Magyar Fórum, 1993. január-június (5. évfolyam, 1-24. szám)

1993-05-20 / 20. szám

1993. május 20. Horváth Béla képviselő el­sősorban arról beszélt, ho­gyan alakult ki politikai in­díttatású barátsága Csurka Istvánnal, miként figyelte po­litikai és egyéb mozgásait a rendőrség fél évtizeddel ez­előtt, mi késztette a társadal­mat a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején lel­kesedésre, és mi vezetett a je­lenlegi tespedtséghez. Közönyben él a társadalom — A magyar társadalom ugyanolyan közönyben él, mint régebben, és a rendszer­­változást, amely érezhető a kormányzatban és a parla­mentben, alig-alig végzi két­­háromszáz ember — mondot­ta. — Teljes a közöny. Elég csak arra gondolni, hogy a rendszerváltozás után nem jöttek létre igazán nagy lét­számú ifjúsági szervezetek. Ugyanez vonatkozik a hiteles szakszervezetekre is. Május 21.-én lesz Magyarországon a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási önkor­mányzati választás, és nem tudjuk, elmegy-e szavazni a választópolgároknak akár egynegyede is. Az egyházak éledése is lassan megy, a fő­papság érezhetően mozdulat­lan. Ilyen okok miatt és ilyen előzmények után jött létre a Magyar Út Alapítvány, amelynek kuratóriumi tagja vagyok, és ez óriási kereszt számomra mondta a kép­viselő­t, emlékeztetve arra, hogy már az alapítvány meg­hirdetésének másnapján frontális támadásba lendült ellene az ellenzék. A liberális vonulat prófétái részéről ez nem volt igazán meglepő, an­nál inkább az, hogy „meg­döbbentő módon” bizonyos kormánytagok és MDF-veze­­tők is pergőtüzet indítottak a felhívás elolvasása után. Azért az ártatlan mondatért, amely úgy szólt, hogy „Negy­venévi szovjet megszállás és bolsevik elnyomás után hely­zetbe kell hozni a nemzeti ér­zületű keresztény középosz­tályt. " A képviselő ars poetica­­szerű vallomással fejezte be bevezetőjét. Számomra a Magyar Út azt jelenti, Teleki Pál szavaival, hogy „merjünk magyarnak lenni". Németor­szágban talán meglepő ezt egy magyarországitól hallani, ezen a tavaszon mégis azt mondom: ez lehet a fő célkitű­zése a Magyar Úton haladók­nak: merjünk magyarnak len­ni. Savanyú reálpolitika — A Magyar Út eszközte­­lenül, első számú közellen­ségnek nyilvánítva nem tehet mást, mint eddig, hogy őszin­tén beszél. — Így kezdte be­szédét Csurka István, aki a sötét félévszázad históriájá­nak egy elfelejtett, de a ma­gyar politikai taktikázgatásra rendkívüli módon jellemző epizódjára emlékeztetett. Ne­vezetesen a Kisgazdapártból a háború után kommunista szalámitaktikával kiszorított Sulyok Dezső sorsára. A nagy tekintélyű és okkal megbecsült politikus nem tu­dott eligazodni a reálpolitika és az emberi, politikai helytál­lást követelő konfliktusok út­vesztőiben. Különös, ma már alig érthető megalkuvással önmaga önjelölt hóhérait, esz­méi és tiszta céljai esküdt meggyalázóit erősítette túltak­tikázó magatartásával, hozzá­járult eszmetársai politikai és emberi tragédiájához, amely egyúttal betagozódott a nem­zeti tragédia vonulatába. Nem bizonyult kifizetődőnek, hogy cserbenhagyta a Magyar Közösség szervezőit — e sa­játos cinkosság miatt a hata­loméhes Rákosi-kurzus nem fizetett megértéssel, méltány­lással. A politikus napjaink „reál­politikát emlegető ábránd­­kergetőire” utalt, emlékeztet­ve arra, hogy manapság is megpróbálnak sokakat erre a savanyú reálpolitikára rászo­rítani, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy hallgasson és akkor jobb lesz neki. Mert akkor hagyják, hogy lélegez­zen. — Nos, azt hiszem, példa­beszédnek ennyi is elég. Ezért van szükség a Magyar Útra. Mert az effajta hallgatólagos közreműködés a rosszban im­már tűrhetetlen és elfogadha­tatlan „realitás”, így nem le­het folytatni, így csak a ma­gyar nemzet lehet a vesztes, méghozzá összességében. Az a változás, ami most zajlik, tartósnak ígérkezik. Mármint ebben a rossz minőségben. Mert most nincs meg az a mentségünk sem, hogy egy idegen nagyhatalom erősza­kolja reánk. Ami most törté­nik, az úgy van előadva, hogy ez a magyar nép saját akara­tából történik. És ezt nagyon nehéz lesz megváltoztatni, ha­csak már most meg nem állít­juk ezt a folyamatot. Megszólításra várva Mert mi is történt? Az MDF eredeti célkitűzéseiből csak azok valósultak meg, amelyek feltétlenül szüksége­sek a posztkommunista társa­dalom fenntartásához, a nó­menklatúra szükségleteinek kielégítéséhez. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a csúcson alapvető válto­zások vannak. Nincs olyan kormánytag, akinek valami­kor vörös tagkönyve lett vol­na, akárcsak reformkommu­nista minősítés szerint is. Mégis egészen különös mó­don működik a jelenlegi kor­mányzati rendszer. Van alkot­mányunk, igaz átjavított, de elég jól átjavított. Mégis! Eszerint a törvényeket ugyan az Országgyűlés hozná, de bármikor felülbírálhatja az Al­kotmánybíróság. És egészen különös súlyt kapott az úgy­nevezett Érdekegyeztető Ta­nács is, főként a taxisblokád után. Ebben döntő szava van a legnagyobb örökölt szak­­szervezetnek, az MSZOSZ- nek, a SZOT jogutódjának. Az Országgyűlés súlyának csökkenése immár elviselhe­tetlen, így akárki is nyerje meg a következő választáso­kat, nem lesz könnyű dolga. Ám ha a baloldal kerekedne felül, akkor minden hatalom az ő oldalára kerülne — visz­­szakerülne hozzá! Akkor az­tán hézagmentes lesz a rend­szer! Minden hatalom mellet­tük lesz. Nos, ez a felismerés vezetett a Magyar Út kezde­ményezéséhez. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a magyar társada­lom még türelmes, várja a megszólítást — és rajtunk kí­vül, a Magyar Úton kívül senkitől, sehonnan nem kap­ta meg a hívó szót. Ezért a Magyar Úton járni számunk­ra nemcsak politikai tisztes­ség, hanem emberi, erkölcsi kötelesség is. Ezért tesszük, amit teszünk. Csurka István bejelentette, hogy rövidesen megtartják a Magyar Út Körök második or­szágos gyűlését, amelynek fel­adata lesz egyebek között a program elfogadása. Fel lehet rázni a népet? Az előadásokat követő szü­netben összegyűjtötték a hallgatóság kérdéseit. Majd­nem száz kérdezőcédula ke­rült a „kalapba”. Az érdeklő­dőknek először Horváth Béla válaszolt. Hangoztatta, hogy az ország legnagyobb MDF- szervezetének alapítójaként jól ismeri pártja pénzügyeit és lehetőségeit, ezek elszomo­rítóak. A Magyar Út prog­ramjának elfogadása a társa­dalmi mozgások adakozás­ban, adományozó készségé­ben is kiejezésre jutnak. Ada­kozásra szólította fel a jelen­lévőket is. Ajánlotta a hallga­tóknak az országos gyűlésről készített videokazetta és a különböző kiadványok meg­vásárlását. Ezután arról beszélt, hogy a mozgalmat továbbra is sújt­ja a magyar média­blokád. A képviselő beszélt arról a sikerről, amely az 1956-os sajtótermékek gyűjtésére és a helyi történések feldolgozá­sára kiírt pályázatot kísérte, és méltatta a kis közösségek által megteremtett politikai közéleti mozgási lehetősége­ket. Az egyik kérdés arra vo­natkozott, fel lehet-e még ráz­ni a népet? A képviselő vála­szából kitűnt: ő személy sze­rint optimista és megvan még a lehetőség az alkalmak ki­használására. Időzített bomba Csurka Istvánnak a leg­többször arra a kérdésre kel­lett válaszolnia, hogy milyen az MDF és a Magyar Út Kö­rök kapcsolata. — A Magyar Út az MDF keretein belül alakult ki, az elégedetlenség hozta létre — mondotta. Említette a de­mokrácia intézményrendsze­reinek közismert fogyatékos­ságait és ismét utalt a beépí­tett csapdákkal működő de­mokráciára. Az Alkotmány­­bíróságot említette elsőül, és az alkotmányellenes túlhatal­­mat. Az egyik felszólaló a Ma­gyar Út programjának konk­­retizálását sürgette, társa pe­dig úgy vélte, hogy a Magyar Út — miután jó irányba in­dult — megtorpant. Csurka István lehetségesnek tartotta, hogy a bajor fővárosból meg­torpanásnak látszik mindaz, ami manapság Magyarorszá­gon történik, de emlékezte­tett arra, hogy a megtorpanás és a megtorpantás is benne van az ellenfelek jól kiszámí­tott terveiben. A hallgatóságot felesleges is volt emlékeztetni a legnagyobb dél-németor­szági napilap, a Süddeutsche Zeitung időzített bombájára, Heller Ágnes cikkére, amely­ben a szerző a tőle megszo­kott, immár a lukácsizmusból is kikeresztelkedett politikai hoppmester játékos könnyed­ségével egyszerűen a csetnik Seselj vajdánál és Mussolini­nál is veszélyesebbnek minő­sítette a közép-kelet-európai béke ellen állítólag folyama­tosan ármánykodó Csurka Istvánt. Az ilyesmik éppen azt a célt szolgálják, hogy megtorpanjunk! Ez a cikk különben nem más, mint óri­ási vádaskodás, minden alátá­masztás nélkül. Jelentkezzen akárcsak egyetlen ember is, aki énmiattam vándorolt ki Magyarországról — mondta. Ellenben H. Á. és tanító­­mesterei, egymást sűrűn vál­tó eszményképei miatt annál többen kényszerültek megra­gadni a vándorbotot — már, ha erre egyáltalán módjuk volt, ha hagyták őket az ÁVH-tól a hellerségig ívelő népnevelők. A két képviselő hosszú perceket fordított arra, hogy világossá tegye, minden fenn­tartás, esetleges különvéle­mény dacára kormánypárti­­nak tartja magát — mégis többen megkérdezték tőlük: kormánypártiak vagy sem? Kormánypártiság manapság Csurka István nagyon szemléletesen válaszolt erre a kérdésre: Mindenesetre az el­lenzék már kapott tőlem ak­kora ütéseket, hogy soha sem fog befogadni! Az SZDSZ ve­zetője már négy évvel ezelőtt bejelentette, hogy csak akkor lehetséges a koalíció pártja és az MDF között, ha előbb eltávolítják Csurkát. S hozzá­tette: azért, mert ő bírálja a saját pártját és kormányát, még nem ellenzéki. A III/III-asokról és szer­vezetükről kijelentette: a tes­tület él és virágzik. Nem is tudjuk, ki van benne, nincs elintézve a kérdés. Antall Józsefhez fűződő kapcsolatáról így nyilatko­zott: reméli, lesz az még jobb is. A ’94-es választások kilá­tásait illetően pedig leszögez­te, hogy nem tippel, az ilyes­mi a közvéleménykutatók dolga, bukjanak bele ők. Többen firtatták: az MDF alapító atyáinak kezéből ki­csúszott az a hatalom, amely­­lyel harcolni lehetett volna az eredeti célok megvalósításáért. Nem ismétlődik meg ez esetleg a Magyar Úttal is? Nincs-e el­késve a kezdeményezés? Talán még nem késő — Ha minden erőnket megfeszítjük, behozható a ké­sés — így a Válasz. A politi­kus ezután beszélt az alkot­mányreform szükségességéről és arról, hogy a jelenlegi helyzetben nem sok lehető­ség látszik arra, hogy az 56-os sortüzek felelőseit bíró­ság elé állítsák. A jelenlévők kérdéseiből kitűnt, hogy nagyon is tisztá­ban vannak az áldatlan hazai médiahelyzettel. S azzal, hogy a Magyar Út egy esetleges választási győzelemmel — mégha azt koalícióban is ér­né el — közel jutna a cselek­vés lehetőségéhez, a változta­tás esélyéhez. A müncheni Magyar Út Kör eddigi legnagyobb ren­dezvénye a Himnusz elének­­lésével ért véget. Mikor kifelé sodródtunk a teremből, mel­lém lépett két szóvivő. Zoltán Balázs a hazájukkal együttér­ző, a Magyar Út eszmeiségé­vel egyetértő németországi magyarság adakozó-adomá­nyozó kedvéről beszélt, s ar­ról, hogy szívesen látnának menedzserképzésre hazai magyar fiatalokat, Imre Iván pedig megkért, írjam meg a Magyar Fórumban, hogy a balatoni üdülőjét néhány hét­re ingyen rendelkezésre bo­csátja egy sokgyermekes ma­gyar munkáscsaládnak, hogy megkönnyítse a nyaralásu­kat, a megérdemelt pihenést, kikapcsolódást. — Világéle­temben a kis tettek, az apró cselekvések útját jártam. Meg­lehet, a Magyar Út is ilyesmi­ket ígér — mondta búcsúzó­ul. Krajczár Imre Merjünk magyarnak lenni Csurka István és Horváth Béla a müncheni Magyar Út Köz­gyűlésén Isten hozta Csurka István urat, Isten hozta Horváth Béla urat, a két magyar országgyűlési képviselőt, Isten hozta a Ma­gyar Út Alapigény Kuratóriumának főtitkárát, és a Magyar Fórum főszerkesztőjét. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a mün­cheni Gundel étteremben a bajor főváros Magyar Út Körének májusi összejövetelét Imre Iván, az alig három hónappal koráb­ban alakult kör szóvivője. Köszöntötte a Németországban élő magyar anyákat, akik az ott — német földön — született gyermekeiket megtanították a magyar nyelvre. És szólt a köszöntés Gonda Mihálynak, a híres, nevezetes étterem vezetőjének, Tollas Tibornak, a „Nemzetőr’­ felelős szerkesztőjének, és Vargha Antalnak, a magyar konzulnak. Az ironikus felhangokat nem nélkülöző üdvözlő beszéd szónoka kitért arra, hogy elmondja, mennyire sajnálja, hogy nem üdvözölheti a közönség soraiban azt a helyi cserkészfunkcionáriust, aki a magyar főkonzulátuson a Katona Tamás államtitkár tiszteletére adott esten nagy bátran lenácizta a távollevő Csurka Istvánt. Az élemedett igehirdető kiscserkész ugyanis ezúttal nem volt jelen. Milyen kár, mondták többen, akik szívesen látták volna a magabiztos ifivezető vitakészségének meggyőző jeleit. A szóvivő egyúttal felhívta a figyelmet a Magyar Út Körök anyagi támogatására. Csurka István: Miattam senki sem vándorolt ki Magyarország­ról Ők a bolsevizmus, és nem Csurka miatt kényszerültek emigrá­cióba A SZERZŐ FELVÉTELEI Magyar FérfiM 19

Next