Erdélyi Pál: Balassa Bálint 1551-1594 (Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, 1899)
ELŐSZÓ
4 ELŐSZÓ. részvétet ébresztett Balassa iránt, kiről egyet mást még a hagyomány is tudott, hogy az erdélyi fejedelem udvarában élt, hogy Lengyelországban bujdosott s kiről hűséges följegyzésekből azt is megtudták, hogy kitűnő bajnok s a szerelemnek édes szavú énekese volt. Mily könnyen alakulhatott ki ily módon Balassának, a szerelmes trubadúrnak és daliás költőnek romantikus jellemképe! Ilyennek látta és fogta föl őt csaknem napjainkig az irodalomtörténet s így látta és dolgozta föl alakját a költészet. S ez a jellemképe oly erősen tartotta magát, hogy még ma is vannak védői, akiknek fáj, hogy a Balassa ellen még életében emelt kifogások többé-kevésbbé alaposak voltak. Pedig Balassa Bálint nem vesztett vele semmit, hogy eseményekben gazdag életének homályban maradt részleteire a levéltárakból előkerült adatok éles fényt vetettek. Sőt, annál jobban vonzott, annál jobban magára fordította a figyelmet. Addig, míg Balassát a romantikának rózsaszínű ködében láttuk, inkább egy tünemény benyomását tette ránk, de mióta emberi valójának úgyszólván élő alakjában áll elénk és hívja ki figyelmünket, egy minden tekintetben érdemes és érdekes egyéniség vizsgálatára vagyunk késztetve. Kérdés kérdés után vár megfejtésre s a kutatás ingere az eredmény gyönyörűségével egybekapcsolódva Bálintban lélektani s történeti vizsgálódásokra serkent. A legújabb időben is hányan foglalkoztak vele s mennyit emlegetik? Irodalomtörténetünknek álló csillagává lett, tőle kezdjük számítani líránk és verselésünk megújhodását. Balassát hosszú időn keresztül vallásos költeményei után ismerték és magasztalták. Világi dalai közül, melyeket rideg kora «fajtalan énekeknek» nevezett, csak kevés volt ismeretes. Egy szerencsés véletlennek köszönjük a Radvánszkykódexet s abban virágénekeinek új, addig csak sejtett gyűjteményét, melyet az újabb kutatásoknak még sikerült gazdagítani. Ma talán halványabbnak látjuk azt a fényt.