Demokrata, 1997. július-szeptember (4. évfolyam, 27-36. szám)
1997-09-04 / 36. szám
MŰHELY A Grál nyomában Arthur király és a magyar Szent Korona titokzatos kapcsolata „Galahad a Grálhoz lépett, és beletekintett. Ahogy a feltáruló misztériumok megjelentek előtte, tetőtől talpig hevesen megrázkódott. Karjait az égre emelte, és így szólt: Uram, Istenem, imádlak Téged, és köszönöm Neked, hogy betöltötted az én nagy vágyamat, hogy lássam azt, amit elmondani senki sem tud, de még elképzelni sem. A Grál a töretlen bátorság és minden erőfeszítés forrása, oly mirákulum, amely minden más csodát felülmúl. Kegyelemből kifolyólag én reá tekinthettem, és ezzel elnyertem földi kívánságaim koronáját. Kérlek hát, hogy végy engem Magadhoz ebből az életből az örök életbe! Galahad halálának pillanatában Bors és Parsifal nagy csoda tanúja lett. Egy test nélküli kezet láttak leereszkedni az égből, és az magával vitte az edényt és a lándzsát a mennyekbe. Azóta nem akadt emberfia, aki azt merészelte volna állítani, hogy látta a Szent Grált.” (Quest Of The Holy Grail, 1200-1250) KISS IRÉN-TÁBORI LÁSZLÓ A Szent Grál titka hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a romantikus fantáziájú kutatókat. Legutóbb például - 1995-ben, Londonban - egy Graham Phillips nevű kutató keltett nagy feltűnést The Search for the Holy Grail (A Szent Grál kutatása) című könyvével, amely kitartó nyomozásának meglepő eredményeit ismerteti. Az angol tudós a Grált a halhatatlanság ígéretének tekinti, az emberi álmok és vágyak beteljesedésének, mindamellett azt mondja róla: „Szent edény, amelyről azt tartják, hogy képes a betegeket meggyógyítani, és békét, valamint gazdagságot adni a világnak ” Ezért a középkori Grál-kereső lovagok számára mindegy volt, hogy megtalálják-e a szent edényt a maga fizikai valóságában. Ők a tudást, az isteni Ego megértését keresték, a megvilágosodást tulajdon életfeladatukat illetően - abban a hiszemben, hogy aki a Grált keresi, az tulajdon isteni lényegét kutatja. Ezt a Grált keresték a gótika vonzásában a XIX. századi romantikusok, a preraffaeliták és a viktoriánus költők, de mai regényírók és hollywoodi forgatókönyvírók is szívesen fordulnak e tárgyhoz. Szellemtudományilag többféle hagyomány maradt ránk a szent edényről. Az egyik változat szerint a Grál valamikor Lucifer koronájának vagy homlokának smaragdéke volt, s a földre zuhanása óta ez a drágakő mélyíti a kelyhet. Sába királynője vitte el Salamonnak - másképpen: Szemirámisz ajándékozta Melkizedeknek -, míg végül Arimathiai József fogta fel benne a Golgotán a Megváltó vérét. Ez a titokzatos ember jeruzsálemi börtönévei után áthajózott Angliába, Avalonba (a mai Glastonburybe), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, vagyis az eljövendő Nap-kereszténységet. Arimathiai József volt tehát az első Grál-király, egyúttal a Nap-kereszténység kultuszának elrejtője, mivel annak történelmileg még nem érkezett el - majd csak a harmadik évezredben jön el - az ideje. A legendák szerint ezt a kultuszt a XIX. századi Európában Wagner, az újraszületett Merlin varázsló támasztotta fel. Ő ugyanis tudta, hogy az új Grálszemélyiségnek Közép-Európában kell megszületnie. A zeneszerző a Nap-kereszténység misztériumát a Parsifalban rejtette el, ahogy annak idején Mani ugyanezt az eljövendő kereszténységet a maga gnosztikus fényvallásába burkolta. A mai szellemtudósok közül Biszey Zsuzsa magát az emberi személyiséget és annak életét tartja Grál-kehelynek: ebben a kehelyben törik színeire a fehér fény, s így válik a szellemi erő hordozójává a Földön. Az ember és a Föld kikristályosítva sugározza vissza a Napfény - Krisztus - erejét. Aki birtokba vette a Grált, az Krisztuson keresztül találkozik az Önvalóval: földi személyisége ugyanis csak az anyagi világba bukás járuléka. Ma a Grál-erő újra megközelíti a Földet, sőt éppen Közép-Európa az isteni Ego megszületésének helye - vallja a magyar szellemtudós, így az itt élőknek fokozott esélyük van arra, hogy megérkeznek az éteri Krisztushoz. A Kárpátmedence ugyanis a keleti és a nyugati okkult energiák találkahelye, s ha az ember lemond vágytermészetéről, Napfénnyé válhat. Feladatunk tehát azonos Parsifáléval, maga az egyetemes - ma még „Hold-természetű” - kereszténység is a Nap-tudattól fog megújulni. Valamiféle korai Nap-tudatuk már a johannitaJános evangélista-követő keresztényeknek is volt. A négy evangélista közül János képviselte - a maga Logosz-gondolatával - az eljövendő kereszténységet. René Guénon hagyománykutató metafizikai írásaiban úgy látja: nem véletlen, hogy Arimathiai József éppen Britanniába vitte a kelyhet, ugyanis ez az edény a lándzsával együtt igen nagy szerepet játszott a kelta hagyományban, bár már a hinduk és az irániak is ismerték „a halhatatlanság italát”. A francia kutató felfogásában a Grál szintén nem más, mint az örökkévalóság tudata, amelynek újbóli birtokba vétele a földi élet voltaképpeni célja. Ez az ember bukásával szétzilálódott eredeti rend visszaállítását jelenti. Ezért a Grál egyidejűleg az eredeti állapotot jelképező váza és az ezt az állapotot leíró könyv. A Grál-legendában a Krisztus vérét rejtő kehely és az oldalát átdöfő lándzsa a Keresztelő Szent Jánost lefejező karddal és az Utolsó Vacsora tálcájával egészül ki. Az avatatlant elvakítja a Szent Könyv ragyogása: csak a Grálkirály képes „olvasni” benne. Ez mindig a Grál-család tagja, Arimathiai József leszármazottja, eszmei örököse. Őt ugyanis maga Krisztus jelölte ki a Grálőrzésre. Éppen ebben áll a Grál jelentősége: egy alternatív - nem római, azaz nem „véresáldozati” - apostoli örökség látható és tapintható szimbóluma. Krisztus elmagyarázza Arimathiai Józsefnek tanításai titkos értelmét, beavatja a szentmise misztériumába - bár ez a római egyház szerint csak Szent Péter örököseinek előjoga volna. A Grál-regények eléggé világosan utalnak arra, hogy Arimathiai József személyében nemcsak létezett alternatív apostoli leszármazási sor, de ráadásul ez Demokrata 1997/36