Magyar Demokrata, 2017. október-december (21. évfolyam, 40-52. szám)

2017-10-04 / 40. szám

Demokrata MŰHELY 34 Pozsonyi Ádám ■ KORSZELLEM Logika A haladó szelleműséggel az a legfőbb gond, hogy teljes mértékben kerüli a lo­gikát. Nem vesz róla tudomást. Polkor­­rekt kifejezéssel élve: kirekeszti. Holott a balliberális, haladó szellemű, kritikus és szkeptikus élőlény mindig arra hivatkozik, hogy a hit elavult, ósdi dolog, a bigott idiótáknak való, a sötét középkor maradéka, és éljen a nagybetűs logika. Olvasom az újságban, hogy „önálló ci­gány tartományt akar Magyarországon egy roma párt”. A reagálások különféle fórumokon liberális oldalról a szokáso­sak. S ahogy olvasom ezeket, elkezdem hiányolni a logikát. Amikor a magyarság érdeke elleni idegen térnyerés a téma, akkor mindig ugyanaz a balliberális nézőpont. Amikor még csak kezdődik a folyamat, amikor még csak felüti a fejét az idegen elem beszivárgása, akkor sötét középkori, aki ezt veszélynek állítja be, és aki ellene tesz, érvel vagy lép, az nácifasiszta kire­kesztő. (Akár a múltban is, mert K­bsiéket nem zavarja, hogy a XIX. században nem volt nácizmus.) Amikor meg már az ide­gen elem valahol túlsúlyba kerül, elkezd követelőzni és a magyarságot kiszoríta­ni, akkor meg „jogos, hiszen már többen vannak”. „Céljuk nem kevesebb, mint hogy ön­álló cigány tartomány jöjjön létre négy északkelet-magyarországi megyében.” (Abba a „populista” megközelítésbe most nem megyek bele, hogy ez mennyire reá­lis - mert lássuk be, komolytalan.) Ha Trianon kerül szóba, akkor a ha­ladó szellemű szerint megérdemeltük és jogos volt, mert már ennyi és ennyi volt az elszakított területeken az idegen elem. De amikor felmerül, hogy engedjünk-e be és megtűrjünk-e bármiféle idegen identitást - mint jelen helyzetben a mig­­ránsokat -, akkor az a nézőpont, hogy ebben semmiféle veszély nincs, és nácista riogató, aki itt veszélyforrást lát. Mindenki jobban járna, ha a ballibsi nem szkeptikus akarna lenni, meg kétel­kedő, meg logikus, hanem hívő. Hinne legalább egy dologban. A józan paraszti észben. ■ Bár Stephen Hawking 2014-be visszavonta az „eseményhorizontok” létezésére vonat­kozó állításait, miszerint a fekete lyukak körül nincs olyan gravitációs tér, amely elő­ször foglyul ejti a hatósugarába került anya­got, majd ezt előbb-utóbb beszippantja, én mégis fenntartom a „politikai eseményho­rizont” hasonlatomat az MSZP kapcsán. Először 2009-ben, az EP-választások­­kor jeleztem e hasábokon, hogy Gyur­­csány lavina alá vitte az MSZP-t, így nem tudja, hogy hol van lent és hol van fent. Régi tájolási pontjait a Horn-korszakból elveszítette a párt, és a gyurcsányi felfoko­zott kommunikációs kormányzási modell Balatonőszödöstől, tévészékházastól és bizalmi szavazásostól, a szociális népsza­vazással együtt lavinaként sodorta el 1989- es struktúráit. Azt is jeleztem, hogy való­színűleg tíz éven belül a politika baloldali vákuuma felfalja a régi MSZP-t. Teóriámat és a strukturális beroskadás kényszerűségét nem sokan osztották, ám ezt Gyurcsány kiválásakor is fenntartottam, azzal az észrevétellel - e téren pont Bayer Zsolttal folytattunk többször is nyilvános vitát­­, hogy ezzel nem az MSZP, hanem Gyurcsány fog túlélni. 2011-ben általános volt a jobboldalon a vélekedés, hogy Gyurcsánynak vége. Nem lett. És most nyáron még mindenki javában a baloldal összefogásáról és Botka éppen aktuális taktikai lépéseiről vitázott, ami­kor az MSZP-t szétfeszítő strukturális fo­lyamatokra igyekeztem rámutatni, és arra, hogy a párt strukturális és stratégiai belső feszültségei csak beteljesíteni látszanak ré­gi prognózisomat (Az MSZP végórái I—II., Demokrata, július 12., 19.) És lám, bekövetkezett. Botka távozott a miniszterelnök-jelöltségből. Fél évvel a választások előtt. Újhelyi István alelnök is. A pártban teljes a káosz. Bizony a fekete lyuk nagyon közel van. Most megint mindenki elemez, mond mindent, és magyaráz. Jó reggelt! Az MSZP-nek vége. Nézzük ismét strukturá­lis oldalról! A párt hagyományos kötőszö­vetei eloldódtak. Eloldódott Budapest és a vidék, eloldódott a pártvezetés egyik része a másiktól, és eloldódott a baloldali válasz­tóbázis a többségi MSZP-hez kötődéstől. Mindeközben igaz az is, hogy ezt az oldást nemcsak belülről - a rossz kommunikáció, belső személyi ellentétek, eltérő stratégiák­­ okozzák, okozták, hanem a Fidesz kemény politikai környezetépítése, vagy építési kí­sérlete, amely minimum zavarokat okozott az MSZP belső működésében. Ugyancsak ezt a belső strukturális ol­dódást jelentette a Gyurcsány-dilemma. Az, hogy a tagság sem Budapesten, sem vidéken korántsem volt annyira elutasító a Nagy Kalandor irányában, mint ahogyan azt Botka megfogalmazta. Strukturális probléma volt az elnök és a miniszterel­nök-jelölt hatalmi erőterének tisztázat­lansága. Molnár Gyula nem volt képes elnöki hatalmát megerősíteni és önálló centrumként vezényelni a folyamatokat. Zsebre dugott kézzel kicsit ide is, oda is el akarta játszani a „jó fej” menedzsert akkor, amikor stratégiai élet-halál kérdésekben kellett dönteni. Egy-egy döntés mellett is zsebre dugott kézzel állt, és a stratégiai szemben állók mellett is. Úgy gondolta, ez a „jófejség”! Súlyos strukturális bajokat okozott ez­zel. Az MSZP elnöke az MSZP stratégiai ügyeiben nem volt képes hatalmi centru­mot képezni, nem volt képes a döntéseket integrálni, és nem volt képes mindezek alapján rendet tenni. Úgy állt, álldogált ezekben az ügyekben, mint egy... hol emellett, hol amellett... És persze most ebből azt levonni követ­keztetésként, hogy Molnár Gyula felelős­sége milyen nagy, nos, ezt lehet, csak nem lenne igaz... Persze van felelőssége, de kö­rülbelül akkora, mint amekkora az SZDSZ eltűnésében Retkes Attilának, a párt utolsó elnökének volt, aki azzal kezdte elnöki kar­rierjét, hogy elnézést kért a magyar társa­dalomtól mindazért, amit az SZDSZ csi­nált az őt megelőző húsz évben. És ezzel be is zárta a pártot. Kész. Vége. Na körülbelül ekkora lesz párttörténeti értelemben Molnár Gyula felelőssége is az MSZP kimúlásában. Pont azért, mert ő már egy strukturális terméke volt pártjának, aki „csak” sodródott az eseményhorizonton. Ahogy Botka is. Annyi különbséggel, hogy Zárug Péter Farkas ■ történelmi sodrásban Az MSZP-nek vége... 2017. október 4.

Next