Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

2017-04-27 / 17. szám

2017. április 27. Jézusról, az emberrő­l, a megteste­sült logoszról van szó. Tudom, hogy a vallást sokan ma­gánügynek tartják. De azért csak meg­kérdezem: hívő ember? - Gyerekkoromban nem volt ré­szem vallásos nevelésben, de szü­leim nem is ellenezték azt. Ahogy cseperedtem, egyre inkább kíván­csi lettem és fogékony a transzcen­denciára. Most úgy érzem, hogy ha­ladok egy úton. Menet közben ren­geteg kérdés merült fel bennem. Ahogy múlnak az évek, egyre nyu­­godtabb és kiegyensúlyozottabb let­tem. Kafka Az én cellám című afo­rizma kötetében azt mondja: „Jé­zus, egy villanás” Ha valamikor si­kerül megragadnom, megfestenem ezt a villanást, akkor egyértelmű­en válaszolok a kérdésre. A hit erőt is ad? - Olyan ember nincs, aki ne hin­ne valamiben. Még a fanatikus em­bernek is van hite. Vallási értelem­ben, mindenképpen, hiszen egy fontos pillér az ember erkölcsi éle­tében. Elég, ha a tízparancsolatra gondolunk. Figyelmeztető, vissza­tartó, de ugyanakkor iránymutató elvek. A példabeszédek, úgyszin­tén János evangéliuma, Pál apos­tol levelei. A kortárs szó hallatán sokan a fe­jüket fogják. Tudatosan távolodtak el a képzőművészek a befogadóktól? - Összetett a kérdés. Az imp­resszionizmus óta ismeretes az „ér­tem, nem értem” dichotómia. Nem a művészek távolodtak el a befoga­dóktól. A művészetek haladtak a maguk útján, szorosan egymás mel­lett a változó társadalmi jelensé­gekkel. Míg a művészet azonnal vá­laszolt a maga eszközeivel a válto­zásokra, addig a befogadók „lema­radtak”. Innen az előbbi kettősség. Egy elfogadható állapot az lenne, ha a befogadók is tájékozódnának ahhoz, hogy magukénak érezzék a kortárs alkotásokat. De mi van a zenével, a színházzal, a táncművé­szettel? A kísérletezést nem lehet kizárni. Egyszer azt nyilatkozta, hogy sok magányos ember él körülöttünk. A mű­vészek is magányosak? - Azt hiszem, hogy a művészet egy olyan emberi tevékenység, ami megkívánja a meghittséget, a ma­gányosságot, hogy ki mennyire ma­gányos a művészek közül, egyéntől függ-Ha nem megrendelésre alkot, akkor gondol arra, hogy a néző ne sétáljon el a képe mellett, hanem megálljon, és el­gondolkozzon a látottakon? - Nem dolgozom megrendelés­re. Azt „árulom”, amim van. Első­sorban az érdekel, hogy amit ki aka­rok fejezni, milyen mértékben si­került nekem. Másodsorban, ter­mészetesen szeretném, ha minél több embert el tudnék gondolkoz­­tatni alkotásaimmal. Nagyszebenben született, Brassóban töltötte gyermekkorát. Visszaemlékszik arra, hogy melyik kép, vagy mester mi­att döntött a képzőművészet mellett? - 1965-öt írtunk, általános isko­lás voltam, amikor a brassói szüle­tésű Hans Mattis-Teusch avantgárd festőművésznek láttam az emlék­­kiállítását. Egy festménysorozatá­ra emlékszem, aminek címezi lélek­virágai volt. Semmit nem „értet­tem” az elvont formavilágából. Szín­világa azonban lenyűgözött, nagy hatással volt rám. Meghatározó él­mény volt, Szászföldön nevelkedett. A szász fes­tők is hatással voltak önre? - Brassó, háromnemzetiségű vá­ros volt. Egykoron szászok, magya­rok, románok lakták. A képzőmű­vészek is e három nációból verbu­válódtak. Természetesen emlék­szem a szász képzőművészekre is, pl.: Friedrich Bömches, Hans Eder (Eder János), Leiter Artúr nevére - aki a gimnáziumban rajztanárom volt egy ideig -, Gustáv Kollárra, aki kiváló akvarellista volt. Kik fedezték fel a tehetségét, vagy mondjuk azt, hogy érdemes festészet­tel, rajzzal foglalkoznia? - Nem emlékszem, hogy lett vol­na ilyen rendkívüli alkalom. A csa­ládban apai nagymamám és édes­apám voltak tehetségesek, így raj­tam ütött ki a „baj”. Inkább ment magától a dolog, a környezetem tu­domásul vette, hogy van némi te­hetségem a rajzoláshoz. A gimná­zium vége felé döntöttem a képző­művészet mellett. Több erdélyi születésű magyar mű­vésszel készítettem interjút, s a legtöb­ben Kolozsvárott végeztek, csak egy Jászvásáron. Ön miért Bukarestet és miért a grafikát választotta? - Gyakorlati oka volt annak, hogy Bukarest mellett döntöttem. Elő­ször is a főváros csak 170 km-re van Brassótól. Kétszer is meg lehetett tenni ezt az utat egy nap alatt. Ko­lozsvár 400 km-nél nagyobb távol­ságra van. Másodsorban a ’70-es ’80- as években a főváros kulturális szem­pontból gazdagabb kínálattal ke­csegtetett, ami beigazolódott. Ere­detileg festészetre szerettem volna felvételizni, de érdekelt és szeret­tem a grafikát is. Azért döntöttem a grafika mellett, mivel sokrétű és változatos műfaj, amit csak megfe­lelő felszerelés és berendezés mel­lett lehet megtanulni. Ezeket a fel­tételeket csak a főiskola biztosítot­ta abban az időben. Festéshez elég egy szoba, nem kell hozzá prés, sav­marató műhely, különböző eszkö­zök. Harmadszorra vették fel. Az lehe­tett a gond, hogy nem járt képzőművé­szeti líceumba? - Az, hogy nem végeztem képző­­művészeti szakközépiskolában, nem volt kizáró jellegű. Kétségkívül, nem volt annyi gyakorlatom és ta­pasztalatom, mint egy szakközepet végzettnek. Közben jelentkeztem katonának, hogy szabaduljak egy gondtól. Majd szorgalmasan készül­tem a felvételire. Azután sikerült bejutnom a főiskolára. Hogyan tudta elviselni a ’70-es, ’80- as évek politikailag sötét időszakát? - Úgy, hogy folyamatosan dol­goztam. Az említett kulturális hát­tér, valóságos terápia volt. A buka­resti színjátszás, a mostoha körül­mények ellenére, világszínvonalú volt. A zenei élet is kiváló volt. Volt még egy fontos tényező: magunk mögött tudhattunk egy, országos szinten igen népes tábort, akik el­utasították az akkori politikai rend­szert. Közöttünk, kialakult egy cin­kos együttérzés, tehát nem voltunk egyedül. A hit, az nagy erő. Mi vezette a könyvekhez, a kiadók­hoz? - A könyvek mindig is érdekel­tek. A főiskolán alkalmazott grafi­kaórákon, többek között, az illuszt­ráció műfajával ismerkedtünk. Ak­kor köteleztem el magam az illuszt­rálás mellett is. Miután diplomáztam, rövidesen a gyermekkönyvkiadóhoz ajánlott be egy román képzőművész kollé­ga. Majd ezt követte a Kriterion ki­adó. Számos könyvet illusztrált gyerekek­nek. Hogyan lehet megtalálni az egyen­súlyt az érthető, és a művészi között? - Gondolom, tudom, vagy inkább érzem, hogy mi áll közelebb a gyer­meki világhoz. Mindenesetre egy olyan forma- és színvilágot terem­tek, ami érthető, vonzó, figyelem­felkeltő mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Bizonyára ez nagy felelősséggel is jár, mert meghatározza a gyermek ké­pi, sőt lelki világát is... - Igen, a kérdésben a válasz. Min­denképpen nevelő hatása és ízlés­formáló kell hogy legyen. Számítógéppel is dolgozik, ha alkal­mazott grafikát készít? - A számítógépet többnyire csak akkor alkalmazom, amikor folyó­iratoknak dolgozom, mert azok pa­pírja általában nem a legjobb mi­nőségű, a színek elmélyülnek, sö­tétek lesznek, a finom színátmene­tekre nézve előnytelen. A számító­géppel többnyire telített, élénk szí­neket használok. Amikor tanköny­veket illusztrálok, akkor is a szá­mítógépet találom a legalkalma­sabbnak, a fent említett okok mi­att. A gép csak eszköz, a művésznek van döntő szerepe a tervezésben és a kivitelezésben De nem a gép uralja a művészt? - Nagy baj lenne. A gép csak esz­köz, a művésznek van döntő szere­pe a tervezésben és a kivitelezés­ben. Persze, a gépnek is megvan­nak a maga korlátai, de éppen ezért jól kell ismernie a gép kínálta lehe­tőségeket. Még azt is hozzáfűzném kellő alázattal, hogy azért nem mind­egy, ki ül a gép előtt. Maradjunk a könyveknél. Művész­könyvekkel is foglalkozik. Mit értsünk ezalatt? - A kérdésre több oldalon keresz­tül lehetne válaszolni. Rendkívül érdekes műfaj, nem mindenki szá­mára könnyen elérhető. Persze, él bennem egy kis elfogultság is a mű­fajjal szemben. Magam részéről, a gondolatrögzítés egyik formája, ahol a szöveg, betű, kép összefonódik, szerves egységet alkot. Egy önkife­jezési forma. A művész szabadon kezelheti, tervezheti az oldalakat, mellőzve a hagyományos értelem­ben vett tipográfiai szabályokat. Fentebb szóba került a művészi sza­badság. Itt nincsenek megkötött­ségek, nincs alárendeltség mint a megrendelt illusztrációs munka ese­tében. Az önkifejezést elősegíti az a tény is, hogy technikai és anyag­beli megkötöttségek sincsenek. A különféle papíroktól, a különféle szerves anyagokig minden felhasz­nálható. Teljes alkotói szabadság. Mikor és miért döntött a Magyaror­szágra való áttelepedés mellett? - Romániában a ’80-as évek vé­ge felé, egyre elviselhetetlenebbé vált az élet. Nem részletezem, talán ismerős sokak számára. Amikor a fűtés hiánya miatt hideg szobában megszűntek azok a meghitt, intim körülmények, amik az alkotó mun­kához szükségesek, szinte lehetet­len volt hosszabb ideig kézben tar­ A MÚZSÁK GYERMEKE tani a ceruzát, vagy tollat, akkor döntöttünk az áttelepedés mellett. Azért még volt egy döntő tényező: az a nyomás, ami a romániai ma­gyarságra nehezedett. Eldöntöttük, hogy másodrendű állampolgárok­ként, megalázva, nem akarunk to­vább élni. Egyébként ez a mondat szerepelt a követségre benyújtott kérelmünkben is. Sosem bánta meg, hogy nem maradt szülőföldjén? - Soha, mert nagyon rég szeret­tük volna elhagyni Romániát a fent említett okok miatt. Aki nem élt ott, nem tudja megérteni, vagy át­érezni azt a felszabadultságot és megkönnyebbülést, amit az áttele­pedés jelentett számunkra. Magyar­­országon az alkotás szempontjából is, új világ tárult elém. A huszon­hét év alatt soha nem nosztalgiáz­tam. Szeretettel gondolok haza, ami­nek nincsen romboló hatása. Ugyan­olyan szeretettel megyek látogató­ba is. Magyarországon itthon ér­zem magam. Kecskeméten él, ott is tanít. Könnyen beilleszkedett, befogadták? - Ez már múlt idő. Huszonhá­rom évig éltünk és dolgoztunk Kecs­keméten. Nyugdíjasként falura köl­töztünk, 22 kilométerre Kecske­méttől. A beilleszkedés is zökkenő­­mentes volt. Különben, mielőtt fel­kerekedtünk volna, arról döntöt­tünk feleségemmel, hogy bármi­lyen körülmények között fogunk élni, nem lesz kölcsönös szemrehá­nyás. Semmi nehézségbe nem üt­köztünk. Mindig add önmagad, és ne mondj le művészi meggyőződéseidről. így lehetsz hiteles Több nagy nyugati városban kiállí­tott. Mi a siker fokmérője? - A művészvilágban nincsenek sikerreceptek. Kiszámíthatatlan a siker. Több tényező is közrejátsz­hat. Talán az egyik követendő ma­gatartás, hogy mindig add önma­gad, és ne mondj le művészi meg­győződéseidről, így lehetsz hiteles. Jelenleg milyen témán dolgozik? - Pár hónapja vagyok nyugdíjas. Most fedeztem fel, hogy milyen sok idő áll rendelkezésemre, amit még nem tudok kellő képen kihasznál­ni. Rájöttem arra, hogy a harminc év alatt, alkalmazottként csak fele annyi időt fordíthattam az alkotói munkára, és ami a legfontosabb, nem tudtam elmélyülni gondola­taimban. De így is sokat dolgoz­tam. Remélem, ezután sem lesz más­képp, már ami a munkabírásomat illeti. Továbbra is több műfajban dolgozom. A múlt hónapban került nyomdába egy gyerekkötet, amit il­lusztráltam. Közben az idei egyé­ni kiállításaimra készülök. 23. zsoltár, 18. zsoltár Ártatlanság (pasztellkréta, 60x60 cm) Fifi, egy áfonyacsepp illata (gyermekkönyv-illusztráció) Magyar ForiíM i­

Next