Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2017-04-27 / 17. szám
2017. április 27. Jézusról, az emberről, a megtestesült logoszról van szó. Tudom, hogy a vallást sokan magánügynek tartják. De azért csak megkérdezem: hívő ember? - Gyerekkoromban nem volt részem vallásos nevelésben, de szüleim nem is ellenezték azt. Ahogy cseperedtem, egyre inkább kíváncsi lettem és fogékony a transzcendenciára. Most úgy érzem, hogy haladok egy úton. Menet közben rengeteg kérdés merült fel bennem. Ahogy múlnak az évek, egyre nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Kafka Az én cellám című aforizma kötetében azt mondja: „Jézus, egy villanás” Ha valamikor sikerül megragadnom, megfestenem ezt a villanást, akkor egyértelműen válaszolok a kérdésre. A hit erőt is ad? - Olyan ember nincs, aki ne hinne valamiben. Még a fanatikus embernek is van hite. Vallási értelemben, mindenképpen, hiszen egy fontos pillér az ember erkölcsi életében. Elég, ha a tízparancsolatra gondolunk. Figyelmeztető, visszatartó, de ugyanakkor iránymutató elvek. A példabeszédek, úgyszintén János evangéliuma, Pál apostol levelei. A kortárs szó hallatán sokan a fejüket fogják. Tudatosan távolodtak el a képzőművészek a befogadóktól? - Összetett a kérdés. Az impresszionizmus óta ismeretes az „értem, nem értem” dichotómia. Nem a művészek távolodtak el a befogadóktól. A művészetek haladtak a maguk útján, szorosan egymás mellett a változó társadalmi jelenségekkel. Míg a művészet azonnal válaszolt a maga eszközeivel a változásokra, addig a befogadók „lemaradtak”. Innen az előbbi kettősség. Egy elfogadható állapot az lenne, ha a befogadók is tájékozódnának ahhoz, hogy magukénak érezzék a kortárs alkotásokat. De mi van a zenével, a színházzal, a táncművészettel? A kísérletezést nem lehet kizárni. Egyszer azt nyilatkozta, hogy sok magányos ember él körülöttünk. A művészek is magányosak? - Azt hiszem, hogy a művészet egy olyan emberi tevékenység, ami megkívánja a meghittséget, a magányosságot, hogy ki mennyire magányos a művészek közül, egyéntől függ-Ha nem megrendelésre alkot, akkor gondol arra, hogy a néző ne sétáljon el a képe mellett, hanem megálljon, és elgondolkozzon a látottakon? - Nem dolgozom megrendelésre. Azt „árulom”, amim van. Elsősorban az érdekel, hogy amit ki akarok fejezni, milyen mértékben sikerült nekem. Másodsorban, természetesen szeretném, ha minél több embert el tudnék gondolkoztatni alkotásaimmal. Nagyszebenben született, Brassóban töltötte gyermekkorát. Visszaemlékszik arra, hogy melyik kép, vagy mester miatt döntött a képzőművészet mellett? - 1965-öt írtunk, általános iskolás voltam, amikor a brassói születésű Hans Mattis-Teusch avantgárd festőművésznek láttam az emlékkiállítását. Egy festménysorozatára emlékszem, aminek címezi lélekvirágai volt. Semmit nem „értettem” az elvont formavilágából. Színvilága azonban lenyűgözött, nagy hatással volt rám. Meghatározó élmény volt, Szászföldön nevelkedett. A szász festők is hatással voltak önre? - Brassó, háromnemzetiségű város volt. Egykoron szászok, magyarok, románok lakták. A képzőművészek is e három nációból verbuválódtak. Természetesen emlékszem a szász képzőművészekre is, pl.: Friedrich Bömches, Hans Eder (Eder János), Leiter Artúr nevére - aki a gimnáziumban rajztanárom volt egy ideig -, Gustáv Kollárra, aki kiváló akvarellista volt. Kik fedezték fel a tehetségét, vagy mondjuk azt, hogy érdemes festészettel, rajzzal foglalkoznia? - Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen rendkívüli alkalom. A családban apai nagymamám és édesapám voltak tehetségesek, így rajtam ütött ki a „baj”. Inkább ment magától a dolog, a környezetem tudomásul vette, hogy van némi tehetségem a rajzoláshoz. A gimnázium vége felé döntöttem a képzőművészet mellett. Több erdélyi születésű magyar művésszel készítettem interjút, s a legtöbben Kolozsvárott végeztek, csak egy Jászvásáron. Ön miért Bukarestet és miért a grafikát választotta? - Gyakorlati oka volt annak, hogy Bukarest mellett döntöttem. Először is a főváros csak 170 km-re van Brassótól. Kétszer is meg lehetett tenni ezt az utat egy nap alatt. Kolozsvár 400 km-nél nagyobb távolságra van. Másodsorban a ’70-es ’80- as években a főváros kulturális szempontból gazdagabb kínálattal kecsegtetett, ami beigazolódott. Eredetileg festészetre szerettem volna felvételizni, de érdekelt és szerettem a grafikát is. Azért döntöttem a grafika mellett, mivel sokrétű és változatos műfaj, amit csak megfelelő felszerelés és berendezés mellett lehet megtanulni. Ezeket a feltételeket csak a főiskola biztosította abban az időben. Festéshez elég egy szoba, nem kell hozzá prés, savmarató műhely, különböző eszközök. Harmadszorra vették fel. Az lehetett a gond, hogy nem járt képzőművészeti líceumba? - Az, hogy nem végeztem képzőművészeti szakközépiskolában, nem volt kizáró jellegű. Kétségkívül, nem volt annyi gyakorlatom és tapasztalatom, mint egy szakközepet végzettnek. Közben jelentkeztem katonának, hogy szabaduljak egy gondtól. Majd szorgalmasan készültem a felvételire. Azután sikerült bejutnom a főiskolára. Hogyan tudta elviselni a ’70-es, ’80- as évek politikailag sötét időszakát? - Úgy, hogy folyamatosan dolgoztam. Az említett kulturális háttér, valóságos terápia volt. A bukaresti színjátszás, a mostoha körülmények ellenére, világszínvonalú volt. A zenei élet is kiváló volt. Volt még egy fontos tényező: magunk mögött tudhattunk egy, országos szinten igen népes tábort, akik elutasították az akkori politikai rendszert. Közöttünk, kialakult egy cinkos együttérzés, tehát nem voltunk egyedül. A hit, az nagy erő. Mi vezette a könyvekhez, a kiadókhoz? - A könyvek mindig is érdekeltek. A főiskolán alkalmazott grafikaórákon, többek között, az illusztráció műfajával ismerkedtünk. Akkor köteleztem el magam az illusztrálás mellett is. Miután diplomáztam, rövidesen a gyermekkönyvkiadóhoz ajánlott be egy román képzőművész kolléga. Majd ezt követte a Kriterion kiadó. Számos könyvet illusztrált gyerekeknek. Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az érthető, és a művészi között? - Gondolom, tudom, vagy inkább érzem, hogy mi áll közelebb a gyermeki világhoz. Mindenesetre egy olyan forma- és színvilágot teremtek, ami érthető, vonzó, figyelemfelkeltő mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek. Bizonyára ez nagy felelősséggel is jár, mert meghatározza a gyermek képi, sőt lelki világát is... - Igen, a kérdésben a válasz. Mindenképpen nevelő hatása és ízlésformáló kell hogy legyen. Számítógéppel is dolgozik, ha alkalmazott grafikát készít? - A számítógépet többnyire csak akkor alkalmazom, amikor folyóiratoknak dolgozom, mert azok papírja általában nem a legjobb minőségű, a színek elmélyülnek, sötétek lesznek, a finom színátmenetekre nézve előnytelen. A számítógéppel többnyire telített, élénk színeket használok. Amikor tankönyveket illusztrálok, akkor is a számítógépet találom a legalkalmasabbnak, a fent említett okok miatt. A gép csak eszköz, a művésznek van döntő szerepe a tervezésben és a kivitelezésben De nem a gép uralja a művészt? - Nagy baj lenne. A gép csak eszköz, a művésznek van döntő szerepe a tervezésben és a kivitelezésben. Persze, a gépnek is megvannak a maga korlátai, de éppen ezért jól kell ismernie a gép kínálta lehetőségeket. Még azt is hozzáfűzném kellő alázattal, hogy azért nem mindegy, ki ül a gép előtt. Maradjunk a könyveknél. Művészkönyvekkel is foglalkozik. Mit értsünk ezalatt? - A kérdésre több oldalon keresztül lehetne válaszolni. Rendkívül érdekes műfaj, nem mindenki számára könnyen elérhető. Persze, él bennem egy kis elfogultság is a műfajjal szemben. Magam részéről, a gondolatrögzítés egyik formája, ahol a szöveg, betű, kép összefonódik, szerves egységet alkot. Egy önkifejezési forma. A művész szabadon kezelheti, tervezheti az oldalakat, mellőzve a hagyományos értelemben vett tipográfiai szabályokat. Fentebb szóba került a művészi szabadság. Itt nincsenek megkötöttségek, nincs alárendeltség mint a megrendelt illusztrációs munka esetében. Az önkifejezést elősegíti az a tény is, hogy technikai és anyagbeli megkötöttségek sincsenek. A különféle papíroktól, a különféle szerves anyagokig minden felhasználható. Teljes alkotói szabadság. Mikor és miért döntött a Magyarországra való áttelepedés mellett? - Romániában a ’80-as évek vége felé, egyre elviselhetetlenebbé vált az élet. Nem részletezem, talán ismerős sokak számára. Amikor a fűtés hiánya miatt hideg szobában megszűntek azok a meghitt, intim körülmények, amik az alkotó munkához szükségesek, szinte lehetetlen volt hosszabb ideig kézben tar A MÚZSÁK GYERMEKE tani a ceruzát, vagy tollat, akkor döntöttünk az áttelepedés mellett. Azért még volt egy döntő tényező: az a nyomás, ami a romániai magyarságra nehezedett. Eldöntöttük, hogy másodrendű állampolgárokként, megalázva, nem akarunk tovább élni. Egyébként ez a mondat szerepelt a követségre benyújtott kérelmünkben is. Sosem bánta meg, hogy nem maradt szülőföldjén? - Soha, mert nagyon rég szerettük volna elhagyni Romániát a fent említett okok miatt. Aki nem élt ott, nem tudja megérteni, vagy átérezni azt a felszabadultságot és megkönnyebbülést, amit az áttelepedés jelentett számunkra. Magyarországon az alkotás szempontjából is, új világ tárult elém. A huszonhét év alatt soha nem nosztalgiáztam. Szeretettel gondolok haza, aminek nincsen romboló hatása. Ugyanolyan szeretettel megyek látogatóba is. Magyarországon itthon érzem magam. Kecskeméten él, ott is tanít. Könnyen beilleszkedett, befogadták? - Ez már múlt idő. Huszonhárom évig éltünk és dolgoztunk Kecskeméten. Nyugdíjasként falura költöztünk, 22 kilométerre Kecskeméttől. A beilleszkedés is zökkenőmentes volt. Különben, mielőtt felkerekedtünk volna, arról döntöttünk feleségemmel, hogy bármilyen körülmények között fogunk élni, nem lesz kölcsönös szemrehányás. Semmi nehézségbe nem ütköztünk. Mindig add önmagad, és ne mondj le művészi meggyőződéseidről. így lehetsz hiteles Több nagy nyugati városban kiállított. Mi a siker fokmérője? - A művészvilágban nincsenek sikerreceptek. Kiszámíthatatlan a siker. Több tényező is közrejátszhat. Talán az egyik követendő magatartás, hogy mindig add önmagad, és ne mondj le művészi meggyőződéseidről, így lehetsz hiteles. Jelenleg milyen témán dolgozik? - Pár hónapja vagyok nyugdíjas. Most fedeztem fel, hogy milyen sok idő áll rendelkezésemre, amit még nem tudok kellő képen kihasználni. Rájöttem arra, hogy a harminc év alatt, alkalmazottként csak fele annyi időt fordíthattam az alkotói munkára, és ami a legfontosabb, nem tudtam elmélyülni gondolataimban. De így is sokat dolgoztam. Remélem, ezután sem lesz másképp, már ami a munkabírásomat illeti. Továbbra is több műfajban dolgozom. A múlt hónapban került nyomdába egy gyerekkötet, amit illusztráltam. Közben az idei egyéni kiállításaimra készülök. 23. zsoltár, 18. zsoltár Ártatlanság (pasztellkréta, 60x60 cm) Fifi, egy áfonyacsepp illata (gyermekkönyv-illusztráció) Magyar ForiíM i