Túzok. Madártani tájékoztató, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Kovács Gábor - Magyar Gábor: A feketeszárnyú székicsér (Glareola nordmanni) határozása és előfordulása Magyarországon
Túzok 3(1), 1998 Finnország, Lengyelország, Csehország, Ausztria, a volt Jugoszlávia, Svájc és Olaszország területéről jelentették (Cramp & Simmons 1983, Lewington et al. 1991, Cederroth 1995). Hazai előfordulás A feketeszárnyú székicsért elsősorban alkalmi fészkelése során észlelik hazánkban (Magyar et al. 1998). A párok rendszerint székicsértelepben kerültek elő. Költött 1840-ben és 1843-ban Tiszaföldvár (Keve 1960) mellett, 1900-ban Hódmezővásárhely közelében (Bodnár B. dr. Sterbetz 1974), 1923-29 között Peszéradacs (Geréby 1964), 1973-ban Kunmadaras (Szabó 1975), 1975-ben Fülöpszállás határában, 1979-80-ban pedig a balmazújvárosi Nyírőlaposon. Az 1900-as hódmezővásárhelyi fészkelést Keve (1960, 1984) nem említi egyik névjegyzékében sem, és utólag nem eldönthető, vajon nem volt számára ismert ez az adat, vagy csak annak hitelessége nem volt kielégítő számára. Az utóbbi másfél évtizedben két alkalommal figyelték meg párban a fajt hazánkban. 1990. május 30. - június 16. között a Nagyivánipusztán Kovács Gábor észlelt egy párt, míg 1995-ben Karcag környékén egy párnak tojásos fészkét is sikerült megtalálni, melyet azonban egy zápor rövidesen elmosott (Kovács 1998). Költési időben megfigyelt további, magányos példányok (1991. június 26-án a Hortobágyihalastavon, 1994. június 1-jén a hortobágyi Karácsonyfoki-tavon, 1997. július 12-én Apajon) fel nem derített költésre vagy pár hiányában nem költő, átnyaraló öregekre utalnak. Egy további őszi adata (Szarvas, 1992. szeptember 14., 1 ad.) kóborló példány volt, esetleg egy ismertté nem vált hazai költésben résztvett madár lehetett. Nászruhás öregek terepi határozása Repülő madár Székicséreket leggyakrabban röptében észlelhetünk, így a repülő madáron megfigyelhető bélyegek a leghasználhatóbbak. A névadó fekete szárnybélés is ilyenkor figyelhető meg, de a fényviszonyok csak ritkán adnak alkalmat a szárnybélés színének megállapítására. Számos esetben követtünk percekig székicséreket távcsővel úgy, hogy az árnyékban lévő szárnybélés végig feketének látszott, és csak ezután villant meg úgy, hogy annak rozsdavörös színe végre egyértelműen megállapítható volt. E bélyeg önmagában sem ezért, sem az esetleges hibridek előfordulása miatt nem abszolút értékű bélyeg! Ugyanakkor számos egyéb bélyeg könnyebben megfigyelhető a madáron, és ezeket nem befolyásolják a fényviszonyok sem. Az elkülönítés során az alábbi jegyek használhatók (a megbízhatóság sorrendjében): hang, a másodrendű evezők fehér szegésének megléte, sziluett (a szárny szélessége és a farok hossza), szárnybélés színe, felső szárnyfedők színe, mell színezete. Hang: Feketeszárnyú székicséreket hazánkban eddig leggyakrabban költési időben, székicsértelepek körül észleltek. A területet, esetleg már tojásokat vagy fiókákat féltő székicsérék már messziről az ember elé repülnek riasztó hangjukat hallatva. Hangja a székicsérétől jellegzetesen eltérő, mély hangú és rövideket szól. Három tagú, rendszerint pvik-kik-kik szóval leírt riasztóhangja alapján (Lewington et al. 1991, Harris et al. 1996) székicsérek jelenléte esetében is azonnal biztonságosan felismerhető a faj. (E hangot részletesen elemzi Szabó (1975), továbbá felvétele megtalálható Weprincer Bird Sounds of the Soviet Union lemezén is.) Másodrendű evezők szegése. A székicsérek másodrendű evezőinek szegélyén megtalálható fehér színű szegés a feketeszárnyú székicsér esetében hiányzik. Megjegyzendő, hogy e fehér szegély rossz fényviszonyok mellett a székicsérnél sem látható jól. Figyelemmel kell lenni a tollazat esetleges kopottságára is (különösen a nyár végének közeledtével), mivel ennek következtében a fehér szegély egészen elkeskenyedhet (Lewington et al. 1991). Szárnyforma. Bár a két faj szárnyhossza közel megegyezik (Cramp & Simmons 1983 - lásd 1. táblázat), a szárny szélesebb töve és a rövidebb, kevésbé villás farok sokkal zömökebb sziluettet kölcsönöz a feketeszárnyú székicsérnek. Az 1995-ös pár esetében megfigyeltük, hogy a madarak szárnycsúcsát a közel egyforma hosszúságú első két kézevező adta, mely a zömökebb röpképhez és a kevésbé hegyes szárny benyomásához szintén hozzájárult. Bár e bélyeg megbízhatóságát még további megfigyeléseknek is