MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 50. ÉVFOLYAM (2001)
2001 / 1-2. sz. - KUTATÁS - RÉVÉSZ EMESE: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850 és 1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján
góriákról a közvetítő médium populáris jellege, a folyóiratok népszerűsítő-népnevelői törekvései is magyarázzák. A folyóiratok grafikai sorozatainak felépítése azonban sokban eltér a monumentális falképek szabályos, zárt lineáris vonalú történelemszemléletétől. A sajtóhoz kötődő történeti ciklusokat inkább egyfajta felhalmozómellérendelő elbeszélésmód, biografikus jellegű cselekményvezetés jellemzi. Ahogy egy életrajz eseményei nem állnak szükségszerűen közvetlen ok-okozati összefüggésben, úgy a „nemzet biográfiáját" megjelenítő képláncolat szervező ereje sem elsősorban a kauzalitás, hanem az időrend. A pozitivizmus történelemszemléletének megfelelően e ciklusok múltképét nem determinisztikus vagy eszkatológikus elképzelések határozzák meg. Céljuk - eltérően a századvég historizmusától -nem a történelem célirányos, fejlődéstörténeti bemutatása, hanem a változó időben a kontinuitás bizonyítása.[39] E grafikai ciklusokban a főhős, a helyszín és az időpont egyaránt változó, állandó elemként csupán a tágabb földrajzi fogalom, a haza és az általánosabb hős, a nemzetközösség határozható meg. A kiválasztott események pillanatképeiben a nemzeti lét az a konstans elem, a változásnak ellenálló érték, megtartó értelem, amely megteremti az események sorának belső egységét. E cselekménytípus biografikus jellegéből adódik, hogy az egyes események voltaképp ugyanazon állítás többszörös megerősítését szolgálják: ahogy a hagiográfiák esetében a szent életének epizódjai a bemutatott személy különösségét, úgy a nemzettörténetek esetében a nemzetközösség hősiességét és kiválóságát szuggerálják. Ha a sorozat nem is ér el az aktuális jelenig, iránya mégis jelenbe mutató. Cselekvésirányító, identitásképző hatását éppen ez az irányultsága teremti meg, amely az egyes események, illetve az egész sorozat által kifejezett tartalmakat, erkölcsi értékeket a mindenkori mára vonatkoztatható morális energiaforrásként mutatja fel. A mellérendelő kumulatív biografikus elbeszélés abban is eltér a szabályos drámai cselekményépítéstől, hogy nem feltétlenül támaszkodik a bevezetésbonyodalom-megoldás dramaturgiai hármas pillérére. Valamennyi vizsgált grafikai képciklusra jellemző, hogy a sorozatnak nincs hangsúlyos és egyértelmű lezárása. Az irodalmi műfajelmélet láncszerű cselekményvezetésként írja le azt az epikus jellegű narratívát, amely ugyan időrendben halad, de az egymást követő eseményekben vagy a főhős jellemében fejlődés nincs, a cselekmény egyes epizódjainak sorrendje felcserélhető.[40] A sajtóhoz kötődő grafikai sorozatok műfajilag leginkább a kolportázsregényhez állnak közel, amely a tömegkultúra jellegzetes termékeként voltaképp folytatásos újságregény. E sorozatok „nyitottságát" esetünkben a közvetítő média jellege magyarázza. Beleértve a Geiger-féle sorozatot is - amely a negyvenes években eredetileg füzetes kiadványként jelenet meg - valamennyi, a sajtóhoz kötődő képsorozat léte az előfizetések függvénye. Egy megkezdett képsorozat abbamaradására elegendő indok lehet egy kiadó- vagy szerkesztőváltás, a művészek más elfoglaltsága, vagy az előfizetők számának apadása. Geiger sorozatának záróképe semmiképp sem értékelhető szabályos befejezésként. A ciklus befejezetlenségét bizonyítják későbbi felhasználásai is. A Napkelet 1861-ben megszűnik, az Ország Tükrénél 1863-ban szerkesztőváltás történik, a Családi Körtől 1867-ben megválik alapító-szerkesztője, Kánya Emília. Kollarz históriai ciklusának folytatását 1870-ben már a közönség nem igényli. Johann Nepomuk Geiger sokszorosított történelmi képciklusa számos ponton magán viseli a műfaj jellegzetességeit. A sorozatot Geiger képileg lényegében két kompozicionális alaptípusból építi fel: a tizenhét képen belül stabil, szimmetrikus-centrális ceremóniaképek váltakoznak aktív-dinamikus csata- vagy lázadásképekkel. Ezek váltakozó sora a magyar történeti múltat belsőleg egységes nyugalmi időszakok és instabil, nyugtalan korszakok láncolataként jeleníti meg. Az átláthatóan felépített sokalakos képek főszereplőinek kiemelése minden jelenetben világos, ennélfogva a szereplők viszonyai, hierachiájuk, tehát a narratív alapszituáció a konkrét esemény ismerete nélkül is egyértelmű. Bár Geiger törekedett a részletek korhű megformálására, a klasszikus művészeti „kerettémák" használata realizmusát feloldja az akadémikus képi hagyományoknak abba az emelkedett formanyelvébe, amely stílusegységet teremt a három évszázadon átívelő képsorozatban. Geiger és a sorozat koncipiátora, Gustav Wenzel birodalmi történelemszemléletének megfelelően a nemzet történetének hordozói valamennyi ábrázoláson az uralkodók. A történések az ő személyük körül bonyolódnak, döntéseik és tetteik révén ők az események elindítói és végrehajtói, a „történelem kerekének" forgatói, a mindenkori jövő meghatározói. Olyan mitologikus identifikációs figurák, akiknek alakjaiban a nemzeti karakter alapvonásai összegződnek. Ezen a szinten a sorozat egyes darabjai narratív sémákban testet öltő morális alapfogalmak hordozói, a hérosz uralkodók karakterei, cselekedeteik mozgatórugói nagy vonalakban megegyeznek - minden elbeszélés őstípusával - a népmesék elbeszélői struktúrájával. Geiger az uralkodók többségéhez egy eseményt, és ezen keresztül egy kiemelt karaktervonást rendel, amely attribútumként kapcsolódik az adott személyhez. Mivel történeti ciklusának nem célja a hősök jellemfejlődésének felvázolása, a főszereplők statikus karaktere az adott kor, de még inkább a mindenkori nemzet általános jellemvonásaként jelenik meg. A kiválasztott események nem feltétlenül a korszak legjellemzőbb, hanem a jelen számára leghasznosabb, jelképileg leginkább telített történései. A ciklus karakteréből adódóan a kiemelt epizódok mozaikjainak egymáshoz való kapcsolatát tehát nem az események közvetlen ok-okozati összefüggései, hanem az aktuális jelenetek hasznosítható üzenetei határozzák meg. Az elkészült lapok sorozatán belül mégis megfigyelhetőek a drámai cselekményvezetés elemei. Az elbeszélés dramaturgiai expozícióját az első négy lap alkotja. A Vérszerződés szilárd képi szerkezetét és a Honfoglalás hierarchikusan felépített hódolási jelenetét a Pozsonyi ütközet örvénylő káosza követi, amit Szent István megkeresztelésének megnyugvást és harmóniát sugárzó kompozíciója zár le. Ideológiai szempontból a képsor már a bevezetőben bizonyítja a magyar államiság ősiségét, a magyarság földhöz való jogát, vitézségét és erkölcsi tisztaságát. Eszerint a törzsszövetség bázisából egyenesen következnek a nemzet kiváló jellemvonásai: ész - erő - szellem. A cselekmény iránypontja kétségtelenül István keresztelése, amelyben az elődök törekvései is magyarázatukat és értelmüket találják. „Fegyverei tették hatalmassá, alkotmánya tette tartóssá e nemzetet, de a keresztény hit tette szükségessé Európában" - foglalja össze mindezt Jókai Mór. [41] A keresztelés tehát a ciklus narratív szerkezetének olyan kettős irányú fordulópontja, amely következménye az előző három jelenetnek és közvetlen kiváltó oka, illetve szükséges feltétele az ezt követő há- 150