Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A-Z (1981)
B - Bárdi Gabi - Bárdos Artur
nyelvészeti tanszékének vezetője nyugalomba vonulásáig, 1969-ig. Első tudományos munkája, Autour d'une étimologie 1923-ban jelent meg. Eleinte inkább a romanisztika érdekelte. A francia — m. nyelvi-művelődési kapcsolatok vizsgálatán keresztül hamar eljutott a m. nyelvtudomány műveléséhez. Legfontosabb m. nyelvtörténeti, s ezen belül a történeti hang- és alaktanra vonatkozó munkássága. A tudományt és a népszerűsítési igényeket egyformán kielégítő alkotása a Magyar szófejtő szótár (Bp., 1941), Országh Lászlóval együtt szerk. A magyar nyelv értelmező szótárát (Bp., 1959—62). Szervezte és vezette a bp.-i egy. bölcsészeti karán a helyes kiejtés versenyeit, a Magyarosan c. folyóirat állandó munkatársa volt. Tagja volt az MTA nyelvművelő és helyesírási bizottságainak. Sokat tett a hazától távol élő magyarok nyelvének megőrzése érdekében. Szerk. 1941—49-ben a Magyar Népnyelv c. folyóiratot, részt vett az 1947-ben induló Magyar Nyelvatlasz gyűjtési és szervezési munkájában. Számos egy.-i és gimn. tankönyvet írt. Egy.-i tankönyvei: A magyar szókincs eredete (Bp., 1951); Magyar hangtörténet (Bp., 1954); A magyar történeti szóalaktan. I. A szótövek (Bp., 1958); A magyar nyelv története (társszerzőkkel, Bp., 1967) alapvető kézikönyvek a tudományos kutatás számára is. A helsinki Finnugor Társaságnak 1942-től külső, 1958-tól t. tagja, a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak több mint másfél évtizedig elnöke volt. — F. m. A „pesti nyelv" (Bp., 1932); Ó-francia hang- és alaktan (Bp., 1933); A középkori vallon— magyar érintkezésekhez (Bp., 1937); A magyar nyelv francia jövevényszavai (Bp., 1938); Régi magyar nyelvjárások (Bp., 1947); Fonetika (Bp., 1951); A Tihanyi Apátság Alapító levele mint nyelvi emlék (Bp., 1951); Bevezetés a nyelvtudományba (Bp., 1953); A magyar nyelv életrajza (Bp., 1963); Nyelvművelésünk (Bp., 1974); A magyar nyelv múltja és jelene (válogatott tanulmányok. Öszszeállította és szerk. Papp László, Bp., 1980). — írod. Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből, B. G. születésének 70. évfordulója alkalmából (Szerk. Benkő Loránd, Bp., 1963); D. Bartha Katalin: B. G. 80 éves (Magy. Nyelv, 1974. 1. sz.); Széll Jenő: B.G. halálára (Élet és Irod., 1975. 46. sz.); Pál Ottó: B. G. (Könyvtáros, 1976. 1. sz.); Kovalovszky Miklós: A nyelvművelő B. G. (Magy. Nyelvőr, 1975. 3. sz.); Benkő Loránd: B. G. (Magy. Tud., 1976. 4 — 5. sz.); Kálmán Béla: B. G. (Nyelvtud. Közl., 1976. 1.sz.); Bírálni és segíteni (Interjú. Riporter Karinthy Ferenc, Kritika, 1976. 1. sz.); Szathmári István : B. G. és a magyar nyelvtudomány (B. G. munkásságának jegyzékével, Nyelvtud. Közl., 1978. 1. sz.); Ruffy Péter: Elment B. G. (Világaim, Bp., 1979); Bárdi Gabi (Bp., 1876. szept. 7. —Bp., 1965. jún. 16.): színésznő. Kora egyik legnépszerűbb operett-primadonnája volt. 1893-ban lett a Népszínház tagja. 1906-os visszavonulásáig kitartott ennél a színháznál, bár rövid ideig többször szerződött más társulatokhoz, így pl. 1903-ban Kolozsvárott, 1904-ben a bécsi Carltheaterben játszott. Az Ódry Árpád Művészotthonban halt meg. — I. sz. Délia (Verő György: Szultán); Glavari Hanna (Lehár: Víg özvegy). — Irod. Nekrológ (Magy. Nemzet, 1965. jún. 19.); Bárdos Artúr (Bp., 1882. ápr. 2. — Buffalo, USA, 1974. aug. 5.): színigazgató, rendező, színházi író, a két világháború közötti magyar polgári színházművészet egyik leghaladóbb képviselője. Jogásznak készült, de 1909-ben Németo.-ban színházaknál dolgozott, ahol Reinhardt asszisztense, Hamburgban és Lipcsében dramaturg és rendező volt. Hazatérése után 1910 —12-ben Bp.-en szerk.je a Színjáték c. színházi folyóiratnak. Ekkor jelent meg a Nyugat kiadásában Az új színpad c. könyve. Új Színpad néven nyitotta meg Révész Bélával közösen első színházi vállalkozását (1912), itt rendezett is. 1916-ban igja lett a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utcában megnyílt Modern Színpad Kabarénak, amely 1918-ban színházzá alakult át Belvárosi Színház néven. A színház élén állt közel harminc évig több megszakítással; 1923 —26-ban a Renaissance Színházat vezette; Berlinben filmrendezéssel foglalkozott (1926 — 32), majd a Theater im Palmenhaus munkájában vett részt. Hazatérése után néhány hónapig a Művész Színházat irányította. Ez a társulat ekkor beolvadt a Belvárosi Színházba. Emellett 1936 —1939 között az ő színháza volt a Fővárosi Operettszínház épületében működő prózai színház is. 1940-ben a Belvárosi Színház becsukta kapuit, előadásai 1945-ben ismét az ő igazgatása alatt folytatódtak a színház államosításáig. 1948-ban az USA-ba távozott, New Yorkban élt. 1967-ben verseskötete jelent meg (Alkony). Végakaratának megfelelően Bp.-en, a Farkasréten temették el 1975-ben. Számos m és külföldi szerző darabjának (Maeterlinck, Strindberg, Romain Rolland, Crommelinck, Shaw, Arisztophanész, Ben Jonson, Shakespeare, Biró Lajos, Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Lengyel Menyhért) bemutatása fűződik a nevéhez. Legnagyobb sikerét az írja hadnagy, a Szent Johanna és a Volpode.-