Fraknói Vilmos: Széchenyi Ferencz 1754-1820 (Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, 1902)

ELSŐ KÖNYV. AZ ELŐDÖK

LEGNAGYOBB magyar, ki a nemzet létét fenyegető vál­ságok közepett elméje épségét vesztette el és önkezével vetett véget életének, egyik munkája bevezetésében feljegyzi, hogy atyját­­gyakran látta búba merülve, mert nem­zetünk alacsony létét gyászolta és azon reménynélküli felfogást, miszerint nemsokára és elkerülhetetlenül fogna (a nemzet) vég­órája ütni, okozó keserű epedésit, minélfogva mint magyar reménytelen szállott sírjában.­ Széchényi István életírói előtt rég föltűnt családjában a lelki tulajdonságoknak és hajlamoknak átöröklődő azonossága. De ez nem egyedül a hazaszeretetnek a kétségbeesésig leszálló mély­ségében, hanem egyúttal a haza javára, különösen kultúrai szín­vonalának emelésére irányuló áldozatkészségben is jelentkezett. Ezen utóbbi jellemvonás ténye volt az, mely a Széchényi csa­ládot mindjárt megalapítása idejében a homályból hírtelen ki­emelte. 2. SZÉCSÉNY LÁTKÉPE. Rajzolta Richter Aurél­ ­ A kelet népe. (Pest, 1841.) 9. 1.

Next