Schönherr Gyula: Hunyadi Corvin János 1473-1504 (Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, 1894)
CORVIN JÁNOS. . és indulatok minden faját jogosnak ismerte el, ha az sikerrel érvényesíthető egy nagy nemzeti czél szolgálatában. S ez veszélyes elv volt abban a társadalomban, a melyben a királyi hatalom után annak legerősebb ellenlábasa, egy önző és dölyfös főnemesség játszotta az első szerepet. Mátyás vaskeze féken tartotta a főurakat, de a nyomás növelte a hatalmas osztály öntudatát, s az elvek, miket tőle rátanultak, megmutatták a módot, mint lehet magukat alóla felszabadítaniok. A király halála után feltámadt visszahatás nemcsak a centralizáló irányt buktatta meg, de a nemzeti királyság eszményére is végzetessé vált. Az olygarchia idegen állam gyönge királyát ültette a trónra, hogy maga osztozhasson meg az uralkodás örökségén. Az egységes királyi hatalom helyébe, mely Mátyás ideálját képezte, egy osztály uralma lépett, azé az osztályé, mely mindenben csak a maga érdekeit szolgálta. S ez a változás az állami élet vezetésében az egész nemzet sorsának gyászos fordulatát vonta maga után. A kelet határán, a török hatalom szomszédságában, Magyarországra várt elsősorban a nehéz feladat: megküzdeni a veszélylyel, mely az egész keresztény civilisatiót pusztulással fenyegette. E veszély mindinkább nőtt, de a hősöknek, kik az országot a kereszténység bástyájává tették, nem támadtak méltó utódaink. A főurak kapzsisága kiszipolyozta az állam jövedelmeit s képtelenné tette a királyi hatalmat, hogy az országot a törökök ellen megoltalmazza. A csapások és szerencsétlenségek, mik a nemzetre a következő korszakban vártak, innen veszik eredetüket. Mátyás halálában, Ulászló trónra emelésében ott lappang a mohácsi vész, minden szomorú következményeivel együtt. Ha Mátyás oly utódot hagy maga után, akiben megvan a képesség a nagy király politikájának folytatására, mindez nem következik be, s a magyar nemzet egész jövendője másként alakult volna. S épen ebben rejlik