Magyar Fórum, 1999. július-december (11. évfolyam, 26-52. szám)

1999-07-01 / 26. szám

2 Csurka István Minden, ami van Megérkeztek az első vészjelzések a ma­gyarlakta Bácskából, vagy ahogyan szer­vesen mondják: a Vajdaságból. Miköz­ben a magyar közszolgálati híradó a határ menti utasforgalom felélénkülését jelen­ti, és a magyart törve beszélő emberek be­vásárlóutazásán lelkendezik, mi hírét vettük, hogy megérkezett Zen­tára a Ko­szovóban szolgált szerb rendőri alakula­tok első különítménye. Ezzel egyidejűleg megkezdte működését egy különleges katonai bíróság, amely elé beidéztek há­rom magyar apát, akiknek a fia katona­­szökevény volt. Közvetlenül azután, hogy a szerb parlament kimondta a ha­diállapot megszűnését. S ezt még maga Seselj is megszavazta. Gyönyörű! Ám ugyanekkor már megérkeztek az első, közvetlenül Oroszországból jött orosz csapatok Koszovóba. Hat-hétezer oroszt várnak a helyszínre. A három magyar családapát véresre verték a katonai bíróságon. Ez egy ilyen bíróság, szerb bíróság, orosz fedezettel. Ezt érte el a NATO. A Magyarországra szökött felnőtt fiaikért kell felelniök a magyar apáknak. De hát nincs tárgyalás, ügyész, ügyvéd, csak véresre verik őket. A szerb demokrácia jegyében. Nyilván­valóan megfélemlítés céljából, az egész magyarságnak szóló üzenetként. Három magyar embert véresre vertek Milosevics Jugoszláviájában, egyes-egye­­dül azért, mert magyarnak születtek, mi­közben a NATO és az ENSZ rendfenn­tartó csapatai, amelyekhez nemsokára a magyar század is csatlakozik, az albánok lefegyverzésével van elfoglalva. Magyar pénzen, magyar életet kockáztatva most a magyar katona a szerbeket az albánok jo­gos haragjától védő NATO-tiszteket vé­delmezi Koszovóban, miközben a ma­gyarokat véresre verik a Bácskában. Mert számunkra a feladatokat a NATO rende­li. Ezek között magyar védelem nem sze­repel. Ez így tovább nem mehet! Mi, a MIÉP csak azért adtuk meg a hozzájáru­lásunkat a századnyi katona kiküldésé­hez, hogy megnyíljék az út a magyar vé­delem előtt. Részvételünknek más célja és értelme nem is lehet. De hát, úgy lát­szik, ezzel csak mi foglalkozunk, mi, a MIÉP Mi természetesen elismerjük: nagy gond az UCK-t lefegyverezni, ne­hogy vérbosszút álljon a Koszovóban ma­radt szerbeken, hiszen most már ez is tel­jesen értelmetlen halál lenne, de mindez előre látható volt a háború első percétől kezdve. Mi a bácskai magyarellenes fejle­ményeket is előre jeleztük. Csakhogy senki nem hallgat ránk, és egyelőre sem­mi készültség nincsen a teljesen fegyver­telen magyarok megmentésére. Velük szemben most már fenyegetően lépnek fel a szerbek, a katonák és a rendőrök, hogy minél előbb szedjék a sátorfájukat ők is. A vártnál sokkal rövidebb idő alatt be­bizonyosodik, hogy a magyarkérdés meg­oldására nincs más, nincs jobb, nincs em­beribb és körültekintőbb megoldás, mint a mi javaslatunk, amely előbb az ENSZ katonai vé­delme alá helyezi, aztán népszavazás útján, ha az ottlakók úgy döntenek, magyar zászló védelme alá helyezi az Észak-Bácská­­ban és Bánátban élő két­százezernyi magyart, és le­hetővé teszi a más része­ken élők számára is az oda­­települést. Miért kell megvárni, hogy a verés után halál is legyen és tömegsír? Megint ma­gyar tömegsír, mint amilyen már volt Ti­to idején? Ha a magyar kormány azonnal nem lép fel a lehető leghatározottabban, és nem kezdi el az egyedül helyes akciót a magyarság megmentése érdekében, ak­kor elismeri, hogy kétféle magyar van. NATO-magyar, akinek a világerős, de os­toba vezetésű katonai szervezet védelmet nyújt, és a nem NATO-magyar, aki Sza­badkán vagy Zentán el kell tűrje azok go­noszságát és magyarellenességét, akiket a NATO állítólag legyőzött. Szerintünk azonban csak egyféle ma­gyar él most: magyar, aki senkinél sem alábbvaló, s akinek joga van a teljes körű anyanyelvi tanuláshoz, művelődéshez, nyelvhasználathoz, kultúrához és érvé­nyesüléshez, akárhol született is. Akit nem lehet véresre verni azért, mert a fel­nőtt fia elszökött az értelmetlen gyilkolás parancsa elől. Megengedhetetlen tehát, hogy Szlovákiában újra kijátsszák a nyelvtörvényt, hogy Romániában újra sutba vágják mindazt, amit a koalíciós tárgyalásokon korábban megígértek, és az egész erdélyi magyarságot továbbra is a másodrendűség állapotában tartsák. Körbe-körbe, mindenütt csak packáz­nak velünk, és mi nem akarjuk ezt észre­venni? Hogy rárontottak Für Lajosra, amikor az Antall-kormány honvédelmi minisztereként a honvédelmi doktrína alapelveként a körkörös védekezésre való berendezkedést javasolta. Mintha a kör­körös védekezésre való felkészülés had­üzenet volna, és ok arra, hogy megtámad­janak bennünket, holott támadásra min­dig a védtelenség és a gyengeség ingerli a haramiát. Minden komoly ország védekezik. Az ötmilliós Finnországnak 150 ezres had­serege van, remekül felszerelve, kiképez­ve. Nem bízza senkire a finn haza védel­mét, pedig Svédország és Norvégia felől, avagy Észtország felől semmilyen táma­dás nem fenyegeti, és a kisebbségeivel, a svédekkel és a lappokkal sincs semmi ba­ja. Miért van mégis védereje? Mert nincs megmérgezve nemzetrontó kozmopoli­­tizmussal és neoliberalizmussal, nincs el­fertőzve önfeladással, és vezetői tudják, hogy vannak dolgok, amit nem lehet a külföldre bízni. A délvidéki, bácskai, bánáti magyarok sorsa is belügy. Nem bízhatjuk senkire, és kormányunknak is fel kell emelkednie a magyar önérdekűségnek abba a tiszta állapotába, amelyik már el tud szakadni minden ká­­dár-aczéli félrenézős, 301-es parcellát feltöltő magyarelle­­nességtől, idegenszívűségtől, és végre belátja, hogy nem le­het polgári Magyarországot építeni egyetlenegy magyar élet, családapa, szerb elől el­szökő magyar fiú feláldozásá­val, semmilyen gőgös szlovák vagy ravasz román akarat előtti szolgai meghajlással sem. Bennünket vernek, a kormányt verik a bácskai ka­tonai bíróságon. Mi nem bántottunk senkit. Nem vettünk el senkitől sem­mit. Mindenkiért, aki élt a szovjet iga alatt, emeltük fel szavunkat és karunkat és fegyverünket 1956-ban. Mindenki ellenünk fordult akkor is, ’56-unk leverésének haszonélvezői lettek néhány évig még megbízható kom­munistának számító szom­szédaink. Mi most sem aka­runk elvenni senkitől sem­mit. Szándékaink tiszták, de most már ne packázzanak ve­lünk! Az már mégiscsak sok, hogy a magyarok szavazatá­val megválasztják köztársa­sági elnöknek a kormány je­löltjét, Rudolf Schuster urat, és a beikta­tás után néhány nappal mindjárt elveti ugyanez a kormánykoalíció a magyarok gyenge-savanyú nyelvtörvényét. A ma­gyarok még egy félmegoldást sem kap­nak? Hát persze, ha az alapszerződést a magyar kormány megkötötte anélkül, hogy a Benes-dekrétumot eltörölték vol­na, akkor nincs mit csodálkozni. Mi most megmondjuk: a délvidéki va­lóság rövidesen ráébreszti a kormányt és az egész hazai közvéleményt - mert eltit­­kolhatatlan lesz -, hogy így nem mehet tovább. Mi ünnepelni szeretnénk au­gusztus 20-án. A magyar helyzet magyar magaslatára emelkedett kormányt szeret­nénk ünnepelni, amelyik rábírta a nagy­hatalmakat a délvidéki magyarok megvé­désére, és megtette azokat a lépéseket, amelyek most szüksége­sek. Mi támogatni szeret­nénk a magyar jogokat kö­vetelő kormányt, és meg szeretnénk erősíteni ebbe­li harcában. A szép az volna, ha az ezred­év végére a magyarság végre kiállhatna valami mellett - önmaga mellett! - egy­ségesen, és végre nem kicsikarni és köve­telni kellene a kormánytól, hogy minden erejével a magyar ügyet védje, hanem csak fel kellene sorakozni mögötte. Sajnos itt még nem tartunk. Külpoliti­kánk továbbra is végzetesen halogató és tétova. A tájékoztatás maradéktalanul kiszolgálja a NATO igényeit. Nem ma­gyar szemmel szemléli a folyamatot, ha­­nem Madeleine Albright kozmopolita színvakságával. A nagyságos asszony ép­pen most, ez után a hatalmas győzelem után merte kijelenteni, hogy az USA nem lesz a világ csendőre, és abbahagyja a globális fellépéseket. Ezután bárki tisz­togathat a saját felségterületén, amit a status quo határokkal körbevizelt magá­nak. Ugyanaz, aki tegnap még a nemzet­­állami szuverenitás új felfogásáról be­szélt, és aki jogosnak mondta egy függet­len állam hadüzenet nélküli, értelmetlen lebombázását, most éppen az ellenkező­jét jelenti ki. És ebbe léptették bele Ma­gyarországot! Ez a NATO! Gonosz dilet­tánsok dáridója. Ez persze már Al Gore oroszbarát és szerbbarát elnökségének az előkészítése. És természetesen a vereség beismerése is. Szerbiát szépen át fogják adni az oroszok­nak. Minden, ami történik, képtelenség. Az oroszok ott vannak Pristinában. Né­hány hét, és Újvidéken is ott lesznek. Ro­mániában, miközben Miron Cosma jog­erős börtönbüntetését tölti, az a szakszer­vezet, amelynek lándzsásait, lapátfegyve­reseit Bukarestbe vezette, újra elnökének választotta. Mi jön ezután? Lányregénybe illő várakozás azt hinni, hogy vége van a háborúnak, amely Euró­pát úgy köti le, hogy közben javarészt amerikai fegyvereket használ el, hogy fogyjon, és Szerbiában az oroszokkal ko­­mázik, mint békefenntartókkal. Miklós cár nem álmodhatott­,volna szebbet. Senki nem állítja, hogy a kemény fellé­pés, a magyar védelem megkövetelése biz­tosan sikerre vezet. Kétségtelen: falakba is ütközhetünk. A biztos elbukás azon­ban a hallgatás. Nincs rondább, mint gyá­ván meghalni. Ha meg sem kíséreljük a kiállást önnön érdekeink mellett, vérein­kért, magunkért, még egy hír sem lesz be­lőlünk, úgy pusztulunk el. A magyarül­dözésre két szerb változat van. Egyen­ként, családonként, kis csoportokban menekülésre kényszeríteni a magyaro­kat. Úgy, mint a Suchman-féle privatizá­ció nagy hulláma idején, amikor ötös cso­portokban bocsátották el a vállalatoktól a munkásokat, hogy ne kelljen végkielégí­tést adni nekik. A másik változat az egész háborút átdobja a Duna-Tisza közé,­a magyar területekre, és ha már elég orosz lesz ott, magát a háborút is magyar terü­letre veri, nyomja át. Ma az első változat­nak még nagyobb az esélye, a második­hoz több oroszra van szükség, ezt valószí­nűleg csak az új évezredben kezdik el. Amikor már Miron Cosma kiszabadult Romániában Iliescu hatalomra jutása ré­vén... Nekünk most kell cselekednünk. Ezért várunk mindenkit Szent Istvánkor a Hő­sök terére. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az aláírt cikkekért a szerzők viselik a felelősséget. A szerkesztőség fenntartja az írások szellemét és tar­talmát nem érintő rövidítések jogát. Bill Clinton amerikai elnök és Javier Solana NATO-főtitkár arcképével díszített vécépapírt árulnak Belgrádban Magyar ForfiM­m Magyar Foru­m A szerkesztőbizottság elnöke: CSURKA ISTVÁN Főszerkesztő: ZSILKA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1591 Telefon és telefax: 218-0783 Telefon: 218-0785 Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 4. Telefon és telefax: 215-8795 Kiadja: A Magyar Út Alapítvány Felelős kiadó: a Magyar Út Alapítvány kuratóriuma Szedés, tördelés: WolfPress Kft. Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési Irodá­ban (1089 Budapest, VIII. Orczy tér 1. Telefon: 303-3441,303-3442, fax: 303-3440, levélcím: 1990 Budapest, Orczy tér 1.), ezenkívül Budapesten a Hírlap-előfizetési és Elektronikus Posta Igazgatóság kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahi­vatalokban. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvá­sárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: HIRKER Rt., NH Rt. és regionális részvénytársaságok, Kiadói Lapterjesztő Kft., Gondos Rt. HU ISSN 0865-3909

Next