Magyar Fórum, 1991. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1991-06-06 / 23. szám

6 1991. június 6. Magyar Fórum Haza csak szabadsággal együtt Tollas Tibor, a magyar emigráció egyik legnevesebb személyisége, a müncheni „Nemzetőr” alapító szer­kesztője. Budapesten, a Lakitelek Ala­pítvány épületében beszélgetünk vele, sorsáról, a hazáról és más dolgokról.­­ Az első világháború után, 1920. de­cember 21-én születtem a Borsod me­gyei Nagybarca községben. Középisko­lába egy évet Kőszegen, hét évet a sop­roni Rákóczi Ferenc honvéd reális­kolai intézetbe jártam. Innen kerültem Budapestre, a Ludovika Akadémiára. 1941-ben avattak hadnaggyá. Hadibe­osztásban 1945 tavaszán Veszprém mellett mindkét kezemen megsebesül­tem. 1945 után az ún. demokratikus hon­védség tisztjeként szolgáltam. 1947- ben hamis vádakkal letartóztattak. A kiszabott 10 év büntetésből 9 évet a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai rab­bányában töltöttem. 1956 júliusában, a politikai perek felül­vizsgálatakor több társammal együtt szabadultam. Börtönben írt versek A váci börtönben gyűjtöttem egybe az első magyar „szamizdat” írásokat, a „Füveskertet”, összesen 12 kézzel írott füzetet, amely celláról cellára vándo­rolt, majd falba rejtve várta sorsát. Há­rom példányt sikerült közülük Nyugat­ra csempészni. - Úgy tudom, ön rabtársaival együtt el­határozta, hogy megkeresi majd a falba elrejtett könyveket. - Igen, tavaly, 1990-ben Badai igaz­ságügyi miniszter úr engedélyével meg­próbáltuk megkeresni a versek helyét, de már csak betontömböket találtunk a hajdani falak helyén... - És mi történt Önnel ’56-ban? - A forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vettem részt. November első napjaiban rádión keresztül egy lap alapításának megbeszélésére hívtuk össze a „Füves­kert” íróit. A lap végül is külföldön, 1956. december 1-jén, bécsi szerkesz­tésben, Münchenben jelent meg „Nemzetőr” címmel. Azóta megszakí­tás nélkül vagyok a lap szerkesztője. Útravaló­­ a Füveskert - Az Ön élete, az emigrációban is, egyetlen nagy feladat körüli áldozatvál­lalásnak tűnik és ez az ötvenhatos for­radalom szolgálata. Hogyan alakult a pályája 1956 után? - Amikor kijöttünk, kezünkben a Füveskerttel, nem volt más útravalónk Először Bécsben telepedtünk le. Nem akartunk messze kerülni Magyaror­szágtól. Lapot csináltunk azonnal, a Nemzetőrt, melyet nemcsak irodalmi lapnak szántunk. Nemzetpolitikai la­pot akartunk, 56 szellemi örökségét akartuk folytatni, felrázni, tudósítani a világot. - Kik segítettek a lapalapításban? - Dr. Makra Zoltán, Radnóczy Antal, Kovács Aladár nevét kell feltétlenül megemlítenem. És a clevelandi, detroiti magyarok anyagi segítségét, amely nél­kül nem indulhattunk volna. -Ön a közelmúltig nem is jöhetett ha­za. - Fogadalom kötött ahhoz, hogy amíg szabad nem lesz Magyarország, nem jövök haza. Az első szabad válasz­tások után jöttem először. -Ön a nyugat-európai magyarság egyik legnagyobb személyisége. - Én csak összefogtam a felém irá­nyuló segítséget. Mások az életüket, én az időmet áldoztam a hazának. Ma is napi 10-12 órát dolgozom, de még ak­kor is fényévnyi messzeségben vagyok azoktól, akik meghaltak a hazáért. És hány hős asszony volt közöttük... A mártír Tóth Ilonáról tudott Nixon elnök is, itt Európában pedig Strauss is. De nemcsak mi, a Németországban lakók akartunk valamit, nagyon sokat tett a magyar ügyért a svédországi és a svájci emigráció is.­­Most itt, a Lakitelek Alapítvány margitszigeti épületében beszélgetünk, de egy hete a Katalizátor Iroda estjén talál­kozhattak Önnel az olvasók. Hogyan si­került Önnek az egykori ellenzék ily kü­lönböző csoportjainak elismerését el­nyernie? -Lezsák Sándor régi jó barátom, a Katalizátor Iroda meg felkeresett és ők adták ki a verseimet. -A lap jelenlegi munkatársai, szerzői közül kinek említené meg a nevét? - Sokat köszönhetek dr. Makra Zol­tánnak, Csernohorszky Vilmosnak, a Brüsszelben élő Tötössy Ernőnek Ko­csis Gábornak és a svájci Saáry Évának akik fáradhatatlan munkásai a magyar ügynek. Önbizalmunk aláásásá - ban -Mit tudna Ön most, 1991-ben mon­dani nekünk amikor a sajtó egy része és az ellenzék bizonyos csoportjai teljes mellbedobással hirdetik hogy nincs kiút, napról napra rosszabb minden. - Azt, hogy ez átmeneti állapot. Mint a tatárjárás után, most is hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, amíg minden rend­bejön. Nem szabad Magyarország jó hí­rét, nem szabad Magyarország hitelét, nem szabad a magyarság önbizalmát alá­ásni - a hatalomért való alantas harc esz­közének tekinteni. - Ön hívő ember-többféle értelmében a szónak Hogyan fogalmazná meg hit­vallását? - A materialisták az anyag megmara­dásában hisznek. Én a szellem megma­radásában. Ebben az országban a köl­tők meghaltak a hazáért, de a szó, a köl­tészet megmaradt. A mi halálunkat is túléli a szó, a tiszta szellem. Csisztay Gizella „Bizakodással nézzenek a jövőbe!” Négy napot töltött hazánkban XVI.Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia. S bár csak a tévé segítségével tudtam nyomon kö­vetni a svéd királyi pár emberi megnyilatko­zásait, egy-egy tekintetükből, mozdulatuk­ból, úgy éreztem, jól érzik magukat hazánk­ban. Ehhez minden bizonnyal hozzájárult az a tény is, hogy ezúttal nem a pártállam által fölülről kijelölt káderek, hanem a szabad vá­lasztások útján legmagasabb hazai méltóság­ba került személyek: Göncz Árpád, Antall Jó­zsef és Szabad György fogadták őket. S noha ilyen szintű kapcsolatfelvételre ed­dig még nem került sor a két ország között, svéd király inkognitóban már 1714-ben járt nálunk, konkrétan Budapesten. Erről tanús­kodik az Irányi és Váci utca sarkán, a zenei iskola falán látható emléktábla, amelyen ez olvasható: „E helyen pihent meg XII. Károly svéd király 1714. november 17-én. Lóháton 14 nap alatt tette meg az utat Törökországból Strassundig. ” Igaz, arról semmit nem tudunk, hogy ak­kor ki fogadta XII. Károlyt, kivel tárgyalt és hogyan vélekedett rólunk. Egy azonban bi­zonyos: bizalommal viseltetett irántunk, egyébként ugyanis megállás nélkül, váltott lovakkal, tovább hajtatott volna és mondjuk Bécsben tölti az éjszakát. Ám térjünk vissza XVI.Károly Gusztáv mostani látogatására, hiszen hivatalos királyi látogatásra most először került sor a svéd­magyar kapcsolatok történetében. S mint Európa egyik legdemokratikusabb, igen ma­gas életszínvonallal rendelkező országának legmagasabb méltósága, nem csak dicsért, hanem biztatott is bennünket. Antall József miniszterelnökkel való parla­menti tárgyalása után kijelentette: ,Hazánk nagy figyelemmel, rokonszenvvel követi a ma­gyarországi átalakulás, gazdasági szerkezetvál­tás fejleményeit, s keresi annak módját, miként segíthetné ezen törekvések valóra váltását. ” A svéd uralkodó kapcsolataink további élénkülését várja már csak azért is, mert ad­va van hozzá a kitűnő alap: kétszáz svéd cég­nek már ma is van képviselete Budapesten, s ezek száma várhatóan növekedni fog. A király,,.,, érdekes kapcsolatokat" remél a mostani látogatástól. Nagyrabecsüli a ma­gyar kormányfőt és mindazokat, akik hatal­mas munkával próbálják megújítani a közé­letet. Fontos és kedvező jelenségként érté­kelte, hogy az ország közéleti tisztségeibe számos akadémiai háttérrel rendelkező sze­mély került. Bevallom, örültem elismerő szavainak, többek között azért is, mert olykor úgy ér­zem, hogy az Antall József vezette magyar kormány itthon nem kapja meg egyes parla­menti pártoktól azt az elismerést, amelyet emberfeletti munkájáért méltán megérde­melne. Károly Gusztáv a miniszterelnökkel való találkozás után így nyilatkozott róla: „Antall miniszterelnök urat nagyszerű em­bernek tartom. Úgy gondolom, hogy az örökölt és a meglévő nehézségek ellenére biztató a de­mokratikus Magyarország eddig megtett útja. ” S mindezt a következőkkel egészítette ki: azt is látni kell, hogy azok a politikusok, akikkel találkozott, mind diplomás, tudo­mányos fokozattal rendelkező, kiváló, mű­velt emberek, és ez bizony újdonság Európá­nak ebben a térségében. S egyben hangot adott annak is, minden okunk megvan arra, hogy bizakodással nézzünk a jövőbe. Bízom, bízunk benne, hogy ha mi magunk talán nem is, de gyerekeink, unokáink már ugyanolyan jólétben fognak élni, mint ami­lyenben a kis skandináv ország népe él. Adja Isten, hogy úgy legyen! Béli Szabó László Külpolitikai tükör Grúzia a függetlenség útján Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a grúziai választásokon Zviad Gamszahurdia, a grúz nacionalista vezető. Három és fél millió szavazó 83 %-a járult az urnákhoz, s a vetélytársak az összes szava­zatok 10 %-át sem tudták megszerezni. A szovjet történelem első, közvetlenül a lakosság által választott elnöke lett a grúz vezető, aki 90 ezer lelkes híve előtt a tbiliszi stadionban ünnepelte minden ellen­felét elsöprő diadalát. Grúzia szomszédai nem fogadták olyan kitörő örömmel a válasz­tási győzelmet és az országon belüli kisebbség ellen az elnök első in­dulatos kitörése is azt bizonyította: gyülekeznek a gondok. Az oszé­­tok, az abházok, az adzsárok és az örmények, az elnök szerint „nem rettennek vissza semmilyen kalandors­ágtól vagy provokációtól ” Azt is hozzátette: „megpróbálom tárgyalásokkal elsimítani a dolgokat.” Nehéz idők várnak az új, függetlenné váló köztársaságra. A parla­ment hatalommal, új jogkörökkel ruházta föl a köztársasági elnököt, akinek jogában áll akár háborút indítani, feloszlathatja a parlamen­tet, megadhatja vagy elveheti az állampolgárságot. A legfontosabb lépések: független államként elismertetni Grúziát és megerősíteni a nemzeti gárdát, azaz korszerű fegyverzettel ellátni akár szovjet, akár nyugati segítséggel. Az 52 éves, eddig műfordításokkal foglalkozó elnök életében gyö­keres fordulatot hozott az elnökség vállalása és a függetlenné váló ország irányítása. Hadseregek zavarban Déli szomszédaink körében - horvátok, szlovének szerint - való­ságos a fenyegetettség, amelyben állítják: a szövetségi hadsereg el­foglalhatja, illetve megszállhatja területeiket. Ilyen parancs kiadása esetén a két köztársaság kormánya a dezertálást sugallja a horvát és szlovén katonáknak. Mindezek azt bizonyítják, hogy a közös hadse­reget teljes zűrzavar fenyegeti. Nyugati katonai szakértők szerint a négymilliós szovjet hadsereg ennél jóval nagyobb veszélynek néz elébe. Két adatot idéznek, amelyből az egyik állítása: évente négyezer katona veszti életét a ka­tonai kiképzések, a durva bánásmód és az öngyilkosságok következ­tében; a másik jelentés 8000-es veszteségről ír. Ennél súlyosabbnak ítélik, hogy az eddigi gyakorlattal szemben igen hiányosan tesznek eleget a szovjet fiatalok a sorozási kötelezettségeknek. Elsősorban a balti országokban, Grúziában, Örményországban sok a parancsmeg­tagadó. Az 1989 őszén sorozott fiatalok közül 144 ezren nem tudtak oroszul. Ennél is figyelemre méltóbb, hogy a legmegbízhatóbb bel­ügyi alakulatok egységeinél, például az egyik hadászati rakétaegy­séghez beosztott katonák 40 %-a nem tud oroszul. SS-24-es alakulat­ról lévén szó­­ a Szovjetunió egyik legfontosabb atomrakétája, amely USA-beli célpontokra irányítható­­, így fennáll a fenyegetettség, mely világégést idézhet elő akár, ha a katonai személyzet nem érti a kiképzés nyelvét. Csökkent a nem orosz nemzetiségű tiszti­ iskolások létszáma is, hiszen a nemzetiségi területről besorozott fiatalok a had­sereget megszálló erőnek tekintik egyre inkább. A nagy kérdés az: fegyvert fog-e a szovjet hadsereg a nép ellen, ha erre parancsot kap? 11a mozgásba jön, mindent eldönthet? Kinek a rádiója? Mindenekelőtt megkövetem a honi „kizáróla­gosságra” törekvőket azért, mert mint külhon­ban kivetett magyar, a jelenségeket (mégis) né­pem szempontjából értékelem. Mikor este tíz felé a Rádió Beromünster hang­ja elhalkul, örülök a mögötte feltörő Kossuth rá­diónak Elsősorban persze, hogy többet tudjak meg az otthon történtekről,­­ de a külföld híreit se azért hallgatom a Kossuthon, hogy azt ellenőriz­zem, hogyan fordítja le a kiküldött újságíró a BBC-t vagy a francia 2-es csatorna híreit, hanem hogy megtudjam, hogyan szortírozzák, mérlege­lik azokat a magyarság érdeke szempontjából. Május 16. nem az első este, mikor e vonatko­zásban elégedetlenül jutottam el az éjféli him­nusz hallgatásához. E nap fő eseménye az államfő nélkül maradt Jugoszlávia válsága. Ezt azonban a Kossuth nem tárgyalja behatóbban, mint például a német sváj­ci televízió. A pesti rádió Magyarország és a Vaj­daság szempontjából nem elemez Igaz, futólag még megemlíti, hogy olasz és osztrák barátaink nem akarnak e tárgyat érintő konzultációikba, minket, a harmadik szomszédos Európatanács tagot bevonni, beavatni. Ehhez se fűz semmit a szerkesztő. Például: Kért-e erre vonatkozólag a magyar külügyminisztérium Pentagonale-part­­nereitől magyarázatot? Majd a Bonnban külpolitizáló Orbán Viktor azon megjegyzése is részletezés és észrevétel nél­kül marad, amely szerint­­ az Európai Isteni Ko­média keretében Németország is hazánkat a Kö­zös Piac második előszobájába utalva a németel­lenes lengyelekkel és csehekkel egyforma bánás­módban óhajtja részesíteni (felajánlva a lengyel­német szerződést, mint mintát, a politikai együtt­működésre vonatkozólag). Ezzel szemben 10 órakor és még egyszer éjfélkor a Kossuth részletesen értesít arról, hogy az egyik arab emirátus/Ira/a/ot lemondásra szólította fel. (E világra szóló hírre a francia és a német médiák eddig füle botjukat se billegették. Maradt tehát a nyugovó­ra térő magyar hallgatóság titkos szenzációja.) Aztán a francia szocialista kormánynak csak kozmetikai jelentőségű átalakításáról sem elég a párizsi tudósítónak beszámolnia, hanem a bonni és a londoni tudósító vég nélküli hírmagyarázata­ira is „nagy szükség” van. A Magyar Rádió sajátosságának, eredetiségé­nek nem abban kellene kimerülnie, hogy a más népek és országok szempontjából írt hírmagya­rázatokat egyszerűen magáévá teszi, lefordítja, hanem, hogy a világ híreit a magyarság sorsa szempontjából rostálja, latolgatja. Helyes lenne a Kubába és más pálmaligetekbe kiküldött mun­katársak helyett a szomszédos országokban mű­ködő újságírógárdát lényegesen megerősíteni, mert ez utóbbi hírszolgálat teljesen elégtelen. Ankerl Géza ___________________________________ (Genf)

Next