Magyar Fórum, 2018. július-szeptember (30. évfolyam, 27-38. szám)

2018-07-05 / 27. szám

2 2008. július 21-én felavatták a Ve­­reckei-hágón a magyar honfogla­lás emlékművét. Mind az emlék­mű, mind a hágó, mind pedig a Kárpátoknak ez a része ma ukrán terület, ruszin és magyar lakos­sággal. Az avatáson a kezdemé­nyező szervezet, a KMKSZ nem vett részt. Tizenkét évvel ezelőtt indították meg a gyűjtést, azóta küzdenek az emlékmű felállításá­ért, de most végül az ukrán zsold­­ban álló UMDSZ rendezte meg az avatási ünnepséget. Az a szer­vezet, amely ellenezte és évekig csak keresztbe tett az emlékmű ügyének. Természetesen minden magyar nacionalista felhang nél­kül és a kárpátaljai magyarság ki­zárásával történt meg a felavatás. A KMKSZ úgy szerette volna, hogy népünnepély, magyar öröm kövesse a felszentelést, termé­szetesen az egyházak is legyenek jelen és az ünnepélyen vegyen részt a két államfő is. Aztán csak a nagykövetek jelentek meg és egy csomó megbízható káder. Ima nem volt, csak üres szöveg. CSURKA ISTVÁN Valamivel később Budapesten, Magyarország fővárosában tünte­tést tartottak a Nagyenyed utca, Böszörményi út, Istenhegyi út összefutásának háromszögében, az ott felállított a Turul-szobor fennmaradása érdekében. A Ve­­reckei-hágón felállított emlékmű és a Turul-szobor jelképi egysé­get alkot. Összetartoznak. Sorsuk abban is közös, hogy valakiknek útjában állnak. Most, 2008. Szent István nap­ja előtt ennek a két eseménynek a fényében kell megvizsgálnunk sorsunkat. Látszólag két külön­böző tényezőnek áll útjában a vereckei kőkapu és a budai Tu­rul-szobor. Az ukrán állam és a felserdült ukrán nacionalizmus nyilvánvalóan nem szíveli egyik kis létszámú nemzeti kisebbsé­gének honfoglalási emlékművét, hiszen az a terület bitorolt voltára emlékezteti. Kárpátalja, a Verec­­kei-hágó, Máramaros, Ungvár, Munkács 1920-ig magyar felség­­terület volt, aztán Benes hazu­­dozásaival Csehszlovákia része lett, majd a második világháború után Sztálin megszerezte a Szov­jetuniónak, hogy hadászatilag is belül legyen a Kárpátokon. Mi­után a Szovjetunió ideiglenesen szétesett, Ukrajna pedig kivált Oroszországból, ahová szervesen tartozott, az ukrán nacionaliz­must mindenképpen fűtenie kell az ukrán vezetőrétegnek, mert ha nem heves a nemzeti büszkeség, a nép visszaszédül a Nagy Testvér karjaiba. Most ugyan édes mind­egy, hogy Ukrajna hadereje belül van-e a Kárpátokon vagy sem, mert semmilyen hódító hábo­rúra nem gondolhat, s önmagát megvédenie éppen egykori szláv nemzettársától, Oroszországtól kell. Az önállóság azt jelenti Uk­rajnának, hogy nemzetközi árat kell fizetnie az orosz olajért és gázért és ilyen árat kell kiharcol­ni a donyecki szénért és búzáért, amennyiben van belőle eladható fölösleg. Ukrajna kimaradt abból a dollártöbblet okozta fellendü­lésből, amelyet a magas olajár idéz elő. Ez a Vereckei-hágó ha­dászati jelentősége ma Ukrajna számára, pontosabban most ezen a hágón védekezik az ukrán értel­miség, az ukrán elit, az állásokat nacionalistaként betöltő ukrán férfiak és nők sokasága­­ az orosz hódítás ellen. A visszahódítás el­len. Nem akarják sem a jól fizető állami pozíciókat oroszoknak át­engedni, sem a tőke és a bevonu­ló nyugati tőke zsírosabb állásait nem akarják oroszokkal megosz­tani, s ezért jobbat nem tehetvén, szívósan védekeznek a magyar nacionalizmus ellen. Mert az gyenge. Juscsenko elnök nyugati támo­gatással, a narancsos tüntetéseket pénzelő Soros Alapítvány pénzé­vel lett elnök, mígnem Januko­­vics elnököt orosz megbízottnak tartják és a Kelet-Ukrajnát lakó orosz lakosság szavazataival lett miniszterelnök annak idején. Ukrajnában ma kettős hatalom áll fenn, s ha nem volna ukrán nacionalizmus, a tömeg az ol­csóbb olaj és gáz reményében esetleg az önálló államot is fel­adná. A nyugatnak, elsősorban Amerikának viszont elemi érde­ke, hogy Ukrajna fennmaradjon, és ütköző zónát képezzen Orosz­ország és Közép-Európa között. Kösse le az orosz erő egy részét a térségben és legyen könnyebben meghódítható üzleti tér. Ezért Amerika a Soros György nevével fémjelzett behatolási központon keresztül a „nyitott társadalom” eszméit és amerikanizmusát pré­seli be Ukrajnába, s alapeszméi­vel is ellentétben egy nacionaliz­must támogat. Mi, magyarok pedig szerencsét­lenek vagyunk a Vereckei-hágón. Honfoglalási emlékművünk ide­gen ország területén és kereszt­tűzben áll. Két világháborúban mozgósítottuk magunkat a vesz­tes oldalon és mindegyik végén akadt egy nemzeti kisebbségünk, amely idegen zsoldba állt és ked­vezőnek tartotta a maga számára, ha a Vereckei-hágó és más ma­gyar részek idegen hódoltságba kerülnek. Az első világháború vé­gén Linder Béla, Károlyi Mihály hadügyminisztere kimondta, hogy nem akar többé katonát lát­ni és jött a román megszállás és a hágók elvesztése, a második után pedig elítélték és kivégezték azo­kat az államférfiakat, akik német és olasz segítséggel visszaszerez­ték az elrabolt ország egy részét és az antibolsevista háborúban való részvétellel fizettek érte. A nagyobb baj mégis a Turul­lal van. A honfoglalási emlékmű áll, még ha igazi felavatása vá­rat is magára. A nemzeti akarat, a kárpátaljai magyarság szívós kitartása felépítette és egyelőre nem akarja senki lebontani, csak el akarják mismásolni a létezését. A Turult azonban le akarják bon­­tatni, mégpedig az ország főváro­sában. Azok, akik a lebontásért küzdenek, az új honfoglalók. A Soros Alapítvány köré szervező­dő idegenszívűek egy harcias és hataloméhes része és azok, akik a magyar nacionalizmust tekintik fő ellenségüknek, a fő akadálynak az ország teljes megszállásában. Itt is állásokról és jövedel­mekről van szó, noha csak az ősi jelképről és a Turul keltette rossz emlékekről beszélnek. Va­lójában részvénytársasági helyek­ről, híradó és tömegtájékoztatási vezetőállásokról, színigazgatói posztokról és „beszéljük meg” állásokról van szó. Ha a Turult lebontják, vert sereggé változ­nak, akik felépítették és azok is, akiknek felépítették. Demszky Gábor 18 éve főpolgármester, 18 éve képviseli az idegen érde­ket a fővárosban, szétosztott sok százmilliárd forintot a sajátjai között, de alapvető tehetségtelen­­sége folytán a Turul lebontását is csak annyira tudja megszervezni, mint a 4-es Metró építését - vagy­is sehogy. Ezért áll még a szobor. A küzdelem a tehetségtelenek és a rátermettségüket bizonyítani képtelen kiszorítottak között is folyik. Nacionalistákat, szélsősé­geseket nem engedhetünk fel a vezetésbe, mondják a szájtehet­ségek, az állandóan díjazottak, a bent ülők, a nemzetköziek. Nem a szobor fennmaradásán vagy lebontásán fordul meg a ma­gyar sors, tudjuk. Akár fennma­rad a szobor, akár nem, gázáreme­lés lesz, a telek és ingatlanüzlet folyik, a multik gyarapodnak, az úgynevezett idegen tőke - a mi pénzünk - jön és privatizál, plá­­zát épít és földet vásárol, s mégis: a szoborharc fontos, mert jelkép és a „ki az új háznál?” kérdést testesíti meg. Csonka-Magyarország mai ura­inak és a kijevi sovinisztáknak, akiket a Soros-központ is fűt, egyaránt fontos, hogy a verec­kei emlékmű ne emlékeztessen a magyar honfoglalásra és a Tu­rul-szobor ne jelképezze az egy­kori magyar fennhatóságot. A magyarság legyőzéséhez fontos, hogy a magyar öntudat ne legyen folyamatos. Az új honfoglalók érdeke az, hogy az eredeti ma­gyar honfoglalást felejtsük el, s ne merjünk beszélni arról­ a 19. században megindult második beáramlásról, amely szintén a ve­reckei útvonalon történt, s amely végtelen szenvedést, kiuzsorázást hozott a szegény ruszin népre és a magyarra is. 1901-ben ott, az Ungvár felé vezető hegyi úton ölte meg orrgyilkos golyó Egán Edét, az ír származású magyar fajvédőt, a kormánymegbízottat, aki a „hegyvidéki akció” meg­szervezésével akarta kiemelni a nyomorból és a rájuk telepedett galíciaiak karmaiból, valamint a közömbös, durva nagybirtok­­ a bécsi Schönbornak voltak ott az urak, s tartották többre a vadat az embernél­­ fojtogatásából. Nyomoztak a gyilkos után, de sohase lett meg. A ruszinok és a magyarok, már aki meg tudta vál­tani a hajójegyet, sűrű rajokban vándoroltak ki Amerikába. Ma a Demszky vezette Budapestről és az ország más, megszállt városai­ból vándorol ki a képzett munka­erő, mert itthon nem tud megél­ni, s közben folyik a betelepedés. Az anti-turulisták mindent elfog­lalnak, s közben jajveszékelnek. Ha a magyar keresztény értelmi­ség, a felelős magyar középosztály nem ébred fel, ha kiadja albérlet­be a Turul-védelmet a részben a kormányzat által szervezett kétes elemeknek, s főleg ha eltűri azt, ami kiszorításban, új honfogla­lásban a Turul ürügyén, jajve­­székelve és melegfelvonulásosan történik, nemcsak Budapest vész el, nem csak a Turult bontják le, hanem egész hazánkat vereckét­­lenítik. A KMKSZ jóvoltából talán még állni fog az emlékmű, csak éppen a nép, amely akkor át­kelt a hágón nem lesz sehol. Hányadik „Ébresztő!” ez már, amit elkiáltok? 2008 augusztusa Hányadik ébresztő ez? Magyar Foru­m 2018. július 5.

Next