A Zene 21. (1939-1940)

1939 / 1. szám - Papp Viktor: Gróf Zichy Géza (Zenetörténeti vázlat)

A ZENE PAPP VIKTOR : GRÓF ZICHY GÉZA. (ZENETÖRTÉNETI VÁZLAT.) Zichy Géza gróf emlékét frissítjük, élesztjük. Magyar zenetörténeti fel­adatunk tudatában, de azért is, mert 90 éve született, 15 éve halt meg s 100 esztendős a legnagyobb múltú magyar zeneiskola , a Nemzeti Zenede, melynek csaknem egy fél évszázadon át volt elnöke, — mindene. Zongoraművész, zeneszerző és költő volt. Arisztokrata. Nemcsak szár­mazására, de lélekben is. A Széchényi Istvánok, Wesselényi Miklósok, Eötvös Józsefek fajtájából. Olyan magyar kultúrtörténeti jelenség, kinek érdemeit nem felejtheti el nemzete. Nemcsak rendkívüli művész, hanem rendkívüli ember is. Tettei króni­kások tollára méltók. Emberi értékeit a művészet dicsfénye növeli. De, ha nem lett volna a világ egyik leghíresebb zongoraművésze, ha nem lett volna a magyar zenetörténet egyik jeles komponistája, ha nem lett volna a Tudományos Akadé­mia, a Petőfi- és Kisfaludy-Társaság tagja, — csak egyszerűen Zichy Géza — akkor is példaként lebegne előttünk emberi kiválósága. Tizennégy éves korában elvesztette jobb karját. Vadászaton, véletlenül puskagolyó roncsolta szét, le kellett vágni. És így, egy kézzel elismert zongora­­művész lett. Legyőzte a természetet. Élete az emberi akaraterő egyik leg­nagyszerűbb példázata. Carlyle »Hősök« című ragyogó könyvébe kívánkozik. Mikor inasa morgolódva öltöztette, kikergette a szobából. Közreadott naplójá­ban erről így ír : »Bezártam az ajtót és felöltöztem egyedül. Az ajtókilincs, a bútorok, lábaim, fogaim mind segítségül szolgáltak. Ma már almát hámozok, magam vágom le a körmömet, lovagolok, négyesfogatot hajtok, golyóval, söréttel jó vadász vagyok, sőt kissé zongorázni is megtanultam. Az ember egy kézzel is lehet független, csak tudnia kell, hogyan. Ha a Mindenható hosszú életet ad nekem, szándékomban van megírni a félkezű ember könyvét.« »A félkezű ember könyve« 1915-ben megjelent. Mikor a háború első évében sebesültek töltötték meg a kórházakat s a rokkant hősökön üres kabát - ujjakat lobogtatott a szél, nagy enyhülést hozott ez a könyv. De Zichy Géza gróf nem maradt az írott betűnél, hanem kórházakban, üdülőtelepeken, műhe­lyekben felkereste őket. Megmutatta nekik, hogy az ember fél karral is lehet független. A katonák a »félkezűek professzoré«-nak nevezték őt. Erre a címére volt a legbüszkébb. Nagy ember az, aki valamennyi képességében megnagyobbodott, — mondja Emerson. Talán ezzel az igazsággal tudjuk érzékeltetni azt a csak­nem természetfeletti csodát, hogy Zichy Géza a zongoraművészek kiválóságai­nak sorában tündöklik. Balkezének képessége annyira megnagyobbodott, hogy a rendkívül gazdag zongorairodalomnak jórészét játszhatta. Beethoven, Liszt és Chopin költészetét szerette legjobban. És a magyarokét. Magyarabbul zongorázott, mint bárki! Emlékszünk arra a Rákóczi-indulóra, melyet jó két évtizeddel ezelőtt az Operaházban adott utolsó nyilvános hangversenyén meg­elevenített. Berlioz zenekara zengett a zongorában s Bihari János tüzes magyar lelke szálldosott a levegőben. Zichy igéző hatalmú ember volt. Megjelenése hódító. Látványosság a zongora mellett. Játéka hiánytalan és bensőséges. Nem hittünk a szemünknek, hogy mindezt csak öt ujj műveli, pedig láttuk, hogy a meleg kantilénákat, daloló legatókat és pergő futamokat, melyeket rendszerint a jobbkéz végez, egyetlen ujjal, jórészt balkezének nagyujjával kelti életre. Ritmusérzéke első­rendű volt, dinamikája színes, frazírozása plasztikus. Sajátszerű pedálhasznála­táról tanulmányt kellene írni. Balkézre szerzett »Etudes«-jeit nem kisebb 11

Next