Magyar Fórum, 2013. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
2013-04-25 / 17. szám
16 Kosaras Péter Ákos Elhallgatott történelem „1. Megemlékeztél arról, amivel Istennek tartozol. 2. Én vagyok a te hazád: Nagy-Magyarország. 3. Hűséged, becsületed, vitézséged nem eladó. 4. Légy erkölcsös józan életű, engedelmes. 5. Tiszteld elöljáróidat, mint atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat. 6. Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered. 7. Védd a másét. A magadét ne pazarold. 8. Mögötted a törvény. Előtted is az legyen. 9. Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson. 10. A család szentély. Ha magadnak nincs, őrsödben megtalálod. ” MAGYAR FÓRuM 2013. április 25. Fejezetek a Királyi Csendőrség történetéből(59. rész) A megbékélés és kiegyezés igényének eleget téve 1960. július 17-én megjelent a Testületek egymáshoz való viszonya címet viselő körlevél vitéz Király Gyula csendőr ezredes, a Csendőr Bajtársi Közösség vezetőjének aláírásával. Maga a körlevél a 110/1960 számot viseli a bajtársi közösség dokumentumainak sorában. Az ebben megfogalmazottak szerint az érintettek kijelentik, hogy noha a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség minden más egyesüléstől teljesen független szervezet, de a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét testvéregyesületüknek tekintik és ezen utóbbi szervezetet a Haza érdekében végzett munkájában mindenben támogatják. A korábbi áldatlan állapotokat megszüntetendő, a körlevél a két szervezethez való tartozást is szabályozta. Ezen rendelkezés szerint, az egykori csendőrök fenntarthatták vagy újraéleszthették a tagsági viszonyukat a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségén belül, és viszonossági alapon az ezen egyesüléshez tartozók is kérhették felvételüket - tiszteletbeli tagként - a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségbe. A körlevélben kinyilvánított új szabályozást a tagság többsége a magáévá is tette, aminek következtében a két, korábban élesen szembenálló bajtársi közösség immáron megértő és bajtársias szellemben tudott együttműködni. Igaz, akadtak néhányan mindkét oldalon, akik nem tudtak szemet hunyni a korábban történtek felett és ezért továbbra sem voltak hajlandóak semmiféle kooperációra, de az ilyen értelemben elzárkózók csupán egy igen jelentéktelen kisebbséget alkottak, akiken hamarosan túl is lépett az idő... A békesség megteremtését követően néhány esztendővel vitéz Király Gyula csendőr ezredes a betegségére való hivatkozással 1964. szeptember 5-én benyújtotta lemondását a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösségen belül betöltött vezetői szerepéről és a korábban felállított Vezetői Bizottság javaslata alapján egy, a kanadai Torontóban, illetve Hamiltonban élő, egykori csendőrökből álló csoportot nevezett ki utódjául. Ennek a nyolc főből álló csoportnak a megalakulása az egyik egykori csendőr főtörzsőrmester - Rákóczi József - Toronto mellett fekvő birtokán történt meg, az úgynevezett „Rákóczi-farmon”. Az új vezetőség személyi összetétele a következő volt: elnökké vitéz Kövendy Károly csendőr századost választották, akit további hét egykori csendőrtiszt és tiszthelyettes segített a bajtársi közösség vezetésében, név szerint: Deme Lajos százados, dr. Szalontai Simon főhadnagy, dr. Mészáros János hadnagy, Enyedy Lajos, Rákóczi József és Seregélyes Mihály főtörzsőrmesterek valamint vitéz Török Bertalan törzsőrmester. Kövendy százados az elnöki teendőkön túl elvállalta a közösség levelezésének lebonyolítását, illetve a Bajtársi Levél szerkesztői feladatait, valamint a lap kiadásával járó munkát is. Kövendy Károly fáradozásainak köszönhetően a Bajtársi Levél új, nyomtatott formátumban jelent meg Torontóban, először 1964. október 1-jén. A csendőr bajtársakkal kapcsolatos segélyezési ügyekért előbb vitéz Török Bertalan törzsőrmester, majd később Enyedy Lajos főtörzsőrmester lett a felelős. Sajnálatos módon az elkövetkezendő években ismételten felerősödtek a Csendőr Bajtársi Közösséget ért külső támadások, illetve újólag felütötték a fejüket a szervezeten belüli egyenetlenségek is. Mindezek elkerülésére és kivédésére, 1968 tavaszán létrehozták a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség Felügyelőségét. Ezen új szervezeti egységnek öt egykori csendőr ezredes, valamint egy csendőr alezredes lett a tagja. A felügyelőség vezetője vitéz Szilassy László csendőr ezredes lett, aki - mivel a tagok sok esetben igen nagy távolságra éltek egymástól - levélben tartotta fenn a kapcsolatot a többiekkel. Ezen szervezet hatáskörébe tartozott minden, a bajtársi közösséget érintő „elvi jelentőségűnek” minősített ügy. Szilassy ezredes felkérte vitéz Kövendy Károlyt, hogy mint a bajtársi közösség vezetője tegyen meg mindent, a belső feszültségek elsimítására. Kövendy százados a kérésnek megfelelően meg is kereste vagy személyesen, vagy levelezés útján - szinte a világban szétszóródottan élő összes egykori csendőrt! Az ő rendkívüli aktivitásának és fáradozásainak volt köszönhető, hogy a Csendőr Bajtársi Közösség taglétszáma a korábbi kétszeresére, a rászorulók megsegítésére, illetve a Bajtársi Levél kiadásának a finanszírozására beküldött adományok összege pedig közel a háromszorosára emelkedett! Új csendőr közösségi csoportok alakultak, vagy támadtak életre elhanyagoltságukból szerte a nagyvilágban, így az Egyesült Államokon és Kanadán kívül az európai kontinensen Nyugat-Németországban, Ausztriában, Franciaországban és Angliában, a tengereken túl pedig Chilében, Venezuelában, Argentínában, illetve Brazíliában, továbbá Ausztráliában és Új-Zélandon is. A felügyelőség vezetésében - mint ahogyan a csendőr bajtársaiért végzett munkában mindig is aktív és tevékeny vitéz Szilassy László csendőr ezredes halálával (1971. január 7-én hunyt el) a felügyelőség elvesztette korábbi meghatározó szerepét, amihez tagjainak előrehaladott életkora és az egymástól nagy földrajzi távolságok is hozzájárultak. Mindennek a következtében a Csendőr Bajtársi Közösség illetékesei úgy döntöttek 1971. június 19-én megtartott vezetőségi ülésükön, hogy visszatértnek az „egyéni vezetésre”. A háború előtt viselt rendfokozatokat, a közösség érdekében kifejtett munkát és sok más egyebet is figyelembe véve végül vitéz Vattay Ferenc csendőr ezredest kérték fel a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség elnökének. Minekutána Vattay ezredes Argentínában élt, és így nem tudott minden tekintetben a közösség rendelkezésére állani, egy úgynevezett „Vezető Bizottságot” is felállítottak, amelyik papíron az elnök tanácsadó szerveként működött, de a gyakorlatban több ügyet is saját maga intézett. A bajtársi közösség központja továbbra is Torontó maradt. Itt szerkesztették és adták ki a Bajtársi Levelet és ugyancsak itt dolgozott - tulajdonképpeni ügyvezető elnökként - vitéz Kövendy Károly is. Az ő javaslatára alapították meg és adományozták az arra kiválasztott száz legérdemesebb egykori csendőrnek a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség 25 éves Jubileumi Emlékérmét, amelyet szintén egy csendőr, mégpedig a korábbiakban már sokszor idézett vitéz Baranci Tamáska Endre százados tervezett. Ugyancsak az idegenbe kényszerült egykori csendőrök munkásságának az elismerését jelezte, hogy a Szent László Rend „kiváló emigráns szolgálataik elismeréseként” százötven csendőrt hívott meg tagjainak sorába, további tíz csendőrnek pedig a rend érdemkeresztjét adományozták. Vattay ezredes 1974. szeptember 1-jén előrehaladott korára való tekintettel lemondott elnöki tisztéről (a Jóisten egyébként magas életkort adott Vattay ezredesnek, mert 99 évesen hunyt el Argentínában, 1988-ban!). Az illendőség és a rend megtartása úgy kívánta, hogy az illetékesek a rangsorban következő Pintér Aladár csendőr ezredest kérjék fel a közösség elnökének. A földrajzi távolságok, az életkor, a várható aktivitás és számtalan egyéb tényező miatt azonban - bevonva a döntésbe a rangidős csendőrtiszteket is - végül 1974. december 1-jén vitéz Baranci Tamáska Endre százados került a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség élére. (Folytatása következik) Csendőrök a Halászbástyán Pintér Aladár ezredes Ismeretlen csendőr főtörzsőrmester portréja