Magyar Fórum, 1995. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-06 / 27. szám

2 A KORMÁNY BOTRÁNYAI ÉS A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK MEGSZÉ­­GYENÜLÉSE AZ EGÉSZ MAGYAR DE­MOKRÁCIA VALÓDISÁGÁT KÉRDŐ­JELEZIK MEG. Ezek ugyanis nem műkö­dés közben elszenvedett politikai vereségek, hibák, hanem alkati tények: az antidemokra­tikus, csalárd alap következményei. A köztár­saság elnökéről ugyan nem most derült ki, hogy pártok szolgálatában tevékenykedik, az előző lelepleződések - taxisblokád, alá-nem­­írások - azonban a szemben álló fél, az első demokratikus kormánytöbbség leleplezései voltak, azaz, ha úgy tetszik, a szemben álló fél állításai, a mostanit viszont a helyzet dob­ta felszínre, mindenféle közreműködés nél­kül. Amit Göncz Árpád aggálytalanul aláírt, figyelmeztetések ellenére, abban az Alkot­mánybíróság szabad szemmel is felismerhető hibákat talált. Göncz tehát pártpolitikák szolgálatában, részrehajló félként ül ott, ahol részrehajlásnak helye nincs, jobban mondva: nem volna. Ez egyben újraválasztásának bot­ránya is. Feltárja, hogy a Magyar Köztársa­ságban az államelnök is része egy bizonyos uralmi cél megvalósítására létrejött szövetke­zésnek, egy minduntalan lelepleződő politi­kai hatalomösszevonásnak, amely a népaka­rat kijátszásán alapszik. MAGYARORSZÁGOT A NÉP NAGY TÖBBSÉGE ÁLTAL ISMERETLEN CÉ­LOK FELÉ VEZETIK. A TÁJÉKOZAT­LAN TÖMEG EGY VÉKONY RÉTEG ÖSZ­­SZEESKÜVÉSÉNEK ÁLDOZATA. AZ ÚT VÉGÉN A NEMZET TELJES VA­GYONVESZTÉSE ÉS A MAGYAR NÉP TELJES MÁSODRENDŰSÉGE ÁLL. Azzal, hogy most az Alkotmánybíróság, amely egyébként része ennek az elithatalom­nak, alapvető kifogásokat emelt az elnök ál­tal aláírt törvénnyel szemben, s ugyanakkor Göncz Árpád azzal mentegetőzött, hogy azért írt alá, mert nem akarta lefékezni a kor­mány - őáltala is - szükségesnek látott stabili­zációs intézkedéseit, azt mutatja meg, hogy az elnök már észre sem veszi, hogy belül van a kormánykoalíción. A stabilizáció lehet helyes vagy helytelen kormányprogram, az elnök­nek azonban semmi köze nem lehet semmi­lyen kormányprogramhoz. Göncz Árpád vi­szont áírt­ a Dobi István-i, Losonczi Pál-i arany­időt éli újra, amikor az Elnöki Tanács elnö­ke a párthatalom, a diktatúra egyik - szerény - eleme volt, megvalósítója a Párt szocializ­must építő programjának. Göncz már fel sem fogja, hogy neki semmi köze nem lehet Horn és Pető kormányprogramjához, még akkor sem, ha egyetért vele. Aláírásával és elszólá­sával nemcsak alkalmatlanságát, hanem az összeesküvésbe való beavatottságát is lelep­­lezte. A KORMÁNNYAL IS EZ TÖRTÉNT, CSAK MÁSKÉPP. A KORMÁNYRÓL MOST AZ DERÜLT KI, HOGY VALÓJÁ­BAN NEM A DEMOKRATIKUSAN MEGOSZTOTT HATALOM EGYIK RÉ­SZE, HANEM A LEGFŐBB, OSZTAT­LAN HATALOM, PONTOSABBAN AZ KÍVÁN LENNI. Nem a törvényesen megvá­lasztott Országgyűlés által hozott törvények végrehajtója, azaz a két választási ciklus kö­zötti időben működő végrehajtó hatalom, ha­nem egy, a társadalom által valójában nem is­mert, idegen célú és időben lehetőleg nem korlátozott réteghatalom megszervezője, végrehajtója. Ugyanilyen jellegű, alaptermé­szetű volt az MSZMP hatalma, s az már csak szinte mellékes velejáró, hogy a személyek köre is alig változott. Ennek a kormánynak van egy programja, amely elsőrendűen ön­­fenntartására szolgál, és ezt akarja végre­hajtatni a magyar néppel. Régen az a „dol­gozó nép” volt. Ma a dologgal egy kis baj van... Sebtében összeállított egy csomagot és ki­vitte Amerikába, abban a reményben, hogy megkapja a Nemzetközi Valutaalap hitelígér­vényét, és ezzel a pénzügyi rendszerét fenye­gető csődöt elkerülheti. Valójában fennmara­dási engedélyért repült ki a díszes küldöttség. Önmagát akarta biztosítani, hogy ő hajthassa végre az a célt, amit bevezetőben már megne­veztünk. HA JÓL MEGNÉZZÜK, ENNEK A KORMÁNYNAK FENNÁLLÁSA ÓTA EGYETLEN INTÉZKEDÉSE SINCS, AMELY TÉNYLEGESEN AZ ORSZÁG KORMÁNYZÁSÁRA IRÁNYULT VOL­NA. ELLENBEN MINDEN MOZDULA­TÁN LÁTSZIK A HATALOM MEG­SZERZÉSÉNEK, MEGTARTÁSÁNAK, KIBŐVÍTÉSÉNEK, NEMZETKÖZI BIZ­TOSÍTÁSÁNAK SZÁNDÉKA. Eredendő­en nem a rábízott demokratikus, törvényes, alkotmányos feladatát látja el, hanem bizo­nyos, csak a saját belső körei által ismert ha­­talomössze­vonók érdekében cselekszik. Alapszerződéseket tervez vagy köt meg, hogy a szárnyait biztosítsa. Eközben cser­benhagy több millió, a határokon kívül élő magyart, holott az a rendszerváltás, ame­lyet 1989-90-ben maga is elvállalt, a min­denkori magyar kormányokat az össz­ma­gyar érdekek képviseletére kötelezte. Hi­szen kiszabadultunk a szovjet parancsura­lom alól, független országgá váltunk, s eb­ből értelemszerűen következik a 3-4 millió, önhibáján kívül az államhatárokon kívülre került magyar érdekeinek nemzetközi fóru­mokon és minden lehetséges eszközzel való képviselete. Ehelyett ez a kormány alap­­szerződéseket köt, Horn Gyula pedig nyíl­tan eltemeti még a Hágai Nemzetközi Bíró­ság előtt folyó perünket is, kijelentvén: esélytelenek vagyunk. Miért teszi ezt? Azért, hogy ezt a másik szárnyát is biztosítsa, s zavartalanul szervez­hesse belső hatalmát. Ugyanígy a hatalomszervezés jegyében tör­ténnek az elbocsátások és a helycserék a gazda­sági életben, az intézmények élén, ennek a cél­nak a szolgálatába van állítva az egész privati­záció, immár szinte az egész társadalom kifeje­zett akaratával szemben. Ma már nincs civil testület, szakszervezet, nincs tudományos fó­rum, amelyik ne ellenezné az úgynevezett energiaprivatizációt, a kormány mégis gyűri, hajtja, mert ez is a hatalmon maradását szolgál­ja. Ha ugyanis keresztülviszi, eladja, akkor megkapja azt a támogatást, amit az amerikai úton nem sikerült kikönyörögnie. EZ A MOSTANI BOTRÁNYSOROZAT VILÁGOSAN FELTÁRTA, HOGY HORN GYULÁNAK ÉS PETŐ IVÁNÉK­­NAK UGYANAZ A VISZONYA A KOR­MÁNYZÁSHOZ ÉS A HATALOMHOZ, MINT AZ EGYPÁRTRENDSZER PÁRT­KÖZPONTJÁNAK. A cél nem a kormány­zás, iletve a jó, a szakszerű, a nép bizalmát élvező kormányzással további, majdani meg­bízás kieszközlése, ami a demokráciák általá­nos európai működési elve és gyakorlata, ha­nem fordítva: a hatalom durva, csalárd, vagy akármilyen eszközökkel való megszerzése, megszilárdítása és ezáltal annak lehetetlenné tétele, hogy a nép később más kormányt, más pártokat válasszon. Mellékes körülmény, hogy közben valamilyen csenevész formában fennmaradhat a többpártrendszer, lehetőleg hatpárti sógor-komaságban. A stabilizációs csomag ilyenformán éppen nem a gazdasági bajok orvoslására, a rendbe­tételre irányul, nem önfeláldozó és nem nép­szerűségcsökkenés árán is bevezetésre kínált reform, nemzetmentés, aminek fel van tün­tetve, hanem a más szellemű, most még ma­gukat nemzetinek mondó erők megtörése, hatalomból, kultúrából, jövőből való kiszorí­tása. Azaz: a hatalom időkorlátainak kikü­szöbölése. Agyagba döngölés. Ezt most kell megtenni, az első kormányidőkben, amikor a tömeg még rabja előző választásának, még szégyelli, hogy bedőlt. Most még nincs jelen­tősége a népszerűségcsökkenésnek, még kétel­kedni is lehet vele, hiszen a társadalomnak nincs módja változtatni a helyzeten. Teljesen el van szigetelve a törvényhozástól és a végre­hajtó hatalomtól, a kialakult 72%-os többség mindentől megvédi a réteghatalmat. A népi közösségnek most csak egyetlen lehetősége van: az ellenállás, az utca, a sztrájk, ezt pedig megfélemlítésekkel, elbocsátásokkal, állan­dó fenyegetéssel vissza lehet tartani. A KORMÁNY TEHÁT NEM KORMÁ­NYOZ, HANEM FELŐRLI A VELE SZEMBEN LEHETSÉGES ELLENÁL­LÁSOKAT. Célja nem a törvények végrehaj­tása, hanem a társadalom apróra törése és az ennek révén való fennmaradása. Erőszakot alkalmaz, ahelyett, hogy szolgálna. Ugyanazt teszi, mint elődei: kifőz egy alkimista tervet, amelyet ő maga feltétel nélkül helyesnek nyil­vánít - „a szocializmus építése” -, és ennek mindent alárendel. Stabilizáció, egyensúly, fizetőképesség - csak a szavak, a kifejezések változtak, a tartalom és az uralkodás módsze­re nem. A szocializmus építését sem gondol­ták komolyan, az is csak a hatalmon maradás­hoz kellett. Erőszak dúl most is: a megszorító intézkedéseket el kell fogadni, mert „ésszerű­ek” és „nincs alternatívájuk”. A magyar társadalom válaszút előtt áll. A botrány kirobbant, a kormány és az elnök lelepleződött. Óriási repedések keletkeztek, amelyeken át belátni a boszorkánykonyhába. Immár bent az MSZP-ben is vannak embe­rek, akik nem vállalják a közösséget ezzel a lényegében bolsevista alapállású rezsimmel. A közelmúltban miniszterek sora vált ki; kép­viselők jelentik ki, hogy nemsokára kilépnek; a csalódottság palástolhatatlan. A két koalíci­ós párt minden erkölcsi tőkéjét elvesztette. Hazugságai lelepleződtek, mindenki láthat­ja, hogy nem annak érdekében cseleksze­nek, mint amit meghirdettek. Olyan hitsze­­gésen, áruláson lettek rajtakapva, mint Ká­dár János 1956. november 4-én. Kádár má­­sodikán még hitet tett a forradalom mellett, negyedikén pedig behívta a szovjet csapato­kat. MOST AZONBAN NINCS KIT S MIT BEHÍVNI. MOST CSAK A MAGYAR KÖ­ZÖNYT, A BIRKATÜRELMET ÉS AZ ÍRÁSTUDÓK ÁRULÁSÁT LEHET „BEHÍVNI”, VAGYIS AZ ELLENZÉK­NEK ÉS A MAGYAR ÉRTELMISÉGNEK A BŰNÖS KOLLABORÁCIÓJÁT. A gyen­geséget és a megosztottságot és a végtelen gyávaságot. A felhasított Bokros-csomagból fegyverek dűltek ki, kézigránátok, amelyeket a magyar anyák közé kívántak vágni. Ezek most ott fe­­küsznek a senki földjén. Le kell hajolnunk ér­tük, és közéjük kell vágnunk. Magyar Fórum 1995. július 6. ÁLLÁSFOGLALÁS A kormány úgyneve­zett stabilizációs cso­magtervének szétesése és a költségvetés érvény­­telenedése után a köz­vetlen veszélyek ugyan elhárultak a társadalom egyes csoportjainak a feje fölül, az összesség mégis nagyobb veszé­lyek elé néz. A csődöt már elkerülni képtelen és vezetésre alkalmatlan kormány ugyanis ezután csak a maga és támoga­tói vékony rétegének kol­lektív önmentésével fog törődni, s ez a nemzeti vagyon soha nem látott kiáramlását eredményez­heti. A kormány, hogy telje­síthesse egyre súlyosbo­dó kamatfizetési kötele­zettségeit, gátlástalan rablásba kezd. Nyilván ráteszi a kezét a bankok pénzeire, a lakosság nagy nehezen megtaka­rított forintjaira és a devi­zaszámlákra. Csakhogy mire a kisember feléb­red, addigra már a benn­fentesek, a Kovács Mi­­hályok régen kivitték az országból a súlyos milli­­árdokat. Ezt mindenképpen meg kell akadályozni! Az Országgyűlés jöjjön visz­sza nyári szabadságáról, helyezze gyámság alá a kormányt, és hozzon olyan határozatokat, amelyek megakadályoz­zák ezeket a pénzkiáram­lásokat. A külpolitika is össze­omlás előtt áll. Bekövet­kezett az, amire minden józan erő figyelmezte­tett: az alapszerződések erőltetése és aláírása kö­vetkeztében a szlovákiai és az erdélyi magyarság helyzete rosszabb lett. A kormányt kötelezni kell arra, hogy ezeket a té­nyeket minden lehetsé­ges eszköz felhasználá­sával tárja a nemzetközi nyilvánosság elé. Le­gyen vége a jópont-szer­­ző, látszólagos nemzet­­védelemnek, valójában az örökös visszavonulás­nak, olcsó európázás­­nak. Az európai közvéle­ménynek meg kell tud­nia, mi történik 3-4 mil­lió magyarral és miért. A csődért a több mint húsz éve tartó restrikciós monetáris politika a fele­lős. A mai és az összes előző kormány egyaránt. Nem hallgatták meg a fi­gyelmeztetéseket, sem a tudós közgazdászokét, sem a mélyről feltörő jó­zan hangokat. A Magyar Igazság és Élet Pártja 1994-es választási prog­ramjában az adósság­­csapdából való kikerü­lésre a tárgyalásos, meg­egyezéses utat javasolta. A pártot szélsőségesnek nyilvánították, és kire­kesztették. 1995-ben kon­ferenciát rendeztünk „Adósságcsapda vagy kilá­balás" címmel, neves közgazdák, tudósok rész­vételével. Az egybe­hangzó vélemény ugyan­ez volt. Elhallgatták. Most majd többen előáll­nak hasonló gondolatok­kal. Ez azonban nem menti fel őket a felelős­ség alól. Elkéstek, ez már számukra csak önmen­tes. Ezért a pénzügyi politi­ka volt és jelenlegi alakí­tóit, a bankárok teljes kö­rét el kell számoltatni; számukra minden ma­gánpénzügyi műveletet meg kell tiltani, útlevelü­ket be kell vonni, meg kell akadályozni őket ab­ban, hogy további súlyos károkat okozzanak. 1995. július 3. Magyar Igazság és Élet Pártja Országos Elnöksége Az Elnökség kéri tagjainkat, szervezeteinket, hogy lankadat­lanul folytassák az aláírás­gyűjtést népi kezdeményezé­sünkre, mert a kérdés a Parlament elé kerül és széles körű tiltakozási hullám van kibontakozóban. Most minden alá­írás számít! KÉZIRATOKAT NEM ŐRZÜNK MEG ÉS NEM KÜLDÜNK VISSZA. AZ ALÁÍRT CIKKE­KÉRT A SZERZŐK VISELIK A FELELŐSSÉGET! A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA AZ ÍRÁSOK SZELLEMÉT ÉS TARTALMÁT NEM ÉRINTŐ RÖVIDÍTÉSEK JOGÁT. Magyar Foru­m A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: Ludwig Emil Főmunkatárs: Krajczár Imre Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32. I. e. 3. Levélcím: 1464 Budapest Pf. 1591 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32.i. e. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Kiadja: Magyar Fórum Kiadói Kft. felelős kiadó: Csurka István Készült: 1544837 Vörösmarty Nyomda Rt. Székesfehérvár, Irányi D. u. 6. felelős vezető: Papp Károly elnök-igazgató Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hír­lapkézbesítőknél, a Hírlap-előfizetési Irodánál (HELIR, Buda­pest, Lehel u. 10/A. 1900), valamint átutalással a Postabank Rt. 219-98636 HELIR 021-02809 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban meg­vásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, EXIRA Hírlapterjesz­tő Kft., Medvecz és Társa Kft., R-Pressz Kft., Új Passz Kft., New Pressz Kft. Külföldön terjeszti a KULTÚRA Könyv és Hírlap Külkereskedel­mi Vállalat, Budapest, Postafiók 149. H-1389. HU ISSN 0865-3909

Next