Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1991-06-06 / 23. szám
6 1991. június 6. Magyar Fórum Haza csak szabadsággal együtt Tollas Tibor, a magyar emigráció egyik legnevesebb személyisége, a müncheni „Nemzetőr” alapító szerkesztője. Budapesten, a Lakitelek Alapítvány épületében beszélgetünk vele, sorsáról, a hazáról és más dolgokról. Az első világháború után, 1920. december 21-én születtem a Borsod megyei Nagybarca községben. Középiskolába egy évet Kőszegen, hét évet a soproni Rákóczi Ferenc honvéd reáliskolai intézetbe jártam. Innen kerültem Budapestre, a Ludovika Akadémiára. 1941-ben avattak hadnaggyá. Hadibeosztásban 1945 tavaszán Veszprém mellett mindkét kezemen megsebesültem. 1945 után az ún. demokratikus honvédség tisztjeként szolgáltam. 1947- ben hamis vádakkal letartóztattak. A kiszabott 10 év büntetésből 9 évet a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rabbányában töltöttem. 1956 júliusában, a politikai perek felülvizsgálatakor több társammal együtt szabadultam. Börtönben írt versek A váci börtönben gyűjtöttem egybe az első magyar „szamizdat” írásokat, a „Füveskertet”, összesen 12 kézzel írott füzetet, amely celláról cellára vándorolt, majd falba rejtve várta sorsát. Három példányt sikerült közülük Nyugatra csempészni. - Úgy tudom, ön rabtársaival együtt elhatározta, hogy megkeresi majd a falba elrejtett könyveket. - Igen, tavaly, 1990-ben Badai igazságügyi miniszter úr engedélyével megpróbáltuk megkeresni a versek helyét, de már csak betontömböket találtunk a hajdani falak helyén... - És mi történt Önnel ’56-ban? - A forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vettem részt. November első napjaiban rádión keresztül egy lap alapításának megbeszélésére hívtuk össze a „Füveskert” íróit. A lap végül is külföldön, 1956. december 1-jén, bécsi szerkesztésben, Münchenben jelent meg „Nemzetőr” címmel. Azóta megszakítás nélkül vagyok a lap szerkesztője. Útravaló a Füveskert - Az Ön élete, az emigrációban is, egyetlen nagy feladat körüli áldozatvállalásnak tűnik és ez az ötvenhatos forradalom szolgálata. Hogyan alakult a pályája 1956 után? - Amikor kijöttünk, kezünkben a Füveskerttel, nem volt más útravalónk Először Bécsben telepedtünk le. Nem akartunk messze kerülni Magyarországtól. Lapot csináltunk azonnal, a Nemzetőrt, melyet nemcsak irodalmi lapnak szántunk. Nemzetpolitikai lapot akartunk, 56 szellemi örökségét akartuk folytatni, felrázni, tudósítani a világot. - Kik segítettek a lapalapításban? - Dr. Makra Zoltán, Radnóczy Antal, Kovács Aladár nevét kell feltétlenül megemlítenem. És a clevelandi, detroiti magyarok anyagi segítségét, amely nélkül nem indulhattunk volna. -Ön a közelmúltig nem is jöhetett haza. - Fogadalom kötött ahhoz, hogy amíg szabad nem lesz Magyarország, nem jövök haza. Az első szabad választások után jöttem először. -Ön a nyugat-európai magyarság egyik legnagyobb személyisége. - Én csak összefogtam a felém irányuló segítséget. Mások az életüket, én az időmet áldoztam a hazának. Ma is napi 10-12 órát dolgozom, de még akkor is fényévnyi messzeségben vagyok azoktól, akik meghaltak a hazáért. És hány hős asszony volt közöttük... A mártír Tóth Ilonáról tudott Nixon elnök is, itt Európában pedig Strauss is. De nemcsak mi, a Németországban lakók akartunk valamit, nagyon sokat tett a magyar ügyért a svédországi és a svájci emigráció is.Most itt, a Lakitelek Alapítvány margitszigeti épületében beszélgetünk, de egy hete a Katalizátor Iroda estjén találkozhattak Önnel az olvasók. Hogyan sikerült Önnek az egykori ellenzék ily különböző csoportjainak elismerését elnyernie? -Lezsák Sándor régi jó barátom, a Katalizátor Iroda meg felkeresett és ők adták ki a verseimet. -A lap jelenlegi munkatársai, szerzői közül kinek említené meg a nevét? - Sokat köszönhetek dr. Makra Zoltánnak, Csernohorszky Vilmosnak, a Brüsszelben élő Tötössy Ernőnek Kocsis Gábornak és a svájci Saáry Évának akik fáradhatatlan munkásai a magyar ügynek. Önbizalmunk aláásásá - ban -Mit tudna Ön most, 1991-ben mondani nekünk amikor a sajtó egy része és az ellenzék bizonyos csoportjai teljes mellbedobással hirdetik hogy nincs kiút, napról napra rosszabb minden. - Azt, hogy ez átmeneti állapot. Mint a tatárjárás után, most is hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, amíg minden rendbejön. Nem szabad Magyarország jó hírét, nem szabad Magyarország hitelét, nem szabad a magyarság önbizalmát aláásni - a hatalomért való alantas harc eszközének tekinteni. - Ön hívő ember-többféle értelmében a szónak Hogyan fogalmazná meg hitvallását? - A materialisták az anyag megmaradásában hisznek. Én a szellem megmaradásában. Ebben az országban a költők meghaltak a hazáért, de a szó, a költészet megmaradt. A mi halálunkat is túléli a szó, a tiszta szellem. Csisztay Gizella „Bizakodással nézzenek a jövőbe!” Négy napot töltött hazánkban XVI.Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia. S bár csak a tévé segítségével tudtam nyomon követni a svéd királyi pár emberi megnyilatkozásait, egy-egy tekintetükből, mozdulatukból, úgy éreztem, jól érzik magukat hazánkban. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult az a tény is, hogy ezúttal nem a pártállam által fölülről kijelölt káderek, hanem a szabad választások útján legmagasabb hazai méltóságba került személyek: Göncz Árpád, Antall József és Szabad György fogadták őket. S noha ilyen szintű kapcsolatfelvételre eddig még nem került sor a két ország között, svéd király inkognitóban már 1714-ben járt nálunk, konkrétan Budapesten. Erről tanúskodik az Irányi és Váci utca sarkán, a zenei iskola falán látható emléktábla, amelyen ez olvasható: „E helyen pihent meg XII. Károly svéd király 1714. november 17-én. Lóháton 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Strassundig. ” Igaz, arról semmit nem tudunk, hogy akkor ki fogadta XII. Károlyt, kivel tárgyalt és hogyan vélekedett rólunk. Egy azonban bizonyos: bizalommal viseltetett irántunk, egyébként ugyanis megállás nélkül, váltott lovakkal, tovább hajtatott volna és mondjuk Bécsben tölti az éjszakát. Ám térjünk vissza XVI.Károly Gusztáv mostani látogatására, hiszen hivatalos királyi látogatásra most először került sor a svédmagyar kapcsolatok történetében. S mint Európa egyik legdemokratikusabb, igen magas életszínvonallal rendelkező országának legmagasabb méltósága, nem csak dicsért, hanem biztatott is bennünket. Antall József miniszterelnökkel való parlamenti tárgyalása után kijelentette: ,Hazánk nagy figyelemmel, rokonszenvvel követi a magyarországi átalakulás, gazdasági szerkezetváltás fejleményeit, s keresi annak módját, miként segíthetné ezen törekvések valóra váltását. ” A svéd uralkodó kapcsolataink további élénkülését várja már csak azért is, mert adva van hozzá a kitűnő alap: kétszáz svéd cégnek már ma is van képviselete Budapesten, s ezek száma várhatóan növekedni fog. A király,,.,, érdekes kapcsolatokat" remél a mostani látogatástól. Nagyrabecsüli a magyar kormányfőt és mindazokat, akik hatalmas munkával próbálják megújítani a közéletet. Fontos és kedvező jelenségként értékelte, hogy az ország közéleti tisztségeibe számos akadémiai háttérrel rendelkező személy került. Bevallom, örültem elismerő szavainak, többek között azért is, mert olykor úgy érzem, hogy az Antall József vezette magyar kormány itthon nem kapja meg egyes parlamenti pártoktól azt az elismerést, amelyet emberfeletti munkájáért méltán megérdemelne. Károly Gusztáv a miniszterelnökkel való találkozás után így nyilatkozott róla: „Antall miniszterelnök urat nagyszerű embernek tartom. Úgy gondolom, hogy az örökölt és a meglévő nehézségek ellenére biztató a demokratikus Magyarország eddig megtett útja. ” S mindezt a következőkkel egészítette ki: azt is látni kell, hogy azok a politikusok, akikkel találkozott, mind diplomás, tudományos fokozattal rendelkező, kiváló, művelt emberek, és ez bizony újdonság Európának ebben a térségében. S egyben hangot adott annak is, minden okunk megvan arra, hogy bizakodással nézzünk a jövőbe. Bízom, bízunk benne, hogy ha mi magunk talán nem is, de gyerekeink, unokáink már ugyanolyan jólétben fognak élni, mint amilyenben a kis skandináv ország népe él. Adja Isten, hogy úgy legyen! Béli Szabó László Külpolitikai tükör Grúzia a függetlenség útján Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a grúziai választásokon Zviad Gamszahurdia, a grúz nacionalista vezető. Három és fél millió szavazó 83 %-a járult az urnákhoz, s a vetélytársak az összes szavazatok 10 %-át sem tudták megszerezni. A szovjet történelem első, közvetlenül a lakosság által választott elnöke lett a grúz vezető, aki 90 ezer lelkes híve előtt a tbiliszi stadionban ünnepelte minden ellenfelét elsöprő diadalát. Grúzia szomszédai nem fogadták olyan kitörő örömmel a választási győzelmet és az országon belüli kisebbség ellen az elnök első indulatos kitörése is azt bizonyította: gyülekeznek a gondok. Az oszétok, az abházok, az adzsárok és az örmények, az elnök szerint „nem rettennek vissza semmilyen kalandorságtól vagy provokációtól ” Azt is hozzátette: „megpróbálom tárgyalásokkal elsimítani a dolgokat.” Nehéz idők várnak az új, függetlenné váló köztársaságra. A parlament hatalommal, új jogkörökkel ruházta föl a köztársasági elnököt, akinek jogában áll akár háborút indítani, feloszlathatja a parlamentet, megadhatja vagy elveheti az állampolgárságot. A legfontosabb lépések: független államként elismertetni Grúziát és megerősíteni a nemzeti gárdát, azaz korszerű fegyverzettel ellátni akár szovjet, akár nyugati segítséggel. Az 52 éves, eddig műfordításokkal foglalkozó elnök életében gyökeres fordulatot hozott az elnökség vállalása és a függetlenné váló ország irányítása. Hadseregek zavarban Déli szomszédaink körében - horvátok, szlovének szerint - valóságos a fenyegetettség, amelyben állítják: a szövetségi hadsereg elfoglalhatja, illetve megszállhatja területeiket. Ilyen parancs kiadása esetén a két köztársaság kormánya a dezertálást sugallja a horvát és szlovén katonáknak. Mindezek azt bizonyítják, hogy a közös hadsereget teljes zűrzavar fenyegeti. Nyugati katonai szakértők szerint a négymilliós szovjet hadsereg ennél jóval nagyobb veszélynek néz elébe. Két adatot idéznek, amelyből az egyik állítása: évente négyezer katona veszti életét a katonai kiképzések, a durva bánásmód és az öngyilkosságok következtében; a másik jelentés 8000-es veszteségről ír. Ennél súlyosabbnak ítélik, hogy az eddigi gyakorlattal szemben igen hiányosan tesznek eleget a szovjet fiatalok a sorozási kötelezettségeknek. Elsősorban a balti országokban, Grúziában, Örményországban sok a parancsmegtagadó. Az 1989 őszén sorozott fiatalok közül 144 ezren nem tudtak oroszul. Ennél is figyelemre méltóbb, hogy a legmegbízhatóbb belügyi alakulatok egységeinél, például az egyik hadászati rakétaegységhez beosztott katonák 40 %-a nem tud oroszul. SS-24-es alakulatról lévén szó a Szovjetunió egyik legfontosabb atomrakétája, amely USA-beli célpontokra irányítható, így fennáll a fenyegetettség, mely világégést idézhet elő akár, ha a katonai személyzet nem érti a kiképzés nyelvét. Csökkent a nem orosz nemzetiségű tiszti iskolások létszáma is, hiszen a nemzetiségi területről besorozott fiatalok a hadsereget megszálló erőnek tekintik egyre inkább. A nagy kérdés az: fegyvert fog-e a szovjet hadsereg a nép ellen, ha erre parancsot kap? 11a mozgásba jön, mindent eldönthet? Kinek a rádiója? Mindenekelőtt megkövetem a honi „kizárólagosságra” törekvőket azért, mert mint külhonban kivetett magyar, a jelenségeket (mégis) népem szempontjából értékelem. Mikor este tíz felé a Rádió Beromünster hangja elhalkul, örülök a mögötte feltörő Kossuth rádiónak Elsősorban persze, hogy többet tudjak meg az otthon történtekről, de a külföld híreit se azért hallgatom a Kossuthon, hogy azt ellenőrizzem, hogyan fordítja le a kiküldött újságíró a BBC-t vagy a francia 2-es csatorna híreit, hanem hogy megtudjam, hogyan szortírozzák, mérlegelik azokat a magyarság érdeke szempontjából. Május 16. nem az első este, mikor e vonatkozásban elégedetlenül jutottam el az éjféli himnusz hallgatásához. E nap fő eseménye az államfő nélkül maradt Jugoszlávia válsága. Ezt azonban a Kossuth nem tárgyalja behatóbban, mint például a német svájci televízió. A pesti rádió Magyarország és a Vajdaság szempontjából nem elemez Igaz, futólag még megemlíti, hogy olasz és osztrák barátaink nem akarnak e tárgyat érintő konzultációikba, minket, a harmadik szomszédos Európatanács tagot bevonni, beavatni. Ehhez se fűz semmit a szerkesztő. Például: Kért-e erre vonatkozólag a magyar külügyminisztérium Pentagonale-partnereitől magyarázatot? Majd a Bonnban külpolitizáló Orbán Viktor azon megjegyzése is részletezés és észrevétel nélkül marad, amely szerint az Európai Isteni Komédia keretében Németország is hazánkat a Közös Piac második előszobájába utalva a németellenes lengyelekkel és csehekkel egyforma bánásmódban óhajtja részesíteni (felajánlva a lengyelnémet szerződést, mint mintát, a politikai együttműködésre vonatkozólag). Ezzel szemben 10 órakor és még egyszer éjfélkor a Kossuth részletesen értesít arról, hogy az egyik arab emirátus/Ira/a/ot lemondásra szólította fel. (E világra szóló hírre a francia és a német médiák eddig füle botjukat se billegették. Maradt tehát a nyugovóra térő magyar hallgatóság titkos szenzációja.) Aztán a francia szocialista kormánynak csak kozmetikai jelentőségű átalakításáról sem elég a párizsi tudósítónak beszámolnia, hanem a bonni és a londoni tudósító vég nélküli hírmagyarázataira is „nagy szükség” van. A Magyar Rádió sajátosságának, eredetiségének nem abban kellene kimerülnie, hogy a más népek és országok szempontjából írt hírmagyarázatokat egyszerűen magáévá teszi, lefordítja, hanem, hogy a világ híreit a magyarság sorsa szempontjából rostálja, latolgatja. Helyes lenne a Kubába és más pálmaligetekbe kiküldött munkatársak helyett a szomszédos országokban működő újságírógárdát lényegesen megerősíteni, mert ez utóbbi hírszolgálat teljesen elégtelen. Ankerl Géza ___________________________________ (Genf)