Demokrata, 1997. július-szeptember (4. évfolyam, 27-36. szám)

1997-09-04 / 36. szám

MŰHELY A Grál nyomában Arthur király és a magyar Szent Korona titokzatos kapcsolata „Galahad a Grálhoz lépett, és beletekintett. Ahogy a feltáruló misztériu­mok megjelentek előtte, tetőtől talpig hevesen megrázkódott. Karjait az ég­re emelte, és így szólt: Uram, Istenem, imádlak Téged, és köszönöm Neked, hogy betöltötted az én nagy vágyamat, hogy lássam azt, amit elmondani senki sem tud, de még elképzelni sem. A Grál a töretlen bátorság és min­den erőfeszítés forrása, oly mirákulum, amely minden más csodát felülmúl. Kegyelemből kifolyólag én reá tekinthettem, és ezzel elnyertem földi kíván­ságaim koronáját. Kérlek hát, hogy végy engem Magadhoz ebből az életből az örök életbe! Galahad halálának pillanatában Bors és Parsifal nagy cso­da tanúja lett. Egy test nélküli kezet láttak leereszkedni az égből, és az ma­gával vitte az edényt és a lándzsát a mennyekbe. Azóta nem akadt ember­fia, aki azt merészelte volna állítani, hogy látta a Szent Grált.” (Quest Of The Holy Grail, 1200-1250) KISS IRÉN-TÁBORI LÁSZLÓ A Szent Grál titka hosszú évszázadok óta foglalkoztatja a romantikus fantáziájú kutatókat. Legutóbb például - 1995-ben, Londonban - egy Graham Phillips nevű kutató keltett nagy feltűnést The Search for the Holy Grail (A Szent Grál kutatá­sa) című könyvével, amely kitartó nyo­mozásának meglepő eredményeit is­merteti. Az angol tudós a Grált a halhatatlan­ság ígéretének tekinti, az emberi álmok és vágyak beteljesedésének, mindamel­lett azt mondja róla: „Szent edény, amelyről azt tartják, hogy képes a bete­geket meggyógyítani, és békét, valamint gazdagságot adni a világnak ” Ezért a középkori Grál-kereső lova­gok számára mindegy volt, hogy megta­lálják-e a szent edényt a maga fizikai va­lóságában. Ők a tudást, az isteni Ego megértését keresték, a megvilágosodást tulajdon életfeladatukat illetően - abban a hiszemben, hogy aki a Grált keresi, az tulajdon isteni lényegét kutatja. Ezt a Grált keresték a gótika vonzásában a XIX. századi romantikusok, a preraf­­faeliták és a viktoriánus költők, de mai regényírók és hollywoodi forgatókönyv­írók is szívesen fordulnak e tárgyhoz. Szellemtudományilag többféle hagyo­mány maradt ránk a szent edényről. Az egyik változat szerint a Grál valamikor Lucifer koronájának vagy homlokának smaragdéke volt, s a földre zuhanása óta ez a drágakő mélyíti a kelyhet. Sába ki­rálynője vitte el Salamonnak - máskép­pen: Szemirámisz ajándékozta Melkize­­deknek -, míg végül Arimathiai József fogta fel benne a Golgotán a Megváltó vérét. Ez a titokzatos ember jeruzsálemi börtönévei után áthajózott Angliába, Avalonba (a mai Glastonburybe), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, vagyis az eljövendő Nap-keresztény­séget. Arimathiai József volt tehát az első Grál-király, egyúttal a Nap-keresztény­ség kultuszának elrejtője, mivel annak történelmileg még nem érkezett el - majd csak a harmadik évezredben jön el - az ideje. A legendák szerint ezt a kultuszt a XIX. századi Európában Wagner, az új­raszületett Merlin varázsló támasztotta fel. Ő ugyanis tudta, hogy az új Grál­­személyiségnek Közép-Európában kell megszületnie. A zeneszerző a Nap-ke­­reszténység misztériumát a Parsifalban rejtette el, ahogy annak idején Mani ugyanezt az eljövendő kereszténységet a maga gnosztikus fényvallásába burkolta. A mai szellemtudósok közül Biszey Zsuzsa magát az emberi személyiséget és annak életét tartja Grál-kehelynek: eb­ben a kehelyben törik színeire a fehér fény, s így válik a szellemi erő hordozó­jává a Földön. Az ember és a Föld ki­kristályosítva sugározza vissza a Nap­fény - Krisztus - erejét. Aki birtokba vette a Grált, az Krisztuson keresztül ta­lálkozik az Önvalóval: földi személyisé­ge ugyanis csak az anyagi világba bukás járuléka. Ma a Grál-erő újra megközelíti a Föl­det, sőt éppen Közép-Európa az isteni Ego megszületésének helye - vallja a magyar szellemtudós, így az itt élőknek fokozott esélyük van arra, hogy megér­keznek az éteri Krisztushoz. A Kárpát­medence ugyanis a keleti és a nyugati okkult energiák találkahelye, s ha az em­ber lemond vágytermészetéről, Nap­fénnyé válhat. Feladatunk tehát azonos Parsifáléval, maga az egyetemes - ma még „Hold-természetű” - kereszténység is a Nap-tudattól fog megújulni. Valamiféle korai Nap-tudatuk már a johannita­­János evangélista-követő­ ke­resztényeknek is volt. A négy evangélis­ta közül János képviselte - a maga Logosz-gondolatával - az eljövendő ke­reszténységet. René Guénon hagyománykutató me­tafizikai írásaiban úgy látja: nem vélet­len, hogy Arimathiai József éppen Bri­tanniába vitte a kelyhet, ugyanis ez az edény a lándzsával együtt igen nagy sze­repet játszott a kelta hagyományban, bár már a hinduk és az irániak is ismerték „a halhatatlanság italát”. A francia kutató felfogásában a Grál szintén nem más, mint az örökkévaló­ság tudata, amelynek újbóli birtokba vétele a földi élet voltaképpeni célja. Ez az ember bukásával szétzilálódott ere­deti rend visszaállítását jelenti. Ezért a Grál egyidejűleg az eredeti állapotot jelképező váza és az ezt az állapotot le­író könyv. A Grál-legendában a Krisztus vérét rejtő kehely és az oldalát átdöfő lándzsa a Keresztelő Szent Jánost lefejező kard­dal és az Utolsó Vacsora tálcájával egészül ki. Az avatatlant elvakítja a Szent Könyv ragyogása: csak a Grál­­király képes „olvasni” benne. Ez mindig a Grál-család tagja, Arimathiai József le­származottja, eszmei örököse. Őt ugyan­is maga Krisztus jelölte ki a Grál­­őrzésre. Éppen ebben áll a Grál jelentősége: egy alternatív - nem római, azaz nem „véresáldozati” - apostoli örökség látha­tó és tapintható szimbóluma. Krisztus el­magyarázza Arimathiai Józsefnek tanítá­sai titkos értelmét, beavatja a szentmise misztériumába - bár ez a római egyház szerint csak Szent Péter örököseinek elő­joga volna. A Grál-regények eléggé világosan utalnak arra, hogy Arimathiai József sze­mélyében nemcsak létezett alternatív apostoli leszármazási sor, de ráadásul ez Demokrata 1997/36

Next