Dr. Dézsi Lajos: Misztótfalusi Kis Miklós 1650-1702 (Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, 1899)
BEVEZETÉS
DÉZSI LAJOS A renaissance korában Budavár második Firenze volt s a magyar király vetekedett a Medicikkel akár tudomány-, akár művészetpártolás dolgában. Nekünk is voltak tudományos köreink s főpapjaink a tudományt és költészetet nemcsak pártolták, hanem művelték is. A könyvnyomtatás iránt előbb érdeklődött a magyar nemzet, mint a csehek vagy lengyelek, pedig a könyvnyomtatás hazájához ezek közelebb estek, sőt előbb, mint az angolok és spanyolok s előbb mint Franczia- és Olaszország sok nagy városa s az elsők között, a művelt Hol-Olandiával egy időben fogadta be. A mi első nyomdászaink is a társadalom színe-javából kerültek ki s Huszár Gál, Heltai, Bornemisza nem állottak hátrább kortársaiknál tudományos képzettség dolgában: ők is nemcsak a betűkkel és könyvsajtóval, hanem a tollal is szintén olyan jól tudtak bánni. Nekünk is volt Estienne Róbertünk, aki nagyszámú nyomtatványai mellett szótárt és egyéb műveket is írt, csakhogy a miénk, habár élete javarészét nyomtatóműhelyben töltötte is el, nyomdaalapítási álmai beteljesedését nem érhette meg. Technikai haladás tekintetében sincs miért szégyenkeznünk, volt Elzevierünk is : Szenczi Kertész Ábrahám kora legszebb betűit honosította meg nálunk. Aldus Manutiusról írják, hogy Aristoteles műveinek kéziratait maga vetette össze s szövegkritika segítségével maga állapította meg a helyes szöveget; kiadványaiban saját orthographiai és kritikai elveit vitte következetesen keresztül s azonkívül latin és görög nyelvtant írt; körötte kis akadémia gyülekezett, a tudósok az ő utasításai s elvei szerint dolgoztak, új könyvalakot s a szemnek tetszetős betűket honosított meg, akárcsak Misztótfalusi Kis Miklós. Ez is tudós könyvnyomtató, ki a latin nyelvtant előbb