Magyar Fórum, 2007. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)
2007-11-15 / 46. szám
12 Pitti Katalin operaénekesnő Szentesen született. Tehetségére korán felfigyeltek, gyermekkorában gyakran énekelt szülővárosában, a Szent Anna-templom karzatán. Tízéves korában a család Budapestre költözött. Pitti Katalin zenei irányban tanult tovább, 1972—77-ig a Zeneakadémia növendéke volt, ezután rögtön az Operaház magánénekese lett. Varázslatos lírai szopránja, muzikalitása, zenei és színészi kifejezésmódja és szépsége rendszeresen lebilincseli hallgatóságát. Művészi sikereit telt házas fellépések jelzik, és számos hangfelvételt készített. Főbb operaszerepei: Pamina (Mozart: A varázsfuvola), Violetta (Verdi: Traviata), Kiss Anna (Farkas Ferenc: Vidróczki), Francia királylány (Kacsóh: János vitéz), Liu (Puccini: Turandot), Cso-cso-szán (Puccini: Pillangókisasszony), Desdemona (Verdi: Otello), címszerep (Puccini: Manon Lescout), Mimi (Puccini: Bohémélet), címszerep (Puccini: Tosca), Giselda (Verdi: A lombardok), Leonóra (Verdi: A trubadúr), Amelia (Verdi: Simon Boccanegra), Georgette (Puccini: A köpeny), Tatjána (Csajkovszkij: Anyegin), Margit (Gounod: Faust), Margit (Boito: Mefisztofele), címszerep (Donizetti: Anna Bolena), Melinda (Erkel: Bánk bán), Csáki Laura (Erkel: Dózsa György), Nedda (Leoncavallo: Bajazzók), Antonia (Offenbach: Hoffmann meséi), Diana (Offenbach: Orfeusz az alvilágban), Marie (Berg: Wozzeck), Ellen Orford (Britten: Peter Grimes). Operaszerepei mellett oratóriumokban is énekel, és rendszeresen ad hangversenyeket is: a Korona Pódiumon több mint százszor adta elő Callas-estjét. Több alkalommal „kirándult” az operett műfajába, így elénekelte a Sybill, a Víg özvegy, a Cigánybáró, a Marica grófnő és a Mosoly országa primadonnaszerepét. Kitüntetései: Liszt-díj 1985-ben, Oláh Gusztáv Emlékplakett 1986-ban, 1995-ben Déryné-díjat, MSZOSZ-díjat és Artisjus-díjat kapott. Munkásságával jelentősen hozzájárult zenei életünk fejlődéséhez, ezért ítélték oda számára a Bartók-Pásztory-díjat. Szülővárosa kimagasló művészi munkájáért, a város hírnevének öregbítéséért, karitatív tevékenységéért „Pro Urbe” emlékéremmel jutalmazta. A péceli Egymást Segítő Egyesület Szociális Otthon igazgatósága pedig a Teréz anya-díjat ítélte a művésznőnek. -Amikor először olvastam nevét a plakátokon, a firenzei Pittipalota jutott eszembe. Olasz eredetű családban született? - Igen, bár erről viszonylag későn szereztem tudomást. Sárospatakon tudtam meg egy asszonytól, hogy a Pittiek Toscanából valók, s a XVII. század derekán jöttek Magyarországra. Addigra már angol vér is került a nemzetségbe. Jelenleg Szentesen, Dunántúlon és Sárospatakon is élnek Pittiek. Édesanyámék pedig tősgyökeres szentesiek. Kanász Nagy volt a nevük, földműveléssel és állattartással foglalkoztak. -Az olaszokról az a hír járja, hogy rendkívül muzikálisak. Elképzelhető, hogy génjeiben hordja a művészet, a zene szeretetét? - A családban senkinek sem volt művészi vénája. Több generáción keresztül erősen lappangott a zene iránti szeretet, majd bennem tört a felszínre, ami aztán sok nehézséget okozott úgy a családnak, mint nekem is. Édesapám azt szerette volna, ha valamilyen „tisztességes” értelmiségi pályát választok. Abban a hitben élt, hogy a művészek züllött emberek, így eltiltott az énekesi pályától. A szülői akarat ellenére vállaltam hivatásomat, egyedül tanultam. Küzdöttem, ahogy édesapám belém nevelte. - Mind édesanyja, mind édesapja családja Szentesen élt, s nagy gazdaságot vezetett. Gondolom, 1948 után mindent elvettek tőlük... - így van. A kommunizmus, a megszállás éveit - hasonlóan sok magyar családhoz - a mi famíliánk is megszenvedte. Édesanyám szüleit tömegsírba lőtték az oroszok. Drága mamikám még ma is olyan mély fájdalmat hordoz, hogy alig hajlandó beszélni a történtekről. Ez nálunk tabutéma. Szentesen ellehetetlenítették édesapám életét a kommunisták, ezért úgy döntött, hogy felköltözteti a családot Budapestre. A Pálma Gumigyárban fizikai munkát vállalt rögtön három műszakban, hogy meg tudjunk élni. Később édesanyám is talált magának munkát. Gyors- és gépírást tanult, majd a Pénzügyminisztériumban dolgozott. Húgocskámmal együtt pedig a Köztársaság térre jártunk általános iskolába. Nem is sejtettük, hogy naponta a pártház előtt visz el az utunk. - Nemcsak a pártház, hanem az Erkel Színház előtt is... - A művészbejáróval szemben van az iskola kapuja. Akkor még nem is álmodtam arról, hogy egyszer a szemközti épület lesz a „munkahelyem”. - Elképzelhető, hogy ha vidéken marad, nem kezd el énekelni? - Ki tudja... A legtragikusabb dolgok is csak értünk történnek. Ez volt a jó Isten akarata. - Ha már az Erkel Színház került szóba, számtalan estén lépett fel ebben a teátrumban Paminaként, Mimiként, Cso-cso-szánként, Margitként, Violettaként, s még sorolhatnám. Hogyan fogadta a színház bezárásának a hírét? - Egy kiváló játszóhelyet vettek el tőlünk. Jobb az akusztikája, mint az Operaháznak. Valószínűleg bizonyos körök lobbizásának lett az áldozata az „Erkel”. Sajnos a felelős posztok birtokosai nem a lényeggel, hanem a zsebük tömésével foglalkoznak. Ezt nem is kell tovább ragozni. Egy hasonlattal élve: az ördög a végtáncait járja. Nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Végtáncról van szó, mert ez így tovább nem maradhat. - Művésznő gyakran emlegeti, hogy édesapjára hasonlít. Gondolom, nem külső hasonlatosságról van szó... - Arról is. Édesapám karcsú, inas ember volt. Hatalmas akaraterő jellemezte, nem ismerte a lehetetlent. Sokszor mondta: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember.” Maximalista volt, s engem is azzá nevelt. Egy nagyon fontos útravalót kaptam tőle: „Fiam, az a tied, ami benned van. Mindig abból építkezhetsz. Máról holnapra mindent elvehetnek tőled, de azt nem, ami a fejedben van.” Ez volt életük tanulsága. - Tudom, mély sebeket szakíthatok fel annak felemlegetésével, hogy el kellett hagynia a szülői házat az énekesi pálya miatt. Sikerült megbékélnie édesapjával? - Később, mikor énekesnő lettem, s édesapám eljött az egyik Callas-estémre, belátta, hogy az éneklés milyen nehéz és kemény munka. Sőt fizikai munka is! Ezt követően óvott, féltett, s nem volt nála büszkébb apa. Visszatekintve: rengeteget köszönhetek édesapámnak. Az ő szigorú döntése miatt komolyan fel kellett tennem magamban a kérdést: valóban énekesnő szeretnék-e lenni? Megtanított arra, hogy önállóan döntsék sorsom felől. Ennek nagy hasznát vettem, mert valójában mindig egyedül voltam pályabeli gondjaimmal. Olyan társam még nem volt, aki értem, vagy velem együtt gondolkodott volna, mint egész életre szóló hívattatás. - Nagy szerencsével indult pályája. Az Otello-filmre gondolok... " - Szerencse, vagy különös véletlen... Még főiskolás voltam akkor. Eredetileg Sass Sylvia volt felkérve Desdemona szerepére. Ő akkor nem tudta elvállalni a forgatást, mert máshol volt feladata, így fiatal énekesnőket kerestek a szerepre. Sylvia javasolta, hogy készítsenek velem is próbafelvételt. Nagyon izgultam, ráadásul egy nappal a megbeszélt időpont előtt hívtak el Ferencsikhez próbát énekelni. Kapkodva, alig beskálázva rohantam a neves karmesterhez, aki az első próba után azt mondta: „Rendben van, de megnézzük, hogy szól zenekarral.” Jól szólt, s így mellettem döntöttek. Horváth Ádám egy gyönyörűen kidolgozott alkotást tett le az asztalra. Olyan profi rendezővel azóta sem találkoztam, mint ő. Nem percenként változtatta koncepcióját, hanem pontosan tudta, hogy melyik zenei résznél mit akar látni a képrenyőn. - Nem volt nehéz rátátogni a saját hangjára? - Dehogynem. Rengeteget gyakoroltam otthon, magnó mellett, hogy a playback jól sikerüljön. Akkoriban az egész életem felborult. Este tízkor kezdődtek a zenei felvételek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, s hajnali kettőig tartottak. Napközben főiskolára jártam, és kislányom, Barbara sem nélkülözhette édesanyját. - Apropó operafilm. Sokan szidják a régi rendszert, de úgy látom, mégis készültek színvonalas alkotások... - Hogyne. A Zenés Tv Színház nagyon sok színvonalas filmet hozott létre. A produkciósorozat főszerkesztője, Bánki László nagyszerű szakember volt. Sajnos már ő sincs az élők sorában, úgy, mint Ferencsik János karnagy úr és Simándy József. Utóbbiról is elmondhatjuk, hogy mestere volt szakmájának. Nagy megjelenítő, átélő és teremtő energiákkal rendelkező művész volt, akár a híres énekesnő: Maria Callas. Callas hangfelvételeit azért szeretem hallgatni, mert szinte a gondolatait is hallom. Ilyen szintű művész ma már nagyon kevés van. - Nem érzi, hogy olyan nagyságok nevét, mint Simándy, Házy Erzsébet, Maleczky Oszkár, Orosz Júlia, Réti József, s még sorolhatnám, lassan elfelejtik? - Nem divat nagyjaink emlékének ápolása. Ezt nagyon szomorúnak tartom, ezért, ahol csak lehet, ki kell fejeznünk előttük a tiszteletünket. Sokszor megemlítem, hogy Házy Erzsébettől is rengeteget tanultam. Ő valóban csak az Operának élt. Egyszer ezt mondta nekem: „Te egy művész vagy! Akár elmész ebből az országból, akár itthon próbálsz meg boldogulni, maradj meg mindig királynőnek!” - Kezdő énekesként milyen példaképekre figyelt? - Callason kívül Mirella Freni felvételeit kedveltem nagyon, így Freni a Puccini-alakításokban volt igen nagy segítségemre. De nem lehet lemásolni „egy az egyben” minden hangot... Jó dolog először meghallgatni a felvételt, de utána egyedül kell az énekesnek „kiszülni” magából az egész szerepet. Mindenkinek a saját adottságait, hangját kell használnia, s felkészülnie arra, hogy mindenféle szakmai megoldásnak meg tudjon felelni a karmester zenei óhaját szolgálva. Komolyzenészi körökben divat lenézni az operettet. Katalin mégis több operettben fellépett. A tv-nézők többsége anno Sybillként kedvelte meg. - Főiskolás koromban még azt vallottam: egy operaénekes ne énekeljen operettet. Egyszer be kellett ugranom egy operettestbe Horváth Eszter kolléganőm helyett. Amikor kézhez kaptam a kottákat, láthattam: komoly énekesi feladatokról van szó. Az operett műfaja komoly énektudást és kiváló színészi rátermettséget kíván. A legtöbb operett- véleményem szerint - vokálisan nagyon rosszul van megírva, mert szinte az összes szerző „hegedűben” gondolkodott. Ez a hangszer volt náluk az alap. Egy operett számot úgy elénekelni, hogy az egész könynyednek, kecsesnek tűnjön, s ne vegyék észre az említett zeneszerzői hibát, igen nehéz feladat. Lehár Ferenc művei viszont vokálisan, dallamvezetésben és a hangszerelés tekintetében kis operáknak tekinthetők - Puccini is elismerte művészetét. - Egy ideig Németországban élt. Nem gondolt arra, hogy kint marad? Kevesebb stressz, jobb fizetés... - Nekem itt a hazám. Magyarországon születtem, itt kell dolgoznom! Ha elmentem külföldre énekelni, az lebegett a szemem előtt, hogy hazámat a legmagasabb szinten képviseljem. A legjobbat, a legigazabbat kell nyújtanom. Minden külföldi utamból alig várom, hogy hazajöhessek. - Külföldön hol volt a legemlékezetesebb fellépése? - Egyszer Drezdában vendégszerepelt az Operaház Verdi: Lombardok c. zenedrámájával. A produkcióban a női főszerepet, Giseldát énekeltem. Akkora sikerem volt, hogy tizenhét alkalommal hívtak a függöny elé. A másik emlékezetes fellépésem egy japán turné közben történt. A bécsi Volksoper vendégművészeként énekeltem Lehár: A víg özvegy c. nagyoperettjében Glavari Hanna szerepét. Tokióban, miután elénekeltem a Villa-dalt, tomboló tapsvihar tört ki. Nem tudtuk folytatni az előadást. Nem vagyok híve az ismétlésnek, de a karmester ragaszkodott hozzá. Újból elénekeltem, s a közönség még jobban tapsolt. Akkor elhatároztam: most hazám nyelvén fogok énekelni! Egy magyar lány vagyok, a világ másik végén... A közönség megérezhetett valamit a szándékomból, mert hatalmas ováció volt a „magyar” ária jutalma. Megkértek arra, hogy a legközelebbi előadásra tanuljam meg a Villa-dalt japánul is. Megtanultam, fonetikusan. Ezután szinte a „tenyeremből ettek”, az előadások után legalább százan CJM ! A művészet evangelizál 2007. november 15. Magyar FöruM