Magyar Állatorvosok Lapja, 1983 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - KUTYA - Lukács Dezső: Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882-1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára

LUKÁCS D.: EMLÉKEZÉS RAITSITS PROFESSZORRA 367 ezirányú működését kissé részletesebben ismer­tetjük. „A világ minden nemzete már réges-régen ki­tenyésztette nemzeti kutyáját, e téren is csupán ha­zánk maradt el. A külföld divatjáért rajongó ma­gyar társadalom a hazait megveti, nem kedveli. Ily alapon hódíthatott csak teret hazánkban főleg a német juhászkutya, és a mi eléggé meg nem be­csülhető magyar kutyáink az elkorcsosodás és a vég­pusztulás felé haladnak” — írta 1924-ben megje­lent „A magyar kutyák” c. hézagpótló művének előszavában­­— s tüstént hozzá is kezdett a komon­dor, a puli, a pumi és a kuvasz megmentéséhez és nemesítéséhez. Országos akciót indított az emlí­tett kutyafajták fajtajellegű tenyésztése érdeké­ben. Összegyűjtötte és feldolgozta a hazai kutya­fajtákról szóló irodalmat, felkutatta a reájuk vo­natkozó nyelvtörténeti, művészettörténeti, kultúr­történeti emlékeket, meghatározta és leírta fajta­jellegüket, és előírta a tenyésztési standardot. A rá­dióban előadássorozatot tartott ,,A magyar eb­tenyésztés, tekintettel annak gazdasági jelentősé­gére” címmel. Ez az előadássorozat később nyom­tatásban is megjelent. Szervezte a hazai kutyakiál­lításokat és vezette a Magyar Kutyafajták Törzs­könyvét. Brehm „Az állatok világa” c. 18 kötetes magyar kiadásának V. kötetében ő írta, Ш. ő dol­gozta át a „Kutyafélék” és a „Házikutya”, III. kötetében pedig a „Jakok és bölények” c. fejezetet. Megindította és szerkesztette a „Kutyatenyésztés” és a „Magyar kutyatenyésztő” c. folyóiratot. A ma­gyar kutyák világhírének kivívása mellett (ebben a magyar vizslák elismertetése is bennfoglaltatik) a foxterrier tenyésztését is magas szintre emelte. Megalapította és elnökként vezette a Magyar Fox­­terrier-tenyésztők Egyesületét, és saját kennelt tartott fenn, s ennek számos példánya (kép) nyert magas díjakat fényesen megrendezett nemzetközi kiállításokon, amelyeknek nemegyszer volt rangos színhelye a budapesti Állatorvosi Főiskola. A magyar kutyafajták népszerűsítése, a hazai ebtenyésztés nemzetközi szintre emelése mellett Raitsits a kinológia tudományának fejlesztését is fontosnak tartotta. Tisztában volt avval, hogy tu­dományos megalapozottság nélkül nincs gyakor­lati eredmény, ő maga különösen kroniometriai tanulmányokat folytatott, amelyek során megál­lapította, hogy a házikutyák koponyája a kutya­félék ragadozó életmódot folytató vadon élő fajai­nak (farkas, sakál) koponyájától eltér, ill. ahhoz képest módosult. Sokat foglalkozott a kutyák, kü­lönösen a magyar kutyák, a magyar kutyatartás, szélesebb értelemben a magyar biológia történeté­vel, közben azonban egy pillanatra sem tévesztette szem elől a gyógyítás terén reá váró feladatokat. Értékes megfigyeléseket tett az álvemhesség, a fül- és farokkurtítás, a kutyafürösztés, a hallójárat­gyulladás, az agy­velő vízkór, a szopornyica, az Aujeszky-betegség stb. kapcsán, könyvében pedig népszerű ismeretterjesztő formában részletes is­mertetését adta a kutyák betegségeinek és ezek gyógyításának, ill. megelőzésének. A kinosatria általános elismerést kiváltó sikeres művelése mellett jelentős eredményeket könyvel­hetett el más — különösen az állatkerti állatok — gyógyítása terén, sőt 1927-ben muflonon petefé­szek-, majmon heretranszplantáció szerencsés vég­rehajtásáról is beszámolt. Szaktudományának, a belgyógyászati diagnosz­tikának és terápiának, valamint önként választott szakterületeinek, a kinológiának, kinolatriának és az állatkerti állatok orvoslásának állandó és folya­matos fejlesztése érdekében széles körű tudományos ismeretterjesztő tevékenységet fejtett ki. Tehette ezt annál inkább, mert a már eddig felsorolt két könyvén, az általa szerkesztett évkönyveken és kinológiai folyóiratokon kívül 1914-től 1929-ig az Állat- és Növény­kert kiadásában megjelenő „A Ter­mészet” c. folyóiratot is ő szerkesztette. Önként vállalt és a szakma önzetlen szeretetéből fakadó áldozatos munka volt ez különösen az I. világhá­ború alatt és az utána következő súlyos gazdasági válság idején, amikor kizárólag az ő személyes ér­demeinek tudható be, hogy a lap folyamatosan megjelenhetett, és rendre tájékoztathatta olvasóit az Állatkert eseményeiről. Neve akkoriban való­sággal összeforrt a rendkívül népszerűvé vált folyó­irat nevével, hiszen egyes számokat szinte kizáró­lag az ő színes riportjai és beszámolói töltöttek ki. Ennyi siker természetesen nemcsak számtalan elismerést aratott, hanem az irigyek és gáncsosko­­dók féltékenységét is kiváltotta. Raitsits prof­esz­­szor nem sokat adott ellenségeinek kicsinyes intri­káira. Figyelmét teljes egészében lekötötte polikli­­nikájának vezetése, az állatkerti állatok állategész­ségügyi viszonyainak javítása, az Ebtenyésztők Egyesülete és a Magyar Foxterrier-Tenyésztők Egyesülete elnöki feladatainak ellátása, a „Kutya­tenyésztés”, a „Magyar Kutyatenyésztés” és „A Természet” c. folyóiratok, továbbá a „Magyar Foxterrier-Tenyésztők Évkönyveinek szerkesz­tése és kiadása, a magyar kutyafajták és a magyar foxterrierek törzskönyvének vezetése, nemzetközi kutyakiállítások szervezése, nemzetközi bírásko­dás, az egyesületek alapszabályainak, törzskönyvi Foxterrier. Díjnyertes kan Raitsits kenneljéből Életnagyságú gipszszobor az Állatorvostudományi Egyetem állatorvos­­történeti gyűjteménytárában. Margsch Gyula szobrászművész alkotása

Next