Magyar Fórum, 2013. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)

2013-04-25 / 17. szám

16 Kosaras Péter Ákos Elhallgatott történelem „1. Megemlékeztél arról, amivel Istennek tartozol. 2. Én vagyok a te hazád: Nagy-Magyarország. 3. Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó. 4. Légy erkölcsös józan életű, engedelmes. 5. Tiszteld elöljáróidat, mint atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat. 6. Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered. 7. Védd a másét. A magadét ne pazarold. 8. Mögötted a törvény. Előtted is az legyen. 9. Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson. 10. A család szentély. Ha magadnak nincs, őrsödben megtalálod. ” M­AGYAR FÓRuM 2013. április 25. Fejezetek a Királyi Csendőrség történetéből(59. rész) A megbékélés és kiegyezés igényének eleget téve 1960. július 17-én megjelent a Testületek egymáshoz való viszonya címet vi­selő körlevél vitéz Király Gyula csendőr ezredes, a Csendőr Bajtársi Közösség vezetőjének aláírásával. Maga a körlevél a 110/1960 számot viseli a bajtársi közösség dokumentumainak sorában. Az ebben megfogalmazottak szerint az érintettek kijelentik, hogy noha a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Kö­zösség minden más egyesüléstől teljesen független szervezet, de a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét testvéregyesületük­nek tekintik és ezen utóbbi szervezetet a Haza érdekében vég­zett munkájában mindenben támogatják. A korábbi áldatlan állapotokat megszüntetendő, a körlevél a két szervezethez va­ló tartozást is szabályozta. Ezen rendelkezés szerint, az egy­kori csendőrök fenntarthatták vagy újra­éleszthették a tagsági viszonyukat a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségén belül, és viszonossági alapon az ezen egyesüléshez tartozók is kér­hették felvételüket - tiszteletbeli tagként - a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségbe. A körlevélben kinyilvánított új szabályozást a tagság többsége a magáévá is tette, aminek következtében a két, korábban élesen szembenálló bajtársi közösség immáron megértő és bajtársias szellemben tudott együttműködni. Igaz, akadtak néhányan mindkét oldalon, akik nem tudtak szemet hunyni a korábban történtek felett és ezért továbbra sem voltak hajlandóak semmiféle kooperáció­ra, de az ilyen értelemben elzárkózók csupán egy igen jelen­téktelen kisebbséget alkottak, akiken hamarosan túl is lépett az idő... A békesség megteremtését követően néhány esztendővel vitéz Király Gyula csendőr ezredes a betegségére való hivat­kozással 1964. szeptember 5-én benyújtotta lemondását a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségen belül betöltött vezetői szerepéről és a korábban felállított Vezetői Bizottság javaslata alapján egy, a kanadai Torontóban, illetve Hamil­­tonban élő, egykori csendőrökből álló csoportot nevezett ki utódjául. Ennek a nyolc főből álló csoportnak a megalakulása az egyik egykori csendőr főtörzsőrmester - Rákóczi József - Toronto mellett fekvő birtokán történt meg, az úgynevezett „Rákóczi-farmon”. Az új vezetőség személyi összetétele a kö­vetkező volt: elnökké vitéz Kövendy Károly csendőr szá­zadost választották, akit további hét egykori csendőrtiszt és tiszthelyettes segített a bajtársi közösség vezetésében, név szerint: Deme Lajos százados, dr. Szalontai Simon főhad­nagy, dr. Mészáros János hadnagy, Enyedy Lajos, Rákóczi József és Seregélyes Mihály főtörzsőrmesterek valamint vitéz Török Bertalan törzsőrmester. Kövendy százados az elnöki teendőkön túl elvállalta a közösség levelezésének lebonyolítását, illetve a Bajtársi Levél szerkesztői feladatait, valamint a lap kiadásával járó munkát is. Kövendy Károly fáradozásainak köszönhetően a Bajtársi Levél új, nyomtatott formátumban jelent meg Torontóban, először 1964. október 1-jén. A csendőr bajtársakkal kapcsolatos segélyezési ügyekért előbb vitéz Török Bertalan törzsőrmester, majd később Enyedy Lajos főtörzsőrmester lett a felelős. Sajnálatos módon az elkövetkezendő években ismételten felerősödtek a Csendőr Bajtársi Közösséget ért külső támadá­sok, illetve újólag felütötték a fejüket a szervezeten belüli egyenetlenségek is. Mindezek elkerülésére és kivédésére, 1968 tavaszán létrehozták a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség Felügyelőségét. Ezen új szervezeti egységnek öt egykori csendőr ezredes, valamint egy csendőr alezredes lett a tagja. A felügyelőség vezetője vitéz Szilassy László csendőr ezredes lett, aki - mivel a tagok sok esetben igen nagy távol­ságra éltek egymástól - levélben tartotta fenn a kapcsolatot a többiekkel. Ezen szervezet hatáskörébe tartozott minden, a bajtársi közösséget érintő „elvi jelentőségűnek” minősített ügy. Szilassy ezredes felkérte vitéz Kövendy Károlyt, hogy mint a bajtársi közösség vezetője tegyen meg mindent, a belső fe­szültségek elsimítására. Kövendy százados a kérésnek megfe­lelően meg is kereste­­ vagy személyesen, vagy levelezés útján - szinte a világban szétszóródottan élő összes egykori csendőrt! Az ő rendkívüli aktivitásának és fáradozásainak volt köszön­hető, hogy a Csendőr Bajtársi Közösség taglétszáma a korábbi kétszeresére, a rászorulók megsegítésére, illetve a Bajtársi Le­vél kiadásának a finanszírozására beküldött adományok összege pedig közel a háromszorosára emelkedett! Új csendőr közösségi csoportok alakultak, vagy támadtak életre elhanya­goltságukból szerte a nagyvilágban, így az Egyesült Államo­kon és Kanadán kívül az európai kontinensen Nyugat-Né­­metországban, Ausztriában, Franciaországban és Angliában, a tengereken túl pedig Chilében, Venezuelában, Argentíná­ban, illetve Brazíliában, továbbá Ausztráliában és Új-Zélan­­don is. A felügyelőség vezetésében - mint ahogyan a csendőr baj­társaiért végzett munkában mindig is­­ aktív és tevékeny vitéz Szilassy László csendőr ezredes halálával (1971. január 7-én hunyt el) a felügyelőség elvesztette korábbi meghatározó sze­repét, amihez tagjainak előrehaladott életkora és az egymás­tól nagy földrajzi távolságok is hozzájárultak. Mindennek a következtében a Csendőr Bajtársi Közösség illetékesei úgy döntöttek 1971. június 19-én megtartott vezetőségi ülésükön, hogy visszatértnek az „egyéni vezetésre”. A háború előtt viselt rendfokozatokat, a közösség érdekében kifejtett munkát és sok más egyebet is figyelembe véve végül vitéz Vattay Ferenc csendőr ezredest kérték fel a Magyar Királyi Csendőr Bajtár­si Közösség elnökének. Minekutána Vattay ezredes Ar­gentínában élt, és így nem tudott minden tekintetben a kö­zösség rendelkezésére állani, egy úgynevezett „Vezető Bizott­ságot” is felállítottak, amelyik papíron az elnök tanácsadó szerveként működött, de a gyakorlatban több ügyet is saját maga intézett. A bajtársi közösség központja továbbra is To­rontó maradt. Itt szerkesztették és adták ki a Bajtársi Levelet és ugyancsak itt dolgozott - tulajdonképpeni ügyvezető el­nökként - vitéz Kövendy Károly is. Az ő javaslatára alapítot­ták meg és adományozták az arra kiválasztott száz legérdeme­sebb egykori csendőrnek a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség 25 éves Jubileumi Emlékérmét, amelyet szintén egy csendőr, mégpedig a korábbiakban már sokszor idézett vitéz Baranc­i Tamáska Endre százados tervezett. Ugyancsak az idegenbe kényszerült egykori csendőrök munkásságának az elismerését jelezte, hogy a Szent László Rend „kiváló emig­ráns szolgálataik elismeréseként” százötven csendőrt hívott meg tagjainak sorába, további tíz csendőrnek pedig a rend ér­demkeresztjét adományozták. Vattay ezredes 1974. szeptember 1-jén előrehaladott korára való tekintettel lemondott elnöki tisztéről (a Jóisten egyéb­ként magas életkort adott Vattay ezredesnek, mert 99 évesen hunyt el Argentínában, 1988-ban!). Az illendőség és a rend megtartása úgy kívánta, hogy az illetékesek a rangsorban kö­vetkező Pintér Aladár csendőr ezredest kérjék fel a közösség elnökének. A földrajzi távolságok, az életkor, a várható ak­tivitás és számtalan egyéb tényező miatt azonban - bevonva a döntésbe a rangidős csendőrtiszteket is - végül 1974. de­cember 1-jén vitéz Baranc­i Tamáska Endre százados került a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség élére. (Folytatása következik) Csendőrök a Halászbástyán Pintér Aladár ezredes Ismeretlen csendőr főtörzsőrmester portréja

Next