Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z (1982)

S - Simay Gergely - Simay Imre - Simay István - Simkó József - Simó Géza - Simon Antal - Simon Béla

Simay M. Zemplén Jolán: A magyarországi fizika története a XVIII. században (Bp. 1964). Simay Gergely (Szamosújvár, 1823. júl. 2. —Kolozsvár, 1909. jan. 28.), az örménység kutatója (armenológus). A marosvásárhelyi ítélőtáblán volt joggyakornok, majd ügy­védi vizsgát tett. 1848-ban Szamosújvárt képviselte az ogy.-en. 1861-ben Szamosújvár polgármestere. Részt vett az 1847-i kolozs­vári ogy.-en, majd 1865—68-ban, 1869 — 72-ben és 1875—78-ban a pesti ogy.-en kép­viselő. Az 1868. évi ogy.-eken az örmény kat. vallás egyenjogúságát harcolta ki. 1874-től a szamosújvári törvényszék elnöke. Számos örmény versfordítása jelent meg a Budapesti Szemlében és az Armenia c. folyóiratban. — Irod. Hovhannesián Eghia: Hazai örmények (Gödöllő, 1938). Simay Imre (Bp., 1874. dec. 16.—Érd, 1955. ápr. 19.): szobrász, festő, grafikus. Bécsben, majd Münchenben H. Zügelnél tanult. Síkokba tömörített, összefoglaló elő­adásmód jellemzi főleg majmokat ábrázoló állatszobrait. 1907-ben Mama és fia c. bronz­kompozíciójára a Műcsarnok aranyérmét kapta. 1930 után csak festészettel foglalkozott. Az Iparművészeti Isk.-ban szobrászatot és alakrajzot tanított. Több műve az MNG-ben van (Ikrek, Oroszlánpár, Családi Öröm stb.). — Irod. Lyka Károly: S. I. (Művészet, 1910); P. E.: S. I. (Magy. Iparművészet, 1912.) Simay István (Szalacs, 1833. júl. 10.—?): tanár. A szabadságharcban mint közhonvéd vett részt. Utána egy ideig bujdosott, majd Nagyváradon elvégezte a tanítóképzőt. Gyu­lán tanított, 1872-től Aradon polgári isk. tanár, 1878-től 1889-ig igazgató, utána iskola­felügyelő. 1870-ben megalapította az Arad­vidéki Tanítóegyletet. Cikkeiben — amelyek főleg a pedagógiai szaklapokban jelentek meg — didaktikai és felnőttoktatási kérdé­sekkel foglalkozott. — F.m. A felnőttek okta­tásának reformja hazánkban... (Arad, 1875). Simkó József (Győr, 1860. máj. 1.— ?): festő, művészeti író. Festeni Székely Bertalan­nál tanult, Párizsban és Lyonban művészet­történettel foglalkozott. Több cikket, tanul­mányt írt az európai művészet kérdéséről. — F. m. A képzőművészetek reformja (Bp., 1898); Ecce Homo (Munkácsy Mihály leg­újabb festménye, Bp., 1899); Simó Géza (Etéd, 1870. márc. 7.— Maros­vásárhely, 1946. febr. 26.): tanár, szerkesztő, az erdélyi munkásmozgalom egyik vezér­egyénisége. Szegényparaszti családból szár­mazott, előbb tanító, majd középisk. tanár, 1905 — 1906-ban Titelen, 1912-től Maros­vásárhelyen. Erdély egyik legkiemelkedőbb képzettségű elméleti és gyakorlati marxis­tája. 1905 —1906-ban a Titel és vidéke c. lap szerk.-je, az 1918-as polgári forradalom idején a marosvásárhelyi Magyar Nemzeti Tanács titkára. 1921-ben egyik alapítója a Kommunisták Romániai Pártjának (KRP) és egyben annak marosvölgyi titkára. Részt vett az 1920-as romániai általános sztrájk szervezésében, ezért tanári állásából elbocsá­tották. A KRP betiltása után, mint annak illegalitásban működő tagja, a forradalmi irányzatú Egységes Szakszervezet marosvöl­gyi területi titkára lett a Szakszervezet betil­tásáig (1930). Cikkeket írt az Előre, Maros­völgyi Munkás, Építőipari Munkás stb. c. munkásmozgalmi lapokba, amelyeknek szerk.­je is volt. Simon Antal (Győr-Újfalu, 1772 —Vác, 1808. aug. 30.): gyógypedagógus. Piarista szerzetbe lépett, majd világi pap lett. Bécsben a süketnéma-oktatás módszerét tanulmányoz­ta. Az 1802-ben megnyílt váci süketnéma­intézet első ig.-ja. Az írás-olvasás tanítására új módszert dolgozott ki, amelyet utóbb az ország összes népisk.-jában is alkalmaztak. A süketnémák tanítására módszertant írt. — M. Igaz mester, aki tanítványait igen rövid idő alatt, minden unalom nélkül egyszerre írni és olvasni is megtanítja (Vác, 1807). — Irod. Hatos Gyula: S. A. 1772 — 1808 (Gyógy­pedagógia, 1959. 2 — 3. sz.). Simon Béla (Nagyszeben, 1892. márc. 20. —Bp., 1965. dec. 28.): fogorvos, az orvos­tudományok doktora (1955). Orvosi okle­velét a bp.-i tudományegy.-en 1915-ben nyerte el. 1919 — 1926 között a bp.-i Stoma­tológiai Klinika tanársegédje, 1926-ban ma­gántanárrá képesítették, 1943-ban egy.-i rk. tanári címet kapott. 1932-től az Apponyi Albert-Poliklinika (jelenleg Szövetség utcai Kórház) fogászati osztályának főorvosa. Osz­tályát 1951-ben átszervezte Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ-i (SZTK) ren­delővé és ezt az intézmény megszűnéséig, 1963-ig vezette. A fogorvos-továbbképzés egyik kezdeményezője, a fogorvosok egye­sületi életének egyik irányítója. Termékeny szakíró volt. A fogorvosi érzéstelenítés, fáj­dalommentes kezelés volt a tárgyköre. 1937 —1940 között főszerk.-je a Stomatológiai Közlöny c. szakfolyóiratnak. — F. m. Fog­orvosi röntgendiagnosztika (Bp., 1923); Fog­gyógyászat (Bp., 1930); A fogeltávolítás műtét­tana (Bp., 1934); Stomatológiai diagnosztika (Bp., 1942); Hibák a fogorvosi gyakorlatban (Kemény Imrével — Rehák Rudolffal és Var­ga Istvánnal, Bp., 1961). — Irod. Huszár György: A magyar fogászat története (Bp., 628

Next