Magyar Demokrata, 2001. április-június (5. évfolyam, 14-26. szám)
2001-05-31 / 22. szám
A Fejér megyei Vál község a legenda szerint Árpád vezér unokájáról kapta a nevét. A 2300 lelkes település ősi múltra tekint vissza: a falu keleti oldala az 1400-as években kezdett épülni. Bensőséges hangulatát - amely Vajda János költőnket is olyannyira megragadta, hogy pesti születése ellenére mindig is válinak vallotta magát - máig megőrizte. Vál a dicső múlt mellett ma leginkább a bodzáról és az ahhoz kapcsolódó számtalan vállalkozásról híres. Az elmúlt hét vége kettős ünnep volt a váliak számára: a hagyományos bodzavirág-ünnepre ellátogatott Orbán Viktor miniszterelnök, aki millenniumi zászlót adott át a falunak. A miniszterelnök jó ismerősként érkezett a szülőfalujától alig néhány kilométerre fekvő községbe. Mint elmondta, fiatal korában úgy érezte, Vált némi tisztelet illeti meg, hiszen a járás legnagyobb települése volt, most, visszatekintve viszont azt látja, a község múltja és történelme miatt még inkább megérdemli a tiszteletet. Ünnepi beszédében a millennium mellett felidézte Szent István alakját, aki felismerte: ha a magyarok saját nyelvükben és kultúrájukban akarnak megmaradni, erős államot kell létrehozni. - Ezeréves történelmünk különösen nehéz korszaka volt a XX. század, amelynek során csaknem egymillió honfitársunkat veszítettük el, s amelynek minden nemzedékét megpróbálta az idő - mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy ilyen körülmények között is minden nemzedék teljesítette azt, amit kirótt rá a történelem. A mi nemzedékünknek az jutott osztályrészül, kötelességül és feladatul, hogy az összeomló szovjet birodalom lehulló gerendái alól kimentse Magyarországot. S mi nemcsak egyszerűen kimentettük, hanem egyetlen emberélet elvesztése nélkül mentettük ki. Magyarország jövőjéről Orbán Viktor úgy vélekedett, ha országunkat a jóra való képesség adottságaira, az abban rejlő energiák mozgósítására tudjuk építeni, szép jövő áll előttünk. - Magyarország felett ismét szerencsés a csillagok állása, saját kezünkben van a sorsunk. A jövő Magyarországát senki sem fogja felépíteni helyettünk, az olyan lesz, amilyenné mi alakítjuk. A szabadság nemcsak azt jelenti, hogy nem szállnak meg, nem ölnek meg bennünket, nem veszik el szeretteinket, s azt, amiért megdolgoztunk, hanem azt is, hogy nem nagyon törődnek velünk. Senki sem vállalja át a felelősséget a sorsunkért, senki sem végzi el a munkát helyettünk. Nincs nekünk sem segíteni akaró amerikai nagybácsink, sem brüsszeli jóakarónk - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki ezután átadta a millenniumi zászlót Tóth Ferencné polgármesternek. A zászló - amelyet minden magyar település megkap, amennyiben igényt tart rá - Orbán Viktor szavai szerint az egész magyar történelmet jelképezi, a Szent Koronától az Árpádok sávjain keresztül az 1848-as forradalom pirosfehér-zöld szegélyéig. A zászló alapszíne fehér, a csatában, a füstben ugyanis a felvillanó fehér zászló jelzett a harcoló katonáknak. Legyen ez a zászló az összetartozás megerősítésének a jelképe a vállak számára. A miniszterelnök szavaiban megfogalmazott szándék természetes módon is erősen él a vállakban. A falu és a környék vállalkozói két évvel ezelőtt létrehozták a Vál völgyéért mozgalmat, amely a kistérségi arculat kialakítását, a völgy értékeinek megőrzését és minél szélesebb körben történő bemutatását tűzte ki céljául. - 1999-ben alapítottuk meg a Bodzatermelők Értékesítő Szövetkezetét, s hagyományteremtő céllal elindítottuk a helyi bodzavirágünnepet. Itt kulturális programok, különböző szórakozási lehetőségek mellett a helyi és környékbeli vállalkozók mutatkoznak be - mondta ifjabb Csizmadia György, a Vár völgyéért mozgalom kitalálója. - Szeretnénk a régiót erősíteni, megmutatni a térség értékeit, az itt rejlő idegenforgalmi lehetőségeket. Az idei ünnepet megnyitó Orbán Viktor a Demokrata kérdésére úgy fogalmazott, nagy örömmel látja, hogy az itteni tehetséges és vállalkozó szellemű emberek összefogtak. Tóth Ferencné polgármester a falu múltja mellett kiemelten szólt a község fejlődéséről, amelynek stabilitását mára több mint száz, javarészt kisvállalkozás biztosítja. A festői szépségű, hagyományait külsőségeiben is tisztelő és őrző Fejér megyei falu a múltba nézés mellett láthatóan a jövőre készül. Alátámasztandó a miniszterelnök szavait, aki a millenniumi zászló üres oldalának mondanivalóját úgy fogalmazta meg, az azért üres, hogy a jövő kerülhessen rá. (jókuthy) MAGYARORSZÁG Bodzavirágos millennium Orbán Viktor a magyar jövőről QD