Magyar Élet Pártértesítője, 1943 (5. évfolyam, 1-24. szám)
1943-05-15 / 10. szám
1943 MÁJUS5. MAGYAR ÉLET PÁRTÉRTESÍTŐJE 17 Iyán, Tardos, Kocs, Kihűled, Dadis Tata községek szervezeteit meglátogatta Szabó Gusztáv országgyűlési képviselő Fehérváry Gyula központi vármegyei titkár kíséretében és mindenütt az időszerű politikai és gazdasági kérdéseket ismertette. Naszályon id. Kovács Pál pártvezető és ifj. Balogh Sándor titkár, Tatatóvároson dr. Paár Lajos és Raczkó István, Szomódon Magyaros Károly,* Ágostyán községben Wels Ferenc, Tardoson Pintér Vendel és Árendás József, Kocs községben Lantai Gergely, Kümlődön Szabó Dénes pártvezető és Kiss László titkár, Dad községben Csonka Mihály pártvezető üdvözölte a képviselőt. Nagyvárad tkj. város A Magyar Élet Pártja nagyváradi törvényhatósági tagozata dr. Hlatky Endre főispán, városi elnök vezetésével értekezletet tartott. A főispán tájékoztatta a megjelenteket a váradvelencei Köröshíd tervéről, valamint a velencei parton épülő bekötő út építéséről. Nógrád vármegye Pogony község MÉP szervezete választmányi értekezletet tartott az összes helyi tisztségviselők részvételével. Az értekezleten Mocsáry Ödön képviselő tájékoztatta az értekezletet az általános politikai és gazdasági helyzetről. Ipacs János pártvezető felszólalásában panasz tárgyává tette a Weiszféle 440 holdas erdő és 80 kat. hold szántóterületű zsidóbirtok haszonbérleti ügyét. A megjelentek egybehangzó panaszt emeltek a Szederkény-pusztai kincstári erdőgazdaság által kitermelt fa fuvarozása tárgyában. A képviselő panaszfelvétele után az elnöklő pártvezető az értekezletet bezárta. Zabar község pártszervezete választmányi értekezletet tartott, melyen Mocsáry Ödön képviselő hosszabb tájékoztatót adott az általános politikai és gazdasági helyzetről, majd a kerületi titkár szervezési kérdésekről beszélt. Schulcz Kálmán közérdekű kérelmet adott elő. Cered, Zagyvaróna, Ipolytanóc, Ittke, Mihálygerge és Karancskeszi községek szervezetei tartottak még választmányi értekezéseket Mocsáry Ödön képviselő és Kraft Jenő kér. szervező titkár részvételével. Az értekezleten Mocsáry képviselő részletes és kimerítő tájékoztatást nyújtott a politikai és gazdasági helyzetről. A kér. szervező titkár a párt 10 éves fennállásáról és szociális irányú működéséről emlékezett meg, majd szervezési kérdésekkel foglalkozott. Cereden Balázs Béla, Pócsa József és Czene Bertalan; Zagyvarónán Körmendi Tibor, Galbács Gyula; Ipolytarnócon Grammantik Ferenc, Telek Lajos Albert és Bodor Pál; Litkén Reményi Sándor és István Ambrus; Mihálygergén Jurás János, ifj. Miklós Imre és Zsélyi Péter; Karancskesziben Huszár János és Román István községi pártvezetők, illetve választmányi tagok szólaltak fel. Zagyvaróna községben a két titkár hosszabb beszédben méltatta Körmendi Tibor községi pártvezető és Galbács Gyula községi párttitkár 10 éves önzetlen működését, majd átnyújtotta részükre az Országos Pártelnökeség elismerő oklevelét. Nagycsalomja község MÉP szervezete tisztségviselői értekezletet tartott, amelyen részt vett a várm. közp. és a ker. szervező titkár is. Az értekezlet során Deák Ferenc felszólalásában előadott panaszokat megvitatták s annak illetékes helyre való juttatására kérték fel a várm. közp. titkárt. Romhány, Érsekvadkert, Szátok és Tereske községek MÉP szervezetei választmányi értekezletet és tisztségviselői megbeszélést, tartottak a várm. közp. titkár és a két szervező titkár részvételével. A megbeszélések végeztével a várm. közp. titkár panaszfelvételt tartott. Nyitra-Pozsony vármegye Nagysurány község szervezetét meglátogatta Kiss Jenő központi vármegyei titkár, mely alkalommal helyi és szervezési kérdéseket beszélt meg, majd a járási servező titkárral a végzendő felvilágosító és propaganda munkát ismertette és erre vonatkozólag adott útmutatásokat. Érsekújvár. Papp Sándor országos pártigazgató meglátogatta a vármegyei elnökséget és a vármegye általános politikai helyzetéről tájékozódott. Kiss Jenő központi vármegyei titkár panasznapot tartott, majd utána szervezési kérdéseket beszélt meg. Vágsellye járási pártvezetőséggel Kiss Jenő központi vármegyei titkár értekezletet tartott. Vágkirály fa községi szervezet választmányi ülésén vitéz Biskoroványi Ernő járási pártvezető a szervezés szükségességét világította meg, majd a honvédség kiváló teljesítményét méltatta. Kiss Jenő központi vármegyei titkár a kül- és belpolitikai helyzetet ismertette. Csornok és ördöge községek helyi szervezeteit meglátogatta Truchly Alajos kerületi szervező tikár és a szervezetek vezetőivel az általános politikai és gazdasági helyzetről folytatott megbeszélést. Jászfalui szervezet vezetőségével Szagán Gyula kerületi szervező titkár közellátási, szervezési és politikai kérdéseket beszélt meg. Alsószeli és Nagyborsa községek vezetőivel Fodor Mátyás kerületi szervező titkár folytatott megbeszélést az általános gazdasági helyzetről. Vághosszúfalu, Vágvecse és Beáki községekben Kardoss Győző kerületi szervező titkár folytatott megbeszélést szervezési és helyi közérdekű ügyekben, vetkezettel kapcsolatos segély iránti kérésüket. Cegléd m. városi szervezet vezetőségét a váromgyai titkár meglátogatta s ez alkalommal megbeszélték a helyi szervezet fontosabb szervezési ügyeit, valamint a város polgármesterével folytatott tanácskozásokon pedig közérdekű kérdéseket és problémákat tárgyaltak. Tépi ősze esői szervezet vezetősége megbeszélést tartott a közp. várm. titkárral s ez alkalommal szervezési és közellátási kérdéseket tárgyaltak. Tápiósági szervezet vezetőségét Koroknay Jenő közp. várm. titkár meglátogatta. Joó Antal pártvezető részletesen tájékoztatta a megyei titkárt a község fontosabb ügyeiről, valamint a szervezési eredményekről. Ladánybenci községi szervezet Szőlős József pártvezető elnöklete mellett választmányi ülést tartott, amelyen különösen a gazdák igen nagy számban vettek részt. Az értekezleten a közellátási, illetve beszolgáltatási rendelettel kapcsolatos kérdéseket beszélték meg, majd Koroknay Jenő közp. várm. titkár ismertette az általános kül- és belpolitikai helyzetet s részletesen kitért a közellátási és beszolgáltatási rendelet ismertetésére. Ezt követően a gazdák különböző közérdekű kérdéseiket terjesztették elő a közp. vármegyei titkár elé, aki megígérte, hogy útépítési kérelmüket a vármegyei elnök előtt, míg mélyfúrású kút építését illetékes hatóságok előtt megsürgeti, legelőügyükben pedig a gazdasági felügyelőségnél el fog járni. Sáli községi szervezet választmányi ülést tartott Blahó Ferenc pártvezető elnöklete alatt. Az értekezleten nagy számban megjelent gazdák előtt dr. Gunde László, a kerület országyűlési képviselője adott általános ismertetőt az ország kül- és belpolitikai helyzetéről s ezzel kapcsolatosan az új termelési és beszolgáltatási rendeletről. Több felszólalás is hangzott el az értekezleten és panasz tárgyává tették, hogy a nemzetközi út részére történt kisajátítások kapcsán még rendezetlen telek ügyüket tették még szóvá. Ócsa községi szervezet dr. Apáthy Károly pártvezető elnöklete mellett választmányi ülést tartott. Az értekezleten a kerület orsz. gyűlési képviselője dr. Gunde László ismertette a kül- és belpolitikai helyzetet s összefogásra hívta fel a tagokat. Részletesen ismertette a kormányzat programját s az eddigi eredményekről számolt be. Koroknay Jenő közp. várm. titkár a közellátás, valamint az új termelési és beszolgáltatási rendelettel foglalkozott. Bartha Géza, a helyi szervezet titkára tájékoztatta az értekezletet a legutóbbi 4 esztendő szervezési munkájáról és eredményeiről s jelentésében különösen kiemelte ifj. B. Bán József társvezető, községi bíró igen agilis és eredményes munkásságát, melyet különösen a gazdák érdekében fejtett ki. Szűcs Gyula esperes buzdítóan szólt az egybegyűltekhez s indítványára nagy lelkesedéssel üdvözölték a választmányi ülésről Kállay Miklós miniszterelnököt, vitéz Lukács Béla miniszter, országos elnököt és ifj. Vicziám István főispán, vármegyei elnököt. Somogy vármegye Kajnisújlaki szervezet választmányi Fesi-Pilis-Soli-Kiskun vármegye Kalocsa, Kecel és Kiskörös szervezete választmányi ülést tartott, melyen résztvett Máriássy Mihály, Gesztelyi Nagy László országgyűlési képviselő és Mocsáry Dániel felsőházi tag. Az üléseken a terményceszolgáltatási rendeletet tárgyalták. , Nyáregyházi községi szervezet dr. Mannó István pártvezető elnöklete alatt választmányi ülést tartott, melyen Koroknay Jenő közp. várm.titkár ismertette az általános kül- és belpolitikai és közellátási helyzetet s azzal kapcsolatosan a beszolgáltatási rendelettel foglalkozott. Több felszólalás is volt, melyekben szóvátették az elemi iskola építésének sürgősségét, a Monor—Kakucsi út kiépítését, valamint a tejszó