Magyar Fórum, 2009. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
2009-01-08 / 1. szám
2009. január 8. Végigveszi az állítólagos elkövetőket, akik közül jónéhány ma is él. Bemutatja az események mögött meghúzódó nagyhatalmi törekvéseket, és azokat logikusan beilleszti az Egyesült Államok és Izrael látható külpolitikájába. Von Bülow könyve támadhatatlan. Többségében nem feltételezéseket fogalmaz meg, hanem tényeket közöl. Pontosan: Az igazság ára (Folytatás az 1. oldalról) lábjegyzetelve. A tényekből levont következtetéseket nem erőlteti az olvasóra. Az esetleges feltételezéseket pedig következetesen hipotézisként kezeli, és nem próbálja meg tényként beállítani, mint azt ellenfelei mind a mai napig teszik. Annak ellenére, hogy von Bülow könyve megjelenésekor a harmadik helyen volt az eladási listákon és a német lakosság több mint 20 százaléka következtetéseit elfogadta, a nagylátókörű egykori politikust folyamatosan támadja a német sajtó. Az SPD-ből saját párttársai is elítélték, sőt őrültnek, pénzhajhásznak, hazugnak, csalónak, végül antiszemitának nevezték. A technika talán ismerős, igaz, nálunk a sorrend fordított szokott lenni. Ugyan időről-időre behívták különböző tévéműsorokba, de csak azért, hogy nevetség tárgyává tegyék, vagy ellentmondásba keverjék, hitelét aláássák. Ez nem mindig sikerült, de sokszor még a rutinos közszereplő von Bülow-t is zavarba hozták normál körülmények között elképzelhetetlen kérdésekkel. A mai napig élő, állítólagos gépeltérítő terroristák kapcsán az egyik német, amúgy mértéktartónak ismert csatorna riportere például azt kérdezte, hogy von Bülow beszélt-e ezekkel az emberekkel. Von Bülow értetlenkedve közölte, hogy természetesen nem, de a világ számos sajtóorgánuma, többek között az Independent és a BBC is beszámolt róluk és a washingtoni adminisztráció ezekre a hírekre semmiféle magyarázattal sem szolgált. Szóval nem beszélt velük - jelent meg a kaján mosoly a riporter arcán akkor hogyan meri azt állítani, hogy élnek. Ön egy csaló. Ettől fogva dr. Bülow mondhatott bármit, a riporter csak erről volt hajlandó kérdezni. Bár ezzel a technikával von Bülow-t egy-egy riport erejéig zavarba tudták hozni, hitelét mégsem ásták alá. A gondolkodó nézőket inkább felháborította a riporter viselkedése, és együttéreztek a kétségkívül nagy tudású szerzővel. A kudarc láttán bevetették a csodafegyvert. Megjelent a színen egy nemzetiszocialista eszméket hirdető figura, aki többek között rendszeresen szajkózta dr. Bülow megállapításait is. Sőt, rá is tromfolt. A sajtó természetesen óriási teret engedett a kétes figurának, aki a lakosság arra fogékony részében visszhangra talált és a valós leleplezést megjelentető von Bülow egyszer csak puhának és tehetetlennek látszott az egyik oldalon, míg antiszemitának a másikon, hiszen ugyanazt mondja, mint a hivatásos - minden bizonnyal jól megfizetett - náci. Az igazság kimondásának ma ára van. Németországban és Magyarországon is. Szyba Andreas von Bülow Magyar FortiM Jtírek * J-tírek * Jíírek * Jíírek * Jíírek * Jíírek *• Jíírek * Jíírek * Jíírek * Jíírek Elzárták a gázcsapot Oroszország és Ukrajna Európa számára érdektelen gázárvitájának a következményeként az új év első napjaiban eleinte csak akadozott, majd jelentősen csökkent, később teljesen leállt az Európai Unió országaiba irányuló orosz gázkivitel. A Magyarországra érkező gáznak először csak a nyomása csökkent, utána 30 millió köbméterre esett vissza a napi 38 millió köbméteres, szerződés szerinti mennyiség. Végezetül január 6-án, kedden 15:30-kor Molnár Csaba, az energiaügyekért is felelős miniszter bejelentette, hogy az Ukrajnából érkező vezetéken teljesen leállt a gázszállítás. Az így előállt helyzet hazánkra nézve azért is különösen veszélyes, mert az ország teljes energiafelhasználásán belül a gáz aránya eléri a 45%-ot. A fogyasztás 90%-a importból származik, és ennek háromnegyede Oroszországból érkezik. A tározók körülbelül 2 hónapra elegendő kapacitásának köszönhetően a lakossági ellátást egyelőre nem fenyegeti veszély, de az amúgy is betegeskedő magyar gazdaságnak súlyos gondokat okozhat a teljesen megbízhatatlan kereskedelmi partnernek bizonyult oroszok és ukránok közötti vita. A Magyar Nemzet híradása szerint Vona Gábor, a Jobbik vezére néhány napja Moszkvában járt. Úgy tűnik, útja eredményes volt, az oroszok elzárták a gázt. Novák Előd zavarodott rágalmai A MIÉP a választási törvény módosítását kezdeményezi, annak érdekében, hogy mentálisan zavart ember ne lehessen tagja választási bizottságnak. A ferencvárosi időközi választásra a Jobbik által delegált tag, Novák Előd ugyanis előbb azzal vádolta meg a MIÉP-et, hogy a párt kopogtatócéduláinak átvizsgálása során MSZP-s ajánlókat vélt felfedezni, majd hidegre fordult az idő, lassult az agyműködése, és most már fideszes adatbázist vizionál a MIÉP-re adott ajánlások mögött. Egyébként a Novák Előd kezdeményezésére hamisnak nyilvánított 415 darab ajánlási szelvényt illetően a MIÉP várja a rendőrség megállapítását: ha nem az Állami Nyomda Nyrt., akkor melyik az a nyomda, amelyik az eredetinek látszó, a választási irodát és a MIÉP gyűjtőit is megtéveszteni képes nyomdai terméket előállította? A korábban nyilvántartásba vett jelöltekre leadott szelvényeket pedig miért nem vizsgálták meg? A MIÉP a leghatározottabban visszautasítja a rágalmakat, és várja az azonnali, valamennyi jelöltre kiterjedő pártatlan vizsgálat lefolytatását. Válságpropaganda 300 millióért Budai Bernadett kormányszóvivő december 29-i bejelentése szerint 300 millió forint értékben írnak ki pályázatot annak érdekében, hogy a világgazdasági válság hazai hatásairól tájékoztassák a magyar lakosságot. A pályázaton országos, regionális és helyi médiumok, valamint civil szervezetek indulhatnak rádió- és televízióműsorokkal, cikkekkel, tájékoztató kiadványokkal. A bejelentést követően a Fidesz és a KDNP élesen bírálták az általuk teljesen feleslegesnek ítélt újabb kommunikációs kiadást, és kifejtették, hogy ezt a pénzt sokkal hasznosabb dolgokra - például a válság káros következményeinek enyhítésére - is lehetett volna fordítani. Reformokkal a tudatlanságért A Magyar Hiller-féle reformok következményeként folyamatosan csökken a magyar közoktatás színvonala, és ebből következően az iskolások tudásszintje. Legalábbis a tanulók természettudományos és matematikai ismereteit vizsgáló nemzetközi TIMSS-felmérés azt mutatja, hogy 2007-ben a magyar diákok teljesítménye szinte valamennyi vizsgált területen visszaesett. Bár a reáltárgyak tekintetében még mindig a világ élvonalához tartozunk, a jelenlegi tendenciák folytatódása esetén ez már nem lesz sokáig tartható. Különösen a reformok által leginkább sújtott 10 éves korosztálynál tapasztalható drámai visszaesés, míg a 14 évesek és a középiskolások körében valamivel jobb a helyzet. Az 58 ország részvételével végzett felmérésből kiderült, hogy a 14 éveseknél az 1999-es vizsgálathoz képest 10 pont visszaesés tapasztalható, míg matematikából a 10 éves korosztálynak 19 ponttal maradnak el a 8 évvel korábbi eredménytől, így nem kerültek be az első 10 közé. A TIMSS-vizsgálat szerint az elmúlt években a természettudományos tárgyak óraszáma drasztikusan csökkent a magyar iskolákban. A legdrágább kamat az IMF-nek A világméretű pénzügyi válság kirobbanását követően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hazánkkal együtt Izlandnak, Ukrajnának, Lettországnak és Pakisztánnak is rendkívüli kölcsönt folyósított, ám a Magyarországnak nyújtottnál lényegesen kedvezőbb feltételekkel. Most az is kiderült, hogy a magyar kölcsönt terhelő 5-6%-os kamattal szemben a többi országnak legfeljebb 4, de Pakisztánnak csak 2%-ot kell fizetnie. A Pénzügyminisztérium magyarázata szerint a magas kamatot a más igénylőkhöz képest arányosan jóval nagyobb kölcsön indokolja. Jogfosztott munkavállalók Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint az elmúlt év végén tartott sztrájkok tapasztalatai azt mutatják, hogy a kormány nem védi meg az alkotmányos munkavállalói jogokat, ezért az Európai Unióhoz kell fordulni segítségért. A szakszervezeti vezető Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének beéréseként értékelte, hogy Magyarországon lábbal tiporják azokat az alkotmányos jogokat, amiknek védelmét a kormánynak kéne biztosítani. Palkovics szerint hazánkban következmények nélkül lehet külföldi sztrájktörőket munkába állítani, sztrájkoló vasutasokat elbocsátani és fegyveres őrökkel megfélemlíteni a munkabeszüntetésben résztvevő dolgozókat. Ebben a helyzetben Palkovics az uniótól vár segítséget, hogy végre érvényt lehessen szerezni a munkavállalók törvényekben is rögzített jogainak. , azt Vona szélnek eresztette, mert filoszemitizmusa nem volt elég meggyőző. Ezért az új csillag, aki most születik, Vona Gabri nem ám kipát tett a fejére mint Torgyán, amikor támogatást kért, hanem a feje fölé emelt egy antiszemita hírben is álló zsidó nőt, Baló György feleségét, Morvai Krisztinát, aki,hogy hitelesebbnek tűnjék fel, mindezig a nagyszüleiről beszél. Az egyik nagyatyja pópa volt. Baló Györgyné tehát a szülei kihagyásával árjásítja magát és így startol rá az Európai Parlamentben összeszedhető havi 7500 euróra. De mindez ma már szinte mellékes. Ma már az új Torgyán politikai jövője, hatása, eredményessége áll a politika homlokterében. A jövőben - ez a helyi Moszad elképzelése és a Ron Werber tanácsadó cég véleménye is - Vona kell hogy legyen minden, ami Torgyán volt. Földvédő, zászló, rendteremtő - Magyar Gárda - rendszergazda és kiterjedt kapcsolatokkal bíró nagy politikus. Alányúltak a gyereknek, mióta Balóné Morvai Krisztina a zsidó-keresztény a védőszentje. Pontosan azt a hátszelet, médiatámogatást és ostorozva előre hajtó ösztönzést kapja, mint Torgyán kapott a rendszerváltás idején először, majd vádalkuja után másodszor is, amikor a Fidesz szövetségese és minisztere lett, majd a Buzera munkatársa. Aki nem lila kamatú igény volt azokban rendszerváltási előidőkben, mint Vona, az ennek az állításnak minden tételét ellenőrizheti. Ez ugyanaz a műsor. Ahhoz azonban, hogy Vona „a nagy politikus” lehessen és nevezett elődjének nyomdokaiba léphessen, jobban és gátlástalanabbá kell tudnia a hazudás művészetét mindenkinél. Most ezt is bebizonyította. Itt azonban van egy kis bökkenő. A korlátlan hazudozásra való képesség bizonyítása a Magyar Nemzetben történt, amely állítólag a Fidesz lapja, annak az érdekeit szolgálja. Most ez is megdőlt. A Magyar Nemzet január harmadiki száma egész oldalas, fényképes interjút közöl Vona Gáborral a ferencvárosi időközi választás előtt egy héttel, amelyben (haza)Vonánk a nemzetközi politika színterére lép. Ahogy illik. Idézzük. A nyitó kérdést Pál Gábor, a Jobbik házi riportere teszi fel. - Nemrég jött viszsza Moszkvából. Ez a látogatás a sajtóban nem kapott semmilyen nyilvánosságot. Mit keresett a Jobbik elnöke Oroszországban, kikkel tárgyalt? Vona: Eredetileg két célja volt moszkvai látogatásomnak. Egyrészről orosz parlamenti képviselőkkel találkoztam volna, ám sajnos egy vírusos gyulladás támadta meg a szememet, amelytől már a gárdaper tárgyalásán is szenvedtem. Ezt a betegséget a balliberális sajtó jól ki is használta, szinte az egész világot bejárták a vérben forgó gárdavezérről készült fényképek. Az oroszországi politikustalálkozók így nem jöttek össze, de majd márciusban bepótolom. Ezt úgy kell érteni, hogy akkor majd vírusos szemgyulladás nélkül száll fel a repülőgépre és nem reméli azt, hogy az úton meggyógyul, vagy ha még akkor is egy kicsit csipás lesz, erről előre értesíti Zsirinovszkijt, hogy nem ragályos. A látogatásom másik célja egy olyan konferencián való részvétel volt, amit orosz akadémikusok, történészek szerveztek. Témája pedig Oroszország és Európa változó kapcsolata volt. Vagy van gáz, vagy nincs gáz, talán... Itt szólaltam fel. Úgy látom, hogy Oroszország nélkül nem létezik Európa, kontinensünknek nincsen jövője nélküle. Európa politikai centrumát a jelenleginél keletebbre kellene tolni, s ha ez megvalósul, abban Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet, mint közvetítőnek. ” Hű, a mindenségit, csettint a nyelvével a nyájas olvasó. Micsoda koponya, még csipásan is mekkora előrelátás. Széles nemzetközi kapcsolatrendszer. Orosz akadémikusok és történészek. És Vona felszólalt a konferencián. Ez bizonyos, hiszen a Magyar Nemzet közli. Csakhogy az egészből egy büdös szó nem igaz. Minden lehetséges helyen oroszul és magyarul utánanéztünk: ilyen konferenciáról nem tud senki, pedig ha valami érdekes ma, ebben a borzalmasan feszült világban, akkor ez az volna. Mikor volt, hol tartották, Vonán kívül ki szólalt fel és mit mondott és hogyan vettek erőt magukon az orosz akadémikusok, hogy Európához mérjék magukat, ami a méret és a gázolaj mennyiségek közti különbségek és a történelem miatt nem szokásuk - csakhát a Vona-gyerek nem konyít az orosz lélekhez, történelemhez és itthoniasan, liberálisan és mindenekelőtt provinciálisan hazudik. De nagyobb baj ennél, hogy a Magyar Nemzetnél senki nem akadt, aki utánanézett volna, hogy mit miért és hogyan ad el nekik ez a két összecinkosodott fiatalember. Ha mást nem, legalább ezt a konferencia részt kihúzatta volna. Csakhát akkor nem marad más, csak a csipa, meg a Magyar Gárda és nem látjuk a nagy nemzetközileg is számító politikust. Vonát, az államférfit, közvetlenül a ferencvárosi választások előtt. Vona tehát a Magyar Nemzet jóvoltából közelebb került a céljához, a Fidesz távolabb. Felvetődik a kérdés, ki irányítja ezt a lapot? Netán Leisztinger, vagy Zsirinovszkij? Hétfőn aztán a Magyar Televízió híradójában láthatta a nagyérdemű közönség Vona konferenciahőst, amint petíciót ad át az izraeli követségnek a gázai kérdésben. Délcegen lépdelnek a vaskerítés, a rácsok felé a fiúk, de azt, hogy kapurácsok közt nyújtják be a petíciót vagy felengedték őket, a nagy Vonát a lépcsőházba, nem. Szemérmes képsorok voltak. Az interjú végén aztán Vona elmondja, hogy miután a Gárdával megmentették a földet, a magyart és új irányt szabtak a történelemnek, 2010-ben bejutnak a parlamentbe és valószínűleg a Fidesz konstruktív ellenzéke lesznek, de aztán, 2014-ben könyörtelenül megnyerik a választást és átveszik a hatalmat. Ez reális célkitűzés részükről. Mert ha továbbra is az lesz a mérce, hogy ki tud nagyobbat hazudni, akkor Vona már most verhetetlen. Ha volt Moszkvában, ha nem volt.