakított Földdarab.* Mindeddig pozitív alapokon kísértük a Földrendszer történetét. Eljutottunk végre oda, hogy a Föld és Hold, mint izzón folyós testek egy tömegben forogtak, tovább mennünk azonban már csak a képzelet igenis téveteg útján lehet. A Föld döbbent sorsa: a Naprendszer megalakulása. Ámde erre már csak hypothesisek felelnek meg, éspedig oly úton-módon, melyek lényegekre nézve kiállották ugyan a szigorú kritikát, de a részletekben még semmi felvilágosítást nem adnak. A Naprendszer keletkezését az ismeretes egyesített Kant-Laplace elmélet magyarázza. Oly messze vezet azonban mindez, oly kevéssé van belátható alapja, hogy — bár alapjaiban — senki sem kételkedik a ködelmélet igazságában, manap mégis még nagyon is csak a mesevilág rejtelmeibe vesz el. Közelfekvő az a gondolat, hogy talán a Föld épp oly módon keletkezett a Napból, mint a Hold a Földből Ámde, ha tekintetbe veszszük az átkeltő erő dagálysurló hatását, kimutathatjuk, hogy az év tartalmában ezáltal létrehozott változás néhány másodpercre rúghat mindössze. Ha tehát így akarnók felfogni a Föld keletkezését mérhetetlen időre lenne szükségünk. Mindezek után egy kérdés van még hátra: mennyi idő kellett a Földrendszer kialakulásához ? Régi dolog, hogy ilyenkor százezer — de legalább is százmillió éveket emlegetünk Pedig ezek minden reális alapot nélkülöznek. A Föld kora számítások útján sokkal kevesebbnek mutatkozik. Lord Kelvin a kőzeteknek magas hőmérsékleten vizsgált tulajdonságaiból 20—40 millió évre becsülte meg 1900-ban — a Föld korát, de az előbbi kisebb számot igazabbnak tartja. Kövesligethy Radó 1901-ben a Laplace elméletét véve számításba, szintén hasonló eredményre jutott. Ha u. i. a Nap a Föld keletkezésekor a Földpályáig terjedt, akkor a Föld kora nem egyéb, mint az az idő, amely idő alatt e pályától mai térfogatára húzódott össze a Nap. Ez pedig a Nap összehúzódási coefficienséből, mely a földpálya sugarából kiszámítható. Az eredmény 1674 és 35 millió évek között variál, de legvalószínűbb megint a 20 millió év körüli kor. Nagy valószínűséggel állíthatjuk tehát, hogy a Föld 20 — 25 millió éves. A jövő. A Hold keringő mozgását tulajdonképpen óriási ingalengésnek képzelhetjük. Ha valamelyes hosszú fonálra függesztett súlyos tömeget egyensúlyi helyzetéből kilódítunk, akkor az visszatértében nem áll meg addig, míg a súrlódás — a levegő és a felfüggesztési hely súrlódása — fel nem emészti lengőmozgási képességét. Ha most egy ilyen ingát oldalt megütünk, némi keringőmozgást is fog végezni a lengőmozgás mellett, szóval csigavonal alakjában kering. E mozgásban benne van az ingalengés is, meg a központi futóerő mozgása is: van a mozgásnak bizonyos maximális kilengése s mint ahogy a kezdeti nyugalmi állapotból lendítettük ki, lassanként épp úgy oda tér vissza. Ez a mozgás teljesen a Holdéval egyezik. A Holdat is, mint valamelyes óriási ingát, a már ismeretes erők kilendítették a Föld testéből, e mozgása tehát teljesen megfelelőleg az ingának, kileng a maximumig, s onnan lassan kint megint visszahull a Földre; ámde a centrifugális erő hatása e pályát csavaros vonallá alakította s így a lengés sokkal tovább tart. Az ingát megállítja az említett két tényező: a levegő és a felfüggesztés súrlódása. A Holdat is így akadályozza mozgásában a dagálysurlódás, mely addig-addig emészti a kilengető erőket, míg a csavaros vonal el nem éri maximális távolságát, akkor azután megint szűkülni kezd s lassan kint mind közelebb esik a Földhöz, míg végre is reáhull. Ez határozza meg azonban a Föld jövőjét is. Láttuk már, mily rohamosan növekedik az árkeltő erő hatása, ha a Hold közeledik a Földhöz. Láttuk azt is, hogy ennek hatása a dagálysurlódás növekedésében s így a hónap és a nap időtartamának csökkenésében nyilvánul. Tudjuk azt is, hogy 29 földforgás a maximum egy holdkeringés alatt s hogy eme ponton már túl is haladt a Földrendszer. Jelenleg a csigavonal tágul, a nap és hónap tehát hosszabbodnak ámde — mint a csökkenésnél — a nap sokkal gyorsabban hosszabbodik, mint a hónap s így lassanként utot is kell érnie időtartamban. És ez az időpillanat akkor fog bekövetkezni, mikor a Hold keringésének időtartama ötvenöt jelenlegi nappá nőtt, amikor már a Föld is ennyi idő alatt fordul meg tengelye körül. Ekkor persze, mint a kezdeti állapotban, a Föld és Hold, mindketten ugyanazon képüket mutatják