MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ÉRTESÍTŐ 50. ÉVFOLYAM (2001)

2001 / 1-2. sz. - KUTATÁS - RÉVÉSZ EMESE: Képi elbeszélés és popularizálódás az 1850 és 1870 közötti sajtóban megjelent történeti képek példáján

góriákról a közvetítő médium populáris jellege, a folyó­iratok népszerűsítő-népnevelői törekvései is magyaráz­zák. A folyóiratok grafikai sorozatainak felépítése azon­ban sokban eltér a monumentális falképek szabályos, zárt lineáris vonalú történelemszemléletétől. A sajtóhoz kötődő történeti ciklusokat inkább egyfajta felhalmozó­mellérendelő elbeszélésmód, biografikus jellegű cselek­ményvezetés jellemzi. Ahogy egy életrajz eseményei nem állnak szükségszerűen közvetlen ok-okozati össze­függésben, úgy a „nemzet biográfiáját" megjelenítő kép­láncolat szervező ereje sem elsősorban a kauzalitás, hanem az időrend. A pozitivizmus történelemszemlélet­ének megfelelően e ciklusok múltképét nem determi­nisztikus vagy eszkatológikus elképzelések határozzák meg. Céljuk - eltérően a századvég historizmusától -nem a történelem célirányos, fejlődéstörténeti bemutatá­sa, hanem a változó időben a kontinuitás bizonyítása.[39] E grafikai ciklusokban a főhős, a helyszín és az időpont egyaránt változó, állandó elemként csupán a tágabb földrajzi fogalom, a haza és az általánosabb hős, a nem­zetközösség határozható meg. A kiválasztott események pillanatképeiben a nemzeti lét az a konstans elem, a változásnak ellenálló érték, megtartó értelem, amely megteremti az események sorának belső egységét. E cselekménytípus biografikus jellegéből adódik, hogy az egyes események voltaképp ugyanazon állítás többszö­rös megerősítését szolgálják: ahogy a hagiográfiák eseté­ben a szent életének epizódjai a bemutatott személy különösségét, úgy a nemzettörténetek esetében a nem­zetközösség hősiességét és kiválóságát szuggerálják. Ha a sorozat nem is ér el az aktuális jelenig, iránya mégis jelenbe mutató. Cselekvésirányító, identitásképző hatá­sát éppen ez az irányultsága teremti meg, amely az egyes események, illetve az egész sorozat által kifejezett tar­talmakat, erkölcsi értékeket a mindenkori mára vonat­koztatható morális energiaforrásként mutatja fel. A mellérendelő­ kumulatív biografikus elbeszélés ab­ban is eltér a szabályos drámai cselekményépítéstől, hogy nem feltétlenül támaszkodik a bevezetés­bonyodalom-megoldás dramaturgiai hármas pillérére. Valamennyi vizsgált grafikai képciklusra jellemző, hogy a sorozatnak nincs hangsúlyos és egyértelmű lezárása. Az irodalmi műfajelmélet láncszerű cselekményvezetés­ként írja le azt az epikus jellegű narratívát, amely ugyan időrendben halad, de az egymást követő eseményekben vagy a főhős jellemében fejlődés nincs, a cselekmény egyes epizódjainak sorrendje felcserélhető.[40] A sajtó­hoz kötődő grafikai sorozatok műfajilag leginkább a kolportázsregényhez állnak közel, amely a tömegkultúra jellegzetes termékeként voltaképp folytatásos újságre­gény. E sorozatok „nyitottságát" esetünkben a közvetí­tő média jellege magyarázza. Beleértve a Geiger-féle sorozatot is - amely a negyvenes években eredetileg füzetes kiadványként jelenet meg - valamennyi, a saj­tóhoz kötődő képsorozat léte az előfizetések függvé­nye. Egy megkezdett képsorozat abbamaradására ele­gendő indok lehet egy kiadó- vagy szerkesztőváltás, a művészek más elfoglaltsága, vagy az előfizetők számá­nak apadása. Geiger sorozatának záróképe semmiképp sem értékelhető szabályos befejezésként. A ciklus befe­jezetlenségét bizonyítják későbbi felhasználásai is. A Napkelet 1861-ben megszűnik, az Ország Tükrénél 1863-ban szerkesztőváltás történik, a Családi Körtől 1867-ben megválik alapító-szerkesztője, Kánya Emília. Kollarz históriai ciklusának folytatását 1870-ben már a közönség nem igényli. Johann Nepomuk Geiger sokszorosított történelmi képciklusa számos ponton magán viseli a műfaj jellegze­tességeit. A sorozatot Geiger képileg lényegében két kompozicionális alaptípusból építi fel: a tizenhét képen belül stabil, szimmetrikus-centrális ceremóniaképek váltakoznak aktív-dinamikus csata- vagy lázadásképek­kel. Ezek váltakozó sora a magyar történeti múltat belső­leg egységes nyugalmi időszakok és instabil, nyugtalan korszakok láncolataként jeleníti meg. Az átláthatóan felépített sokalakos képek főszereplőinek kiemelése minden jelenetben világos, ennélfogva a szereplők vi­szonyai, hierachiájuk, tehát a narratív alapszituáció a konkrét esemény ismerete nélkül is egyértelmű. Bár Geiger törekedett a részletek korhű megformálására, a klasszikus művészeti „kerettémák" használata realizmu­sát feloldja az akadémikus képi hagyományoknak abba az emelkedett formanyelvébe, amely stílusegységet teremt a három évszázadon átívelő képsorozatban. Geiger és a sorozat koncipiátora, Gustav Wenzel bi­rodalmi történelemszemléletének megfelelően a nemzet történetének hordozói valamennyi ábrázoláson az ural­kodók. A történések az ő személyük körül bonyolódnak, döntéseik és tetteik révén ők az események elindítói és végrehajtói, a „történelem kerekének" forgatói, a min­denkori jövő meghatározói. Olyan mitologikus identifi­kációs figurák, akiknek alakjaiban a nemzeti karakter alapvonásai összegződnek. Ezen a szinten a sorozat egyes darabjai narratív sémákban testet öltő morális alapfogalmak hordozói, a hérosz­ uralkodók karakterei, cselekedeteik mozgatórugói nagy vonalakban meg­egyeznek - minden elbeszélés őstípusával - a népmesék elbeszélői struktúrájával. Geiger az uralkodók többségé­hez egy eseményt, és ezen keresztül egy kiemelt karak­tervonást rendel, amely attribútumként kapcsolódik az adott személyhez. Mivel történeti ciklusának nem célja a hősök jellemfejlődésének felvázolása, a főszereplők sta­tikus karaktere az adott kor, de még inkább a minden­kori nemzet általános jellemvonásaként jelenik meg. A kiválasztott események nem feltétlenül a korszak legjel­lemzőbb, hanem a jelen számára leghasznosabb, jelképileg leginkább telített történései. A ciklus karakteréből adódóan a kiemelt epizódok mozaikjainak egymáshoz való kapcsolatát tehát nem az események közvetlen ok-okozati összefüggései, hanem az aktuális jelenetek hasznosítható üzenetei határozzák meg. Az elkészült lapok sorozatán belül mégis megfi­gyelhetőek a drámai cselekményvezetés elemei. Az elbe­szélés dramaturgiai expozícióját az első négy lap alkotja. A Vérszerződés szilárd képi szerkezetét és a Honfoglalás hierarchikusan felépített hódolási jelenetét a Pozsonyi ütközet örvénylő káosza követi, amit Szent István megke­resztelésének megnyugvást és harmóniát sugárzó kom­pozíciója zár le. Ideológiai szempontból a képsor már a bevezetőben bizonyítja a magyar államiság ősiségét, a magyarság földhöz való jogát, vitézségét és erkölcsi tisztaságát. Eszerint a törzsszövetség bázisából egyene­sen következnek a nemzet kiváló jellemvonásai: ész - erő - szellem. A cselekmény iránypontja kétségtelenül István keresztelése, amelyben az elődök törekvései is magyará­zatukat és értelmüket találják. „Fegyverei tették hatalmas­sá, alkotmánya tette tartóssá e nemzetet, de a keresztény hit tette szükségessé Európában" - foglalja össze mindezt Jókai Mór. [41] A keresztelés tehát a ciklus narratív szer­kezetének olyan kettős irányú fordulópontja, amely következménye az előző három jelenetnek és közvetlen kiváltó oka, illetve szükséges feltétele az ezt követő há- 150

Next