Magyar Fórum, 2017. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
2017-04-27 / 17. szám
12 Mada^:1^ata memento _ Földi Imre 1938. május 8- án született Kecskeméten. Szegény családból származott, ráadásul édesapját nagyon fiatalon elveszítette, ezért szinte gyermekként munkát kellett vállalnia, így került Tatabányára, a helyi szénbánya-vállalthoz dolgozni. Miközben az akkortájt induló súlyemelői pályafutása már javában felfelé ívelt, még aktívan dolgozott is, lakatosként a bányatrösztnél. 1955- től 1978-ig volt a Tatabányai Bányász SE igazolt versenyzője, majd 1988-ig az egyesület edzője. 1959-től lett válogatott kerettag, és különleges tehetségét jól mutatja, hogy már ugyanebben az évben a világ- és az Európa-bajnokságon is bronzérmet szerzett. 1960-tól kezdve nemcsak hazánk, de a világ egyik első számú súlyemelőjévé vált. Már az 1960-as, római olimpián is részt vett, és első szereplése alkalmával azonnal a pontszerző, 6. helyen végzett. Az ezt követő szűk másfél évtized minden előzetes várakozást felülmúló sikertörténet lett. Földi Imre aktuális súlycsoportja - légsúlyban és pehelysúlyban versenyzett - legjobbja lett, amely a világbajnokságokon és a kontinensviadalokon is rendre megmutatkozott. A tokiói (1964) és a mexikóvárosi (1968) olimpiára már egyaránt esélyesként utazhatott, ám mindkét játékokon be kellett érnie az ezüstéremmel. A Jóisten azonban igazságot szolgáltatott számára: 1972-ben, Münchenben nem csupán megnyerte a hőn áhított olimpiai aranyérmet, de mindezt világcsúccsal szerezte meg, így a magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoka lett. S ha már az olimpiákról esik szó: 38 évesen, 1976-ban még a montreali játékokra is kvalifikálta magát, sőt mintegy keretbe foglalván olimpiai eredménysorát, az 5. helyen zárt, vagyis utolsó - sorrendben az ötödik - olimpiájáról is pontszerzőként térhetett haza. Ez a páratlan eredményesség máig egyedülálló világrekord a súlyemelésben. Az olimpiák mellett természetesen a világ- és az Európa-bajnokságokon, valamint a hazai megmérettetéseken is a legjobbak közé tartozott. Öt világbajnoki és 10 Európabajnoki aranyérmet gyűjtött, miközben ezek mellett további ezüst és bronzérmek sorát nyerte meg. Idehaza végképp egyeduralkodó volt, 1959 és 1975 között tizenhárom alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot. Húsz világcsúcs és ötven magyar rekord fűződik a nevéhez, mindezt úgy, hogy az 1973-ban megszűnt fogásnem (nyomás) volt az igazi erőssége, bár szakításban és lökésben is kiemelkedő képességű versenyző volt. Miután egy sérülés 1977- ben végképp leparancsolta a dobogóról, edzői munkát vállalt, természetesen Tatabányán. Legszebb edzői eredményeit saját lánya, Földi Csilla jóvoltából érte el. Csilla 16- szor ünnepelhetett Európabajnoki címet, és ugyanennyi magyar bajnoki aranyérem is fűződik a nevéhez, így elmondható: lánya személyében Földi Imre egy világklasszis versenyzőt is nevelt a magyar súlyemelő-sport számára. Rendkívüli sikerekben bővelkedő pályafutásáért szerencsére még életében megkapta az őt megillető elismeréseket. A Magyar Népköztársaság Kiváló Sportolója, a Munkaérdemrend Ezüst-, valamint Arany Fokozatát még versenyzőként nyerte el, ugyanezekben az években öt ízben az év súlyemelője is lett. A rendszerváltozás után aztán kitüntetései, elismerései is megszaporodtak. 1991-ben lett a Halhatatlanok Klubjának tagja, egy évvel később Ezüst Turul-díjjal tüntették ki, majd 1993-ban a Súlyemelő Halhatatlanok Klubjának tagja lett. Ugyanebben az esztendőben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, egy évvel később pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. Mindezek mellett még az ezredforduló előtt elnyerte a MOB Olimpiai aranygyűrűjét, Tatabánya Város Sportdíját és a Magyar Örökség-díjat is. 2000- ben Az évszázad legjobb magyar súlyemelője elismeréssel jutalmazták rendkívüli pályafutását, amely elismerést 2005-ben a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségtől is megkapott. 2003-ban Tatabánya díszpolgára, 2007-ben pedig a Nemzet Sportolója lett. Tavaly a Magyar Sport kategóriában Prima Primissima-díjat kapott. A magyar súlyemelősport első olimpiai bajnoka május 8- án lett volna 79 esztendős. Isten nyugosztalja Földi Imrét! K.A. Elhunyt Földi Imre, a Nemzet Sportolója A magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka volt Április 23-án, életének 79. évében elhunyt az olimpiai bajnok súlyemelő, Földi Imre, aki 2007 óta a Nemzet Sportolója címet is birtokolhatta. Az évtizedek óta Tatabányán élő kiváló sportembert otthonában érte a halál. Földi Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Súlyemelő Szövetség és Tatabánya városa is saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. 2017. április 27. Magyar Férum A neoliberális gazdaságpolitika pusztítása Könyv jelent meg a diósgyőri kohászat végnapjairól Április 19-én a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) konferenciatermében mutatták be a Lóránt Károly mérnök-közgazdász által szerkesztett Az acélváros végnapjai kötetet. A privatizáció gyakorlatilag ingyenes vagyonelosztást jelent, olyan pénzügyi konstrukciókkal, amelyek a vétel látszatát keltik. A privatizáció végső soron azt jelentette, hogy a nyolcvanas évekre megerősödött hatalmi elit politikai hatalmát gazdasági hatalomra váltotta át - hangoztatja a könyv szerkesztője. Dr. Bíró Zoltán a RETÖRKI főigazgatója köszöntője elején szeretettel üdvözölte a megjelentek közül Lenkovics Barnabás jogtudóst, az Alkotmánybíróság volt elnökét, akinek kitűnő könyve, az Ember és tulajdon tartalmában a jelen témához illeszkedik. Ezután arról szólt, hogy intézetük miért döntött Az acélváros végnapjai c. könyv megjelentetéséről. „A rendszerváltás vizsgálata, dokumentumainak feltárása a privatizációs folyamatra is vonatkozik. Olyannyira, hogy ezzel nem is fejeződött be az intézet ez irányú munkálkodása. Éppen Lóránt Károly és Giday András közgazdász végeznek komoly vizsgálatot a privatizáció ügyében, a dokumentumok segítségével, illetve a dokumentumok feltárása érdekében. Az eredeti terv szerint Drótos László, az egykori Lenin Kohászati Művek nyugalmazott vezérigazgatója is jelen lett volna a könyvbemutatón, de az áprilisi havazás miatt nem tudott felutazni Budapestre. A könyv pedig úgy született meg, hogy Drótos László dokumentumaival felkeresett bennünket. Ezt követően munkatársaimmal együtt leutaztunk Miskolcra, ahol Drótos László bemutatta a hajdani Lenin Kohászati Művek területét. Mit láttunk: rozsdás felületeket, betört ablakú épületeket egy 140 hektárnyi területen. Ennek a hatására és Drótos László ajánlására befogadtuk a dokumentumokat, majd arról döntöttünk, hogy Miskolcon további kutatásokat végzünk. Kiváló kollégáim interjúk sorát készítették el a gyár korábbi vezetőivel, munkatársaival. A kutatás eredménye: Az acélváros végnapjai.” Majd arról szólt, hogy 20 ezer ember munkahelyének megszüntetése gazdaságpolitikai és szociálpolitikai következményekkel jár. Elég sok cigány ember dolgozott tisztességesen a Lenin Kohászati Művekben. Szociális hálózat is kiépült, majd fokozatosan mindenki az utcára került. „Ennek az intézménynek komoly az ipartörténeti jelentősége. Ez nem a Lenin Kohászati Művek, hanem a Bazola Henrik által alapított diósgyőri vasgyár, amely ezt a nevet kapta később. De a nevétől függetlenül ez egy hallatlanul értékes és érdekes ipartörténeti jelenség. Bizonyos épületeinek megmentése még mai is komoly muzeális tett lenne. Hiszen a gyárnak vannak értékes részei, s hazánk nem bővelkedik ipartörténeti jelentőségű épületekben, hogy megengedhetnénk magunknak azt, hogy nem foglalkozunk vele. Ezért is beszéltünk a Miniszterelnökség munkatársaival. Reménytelennek látszik az ügy, ha valaki ott jár ezen a telepen, de az nem igaz, hogy semmit sem lehet tenni, mert szociális és gazdasági problémákról van szó.” A főigazgató elismeri, hogy meg kellett szüntetni a vas- és acélgyártás jelentős részét, de voltak olyan ágazatok, melyeket nem kellett volna megszüntetni, hiszen fejlesztésre méltóak és piacképesek voltak. Lóránt Károly a könyv bemutatásakor elmondta, hogy a kötet több fejezetét ő írta. „Érdekes összehasonlítást lehet tenni aközött, ahogy a hajdani vezetők látták ezt a folyamatot, a privatizációt, s ahogy én, aki abban az időben az Országos Tervhivatal munkatársa voltam.” Nemcsak a rendszerváltás folyamatát élte át, hanem az azt megelőző majdnem két évtizedet is, amikor sok gazdaságpolitikai kérdéssel foglalkozott. Közölte, hogy bár mérnök-közgazdásznak titulálják, de villamosmérnöki diplomával rendelkezik. Mindezt azért hangsúlyozta ki, mert „mérnöki szemmel a gazdaságpolitika másként néz ki, mint egy olyan közgazdász szemével, aki vállalatot belülről soha nem látott, és bekerült a minisztériumba, ahol nemzetközi szakirodalmak alapján mondta meg, mit kell tenni.” A RETÖRKI két munkatársa, Madácsy Tamás és Havasi Dániel nagyon komoly munkát végzett. Ők készítették el a videóinterjúkat a hajdani gyár vezetőivel, munkatársaival, melyeket a könyvben felhasználtak. Ezek az interjúk megtalálhatók a RETÖRKI honlapján. Hogy miért érdemes ezeket megtekinteni? Mert a vállalat műszaki, gazdasági problémáit is megtudhatjuk, és a cigány emberekkel készített riportok rávilágítanak a szociális háttérre. Tudvalévő, hogy az ország gazdaságpolitikáját meghatározó neoliberális közgazdasági ideológia talán leglényegesebb tétele az állami tulajdon alacsony, a magántulajdon magas hatékonyságáról szóló tanítás, melynek következtében minden olyan országban, ahol ez az ideológia hatalomra jutott, gazdaságpolitikai céljai között a privatizáció meghatározó jelentőségűvé vált, függetlenül attól, hogy az állami tulajdon aránya a gazdaságban magas volt-e (mint például Ausztriában, 30% körül), vagy alacsony (mint például az Egyesült Államokban, 10% körül). Magyarországon a gazdasági átalakulással kapcsolatos törvényeket (Társasági törvény, Átalakulási törvény) még a nyolcvanas évek végén hozták meg, és az úgynevezett spontán privatizáció azonnal megkezdődött. Majd a ’90-es évek elején kezdték el hangoztatni azt, hogy az állam rossz tulajdonos, s ezért aztán sok mindent a magánvállalatoknak, főleg a külföldieknek adtak. Mivel Lóránt Károly célja, hogy ne keserítse el teljesen az embereket, ezért a harmadik fejezet a magyar vaskohászat jövőjéről szól, melyben a szerkesztő a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. elemzése alapján javaslatokat is tett. Úgy véli, a hazai acélipar súlyos válsággal küszködik. A problémák egy része az EU-szabályozás következménye; ezek korrekcióját az acélipar európai szervezetén keresztül lehet megoldani. Közülük kiemelkedő a kereskedelempolitika és a klímapolitika korrekciója. Minden nehézség ellenére úgy véli, hogy a nemzetgazdasági szempontból szükséges a hazai acélipar, mivel az acél az elkövetkező időszakban a világon és hazánkban is a legnagyobb mennyiségben előállított fémes szerkezeti anyag lesz. A hazai acélipar méreténél fogva rugalmasan képes kiszolgálni a hazai és a nemzetközi felhasználókat, és komoly szerepet tölthet be a hazánkba települt autóipari, gépipari vállalatok féltermékekkel, alkatrészekkel való ellátásában, így az acélipar minőségi fejlesztése a hazai iparfejlesztés egyik súlypontja lehet. Érdekes, hogy a valamikor a gyárban dolgozó és ma már idős mérnökök továbbra sem gondolják, hogy a szakma elveszett, és különös tekintettel a hazai járműgyártás felfutására és a kormány iparfejlesztési terveire, reménykednek, hogy a réginél ugyan kisebb mértékben, de nemesebb formában újraéled Diósgyőrben az acélgyártás. Lóránt Károly mérnök-közgazdász és Dr. Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója