Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)
1993-05-20 / 20. szám
1993. május 20. Horváth Béla képviselő elsősorban arról beszélt, hogyan alakult ki politikai indíttatású barátsága Csurka Istvánnal, miként figyelte politikai és egyéb mozgásait a rendőrség fél évtizeddel ezelőtt, mi késztette a társadalmat a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején lelkesedésre, és mi vezetett a jelenlegi tespedtséghez. Közönyben él a társadalom — A magyar társadalom ugyanolyan közönyben él, mint régebben, és a rendszerváltozást, amely érezhető a kormányzatban és a parlamentben, alig-alig végzi kétháromszáz ember — mondotta. — Teljes a közöny. Elég csak arra gondolni, hogy a rendszerváltozás után nem jöttek létre igazán nagy létszámú ifjúsági szervezetek. Ugyanez vonatkozik a hiteles szakszervezetekre is. Május 21.-én lesz Magyarországon a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási önkormányzati választás, és nem tudjuk, elmegy-e szavazni a választópolgároknak akár egynegyede is. Az egyházak éledése is lassan megy, a főpapság érezhetően mozdulatlan. Ilyen okok miatt és ilyen előzmények után jött létre a Magyar Út Alapítvány, amelynek kuratóriumi tagja vagyok, és ez óriási kereszt számomra mondta a képviselőt, emlékeztetve arra, hogy már az alapítvány meghirdetésének másnapján frontális támadásba lendült ellene az ellenzék. A liberális vonulat prófétái részéről ez nem volt igazán meglepő, annál inkább az, hogy „megdöbbentő módon” bizonyos kormánytagok és MDF-vezetők is pergőtüzet indítottak a felhívás elolvasása után. Azért az ártatlan mondatért, amely úgy szólt, hogy „Negyvenévi szovjet megszállás és bolsevik elnyomás után helyzetbe kell hozni a nemzeti érzületű keresztény középosztályt. " A képviselő ars poeticaszerű vallomással fejezte be bevezetőjét. Számomra a Magyar Út azt jelenti, Teleki Pál szavaival, hogy „merjünk magyarnak lenni". Németországban talán meglepő ezt egy magyarországitól hallani, ezen a tavaszon mégis azt mondom: ez lehet a fő célkitűzése a Magyar Úton haladóknak: merjünk magyarnak lenni. Savanyú reálpolitika — A Magyar Út eszköztelenül, első számú közellenségnek nyilvánítva nem tehet mást, mint eddig, hogy őszintén beszél. — Így kezdte beszédét Csurka István, aki a sötét félévszázad históriájának egy elfelejtett, de a magyar politikai taktikázgatásra rendkívüli módon jellemző epizódjára emlékeztetett. Nevezetesen a Kisgazdapártból a háború után kommunista szalámitaktikával kiszorított Sulyok Dezső sorsára. A nagy tekintélyű és okkal megbecsült politikus nem tudott eligazodni a reálpolitika és az emberi, politikai helytállást követelő konfliktusok útvesztőiben. Különös, ma már alig érthető megalkuvással önmaga önjelölt hóhérait, eszméi és tiszta céljai esküdt meggyalázóit erősítette túltaktikázó magatartásával, hozzájárult eszmetársai politikai és emberi tragédiájához, amely egyúttal betagozódott a nemzeti tragédia vonulatába. Nem bizonyult kifizetődőnek, hogy cserbenhagyta a Magyar Közösség szervezőit — e sajátos cinkosság miatt a hataloméhes Rákosi-kurzus nem fizetett megértéssel, méltánylással. A politikus napjaink „reálpolitikát emlegető ábrándkergetőire” utalt, emlékeztetve arra, hogy manapság is megpróbálnak sokakat erre a savanyú reálpolitikára rászorítani, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy hallgasson és akkor jobb lesz neki. Mert akkor hagyják, hogy lélegezzen. — Nos, azt hiszem, példabeszédnek ennyi is elég. Ezért van szükség a Magyar Útra. Mert az effajta hallgatólagos közreműködés a rosszban immár tűrhetetlen és elfogadhatatlan „realitás”, így nem lehet folytatni, így csak a magyar nemzet lehet a vesztes, méghozzá összességében. Az a változás, ami most zajlik, tartósnak ígérkezik. Mármint ebben a rossz minőségben. Mert most nincs meg az a mentségünk sem, hogy egy idegen nagyhatalom erőszakolja reánk. Ami most történik, az úgy van előadva, hogy ez a magyar nép saját akaratából történik. És ezt nagyon nehéz lesz megváltoztatni, hacsak már most meg nem állítjuk ezt a folyamatot. Megszólításra várva Mert mi is történt? Az MDF eredeti célkitűzéseiből csak azok valósultak meg, amelyek feltétlenül szükségesek a posztkommunista társadalom fenntartásához, a nómenklatúra szükségleteinek kielégítéséhez. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a csúcson alapvető változások vannak. Nincs olyan kormánytag, akinek valamikor vörös tagkönyve lett volna, akárcsak reformkommunista minősítés szerint is. Mégis egészen különös módon működik a jelenlegi kormányzati rendszer. Van alkotmányunk, igaz átjavított, de elég jól átjavított. Mégis! Eszerint a törvényeket ugyan az Országgyűlés hozná, de bármikor felülbírálhatja az Alkotmánybíróság. És egészen különös súlyt kapott az úgynevezett Érdekegyeztető Tanács is, főként a taxisblokád után. Ebben döntő szava van a legnagyobb örökölt szakszervezetnek, az MSZOSZ- nek, a SZOT jogutódjának. Az Országgyűlés súlyának csökkenése immár elviselhetetlen, így akárki is nyerje meg a következő választásokat, nem lesz könnyű dolga. Ám ha a baloldal kerekedne felül, akkor minden hatalom az ő oldalára kerülne — viszszakerülne hozzá! Akkor aztán hézagmentes lesz a rendszer! Minden hatalom mellettük lesz. Nos, ez a felismerés vezetett a Magyar Út kezdeményezéséhez. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a magyar társadalom még türelmes, várja a megszólítást — és rajtunk kívül, a Magyar Úton kívül senkitől, sehonnan nem kapta meg a hívó szót. Ezért a Magyar Úton járni számunkra nemcsak politikai tisztesség, hanem emberi, erkölcsi kötelesség is. Ezért tesszük, amit teszünk. Csurka István bejelentette, hogy rövidesen megtartják a Magyar Út Körök második országos gyűlését, amelynek feladata lesz egyebek között a program elfogadása. Fel lehet rázni a népet? Az előadásokat követő szünetben összegyűjtötték a hallgatóság kérdéseit. Majdnem száz kérdezőcédula került a „kalapba”. Az érdeklődőknek először Horváth Béla válaszolt. Hangoztatta, hogy az ország legnagyobb MDF- szervezetének alapítójaként jól ismeri pártja pénzügyeit és lehetőségeit, ezek elszomorítóak. A Magyar Út programjának elfogadása a társadalmi mozgások adakozásban, adományozó készségében is kiejezésre jutnak. Adakozásra szólította fel a jelenlévőket is. Ajánlotta a hallgatóknak az országos gyűlésről készített videokazetta és a különböző kiadványok megvásárlását. Ezután arról beszélt, hogy a mozgalmat továbbra is sújtja a magyar médiablokád. A képviselő beszélt arról a sikerről, amely az 1956-os sajtótermékek gyűjtésére és a helyi történések feldolgozására kiírt pályázatot kísérte, és méltatta a kis közösségek által megteremtett politikai közéleti mozgási lehetőségeket. Az egyik kérdés arra vonatkozott, fel lehet-e még rázni a népet? A képviselő válaszából kitűnt: ő személy szerint optimista és megvan még a lehetőség az alkalmak kihasználására. Időzített bomba Csurka Istvánnak a legtöbbször arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy milyen az MDF és a Magyar Út Körök kapcsolata. — A Magyar Út az MDF keretein belül alakult ki, az elégedetlenség hozta létre — mondotta. Említette a demokrácia intézményrendszereinek közismert fogyatékosságait és ismét utalt a beépített csapdákkal működő demokráciára. Az Alkotmánybíróságot említette elsőül, és az alkotmányellenes túlhatalmat. Az egyik felszólaló a Magyar Út programjának konkretizálását sürgette, társa pedig úgy vélte, hogy a Magyar Út — miután jó irányba indult — megtorpant. Csurka István lehetségesnek tartotta, hogy a bajor fővárosból megtorpanásnak látszik mindaz, ami manapság Magyarországon történik, de emlékeztetett arra, hogy a megtorpanás és a megtorpantás is benne van az ellenfelek jól kiszámított terveiben. A hallgatóságot felesleges is volt emlékeztetni a legnagyobb dél-németországi napilap, a Süddeutsche Zeitung időzített bombájára, Heller Ágnes cikkére, amelyben a szerző a tőle megszokott, immár a lukácsizmusból is kikeresztelkedett politikai hoppmester játékos könnyedségével egyszerűen a csetnik Seselj vajdánál és Mussolininál is veszélyesebbnek minősítette a közép-kelet-európai béke ellen állítólag folyamatosan ármánykodó Csurka Istvánt. Az ilyesmik éppen azt a célt szolgálják, hogy megtorpanjunk! Ez a cikk különben nem más, mint óriási vádaskodás, minden alátámasztás nélkül. Jelentkezzen akárcsak egyetlen ember is, aki énmiattam vándorolt ki Magyarországról — mondta. Ellenben H. Á. és tanítómesterei, egymást sűrűn váltó eszményképei miatt annál többen kényszerültek megragadni a vándorbotot — már, ha erre egyáltalán módjuk volt, ha hagyták őket az ÁVH-tól a hellerségig ívelő népnevelők. A két képviselő hosszú perceket fordított arra, hogy világossá tegye, minden fenntartás, esetleges különvélemény dacára kormánypártinak tartja magát — mégis többen megkérdezték tőlük: kormánypártiak vagy sem? Kormánypártiság manapság Csurka István nagyon szemléletesen válaszolt erre a kérdésre: Mindenesetre az ellenzék már kapott tőlem akkora ütéseket, hogy soha sem fog befogadni! Az SZDSZ vezetője már négy évvel ezelőtt bejelentette, hogy csak akkor lehetséges a koalíció pártja és az MDF között, ha előbb eltávolítják Csurkát. S hozzátette: azért, mert ő bírálja a saját pártját és kormányát, még nem ellenzéki. A III/III-asokról és szervezetükről kijelentette: a testület él és virágzik. Nem is tudjuk, ki van benne, nincs elintézve a kérdés. Antall Józsefhez fűződő kapcsolatáról így nyilatkozott: reméli, lesz az még jobb is. A ’94-es választások kilátásait illetően pedig leszögezte, hogy nem tippel, az ilyesmi a közvéleménykutatók dolga, bukjanak bele ők. Többen firtatták: az MDF alapító atyáinak kezéből kicsúszott az a hatalom, amelylyel harcolni lehetett volna az eredeti célok megvalósításáért. Nem ismétlődik meg ez esetleg a Magyar Úttal is? Nincs-e elkésve a kezdeményezés? Talán még nem késő — Ha minden erőnket megfeszítjük, behozható a késés — így a Válasz. A politikus ezután beszélt az alkotmányreform szükségességéről és arról, hogy a jelenlegi helyzetben nem sok lehetőség látszik arra, hogy az 56-os sortüzek felelőseit bíróság elé állítsák. A jelenlévők kérdéseiből kitűnt, hogy nagyon is tisztában vannak az áldatlan hazai médiahelyzettel. S azzal, hogy a Magyar Út egy esetleges választási győzelemmel — mégha azt koalícióban is érné el — közel jutna a cselekvés lehetőségéhez, a változtatás esélyéhez. A müncheni Magyar Út Kör eddigi legnagyobb rendezvénye a Himnusz eléneklésével ért véget. Mikor kifelé sodródtunk a teremből, mellém lépett két szóvivő. Zoltán Balázs a hazájukkal együttérző, a Magyar Út eszmeiségével egyetértő németországi magyarság adakozó-adományozó kedvéről beszélt, s arról, hogy szívesen látnának menedzserképzésre hazai magyar fiatalokat, Imre Iván pedig megkért, írjam meg a Magyar Fórumban, hogy a balatoni üdülőjét néhány hétre ingyen rendelkezésre bocsátja egy sokgyermekes magyar munkáscsaládnak, hogy megkönnyítse a nyaralásukat, a megérdemelt pihenést, kikapcsolódást. — Világéletemben a kis tettek, az apró cselekvések útját jártam. Meglehet, a Magyar Út is ilyesmiket ígér — mondta búcsúzóul. Krajczár Imre Merjünk magyarnak lenni Csurka István és Horváth Béla a müncheni Magyar Út Közgyűlésén Isten hozta Csurka István urat, Isten hozta Horváth Béla urat, a két magyar országgyűlési képviselőt, Isten hozta a Magyar Út Alapigény Kuratóriumának főtitkárát, és a Magyar Fórum főszerkesztőjét. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a müncheni Gundel étteremben a bajor főváros Magyar Út Körének májusi összejövetelét Imre Iván, az alig három hónappal korábban alakult kör szóvivője. Köszöntötte a Németországban élő magyar anyákat, akik az ott — német földön — született gyermekeiket megtanították a magyar nyelvre. És szólt a köszöntés Gonda Mihálynak, a híres, nevezetes étterem vezetőjének, Tollas Tibornak, a „Nemzetőr’ felelős szerkesztőjének, és Vargha Antalnak, a magyar konzulnak. Az ironikus felhangokat nem nélkülöző üdvözlő beszéd szónoka kitért arra, hogy elmondja, mennyire sajnálja, hogy nem üdvözölheti a közönség soraiban azt a helyi cserkészfunkcionáriust, aki a magyar főkonzulátuson a Katona Tamás államtitkár tiszteletére adott esten nagy bátran lenácizta a távollevő Csurka Istvánt. Az élemedett igehirdető kiscserkész ugyanis ezúttal nem volt jelen. Milyen kár, mondták többen, akik szívesen látták volna a magabiztos ifivezető vitakészségének meggyőző jeleit. A szóvivő egyúttal felhívta a figyelmet a Magyar Út Körök anyagi támogatására. Csurka István: Miattam senki sem vándorolt ki Magyarországról Ők a bolsevizmus, és nem Csurka miatt kényszerültek emigrációba A SZERZŐ FELVÉTELEI Magyar FérfiM 19