Magyar Életrajzi Lexikon 3., kiegészítő kötet A-Z (1981)
S, Sz - Simándy Pál, Gombos Ferenc - Simon István
697 változott életéről, eredményeiről. — F. m. Tél és más elbeszélések (Bp., 1921); Szomorú könyv (versek, Bp., 1922); Egy zászló története (diákr., Esztergom, 1923); Aranykereső (versek, Esztergom, 1924); Kisvárosiak (kisr., Esztergom, 1925); Gyónás (versek, Bp., 1930); Tanyai írások (füzetsorozat, Hódmezővásárhely, 1934, 1935); Mi kell a magyar népnek? (Bp., 1937); A mai puszta (szociográfia, Újpest, 1938, Bp., 1943); Vándor-cirkusz (r., Bp., 1940); Férfiének (versek, Esztergom, 1942); A költő (Petőfi Sándor) gyilkosa (r., Bp., 1942); Néhány szó a népművelésről (tanulmány, Bp., 1943); Álombárka (kisr., Bp., 1943); Magyar levelező (tanácsadó és mintakönyv különböző levélíráshoz, Bp., 1944); Róka a kert alatt (bábjáték, Tóth Lenkével, Bp., 1950); Egészségügyi nevelés az iskolán kívül (Szabó Lászlóval, Bp., 1956). — írod. Csorba Győző kritikája a Férfiének c. kötetről (Sorsunk, 1943); Hajdú Géza: Vásárhelyi egyletek és könyvtárak, 1827 — 1944 (Szeged, 1977). Simándy Pál, Gombos Ferenc (Igric, 1891. jan. 5.—Bp., 1978. aug. 11.): író, újságíró. Teológiát tanult a Sárospataki Ref. Kollégiumban (1909 — 13). 1913 —15-ben a M. Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség utazó titkára. 1915 —17-ben Losoncon, majd utána a fővárosban hitoktató volt. Az 1918 — 19. évi forradalmi események hatására szakított az egyházi pályával. Igricbe költözött, részt vett a helybeli megmozdulásokban. Emiatt 1920. jan.-tól aug.-ig börtönben volt. 1920-tól 1931-ig Losoncon élt. A város és a szlovenszkói magyarság irodalmi-kulturális életének egyik irányítója, a losonci Madách Kör egyik megalapítója (1923). A Mi Lapunk munkatársa (1928—29) volt. Losoncon jelent meg legismertebb munkája, Az elsikkadt hegyibeszéd c. értekezése (1932), amelyben sajátos szocialista szemléletének keresztény alapjairól értekezett. Visszatért Mo.-ra (1931) és Bajcsy-Zsilinszky Endre lapjainak — Előőrs, Szabadság, Független Magyarország, Szabad Szó — belső munkatársa, szerk.-je lett. 1942-ben szerk. a Tiszántúl c. debreceni napilapot. 1942-től a Magyar Élet kiadóvállalat lektora volt. 1945-től 1949-ig, nyugdíjazásáig a Vallás- és Közoktatásügyi Min. (VKM) osztályvezetőjeként a népművelési ügyekkel foglalkozott. Ezután kisebb irodalomtörténeti tanulmányokat és visszaemlékezéseket jelentetett meg. — F. m. A magyar kálvinizmus útja (Losonc, 1927); Siralmak könyve (Losonc, 1928); Diák a századfordulón (önéletrajzi r., Bp., 1966). — írod. Szalatnai Rezső: S. P. (írod. Szle, 1968. 7. sz.); Turczel Lajos: S. P. és a csehszlovákiai magyarság (Portrék és fejlődésképek, Bratislava,Bp., 1977); Vigh Károly: S. P. (írod. Szle, 1978. 10. sz.); Komlós Aladár: S. P. emlékére (Élet és írod., 1978. 35. sz.); Komlós Aladár: S. P. (Élet és írod., 1978. 36. sz.), Ötvös László: S. P. pályaképe (Napjaink, 1979. 8. sz.), Simon István (Bazsi, 1926. szept. 16.— Bp., 1975- júl. 7.): költő, műfordító, esszéíró, József Attila-díjas (1952,1954,1967), Kossuthdíjas (1955). A felszabadulás után jelentkező első lirikusnemzedék kiemelkedő alakja. Szegényparaszt családból származott. Első verseskötete, az Egyre magasabban szülőfalujában jelent meg 1944-ben. Ez év dec.-ében katonának hívták be. Szovjet hadifogságba került, 1947-ben tért haza. Befejezte középisk. tanulmányait, majd 1948-tól népi kollégistaként, utóbb mint Eötvös-kollégista tanult a bp.-i tudományegy. bölcsészeti karán, ahol 1952-ben magyar —német szakos tanári oklevelet szerzett. Verseit 1948-tól a Csillag és az Új Hang közölte. 1950-ben adta közre Tanú vagyok címmel verseit, amelyet 1952-ben újabb verseskötet, a Hajnali lakodalmasok követett. 1952 —1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa volt. 1953-ban jelent meg Érlelő napok c. verseskötete. Korai verseit a tárgyiasult természeti líra jellemezte, mely csak rejtetten engedett következtetni a világképre és életérzésre. Az ötvenes évek közepétől jelentkezett politikai töltésű, a m. és az európai múltból táplálkozó gondolati lírával, mely életművének mindvégig meghatározója maradt. A Nem elég (Bp., 1956), a Himnusz az értelemhez (Bp., 1956), a Felhő árnyéka (Bp., 19561) c. kötetekkel teljesedett ki korszakváltása. 1955 —56-ban az Új Hang c. irodalmi folyóirat főszerk.-je, 1957-től a Kortárs rovatvezető szerk.-je. 1958-ban adta közre válogatott verseit Pacsirtaszó címmel. Kínában, Koreában és Vietnamban tett utazásairól írott versei A Jangce vitorlái c. kötetben 1959-ben jelentek meg. Az 1960-as évektől még tevékenyebben vett részt a közéletben. 1963-tól Veszprém m.egy.-i képviselője, a Magyar Írók Szövetségének titkára (1971), főtitkárh.-e (1974), majd 1971-től a Színház- és Filmművészeti Főisk.-n a magyar irodalom tanára haláláig. A Kortárs c. folyóirat egyik megalapítója, 1957-től versrovatát vezette. 1964-től 1971-ig a folyóirat főszerk.-je, főként írószobám c. sorozatával állandó munkatársa volt. 1964-ben adta közre válogatott verseinek újabb gyűjteményét, a Gyümölcsoltót, valamint A virágfa árnyékában c. esszékötetét. A hatvanas évek elejére tehető újabb költői stílusváltásának a kezdete, amely az eddig is Simon