Magyar Fórum, 1991. július-december (3. évfolyam, 27-50. szám)

1991-07-18 / 29. szám

4 1991. július 18 Magyar FérisM Magyarország története, Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár Történelmi, irodalmi munkák az Akadémiai Kiadóban A hazánkban történt változások után vitathatatlanul más szemléletre, megközelítésre, fogalmazásra van szükség egyes korszakok történelmi, illetve a kapcsolódó irodalmi kutatásában és feldolgozásában. Az Akadémiai Kiadó mintegy fél éve kinevezett igazgatóját, Zöld Ferencet kerestük meg, hogy roppant szerteágazó kiadói tevékenységükből most erről a két témakörről beszéljünk. Beszélgetésünket a történelmi kiadványokkal kezdtük. A magyar történelmi munkák kiadásában kiadónknak nemzeti kötelezettsége van - mondta. - Nemcsak pótolni a hiányokat, de helyrehozni azokat a szemléletbeli és megközelítési módokban található hibákat, s kitölteni a politikai nyomás következtében előállt csendeket is, amelyek egy ilyen nagy múltú kiadóra hárulnak. Az Akadémiai Kiadó mindenekelőtt a tudományos könyvkiadás műhelye, de nem zárkózik el olyan tudományos igényű ismeretterjesztő munkák megjelentetésétől sem, amelyek a helyes, józan történelemszemlélet kiadását segítik elő. Ennek tudatában a legközelebbi feladatok? - Létfontosságú, hogy folytassuk, felgyorsítsuk azokat a munkákat, sorozatokat, amelyek a magyar történelemtudomány fejlődése szempontjából alapvetőek; például a forráskiadványok, műemléki, régészeti tipográfiák, bibliográfiai összegezések. Hogy címeket is mondjak, gondolok például az Értekezések a történeti tudományok köréből vagy a Magyarország újabbkori történetének forrásai sorozatra. Nagy mértékben megnőtt a helyi érdekeltségű művek iránti érdeklődés. A helytörténeti kiadványok iránti igény kielégítését szolgálná részben a jobbára latinul kiadott vagy kéziratban maradt művek közzététele, mint például Bél Mátyás, Kaprinai István munkái. Hazai és külföldi levéltárak számos olyan érdeklődésre számot tartó kéziratot őriznek, amelyek közzététele ötven-száz év óta késik. Van tehát feladat. Történelemről kérdezett, de hadd említsem röviden középkori krónikásaink kiadásának lehetőségét, vagy azt az örvendetes tényt, hogy Szabó T. Attila korszakos műve, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a következő, azaz ötödik kötetétől nálunk jelenik meg. - Itt egy még nem egészen befejezett sorozat, a Magyarország története. Egyes köteteit máris át kellene írni. - A sorozat az MTA Történettudományi Intézetében készül, az egyes kötetekről ott illetékesek nyilatkozni. Ám kétségtelen, hogy a vállalkozást be kell fejezni. A 2., 9. és 10. kötet hiányzik. Ebből a második kéziratának a leadása az év végére, jövő év elejére várható. Az 1945 utáni korszakkal foglalkozó két kötet megelenésére nyilván nem a közeljövőben kerül sor. A már megjelent kötetek között, érthető módon, van olyan, amelyik átdolgozásra szorul, például az 1919-1945 közötti időszakot tárgyaló, de vannak minden változtatás nélkül újrakiadhatók is. Két lexikonról kérdezem még: a világirodalmiról, amelyik 1971-ben indult, s még szintén hiányzik néhány kötete, és a magyarról, amelyik helyett már régen új kellett volna. A Világirodalmi Lexikon kötetei 2-2,5 évenként jöttek, a legutóbbi a 11. - 1989-ben. A hátralévő négy kötet kiadását meggyorsítottuk, ez év késő őszén kinn a XII., s 1994 végén az utolsó is a könyvesboltokba kerül. A Magyar Irodalmi Lexikon három kötete 1963-1965 között jelent meg. Már megjelenésekor sok kritika érte. Hogy mennyire elavult, felesleges szót ejteni róla. Az Új Magyar Irodalmi Lexikon készítése 1987 februárjában elindult, jelenleg a teljes anyag hatvan-hetven százaléka kész. Megjelenése 1993 elejére várható. Arra készülünk, hogy a bőséges adattárat mágneses lemezen is kiadjuk, így az könnyen kiegészíthető az időközbeni változásokkal. S azt is lehetővé teszi, hogy szükség esetén javított, bővített kiadásban adjuk az olvasók kezébe e fontos kézikönyvet. Mátyás István ínséges lélekidők jönnek? Miközben dúskálni kíván a test, satnyulásra ítéltetik a lélek? Mert sokasodnak a halvaszületett művek, az asztalfiókban vagy már az agyméhében elvetélt könyvek. Rohamosan gyorsul az általános szellemi leépülés, magára marad művi mutatványaival, szemvakító sztár-divatjaival az ifjúság. Forradalom zajlik? Miféle? Ez nem a minőség forradalma, hanem szellemi ellenforradalom a haszon jegyében. Vagy még rosszabb: nyilvános értékrombolás. Az „igény”-re hivatkozva, amelyet a silányság világipara teremtett. Legalábbis hamis statisztikákat lobogtatva, hogy nem kell vers, nem kell Arany, Babits, Kosztolányi... Nem kell, nem fogy, mert nincs! Az igazi igényt csakis tartós kínálattal lehetne mérni és osztályozni. Igaz, a szépirodalom remekeinek kiadásával ritkán lehetett még aznap besöpörni a hasznot. Különösen, ha a percenkint torzított felfogású sokaság csak nehezen eszmélhet. Kit rabsággal éheztetnek, az a legkisebb szabadságot is habzsolja. Mint a szegény, kit a távoli jólét mutogatásával is be lehet csapni. S mivel a képernyős-mozis háttereken szabadság és gazdagság látszott, ömölhetett a Nyugat és Amerika szemete! Erre a csalira „harap” a tudatlanságban, idétlen ízlés bűvkörében tartott tömeg, így hát a giccs és szirup „működő tőkéje” azonnal lecsapott és gyorsan zsebre rakja a hasznot. Azonnal. E tőke működik: rombol! Szóltak erről a minap három könyvkiadó vezetői. De sajnos aligha elég határozottan, elég meggyőzően arra nézve, hogy a nemzet elszegényedik. Hogy nem lesznek Szent-Györgyi Albertek sem, ha nem születhetnek Arany Jánosok! Mert ha az értelem táplálója a tudás, akkor a lélek kenyere a művészet. S e szempontból világéhínség fenyeget! Erről kellett volna szólni a képernyőn, mert jóvátehetetlen történik a szemünk láttára! Jajdul a vers belül hangtalan. Szorítjuk, nyomjuk vissza magunkba, akár a sír szélére születettet. Vissza a csöndbe, a halálba a gondolatot, a látomást, a verssorokat. S temetjük. Temetődik vele lényegünk szebb része. Mert alakulhat érté, káefté, hogyha haszonjellegű lesz. Nem a költőt kell félteni, hanem a nagyobb közösséget, mely erőt, fenntartó példát veszít! Ha valamit, akkor az eddigi ember gyakorlatból egyet nem szabad átvenni: a művészet haszonelvűségét. Ez a piac a lélek gyarmatosításának piaca! Ha van valami, ami kincs, ám bankóval nem mérhető, az a művészet. Ahogy nem mérhető pénzzel a nemesség, méltóság, szeretet, jellem sem! Mert ha az volna, akkor hiábavaló Beethoven IX. szimfóniája, Bartók Csodálatos mandarinja, miként Tolsztoj gróf hajnali kaszálásai, miközben Anna Karenina lelkét formálta. S hiábavaló minden alkotás, teremtés. Sokasodnak a verselvetélések. Időben lebegő tetszhalottak koporsóivá válnak a könyvek. A drága-kedves könyvek áldozatok lesznek. Lassú feledésé. Rosszabb ez, mint a máglyahaláluk, mert az nemcsak meleget, fényt is adna még utoljára és főként lánggal jajdulásuk ocsudásra, cselekvésre ösztökélne. Mert ne feledjük, ha azt kérdezzük: mire jó a költészet? Akkor azt kérdezzük: mire jó a szépség, szeretet, igazság? Akkor azt kérdezzük: mire jó az ember?! Kiss Dénes Kiáltás könyvért - kenyérért Ha én gazdag lennék... Egyre több a szóbeszéd: valami készül a magyar könyvkiadásban! Mindenki vár és mindenki készül. Ahogy a költő mondja: valami nagy, nagy tüzet kéne rakni... No, persze, nem a könyvek alá! Semmilyen könyv alá sem! Mondják, az állam eladná saját könyvkiadóit. Néhány patinás kiadó 51 %-át megtartva, a maradék 49 %-át áruba bocsátaná. Vegye, aki akarja, akinek sok a pénze, vagy még több a mersze hozzá. Külföldiek is jelentkezhetnek. Nyugati tőkések főképpen. Urálon túli párttitkárok lehetőleg ne tegyék. Amióta ezt meghallottam, folyton azon ábrándozom, hogy nyugati tőkés vagyok és éppen meg akarom venni például a Móra Könyvkiadót. Azért éppen azt, mert 42 év után onnan mentem nyugdíjba, mert 23 ifjúsági regényem ott jelent meg (hol máshol jelenhetett volna?), mert töméntelen ifjúsági könyvet ott szerkesztettem és ezért joggal hihetem, hogy ismerem ezt a műfajt oda-vissza. No, persze, éppen ezért sem vagyok gazdag, nyugati tőkés! Jó, dehát én mostan csak ábrándozom! Gazdag vagyok, nyugati és ráadásul nem ismerem a szakmát odavissza. Meghatódnék, hogy ezek a kommunisták végre szóba állnak velem. Tanácsolják, hogy mibe fektessem a tőkémet... Ha én gazdag lennék, és nyugati tőkés, bizony örülnék, hogy nemcsak a kultúrában, hanem az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben is ugyanazok a pofák vigyorognak rám, mint öt-tíz évvel ezelőtt. Bizony örülnék, hogy ugyanazok a pofák! Nagy üzlet, hogy most nem én etetem-itatom, nem én viszem pornó moziba őket - hanem ők nyálaskodnak velem. Talán még egy peepshowba is elvisznek, ha jól működik a tőkém! így aztán csakis ezekkel az urakkal állnék szóba, mert én csakis őket ismerem. Évtizedeken át csakis ők utazhattak ki hozzám, mint „jó szakemberek”. Nem is lehetnek rosszak, hiszen a rendszerváltásig nagyszerűen elvezették az országot. Virágzott itt minden, akár a sziksó! Jó, hogy ezek a „régi szakemberek” még mindig a helyükön vannak! Legalább körmére néznek az új, demokrata taknyosoknak, vajon tudják-e ugyanúgy csinálni, mint ők!? Az is jó, hogy csak 49 %-ot veszek meg! Nem én igazgatok, nem én dolgozom, csak a pénzt zsebelem be. Növelem a pocakomat, szívom a szivaromat. Úgy illik az egy gazdag, nyugati tőkéshez! Micsoda lehetőség! Nagy okkázió! Na, nézzük csak, milyen is ez a Móra Kiadó, amelynek 49 %-át netán megveszem! Előttem a kiadvány. A Magyar Gyermekladisíra Almanachja, amely 1990-ben jelent meg Hamburgban, ahol dicséretes és jószándékú kiállítás volt ebben a tárgyban. Szó ne érje az egészet. A Móra Kiadó a legjobb oldalát mutatta ebben a kötetben - bizonyára hazafias kötelességből. Nem mindegy, milyen benyomása támad a nyugatnak a magyar szakemberekről, művészekről, írókról, akik az ifjúsággal foglalkoznak. Mármost, ha én gazdag lennék, és nyugati tőkés, e kötet alapján bizony úgy befektetném azt az én működő, nyugati tőkémet a Móra Kiadóba, hogy csak úgy nyekkenne! Legfeljebb később gondolkoznék el azon, hogy a derék, magyar szakemberek miről írtak vagy nem írtak ezekben a röpke kis dolgozatokban. És kérdezném magamtól, vajon miért csak az a négyöt-hat zseni szerepel folyton ezekben a tanulmányokban. Ezek a kiváló esztéták miért a gyermekvilág, gyermeklélek ábrázolását kérik számon a szerzőktől, és miért nem nézik meg, vajon mely művek és hogyan segítik a gyermek örök vágyát, hogy tudniillik felnőtté váljon? Vajon tudják-e, hogy az igazi ifjúsági irodalom nem a gyermekről szól, hanem a gyermekeknek íródik? Aztán miféle kategória a „majdnem irodalom”? Sokan fülembe sugdosnának, hogy e tanulmánykák felett még az Aczél György vigyázó bajusza lengett. Jó példa erre nemcsak a preferált írók jegyzéke, hanem az a tétovaság is, amivel figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy amely munkákat literátus bácsik és litaráta nénik lesajnálnak, azok olykor életre szóló művészi élményt jelenthetnek a gyermek számára. És fordítva. Ezt a titkot aztán a kutya sem kutatja itt Magyarországon. Pedig ha kutatná, bizony mondom, a névjegyzékben szerepelhetett volna pl. Slékány András, Hegedűs Géza, Szombathy Viktor. De mintha sose lettek volna. Aztán Tordon Ákoshoz művekt címei nem tartoznak? Ejnye! És elámulnék sok apró-cseprő jelzőn, sok lihegésen és még több lefitymáláson, hogy másról most ne is szóljak. Néhány könnyes magasztalás már-már nekrológnak is beillik! így aztán, ha én gazdag lennék (és nyugati) és még működne a tőkém, letenném gyorsan ezt a prospektust és körülnéznék inkább a terjesztőknél. Meglepetve tapasztalnám, hogy a Móra Kiadó úgy ugrál és úgy tervez, ahogyan ők akarják. És így van ezzel más kiadó is. Ezt nevezik a letapadt kommunisták piacgazdaságnak. Nagy jattok eshetnek itt - gondolnám és megcsóválnám azt a pöffeteg, tőkés és tokás fejemet. Még a szivart is kivenném a szájamból. Miért, hogy ugyanazt a könyvet az egyik kiadótól nem veszik át, a másiktól pedig igen? Miért, hogy ez a kiadó, akárcsak a többi állami ráfizetéses. Tessék? És mint tőkés hirtelen megkérdezném önmagamtól, aki nem vagyok tőkés, hanem csak egy nyugdíjas, ifjúsági szerkesztő meg író, hogy hát hogy is van ez? Azt felelném, hogy még ifjú legényke voltam a könyvkiadásban, amikor egy barátságos magánkiadó így fordult hozzám: „ Tudja meg fiatalember, hogy a könyvkiadás a világ legjobb üzlete. Aki azt állítja, hogy ráfizet, hát az vagy hazudik, vagy nem ért hozzá. ” És akkor döbbennék csak rá, hogy ebben az egész kultúrában az állami könyvkiadók vészesen ráfizetősek, miközben a vezetőik százezreket vágnak zsebre prémium, jutalom, mifene címén. És ráfizetősek, miközben a terjesztők milliókat vágnak zsebre... és ráfizetősek és nyögnek a sok vacak ponyva nyűge alatt és megpróbálnak ők is vacakok meg ponyvásak lenni - miközben bácsik és nénik rebegő hangon egymást dicsérik... Éppen csak a gyerekekkel, az élő, eleven, olvasni kívánó gyerekekkel nem törődik a kutya sem! Akkor aztán vérbe nyikhanna az a nyugati, kapitalista szemem és azon menten kiragadnám az én működő tőkémet ebből a buliból. A fene fogja dugni ezt a sundám-bundám társaságot, a terpeszkedő feleségeket (pénzzel, persze) - hiszen ha csak egy szót is szólok ellenük, máris boszorkányüldözésről hörögnek! Mondom, kiragadnám az én működő tőkémet, de az már csak úgy lógna a kezemben, akár egy döglött macska. Szomorú szívvel visszabújnék Newijorkba, meg Loszangeloszbe és elmennék inkább házmesternek a néger negyedbe, csakhogy ne kelljen nekem magyar könyvkiadónak lennem 49 % erejéig! Rónaszegi Miklós A könyvkiadás új esélyei Bemutatjuk az Antológia Kiadót Lakiteleken 1987-ben a Lezsák család hatalmas sátra alatt „történelmet írtak”. Akik akkor megjelentek, bátrak voltak. Ottlétükkel jövőnket alapozták. Az előadások, hozzászólások izgalmas dokumentuma: A magyarság esélyei című könyv, mely az Antológia Kiadó gondozásában jelenik meg. Ez alkalomból beszélgettünk Rozsnyói Zoltán ügyvezető igazgatóval. - 1990. augusztus 1-én alakultunk öt millió forint törzstőkével. Kanadai-magyar vegyes vállalat vagyunk, melyet a Kanadában élő magyar származású üzletember, Tímár András, a budapesti Műszertechnika Kisszövetkezet, a Lakiteleki Takarékszövetkezet és három helybeli lakos, Nagy Lászlóné, Tábori Róbert és jómagam alapítottunk. - Hogyan született az ötlet? - A Kiadó és a Nyomda ötlete Lezsák Sándoré volt. A vágyálomban az szerepelt, hogy a nyomda mellett kiadó, terjesztő és értékesítő rész is legyen. Mára mindez megvalósult. A könyvkészítésnél a szedést, tördelést mi végezzük, a nyomást pedig a gyomaendrődi Kner nyomda végzi. - Tevékenysége körük mire terjed ki? - Rendkívül széles a skála. Újság, zenemű és könyvkiadás; hirdetés, reklám, propagandatevékenység; ipari berendezések előállítása, gyártása; közös művelődési tevékenység... - Van-e szellemi irányvonal? - A szellemi vonalat az 1985- ös Antológia-est határozza meg. Nem véletlen az Antológia név. Csodálatos hangulat volt, alig fértünk be a Művelődési Házba. Ahogy a fiatal költők szedték elő a verseiket, úgy forrósodott a hangulat. - Milyen körülmények között dolgoznak? - A Szikrai Állami Gazdaságból kiszakadt idegenforgalmi és vendéglátó Kft lakiteleki telepén vagyunk egy alagsori épületben. Ezt a részt semmire sem használták, raktárhelyiség volt. - Milyen könyvkiadási terveik vannak? - Körülbelül 7-8 könyv anyaga kéziratban kiadásra vár. Elsőként Tollas Tibor válogatott verseit jelentettük meg. A mostani könyvünk az 1987-es lakiteleki jegyzőkönyv. Majd ezt követi Kácsor László hangulatos könyve. - Hogyan terjesztik a könyveket? - Ezzel nem lesz gondunk. Ugyanis megrendelőlapokat küldtünk és tettünk közzé épp a Magyar Fórumban, illetve a 4. MDF Országos Gyűlésen. Már eddig is százával jöttek megrendelések. Püski Sándorral közösen vállalkoztunk a könyvek értékesítésére. - Hányan dolgoznak az antológia Kft-ben? - Jelenleg 5 állandó munkatársunk van és körülbelül még öt-hat főre szükségünk lesz. Egy biztos, nem adunk ki mindent. Nagyon megnézzük, hogy azt a kis tudást és energiát, amivel rendelkezünk, arra fordítsuk, ami ennek a népnek és országnak valóban fontos. (Frigyesy)