MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 24. ÉVFOLYAM (1975)

1975 / 1. sz. - TANULMÁNYOK - MEZEI OTTÓ: Az Orsz. M. Kir. Iparművészeti Iskola (1880-1944) oktatási rendszere és forrásai

követeli a neves üvegtervező művész, Róth Miksa —, ahol ne akarjanak mindenáron művészeket nevelni, ha­nem ahol a kellő képzettséggel bíró, tanult és tehetséges műiparosok műipari tudásukat művészivé fejleszthes­sék." „Nem lehet más a jelszó — hangoztatja az egyik minisztériumi szakember —, mint az, hogy ezentúl első­sorban a tömegek életét kell művészivé tennünk úgy, hogy aránylag olcsó formában és anyagban művészi és jó tömegcikkeket bocsátunk a rendelkezésükre." Új ok­tatási rendszer kidolgozására a szükséges feltételek hiá­nyában s az idő rövidsége miatt nem kerülhetett sor. IV. A Horthy-korszak első évei az iskola történetének vál­ságokkal terhes időszaka. Elbocsátás, zaklatások, kény­szerszünet jegyében indul meg az oktatás 1919 őszén, a növendéki anyag színvonala a határon túli szakiskolák kiesése folytán igen alacsony. Egyelőre a háború végén életbe lépett reform marad érvényben: a felvettek közül a belsőépítészek, ötvösök és a textilesekből a ruhavarrás, divattervezés, színpadi, históriai kosztümrajzolás okta­tásában részesülendők egyéves műhelygyakorlatot köte­lesek végezni, a belsőépítészek asztalosüzemben, az ötvö­sök szükség esetén az iskola műhelyében, a divatrész­textilesek ruhavarró műhelyben. Ez az egy év a laza munkafegyelem miatt igen csekély mesterségbeli isme­retet adott, a felvettek jó része vissza sem tért az iskolá­hoz. A textilesek közül az „ornamentális irányúak" (csipke, hímzés, batik), valamint a díszítőfestők,­­szobrá­szok és a grafikusok az előzetes műhelygyakorlat alól mentesültek. 1919/1920-ban újra megindul az időközben szünetelt kisplasztikai oktatás, szoros kapcsolatban a kerámiai osztállyal. Az előzetes - bár tessék-lássék mű­helygyakorlatra azért is szükség volt, mivel a technikai felszereltség és a műhelyek évről évre szomorúbb képet mutattak. Számottevő felújításra csak a harmincas évek második felében kerül sor. Ugyanakkor a növendéki lét­szám a húszas évek közepétől ismét felduzzadt: 250 körül mozgott, ami nagyjából a háború előtti évekével ( !) azonos. Tantervi változtatás szándéka nem merül fel, az ok­tatás alapja továbbra is a síkdíszítményes népművészet, a feltételezett reprezentációs igény. Gróh István — aki ezekben az években tovább vezeti az iskolát - éles szemmel reagál a történelmi stílusok újbóli feléledésére, a „csupasz geometriai formák" visszahatásaként fogja fel. Úgy gondolja, hogy a históriai formák „nemzeti pro­vincializmusunkkal" átitatva nemesebb megjelenést öl­tenek: „Ha elmélyednek tervezőink az erdélyi reneszánsz formáiba, és terveznek egy Bethlen Gábor szobát, bizony lesznek megrendelők, akik megbecsülik ezt. És adjunk a magyaros históriai formáknak magyar nevet." Így java­solja XIV. Lajos stílusának magyar változatára a II. Rá­kóczi Ferenc stílusa, XV. Lajos stílusára az Esterházy­stílus elnevezést. . . Gróh 1926-ig, több mint negyed­századon át állt az iskola kötelékében. Utolsó műve, az Új magyar díszítések (1929), „a Huszka-féle irány utolsó fellobbanása" (Győrffy István) fenntartásos fogadtatásra talált. Távoztával, még egy későbbi kísérlettől eltekintve, az Iparművészeti Iskola alapjaiban el is szakadt a nép­művészettől, bár a hivatalos nyilatkozatok fontosságát továbbra is hangsúlyozzák. Az iskola közreműködésével készült Magyaros ízlés (1930), a népművészetből táplál­kozó „iparművészeti példatár" jellegzetes terméke, a há­ború előtti törekvések utórezgése. A népművészeti irány másutt, elsősorban a női ipariskolákban támadt fel a népi hímzés felélesztésével. A konszolidációt az iskola az 1924-es új szervezeti sza­bályzat életbe léptetésétől várja. Eszerint az iskola felelős vezetője a két-két évre választott igazgató, aki az iskola oktatását és belső ügyeit az igazgató tanáccsal együtte­sen irányítja. Az oktatás ideje hat évre emelkedik : a há­roméves alsófokú szaktanfolyam „a választott művészeti iparágban megkívánt általános elméleti és gyakorlati ki­képzést nyújtja", a hároméves felsőfokú „a műízlés leg­magasabb követelményeinek megfelelő, önállóan alkotni képes iparművészek nevelését célozza". Az alsófokú szak­tanfolyam eredményességéhez szükséges feltételek hiányá­ban oktatási ideje 1929-ben egy évre csökkent, az általá­nos előkészítő osztályra. A módosító rendelkezés szerint ezt követi a továbbra is hároméves iparművészeti szak­tanfolyam, majd a kétéves művészképző. Ezzel az iskola szervezeti felépítése hivatalosan is akadémiai jelleget öl­tött, éppen azokban az években, amikor az iskola bár­milyen kívülről jövő egészséges kezdeményezés elől me­reven elzárkózott. A szakosztályok tagozódása és az ott folyó munka lényegében a korábbi rendszert követi: 1. Építő-iparművészet : bútortervezés, műhelygyakor­latok, középítéstan, belső kiképzések, építő-iparművé­szeti tervezés, magyar otthon és családi házak. 2. Díszítőfestészet : festési technikák, művészi tervezé­sek, szcenikai gyakorlatok. 3. Díszítőszobrászat: általános műhelyszerű kiképzés, gipsz-, kő-, fafaragás, épületszobrászat, sokszorosító tech­nikák, művészi tervezések, plakett- és éremművészet, monumentális és kisplasztika. 4. Grafika : grafikai eljárások, sokszorosítási techni­kák, művészi tervezések, tipográfiai és könyvkötési mű­helygyakorlatok. 5. Kerámika („egyéni zamatú" kerámia, megkülön­böztetésül a fazekasság „művészi tökélyétől"): mintázás, agyagipari technológia, művészi tervezés, műhelygyakor­latok. 6. Ötvös-ékszerészet, zománcozás , technológia, művészi tervezés és gyakorlati kiképzés. 7. Textilművesség : textiltechnikák, műhelyoktatás, művészi tervezések, kolorista kémia. 1924 és 1936 között, Gróh és Helbing Ferenc igazga­tósága alatt az iskola ellátottságában, technikai felsze­reltségében kevés változás történt. 1925-ben bronzöntő műhely létesült, az érem- és plakettművészeti, továbbá a színpadtechnikai osztály az 1927/1928-as tanévben indul meg. Az utóbbi „a modern színpadművészet keretébe tartozó valamennyi festészeti, díszletezési, kosztümter­vezési, filmszcenáriumi feladat gyakorlására kívánt al­kalmat nyújtani". Az osztály növendékei az Operaház szcenikai műtermeiben szerezték meg a monumentálisabb kivitelezésekben való jártasságot. A szakosztályok közül a húszas évek végén a textil mutat figyelemreméltóbb közeledést a mindennapi élet és a gyáripar igényeihez. A Muhits Sándor és Keresztes Tibor vegyészmérnök irányítása alatt álló szakosztály elsősorban a géppel vé­gezhető textiltechnikákkal, szövéssel, szövött áruk nyo­másával, az idetartozó fizikai és kémiai ismeretekkel, színálló és mosható festékgyakorlatokkal foglalkozott. A New York-i Adams Gould selyemnyomógyár és a párizsi Hans Brothers cég a növendékek készletben levő selyem­minta terveiből egy sorozatot vásárolt és nagyobb meg­rendelést tett újabb divatmintákra, festett és batikolt selyem- és pamutmunkákra. A végzett iparművész társadalmi megbecsültsége és foglalkoztatása körül a háború előtti állapothoz hasonlóan folytonos a zavar. Nem sokat segített a szerzői jog 66. íj­ának 1922-es átalakítása, amely voltaképpen egy több évtizedes fejlődés törvénybe foglalt rögzítése. Az új parag­rafus kimondja, hogy az iparművész „teljes értékű szer­ző", hasonlóan a képzőművészhez, míg korábban iparos­nak minősült. Elek Artúr nyomban a művészet nagy kor­szakait álmodja vissza: „Elképzelni is gyönyörűség, mi­lyen érdekes és eredeti képet kapna a budapesti utca kopársága, ha színekkel és tetszetős alakzatokkal díszíte­nék föl a tehetséges művészek". Ezzel szemben iparmű­vészeti termelésünk túlnyomó része kis műhelyekből került ki, és egy-két agyagipari és bútorgyárat kivéve ipar­művészeink mindössze a napi szükséglet kielégítésére dolgoztak. Nem vettünk részt az 1925-ös párizsi nemzet­közi iparművészeti kiállításon sem. Az általános pangás a korábban tehetősebb közép­osztály elszegényedésének természetes következménye, a sajtó az iparosság művészi képzetlenségét marasztalja el. „Mindaddig, míg az ízléskultúra terén nem áll be javulás, míg a nagyközönség és az iparosság széles rétegei nem tudják művészi és technikai szempontból egyaránt he­lyesen megítélni az iparművészet körébe tartozó dolgok 48

Next