Magyar Figyelő 1911/2
Újhelyi Nándor: Justh Zsigmond
492 Újhelyi Nándor hogy a vezető elem a magyar társadalomban mindenkor az arisztokrácia volt, épp oly kétségtelen, hogy némely kiemelkedő államférfiút leszámítva, a kiegyezés után, új Magyarország arisztokratasága dekadencia útjára lépett. Eltávolodott ama nemes és fölényes tradícióktól, minket a harmincas évek országgyűlései, majd Eötvös és Széchenyi számára kijelöltek, húzódott tőle és nem is volt rá képes talán, hogy vállalja azt a szerepet, mely minden arisztokráciának kötelessége és speciális állami, gazdasági és nemzetiségi viszonyaink következtében, a magyar arisztokráciáé elsősorban. Nem hatott rá ama nagyszabású és emelkedett tevékenység, melyet Angliának lordjai éppen és főleg e korban fejtettek ki. A magyar arisztokrácia zárkózott módon, csupán mondani avagy földesúri életet kezdett élni és ha «splendid»-nek nem is éppen nevezhető, de mindenesetre «isolation» lett helyzete úgy a magyar néppel, mint azzal a nyugati kultúrával szemben, mely nem csupán a szalonokban, de a parlamentekben főleg, nem az életmódban, de az eszmék termelésében nyilvánul meg. Merthogy nyugati eszmék átvételére szükség van, az átvétel szó legnemesebb a fajhoz való módosítás értelmezésében, az bizonyos. Minden állami intézményünk, társadalmi berendezkedésünk, kulturális kialakulásunk, kiemelkedő államférfiaink igazolják. És éppen Justh Zsigmond egyénisége az, mely ennek a kontaktusnak végtelenül vonzó és jelentőségteljes példája. Teljesen átitatott lénye a francia és angol, persze legfőképp a párisi kultúrával, megértette tökéletesen eszméiket, céljaikat és eszközeiket, ott élt sok ideig a legszorosabb kapcsolatban velük és közöttük a divatos szalonokban épp úgy mint a kis művészi tanyáikon. Európai lett és kozmopolita és mégis hazatérve éppen ezért magyar lett írásaiban és legelőkelőbb módon hazafi. (Két sor a Foimusból: De magyar lett kozmopolita létére. — Talán éppen ezért.) Nem a negyvenkilences év rikoltó, de a hatvanhét gondolkodó hazafia, aki magyarságát nem nemzeti színű lobogóval és értelmetlen jelszavakkal, de munkával és gondolkozással dokumentálja. Megtanulta Justh Zsigmond a maga élete példáján, hogy így kell élni és írásaival meg akarta magyarázni, hogy az arisztokráciának csak így lehet élnie, hogy megtarthassa pozícióját.