MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 17. ÉVFOLYAM (1968)
1968 / 3-4. sz. - VITA - Németh Lajos válasza
keresése, lebomlása és felemelkedése örök ölelkezésben, melynek mélyén a történelem dicsősége megfogant, és amelyből új, meg új kultúrák születnek és lobognak fel az örök ifjúság játékos erejével, az örök tavasz rózsaszínében." (Zárójelben jegyzem meg, hogy az idézet ismerete nélkül a strukturális elemzés segítségével hasonló értelmezéshez jutottam Csontváry „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban" című képe jelentéstartalma analízisében.) Hallatlanul izgalmas a Schmitt-körhöz tartozó Inotai Lászlónak 1901 januárjában Komjáthy Jenőről tartott felolvasásának néhány passzusa, amely megdöbbentően hasonlít Csontváry gondolatkörére, és főképpen a „Magányos cédrus"-ban manifesztálódó megalomániás öntudatra. Idézem: „Kicsoda ő? az az óriás fa, mely gyökerét a kultúra mély talajába bocsátva délcegen szökell a magasba, koronája a levegő égben ring, árnyat az egész világra vet, enyhében elfér a roppant mindenség s illatában fürdik a csillagos ég." Bár arra nincs konkrét adat, hogy az előadás időpontjában Csontváry Pesten járt, nem lehetetlen. Inotai előadását egyébként 1909-ben publikálta, tehát két évvel a cédrus festése után. Ha a konkrét hatás tehát nem is bizonyítható, a rokonság tagadhatatlan. A kutatás jelenlegi fokán azonban annál tovább nem mehetünk, hogy megállapítjuk a megegyezéseket, és az Annie Besant-féle teozófia helyett a Schmitt-kör felé orientálódunk, és megkockáztatjuk a hipotetikus kapcsolatot. A továbbiakban a nyolcvanas—kilencvenes évek nógrádi és felvidéki értelmiségének, szellemi köreinek az elmélyültebb kutatása kívánatos. A Madách Aladár körül kialakult centrumra, Forgácsiné szalonjára, Justh Zsigmond baráti körére már utaltam, de jellemző mód a felvidéki miliőből nőtt ki Mednyánszky buddhizmussal elegyedő panteizmusa, ott ismerkedett meg Mikszáth a spiritizmussal, Rimaszombaton élt az egyik legbuzgóbb Schmitt-tanítvány, a helyi kulturális életben fontos szerepet játszó Tóth Béla építész. A miszticizmusba hajló, az okkult dolgok iránt is vonzódó, ugyanakkor, az európai tudományos eredményeket is némiképp asszimiláló értelmiség társadalmi helyzetének, a magyar szellemi életben játszott szerepének vizsgálata azonban már túl is megy a bármily komplex módon értelmezett monográfia feladatkörén, hiszen ehhez a történettudomány, a kultúrhistória és az irodalomtörténet konkrét együttműködése szükséges. Mindenesetre az újabb kutatás révén Csontváryt kevésbé látjuk izolálódni a korabeli magyar társadalomtól, és némiképp sejtődik már az a talaj, amelyből világképe, szimbolikája közvetlenül meríthetett. Persze, ha sikerül is precízebben körvonalazni azt a szellemi szférát, amelyből Csontváry gondolatköre táplálkozott, ha világképe elemeit meg is találjuk néhány kortársánál és a világkép kialakulásának indokait vissza is tudjuk vezetni a korabeli magyar valóságra, sőt talán azon belül egy gazdaságilag és tájilag is meghatározott réteg élményvilágára, még nem oldottuk meg azt a kérdéskomplexumot, amelyet Csontváry és kora problémaköre magába foglal. Egyrészt, amint hogy korábban Lucien Goldmanntól idéztük, itt is felmerül a kérdés, miért tudta épp Csontváry e szellemi kör, társadalmi réteg élményvilágát egyetemes érvényű szintre emelni? Schmitt Jenő Henrik és körének gnosztikus tanai a századvég válságtermékeinek a kelléktárába tartoznak. Miért tudtak ugyanezek az elvek Csontvárynál injekcióként hatni, segíteni a kor törpeségén való felemelkedésében, miért tudtak az önmagában retrográd és zavaros filozófiai gondolatok az esztétikai szférában pozitív eredmény indítós lenni ? Vajon arról van szó, amit Mátrai László akadémikus helyesen állapított meg idézett székfoglalójában Rembrandt és a korabeli holland irodalom viszonylatában: „A külső és belső víziónak, a társadalmilag kodeterninált egyéni élménynek ez az egysége nem volt viszont lehetséges — úgy látszik — az irodalomban, ahol a művészi anyag sokkalta fogalmibb, absztraktabb természete miatt még hiányoztak a társadalmi tudatformának azok a filozófiai, vallási, erkölcsi vagy politikai eszméi, melyek hozzásegíthették volna az írót egy hasonló szilárd belső vízió kialakításához." Vitathatatlan, hogy minden mű, és így életmű is, társadalmilag feltételezett. A társadalmi determinációt azonban nem lehet mechanikusan értelmezni és azonosítani a szociális feltételezettséggel. A naturalista-akadémikus stílusban festő Stetka Gyula két évvel volt fiatalabb Csontvárynál és hat évvel élte túl. Dátum szerint tehát koruk megegyező. Stetka is észak-magyarországi, a Liptó megyei Királylehotán született. Apja hivatalnok, lényegében tehát azonos társadalmi rétegből jött, mint a patikus-gyerek Csontváry. 1881. október 18-án iratkozott be a müncheni akadémiára, egy évvel és négy nappal Csontváry elhivatás-élménye után. Tehát még a festői pályakezdet is azonos — ebből a szempontból nem mérvadó, hogy Csontváry ekkor még családi, illetve anyagi okok miatt nem tudta megkezdeni festői tanulmányait. Ismerték is egymást, hiszen Csontváry később Stetka javaslatára utazott Münchenbe. Ugyanaz a kor, ugyanaz a társadalmi miliő, formálisan ugyanaz a társadalmi determináció — mégis ismeretes, hogy az eredmény homlokegyenest ellenkező. Nem csupán arról van szó, hogy az egyik tehetséges volt, művészetük világa és szelleme más, mintha nem egyazon bolygón születtek volna. E jelenség természetesen egyrészt visszavezet bennünket a pszichikai faktor fontosságának a hangsúlyozásához, ahhoz a tényhez, amit Sorohova és Kagenov szovjet pszichológusok így fogalmaztak meg: „az életfeltételeknek a szervezeti behatási effektusa nemcsak magának a hatásnak a jellegétől függ, hanem az organizmusnak és az organizmus belső feltételeinek természetétől is . . ." Ám pusztán arról lenne szó, mint ahogy a nemrég elhunyt marxista történész, Molnár Erik vélte: „az egyének akaratát és cselekedeteit meghatározó indítóokok mindig véletlenek, sohasem következnek szükségszerűen a társadalom törvényszerű struktúrájából, az egyének magatartása nemcsak a társadalmi viszonyoktól függ, hanem biopszichikai szervezetüktől is." De vajon megelégedhetünk-e a pusztán személyiségpszichológiai magyarázattal? Vajon elég magyarázat-e pl. a Komjáthy és Csontváry művészete közötti eltérés okának a keresésekor, hogy az utóbbi azért tudta magasabb esztétikai szinten megfogalmazni a sok összetevőjében rokon életérzésüket, mert hasonlíthatatlanul nagyobb tálentum volt, és épp az érzéki konkrétság megőrzése volt a legerősebb oldala, amely a metafizikusabsztrakt Komjáthynak a gyengéje volt ? Vajon a tehetség mérve és foka ez esetben pusztán a nagyobb formaalkotó készségben, az érzékibb látásban rejlett, vagy pedig abban, hogy a közös társadalmi szituáció, a sok összetevőjében rokon világkép ellenére is a két művésznek - illetve annak a jelentés-struktúrának, amely művészetükben involválódott — más volt a dimenziója, és paradoxul fogalmazva a kérdést: ha ugyanabból a környezetből nőttek is ki, ha formálisan meg is egyeztek nézeteik, mégis eltérő volt az a valóságszféra, amelyből művészetük táplálkozott ? Tehát Csontváry valósága — vagy mondhatjuk úgy, kora — a formális analógiák ellenére sem volt azonos Komjáthy vagy a Schmitt-kör tagjainak a valóságszférájával? Vajon csakugyan meghatároztuk Csontváry korát azzal, hogy világképe több összetevőjének a forrását megtaláltuk a korabeli magyar társadalom bizonyos rétegének az érzésvilágában ? Megérthetjük-e Csontváry életművét, ha determináló faktorként csupán a kortárs magyar valóságot vagy akár a századforduló európai valóságát tételezzük? Utaljunk ismét a Stetka-párhuzamra. Ugyanaz volt-e a kora a Benczúr mesteriskola eminensének, majd asszistensének, a vármegyék közkedvelt egyházi és portréfestőjének, mint a cédrusokkal társalkodó, magához méltónak csupán Raffaellót és a busman sziklarajzolót minősítő Csontvárynak ? Vagy pedig csupán a naptári koruk volt közös, az a kor, mely művészetükkel relációba hozható, nem azonos, hanem csak részben fedi egymást, szinte közös középpontú, de nagyobb és kisebb átmérőjű körök? Ha szokatlan is a gondolat, tudomásul kell venni, hogy nemcsak a modern fizikában létezik az egyidejűség relativitása, és nemcsak a természettudományban érvényes tétel, hogy minden koordináta-rendszernek megvan a saját külön ideje, és az egységesvilágidő helyett rendszeridőről beszélhetünk. Minden valóban jelentős 286