A Zene 9. (1928)

1928 / 11. szám - Floresztán: A négy házsártos (Operakritika)

A Z­E­N­E kényszeríti a szordinált érzelmű zenéhez szokott nyugateurópai kedélyeket. A népzene bevonása még növeli Prokofieff zenéjének meggyőző erejét. Az új orosz zene hatalmas echója, amelyet az egész kontinensen kivál­tott, azt a hitet táplálja bennünk, hogy Kelet népeinek kezébe kerül az európai zene irányítása. YYYYnrY^^rYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYYrYYYYrYYYYYYYYYYYYYYYYYrYYYYYrYVYYYYYY A négy házsártos. Vígopera három felvonásban. Goldoni vígjátéka után írta G. Pizzolato, zenéjét szerzette E. Wolf-Ferrari. Fordította : Lányi Viktor. Bemutató előadása a m. kir. Operaházban 1928. február 12-én. Az örökké mosolygó lagunaváros lelkének igazi képét a XVIII. szá­zad közepén élt Carlo Goldoni, az olasz vígjáték megteremtője rajzolta meg legreálisabban. Száznyolcvanhat színpadi műve híven tükrözi vissza Velence henyélő, fecsegő, álarcok mögött lejátszódó életét. A komikus figu­rák ezernyi típusa vonul fel bennük üresfejű, de léha és gőgös arisztokra­tákkal s nagyképü hivatalnoknépséggel, ravasz kalmárhaddal, maradi iparosemberekkel, naplopó gondolásokkal és részeges giudeccai halász­legényekkel. Ha valaki kívülről nézi ezt a tülekedő, tobzódó farsangi forga­tagot, a világ legirígylésreméltóbb népének képzeli őket. De hallgassuk csak közelebbről — teszem azt a piazzán, vagy a rivákon — a sütkérező fehérnépet, hogy pörög a nyelve mindnek egyszerre és figyeljük meg, miről is tereferélnek olyan szaporán? Hát Istenem, szapulják az ismerő­söket, legújabb kétes kalandjaikról mesélnek, apró cselszövéseiket leple­zik le és mások szerelmi titkait beszélik ki, majd káröröm fogja el őket, ha valami rosszat hallanak vagy mondhatnak valakiről, miközben gond­talanul kacagnak és kacéran, csábító szemekkel néznek szembe minden férfi jövevénnyel. Minden gondolatuk a tetszelgés és a tovasuhanó est szerelmes pásztorórái. Vájjon csoda-e, ha a mámor utáni vágyakozásban minden más érzés elnémul, még az is, ami szent: kötelesség, becsület, család? Úgy látszik minden mindegy, csak még ma mosolyogjunk, kacagjunk. Ki törődik a holnappal és lesz-e egyáltalán holnap ? Nem intézi-e el még ma esetleg egy régóta leselkedő hegyes tőr villanása? Erről a nagy álarcosbálról rántja le Goldoni a maskarákat szatirikus jellemvígjátékaiban, amelyek — hiába haragudtak meg érte a velenceiek — mégis csak halhatatlanná tették a nevét a világirodalomban. „Az olasz lélek virtuóz tükörképei ezek, ha torzítva is, de páratlan ábrázoló művé­szettel megrajzolva : „az élet maszkjai mögött az igazi álarcok..." — írják műveiről kritikusai. Ilyen mesteri figurákból készült egy egyszerű nyárspolgári történet, „A négy házsártos“ is, amelyből Pizzolato készített librettót huszonhat esztendővel ezelőtt. Négy velencei kereskedő szövetkezik arra, hogy minden erővel megvédjék asszonyaikat és leányaikat a velencei lovagok csábításai ellen. S amit a négy puritán megfogad, azt be is tartja. Reggeltől estig házsár­­toskodnak otthon, zsörtölődve óvják az asszonyokat és gyermekeiket a teljesen felesleges szerelem bűnös kísértéseitől, olyannyira,­­hogy még a

Next