Magyar Állatorvosok Lapja, 1983 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - KUTYA - Lukács Dezső: Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882-1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára
366 MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 1983. 38. (6.) 366—368. Emlékezés Raitsits Emil professzorra (1882—1934), a magyar kinológia legnagyobb alakjára* Irta: Lukács Dezső dr. A nomád elődök pogány ősvallásának hagyományaiban gyökerező kutyaszeretet a honfoglalás óta eltelt több mint ezer esztendő alatt megsemmisítő támadásoknak volt kitéve. A keresztény papok a pogány állatkultusz fenntartóját, még a török hódítók is az igaz hit ellenségeinek elhitűségét gyűlölték a kutyában, amelyet keresztények és mohamedánok végső soron teljes egyetértésben inkább a sátán cimborájának, mint Krisztus vagy Mohamed kísérőjének minősítettek. Enyhülést a reformáció sem hozott s ennek is megvan a magyarázata, hiszen az emberiséget ősidők óta sújtó egyik legszörnyűbb betegség, a veszettség terjedése éppen a kutyák szerepével kapcsolatos. Egészségügyi hatóságaink ezért rendre hozták a legszigorúbb kutyaellenes intézkedéseket, amelyeket még jobban szigorítottak akkor, amikor a parazitológia kialakult. Leuckart, Küchenmeister, Haubner, Siebold, van Beneden, Mégnin, Moniez, Raillet és mások kutatásai ugyanis kiderítették, hogy az ember galandférgeinek a kutya a köztigazdája. Ezen a tényen felháborodva, a világhírű Alfred Brehm (1829—1884) a kutyát egyenesen az ember ellenségének nevezte. Magától értetődik, hogy állategészségügyi hatóságaink el is követtek mindent a kutyatartás visszaszorítása, a kutyák létszámának csökkentése, forgalmuk korlátozása, sőt megakadályozása érdekében. Valóban csodálatraméltónak kell tartanunk, hogy ilyen körülmények között nemcsak fejlődésnek indult, hanem nagyszerű eredményeivel nemzetközi elismerést is kivívott hazánkban a kinológia és a kinolatria, vagyis a kutyák tanulmányozásával és orvoslásával foglalkozó tudomány. Ennek a sikernek elérésében, a magyar kutyafajták tenyésztésének megindításában és felvirágoztatásában, a magyar kutyák ma is fényes világhírének megteremtésében soha el nem múló érdemeket szerzett Raitsits Emil dr., a hajdani Állatorvosi Főiskola tragikus véget ért kiváló professzora. Születésének 100. évfordulója szolgáltat alkalmat arra, hogy emlékét felidézzük, és eredményes tevékenységét a szomorú halála óta eltelt fél évszázad távlatából értékeljük. Raitsits Emil 1882. október 12-én született Budapesten, ahol édesapja orvos volt. Iskoláit, majd felsőbb tanulmányait is Budapesten végezte; 1904-ben avatták állatorvossá. Oklevelének birtokában a híres Marek professzor belgyógyászati klinikáján lett gyakornok, majd tanársegéd. Mint főiskolai tanulmányai során folyamatosan, úgy most is kitűnt tehetségével, szorgalmával és igyekezetével. Kitűnő fényképészként ő készítette Marek világhírűvé vált, német nyelvű „Belgyógyászati diagnosztiká”-jának, valamint a „Hutyra—Marek” II. kötetének („Organkrankheiten”) képeit. Marek professzor— felismerve Raitsits tanársegéd logikus gondolkodásmódon alapuló kitűnő diagnosztikai érzékét, egyben nagyrabecsülve emberi tulajdonságait — 1909-ben a főiskola ambulatóriumának vezetését bízta reá. Itt találta meg az ifjú Raitsits képességei kibontakoztatásának legkedvezőbb lehetőségeit. Kitűnő megjelenésének, bizalomkeltő fellépésének, megnyerő modorának, udvarias előzékenységének, nem utolsósorban mindezekkel az előnyös emberi tulajdonságaival párosult alapos szaktudásának, Marek legmagasabb igényeit is kielégítő pontosságának és megbízhatóságának eredménye lett, hogy a járóbeteg-rendelés rövid idő alatt az egyébként is híres Állatorvosi Főiskola egyik leglátogatottabb, közkedvelt intézményévé fejlődött. A sikeres gyógyításairól gyorsan híressé vált kitűnő diagnoszta és terapeuta Raitsits tanár az állattartók körében nagy népszerűségnek örvendett s rendelésein egyre több állatorvostan-hallgató is megjelent, hogy mesterfogásait elsajátítsa. A „Raitsits-klinika” a nagyközönség és a hallgatóság körében fogalommá vált, különösen azután, hogy a fővárosi Állatkert állatorvosi teendőinek ellátása is a tehetséges fiatal Raitsits tanársegéd feladatává vált (1910). Hutyra rektor és Marek professzor nemcsak támogatta Raitsits sikeres diagnosztikai és gyógyító tevékenységét, hanem méltányolta is odaadó, áldozatkész munkáját. Bár az I. világháború nagyban visszavetette a főiskola fejlődését is (a háború alatt Raitsits egy lókórház állatorvosa volt), belgyógyászati tárgyú állatorvosdoktori disszertációjának elfogadása, a doktori cselekmények abszolválása, ezáltal az állatorvosdoktori oklevél elnyerése (1923) után Raitsits dr.-t előbb adjunktussá (1924), majd 1926-ben c. nyilvános rk. tanárrá nevezték ki, miután már 1919-ben megbízatást kapott a belgyógyászati propedeutika előadására. Ennek érdekében a Rendelő mellé tantermet is építettek, amelyben az állatorvos-növendékek nagy élvezettel hallgatták a kitűnő előadóképességgel is rendelkező Raitsits professzor színvonalas előadásait és látogatták orvosi gondolkodásra nevelő betegbemutatásait. Előadói talentumait még a Közgazdasági Egyetemen is csillogtathatta, ahol 1929-től az állat járványtan meghívott előadójaként működött. Az állatkerti állatok betegségeinek tanulmányozása az érdekes kazuisztikai közléseken (vadállatok rühössége; vadállatok orvoslása gyógyszerekkel; medinai féreg okozta megbetegedés óriáskígyóban; szerencsétlenül járt oroszlánfóka stb., stb.) túl elsősorban az állatkerti higiénia fejlesztését, a fogságban tartott állatok életkörülményeinek javítását, a betegségek megelőzését tartotta fontosnak. Ennek kapcsán különösen a bölények életmódját tanulmányozta behatóan, s megállapította, hogy a mozgáshiány e kiveszőlésben levő állatok sorsát megpecsételi. Javaslatot tett tehát a budapesti állatkert bölényeinek kitelepítésére a visegrádi vadaskertbe. Sajnos, a kihelyezett állatok a II. világháborút nem élték túl. Közvetett gyümölcse lett mégis e bölénytanulmányoknak nem egy külföldi meghívás, itthon pedig Maugsch Gyula szobrászművésszel kialakított bensőséges szakmai kapcsolat, amelynek köszönhető, hogy Hutyrának a főiskola parkjában felállított mellszobrát befejezve, a művész — ifj. Vastagh György szellemi utódaként — az európai bölény és a fontosabb kutyafajták szobrait is elkészítette. Ezek az állatszobrok ma az Állatorvostudományi Egyetem állatorvostörténeti gyűjteményében láthatók. Sokat foglalkozott Raitsits az állatkerti és a díszmadarak betegségeivel. „A kanárimadár betegségei és gyógyítása” (1927) c. könyve hosszú időn át nagy népszerűségnek örvendett. Legtöbbet mégis a kutyatenyésztés felkarolása érdekében tett, ezért * A Magyar Biológiai Társaság állattani szakosztályának 1982. szept. 10-én tartott ülésén elhangzott előadás alapján.