Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2017-04-27 / 17. szám
10 A MÚZSÁK GYERMEKE Brassótól a Cifrapalotáig Nem dolgozom megrendelésre. Azt árulom, amim van Damó István grafikus- és festőművész 1951-ben született Nagyszebenben. 1990-ben költözött Magyarországra. Nyugdíjba vonulásig Kecskeméten élt, dolgozott. 1978-ban szerzett diplomát a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán. 1978-1979 között a Képzőművészeti Főiskola ösztöndíjasa volt. 1980-1990 között a bukaresti Kriterion Könyvkiadó és a Ion Creanga Gyermekkönyvkiadó grafikusaként dolgozott. Grafikusi munkásságát a kép- és sokszorosító grafika mellett a könyvillusztrálás egészíti ki. Emellett festészettel, könyvtárgyak és művészkönyvek készítésével is foglalkozik. Tagja a Magyar Alkotók Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Illusztrátorok Társaságának, a Magyar Művészkönyvalkotók Társaságának, a Magyar Papírművészek Társaságának, a Kecskeméti Műhely Művészeti Egyesületnek, a kaposvári Kapos Art Egyesületnek. Munkái megtalálhatóak itthoni és külföldi köz-és magángyűjteményekben. Számos díjat kapott itthon és külföldön egyaránt. Neve nem ismeretlen olvasóink előtt, hiszen Szakolczay Lajos négy évvel ezelőtt írt A megnyugvás ösvényein sorozatáról, amit akkor az Újpesti Kulturális Központban láthattak. Ebből idézek: „Damó István grafikai univerzuma attól megejtő - amely sosem valamely konstruktív művész ihlető erejét tükrözi, ám dubuffet-i lendülettel építkezik -, hogy a bölcs grafikus a gyermekrajz frissességét invenciózus csendbe (színgazdag csendbe) burkolja. Aki az olajpasztell krétát és az olajrudat fogja, az nem akar mást, mint sajátos szépségkertjét megmutatni. ” Mennyire ért egyet a leírtakkal, és milyen is a Damó-féle grafikai univerzum? - Szakolczay Lajos irodalmi kritikus. Több alkalommal mondott véleményt alkotásaimról. Arra figyeltem fel, hogy nagyon tud képeket „olvasni” és nemcsak a látványra figyel, hanem a bennük kirajzolódó „sajátos szépségkertre” is. Alkotó ember ő is. Hogy milyen az én grafikai univerzumom, nem hiszem, hogy erre röviden tudnék válaszolni. Több műfajban dolgozom. Az biztos, hogy akik ismerik munkásságomat, Szakolczay Lajoshoz hasonló módon közelítették, értelmezték, magyarázták alkotásaimat, így kialakult, kialakítottak egy egységes képet rólam. Jól veszem észre, hogy az elmúlt 10 évben keletkezett autonóm grafikái inkább nonfiguratívak, míg illusztrációit a figuralitás jellemzi? - El lehetne kalandozni a nonfiguratív ábrázolás labirintusában. Kétségkívül a korábbi rajzaimhoz képest, ahol az emberábrázolás volt a mérvadó - ott is inkább a fej nélküli alakok voltak a szereplők -, utóbbi időben a térbe kilépő, száguldó ember(ek), különböző karós kézmozdulatai népesítik be azt. A mostanában készült festményeimen, vagy színes rajzaimon is az ember a főszereplő, csak nem olyan egyértelműen felismerhető módon. A formavilágom sokkal elvontabb, de ugyanakkor tömörebb is lett. Ami az illusztrációimat illeti, azt hiszem, hogy a gyermekkönyvekhez készített rajzokra gondolt. Mert, akkor természetesen figuratív alakokról beszélhetünk. Ebben az esetben is igyekszem művészi elképzeléseimet érvényesíteni, azaz kerülöm a naturalista elemeket, vagy ábrázolásmódot. Amennyiben a mesékben, vagy a versekben bármi megtörténhet, akkor a rajzoknak is tükrözniük kellene ezt a megközelítést. Élénk színvilágom is ezt hivatott szolgálni. Arra viszont ügyelek, hogy alakjaim felismerhetők, szórakoztatóak legyenek. Mi a véleménye a figuratív-nonfiguratív vitáról? - Nem alkalmaznám a kizárólagosságot. Mindkét ábrázolásmódnak egyformán van létjogosultsága. Ma nincs egységes kánon a művészetben. Ez szabadságot ad? - A szabadság fogalma a művészetben is viszonylagos. A 19. századig a művészek társadalmi megrendelésre dolgoztak, azaz ismerték a követelményeket, tudtak mihez igazodni, de ez egyben megkötöttséget is jelentett, mégis voltak olyan nagy egyéniségek, akik a megkötöttségek mellett, érvényre juttatták művészi elképzeléseiket. Egyszerűsítve a gondolatot, az impresszionistáktól errefelé a különböző izmusokon keresztül, az említett megkötöttségek megszűntek. Ahogyan az impresszionisták a szabadban felfedezték a színeket, színharmóniákat, úgy az alkotók, meghitt, belső világukat, érzelmeiket juttatták kifejezésre. Ez szabadság. Jelenünkben felbukkantak a „népirányzatok”. Ön milyen stílusba sorolná be magát? - Úgy gondolom, hogy nem az én feladatom azzal foglalkozni, hogy milyen irányzathoz tartozom, vagy milyen stílusban dolgozom. Ez jön magától, ugyanis valahogy kifejezésre kell juttatni gondolatainkat, érzelmeinket. A képzőművészet eszköztára nagyon gazdag, csak ki kell választani a megfelelő eszközt. Ha nem hangzana közhelynek, azt mondanám, hogy az ember maga a stílus. Mennyire törekszik az egyediségre, hogy aki ránéz a képére, megmondhassa, hogy ez egy Damó-alkotás? - Fontos tényező és alkotóeleme a művészetnek az egyediség. Tudat alatt „igyekszem” saját magam lenni. Ahogyan megfogalmazom, illetve formába zárom gondolataimat, érzelmeimet, abból kiderül, hogy Damó-alkotás, vagy nem az. Eddig, úgy látom, sikerült felismerhetővé tenni magam. Tudtommal régebben a tiszta vonalvezetésen volt ennél a hangsúly. Majd azt láttuk, hogy a felület uralkodott, ami mintha szabálytalanul lenne berendezve. Valóban szabálytalanságról van szó, vagy csak mi érezzük annak, első látásra? - Grafikus vagyok. Kezdetben nálam is a vonal volt. Amint fentebb említettem, több műfajban dolgozom. Kerülöm az egyhangúságot. Valószínű, hogy ennek köszönhetően felfedeztem a kifejezésmódok sokoldalú lehetőségét. Hogy ki, mit érez, mit olvas ki alkotásaimból, soha sem tudhatom előre. Ez nem foglalkoztat, mert akkor elveszíteném szabadságomat. Európában a felvilágosodás óta, magánügynek tekintik a vallást. Lehet, hogy ez is az oka a sok bajnak A szabálytalanság mennyire utalhat a káoszra, ami Európa nagy részén tapasztalható? - Érzékenyen reagálok szűkebb vagy tágabb környezetem eseményeire. Ami mostanság Európában tapasztalható, összetett kérdés. Más világvallásokhoz képest, Európában a felvilágosodás óta, magánügynek tekintik a vallást. Lehet, hogy ez is az oka a sok bajnak. Meggyőződésem, hogy mindenkire valamilyen mértékben hatnak az események. Ki hogyan dolgozza fel, mindenkinek lelki érzékenységi fokától függ. Ez mutatkozik meg A káosz architektúrája festménysorozatán is? - Röviden, igen Apropó, ezek sorozatok, vagy változatok egy témára? - Ritkán gondolkodom sorozatokban. Általában egy gondolatkörre több változatot készítek, ezért hatnak sorozatnak. Nehezen viselem az értékvesztést Ugyanakkor eléggé groteszkek ezek a rajzok, festmények. A szatírába, a groteszkbe kell menekülni? Ha igen, akkor ez egy tudatos választás? - Inkább adottság, mint tudatos választás, hiszen amit magunkra erőltetünk, nem biztos, hogy hiteles és meggyőző. A mű elemeinek egymáshoz való viszonya, a valós és valótlanszerű, valamint a humoros elemek társítása, milyensége kölcsönzi a groteszk minősítést. Az elidegenedés, az egyedüllét, a szorongás, a félelem a kiváltó okai a jelenségnek. Ezek kerülnek papírra, vászonra. Ismerősei olyannak mondják, aki a nehézségek idején is derűs, sőt néha öniróniával is rendelkezik. Hogyan érzi magát egy olyan világban, ahol a valódi értékek lassan elhalványulnak, gúny tárgyává silányulnak? - Egyre feszültebb vagyok és néha ingerült. Nehezem viselem ezt az értékvesztést. Az alkotás, terápia, így egyensúlyozom. Előző kérdésem onnan is ered, hogy két éve az ön alkotása is látható volt a Szent István Bazilikában bemutatott kortárs keresztény kiállításon. Megfestette már Jézust, vagy tanítványait, a szenteket, prédikátorokat? - Nincs, nem alakult ki bennem egy Jézus-kép. A nagy elődeinkhez nem tudom mérni magam. Dilemmában vagyok, az embert, vagy a nevéhez fűződő keresztény eszmerendszert ábrázoljam? Számomra a téma sikamlós, nem akarok giccsbe fulladni. Mindennek ellenére, mégis ábrázoltam Jézus alakját gyerekeknek szóló bibliai történetekhez készült illusztrációkban. De az más, hiszen cselekedeteiről volt szó. Magyar Fórum Naplótöredék (művészkönyv) 2017. április 27.