Bartucz Lajos: A magyar ember. A magyarság antropológiája - Magyar föld, magyar faj 4. (Budapest, 1938)
A magyar embertani kutatások félszázada
HOGYAN LETT TÖRÖK AURÉL ANTROPOLÓGUS ; 91 tanítómesterei. 1867-ben 25 éves korában, már Pesten Jendrassik professzor asszisztense s két év múlva a kolozsvári orvos-sebészi akadémián az elméleti orvostan rendes tanára, majd az I. Ferenc József tud.-egyetemen előbb az élet- és szövettan, utóbb a leíró- és tájbonctan professzora. Nem tudom, vájjon predesztináció, a körülmények hatása, vagy csak a véletlen műve-e, hogy az elméleti orvostan tanárát s a szövettan buzgó művelőjét a társas életet élő ember s az emberi lény általános természettudományi problémái kezdik érdekelni? Annyi azonban tény, hogy Török Aurél kolozsvári professzor korában anatómiai és szövettani kutatásai után már antropológiai vonatkozású népszerű cikkek írásában keres szellemi üdülést. A tudattalanból előtörő e vágyát azután testté formálja, — mint ahogyan azt a Magyar Hírlap 1893. ápr. 28-i tárcacikkében bevallja— az a már említett érdekes epizód, amely az 1878-i párizsi világtárlaton a „magyar típusok“ cím alatt kiállított gonosztevő koponyák ügyében közte és Broca között lefolyt, amikor Broca, Török Aurél felé fordulva azzal fejezte be a vitát: „Ha már a dolog iránt annyira érdeklődik, miért nem foglalkozik ön is embertannal“? A lecke vége az lett, hogy Török ettől kezdve az antropológia művelésére adta magát. 1879-ben a kolozsvári orvos-természettudományi társulatban már „Az emberi alakról anthropológiai szempontból“ címmel tart előadást, majd az ottani koponyagyűjteményen végzett vizsgálatainak eredményeit publikálja, s az emberi testtartásról, a koponya nagyságáról, az orról, a németek hajszínéről, Hindosztán történelem előtti lakóiról stb. értekezik. Amikor az új tanár egyetemi előadásait 1881 őszén megkezdte, csak két hallgatója akadt: Thirring Gusztáv és Pápai Károly. Nem csoda, hisz az embertan nem volt kötelező tárgy, amint hogy, sajnos, még ma sem az. Török Aurélt azonban sokoldalú, nagy műveltsége, lebilincselő előadása, új tárgyának érdekessége, csakhamar népszerűvé tették az egyetemen. 1886-ban már 70-en iratkoztak be a „nem kötelező“ kollégiumra, s hallgatói között találjuk: Hőgyész Ferencet, Filárszky Nándort, Szontágh Félixet, Engel Gusztávot, Temesváry Rezsőt, Gerlóczy Zsigmondot, Fáy Aladárt, Vángel Jenőt, Váli Ernőt.