Magyar Fórum, 1992. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1992-06-04 / 23. szám
1992. június 4. Magyar FőríM__________________ Mátmalján, erdőszélen „Megtohasodtak ezek betyáposan..." _________________________________________,______________________________________________________________________________| Körben magasodik, egyre magasodik a Mátra vonulata. Nyújtózkodik a Kis Koncsur, a Nagy Koncsur, a Jobbágyihegy, a Muzsla-tető már a nyolcszáz métert is meghaladja. Idelent, a sertésbirodalom hizlaldájában elégedetten röffentgetnek a nagydarab jószágok. Nem láthatnak pedig se hegyet, se napot, zöld füvet se túrhatnak soha - ez egy „zárt rendszerű sertéshústermelő egység". Egy húsgyár. Ezek a húshibridek idebent nem is tudják, milyen lehet odakint disznónak lenni. A gondozójuk, zömök, negyvenes férfi, másodmagával látja el a hizlalda állományát. Elégedetlenségét humorban pácolva adja elő. Azt ismeri-e, hogy annak idején Brezsnyev küldött egy táviratot Kádárnak, amelyen csak ez állt: 7-5-4-2-1. Mi lehet ez? Hát ez annyit jelent, hogy a hetedik ötéves tervben négy ember munkáját kettő fogja elvégezni, egy fizetésért... Ők már sehol nincsnek, de itt a hizlaldában azelőtt négy ember dolgozott, ma már csak ketten vagyunk. Hét végén, ünnepen mindig jönni kell egyikünknek. A fizetésünk meg semmit se halad, és az árak csak hegyesednek. Üres kasszából nagy pénzek Pálfalvai István Szurdokpüspökiből jár be a Mátraaljai Állami Gazdaság sertéstelepére. A pénzzel ugyan egyre több a probléma, de van ennél fenyegetőbb gond is, nagyobb keserűség is. Amúgy jó lenne itt, jó körülmények között dolgozunk. Csak hát állítólag megszűnik a gazdaságunk, vagy már meg is szűnt. Tizenöt év óta ez a telep volt az állami gazdaság egyetlen nyereséges része, de mindig elvitték innen a milliókat a veszteséges ágazatoknak meg a kft.-knek. Tönkrement a gazdaság végképp, tavaly nyáron menesztették a vezetőket, Juscsák György igazgatót, Lendvai Gézát, és lám csak, hiába üres a kassza, hétszázezer forint végkielégítést kaptak. A Juscsáknak amúgy is összejött addig már néhány háza. Elment a Mátradrog Kft.-hez - oda is folyt pénz innen jócskán - és ott pár hónap után milliókat osztottak széjjel. Amikor halljuk az ilyen dolgokat, hát csak cifrázzak. De nem csak sopánkodtak, meg cifráztak az itteniek, ők is megpróbálkoztak lépni az idő szavára. Körülbelül százhúszan vagyunk a telepen, sokat beszélgettünk arról, hogy ha ez a munkahely megmaradna, meg tudnánk élni. Csináljunk mi is kft.-t! Tavaly ősszel be is fizettünk fejenként ötezer forintot. De nem sikerült bejegyeztetni a kft.-t. Azok a vezetők, akik elvitték a vagyont, kimentették innen maguknak, még mindig keresztbetesznek, ahol tudnak. Nagy disznóságok kerülnek szóba. Indulatosan taszítja feljebb a kalapját. - Jó, tudom én, mióta világ a világ, mindig volt melós és vezető. De hogy egyesek mit meg nem tehetnek... Kicsiny vigasszal nyújt kezet: - Azért legalább ez is már eredmény, valami demokráciaforma, hogy én közvetlenül beszélhetek egy újságíróval. Azelőtt is jöttek, előző nap ki kellett fényesíteni az ötágú csillagot, aztán háromnégy vezető kíséretében végigsétáltak a telepen... Viszik élve is, vágva is Néhány épülettel odébb Kecskés József állategészségügyi dolgozó éppen befejezte a vérvételt. - Az utóbbi időben hetente veszünk vért. Kell az óvatosság, tizenkétezer állat nagy érték. Elég jól viszik mostanában az árut, levágva is, élve is. Ha így dolgozunk, ebben az összeállításban, évente húszhuszonkétezer darab hízót el tudunk adni. Ezzel meg is lenne ez a gazdaság. Kecskés József 1973 óta dolgozik itt, vele jött a felesége is, aztán meg a fia. Az ifjú embernek különben szobafestő és tapétázó a szakmája, de ezen a nógrádi tájon húsz százalékos már a munkanélküliség. A család is beszállt a dolgozói kft.be. - Szeretnénk, ha megmaradnánk. A régi időkben a Juscsák elvtárséktól, a Nagy Miklóséktól mást se hallottunk, mint hogy milyen jól megy ez a gazdaság. Mármint az egész, nemcsak a sertéstelep. Aztán amikor lepattantak, akkor derült ki, hogy micsoda mocsárban hagytak bennünket. Vagy 300 milliós adósság maradt utánuk. Oda is lett minden, csak ez a telep van már meg, és a sziráki növénytermesztő részleg. Ők persze elvitték a gazdaság java részét különböző kft.-kbe. Kecskés József szakszervezeti bizalmi is volt a daliás időkben, amikor a termelési sikerek még akkor is ragyogtak, amikor tízmillió forintos eredményre már ötvenmillió felvett kölcsön jutott. De hát ezen „dolgozó érdekvédelmi szervezet" egyszerű tisztségviselői nem sejthették, mi rejlik a púder alatt. Talán a szakszervezeti titkár, dr. Pásztor Margit mondhatott volna nekik egyet s mást. Mint az igazgatási osztály vezetője, vállalati jogász, Medosz-titkár, tán többet tudott náluk. De ő meglehetősen el volt foglalva a „vadprivatizáció" császármetszésével születő kft.-k jogi bábájaként. A dicső múltú szakszervezet tavaly nyáron föloszlott. A dolgozók megalakították a Szolidaritás szakszervezetet. Egyik vezetőjükre várva az irodaépület ablakából szemlélődöm. Tűnődöm. Egy konty alá sok befér Ide látszik a vágóhíd építménye. Célszerűsége mellett jó ízléssel alkalmazkodik a táj népi építészetének stílusához, a kontytető a palóc házakat mintázza. De tud ennél sokkal többet is. Egymagában példázza a szocialista építőmunka fölényét a feudális kalákával, de még a kapitalista nagyvonalúsággal szemben is. Ezen létesítmény „kontya alatt" felépült egy-két Balaton-parti villa - de kompletten ám, fedett csónakbeállóval, meg minden -, és a néphiedelem szerint még Fejti György főfunkcionárius feje fölé is ebből a lendületből kerekedett mutatós fedél. Bővül egy faragott, nemes szépségű pohárszekrényben gyönyörködöm. Csodálkozom is módfelett, hogy itt szerénykedik eme kies munkahelyen, ahelyett, hogy valamelyik parádés villába költözött volna. Érdeklődésemre megtudom, hogy a Nógrádban nevezetes Gyürki-Solymossy családtól ideszármazott bútordarab azért úszta meg a nagy privatizálást, mert öt elvtársnak is tetszett. A többi miatt aztán egyikük sem tudta esztétikai örömét beteljesíteni. Még azt mondják rájuk, hogy műveletlenek voltak, faragatlanok, rossz ízlésűek, meg ilyesmik. Nekik miért nem lehet? Jön Orosz Tamás. A robbanó temperamentumú fiatalemberben a tennivágyás és a tehetetlen düh kavarog. A Szolidaritás ügyvivője, a dolgozói kft. egyik ügyvezetője. Mert szerinte igenis van kft.: - A cégbíróságnál a bejegyzés most van folyamatban. Ez a kft. első lépcsője, a dolgozók adták bele szerény kis pénzeiket. A törzstőke emeléséről viták vannak. Az állami gazdaságból szerettünk volna apportot bevinni - ezzel valóságos tulajdonosok lettek volna a dolgozók -, de két hitelező kontrázott, hogy hohó, itt állami vagyont akarnak kivinni. Uram atyám, az egész környéken mást sem hall az ember az állami gazdaságról szólva, mint az állami vagyon kiviteléről... — Hát ez az, amire ha csak rágondolok, majd szétvet az indulat. Tehát a dolgozók nem vihetnek ki állami vagyont, de a vezetők kivihettek anynyit, amennyit csak bírtak. Ám ehhez kellettek a Juscsák teherbírói, politikai kapcsolatai - a régi szép időkből -, ő nem is igen törődött mással. Nagy Miklós meg, a közgazdasági igazgató írogatta alá a kft.-k kiszervezésének ügyleteit. Ezt nem tudjuk megérteni, hogy egyesek megcsinálhatják a maguk buliját a közösből, azok pedig, akik itt piszokban, trágyában, porban és ammóniában élték le munkáséletüket - nem. Nekik miért nem lehet? Beledöfnek az emberbe az ilyen kérdések. A tisztességgel küszködök szeretnének egy tulajdonosi, jó kis farmergazdaságot, ahol produkálhatnának és boldogulhatnának. Nem oly módon, mint akiknek ügyleteiben a Reorg Rt. és az Agrárgazdasági Kutató Intézet kívül álló szakértői vagy kéttucatnyi sumákságára jöttek rá. A forgalmi érték ötöd-, tizedrészén apportnak kikerült eszközök, anyagok, ingatlanok, vagy a kft.-knek kedvező bérleti szerződések jócskán hozzájárultak a korábban szolid nyereséggel záró gazdaság tavalyi százötvenmillió forintos veszteségéhez. Ügyesen át a kiskapukon Tóth László igazgatót Pásztón, az állami gazdaság részben még meglévő központjában találom meg. Az agrármérnök harmincadik esztendejét számlálja a Mátraaljai Állami Gazdaságnál. A csődtömeg kormányzását tavaly ősszel csak megbízottként vállalta el, hogy a gazdaság teljes széthurcolásának útját állja. Először a régi vezetőket dicsérem neki, akiknek mégis csak ügyes embereknek kell lenniük. Az ügyességüket soha nem vontuk kétségbe, az ügyekedésüket sem. De némi ambivalenciát okoz, hogy ezt az ügyességüket nem a gazdaság érdekében bizonyították és legjobb képességeik most bukkantak elő. Igen, igen, egy MSZMP KB- tagnak, egy városi párttitkárnak, egy megyei pártbizottsági osztályvezető sok mindent tehetett egykoron. De ez utóbbi két év szemmel követhető nagy harácsát ugyancsak bravúrosan kimunkálják jogilag. - Korai diákkoromban Sztálin művein kezdtem a filozófiai tanulmányokat, továbbá a közgazdaságot is. Nagyon tanulságosak azok a fejtegetései, amikor azt mondja - visszautalva a korábbi rendszerre, és hadd tegyem én is ezt most -, hogy minden hatalom a saját érdekei szolgálatába állította a törvényeit, a jogrendjét, a jogalkalmazását. Úgy tűnik, ezek a törvények, és maga a joggyakorlat is, amelyet a rendszerváltás örökölt, nagyon alkalmas azon kiskapuk felnyitására, amelyeken keresztül a gazdasági hatalom megszerzése, legalábbis nem lebecsülendő részének az átmentése lehetővé vált. A rossz elnyeri jutalmát, a jó... Az igazgató rezignáltan jelöli meg a gazdaság jelen helyzetét, és annak általánosabb vetületét. - A roppant mennyiségű örökölt tartozás miatt kénytelenek voltunk öncsődöt jelenteni. Négyszáz hitelezőnkből négyen találták úgy, hogy nincs értelme a csőd meghosszabbításának, és kérték a felszámolási eljárás megindítását. Az az erkölcsi érzéket mélyen sértő helyzet állt elő, hogy akik itt maradtak, és védeni próbálták a kvázi állami vagyont, akik újjászervezték a termelésnek még a menthető részét, ezek az emberek most csődbe mennek - azok pedig, akik elvezették a céget eddig a veszteséghalmazig, megvagyonosodva kerültek ki belőle. Hajdanán ez az állami gazdaság a legjobbak közé számított az országban, a sertéstelepe pedig minta volt. Ilyen szégyenletesen kell elmúlnia? Hitetlenkedik a messziről jött látogató, alig-alig bizakodik az idenőtt ember. Ha a hitelezőkkel meg tudnánk értetni, hogy kasszasikert ugyan nem hoz a mezőgazdaság errefelé, de ha jól csinálják, meg lehet belőle élni, és még egy kis hozadéka is van... Ha elhinnék, hogy sokkal többet ki lehet belőle szedni így egyben, mintha kivágják az állatállományt. Egyszerű történet ez, és még csak nem is párját ritkító. Mégsem hagy nyugton. Konokul kísérnek a kisemmizetten ott vergődők szavai. Orosz Tamás: - Az egyik jogász mondta nekem négyszemközt, értsem meg már, ez a vonat elment... Nem, nem akarom megérteni, és nem veszem tudomásul, hogy elment a vonat, a mi vonatunk, és megint mi maradtunk le róla. Ez nem lehet a demokrácia velejárója. Tóth László: - Az eltelt két esztendő nem adott olyan jogi eszközöket, hogy kielégítsék a társadalom nagy részének jogos várakozását a rendszerváltás iránt. Akik eddig haszonélvezők voltak, némi pironkodás után pár év múlva megbecsült polgárok lesznek, és mi legfeljebb a cselédeik lehetünk. A nép egyszerű fiait ez nagyon gondolkodóba ejti. Kecskés József: - Tudja a csuda, hogy van ez. Megtohasodtak ezek betyárosan, és futni hagyják őket. Mi meg csak nézünk utánuk. Jász László Malacból lesz a disznó, disznóból a disznóság archív felvétel