Dr. Dézsi Lajos: Jósika Miklós 1794-1865 (Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, 1916)
ELŐSZÓ
8 ELŐSZÓ regényes parkban sétálgatva, zavartalanul szövögethettem az életrajzra vonatkozó tervemet, melynek megvalósulását meleg érdeklődésük és útbaigazításuk is hathatósan előmozdította. Hálás köszönettel emlékezem meg dr. Szily Kálmán min. tanácsos, akad. könyvtárnok úrról, aki Jósikának Fejérváry Miklóshoz intézett másfélszáz levele felhasználását megengedte; Riedy Károly jegymn. igazgató úrról s a kolozsvári Egyetemi Könyvtár és Erdélyi Nemzeti Múzeum tisztviselőiről, különösen dr. Erdélyi Pál üdv. tanácsos, könyvtárigazgató, dr. Gyalui Farkas egy. magántanár és cz. igazgató s dr. Szádeczky K. Béla könyvtárőr urakról, kik részint az illusztrálásban, részint a levéltári kutatásban voltak segítségemre. De hosszú névsor lenne, ha mind felsorolnám azok neveit, kik adatokkal vagy útbaigazítással és egyéb felvilágosítással járultak hozzá feladatom megkönnyítéséhez. Még csak azt említem meg, hogy művem az előre megszabott terjedelem miatt a Jósika regényírói működésével nem foglalkozik olyan részletesen, amint azt terveztem. Ha némelyek ezt hiánynak tartják, viszont olyanok is lesznek, akik e folyóirat hagyományai által megokoltnak fogják tekinteni.