Magyar Fórum, 2018. július-szeptember (30. évfolyam, 27-38. szám)

2018-08-02 / 31. szám

SZÍV ÉS TEHETSÉG Balázs Péter a Szigligeti Színház igaz­gatója: „A szolnoki nézősereg egyként kiáltott fel, amikor megtudta, hogy az átépítés miatt ideiglenesen más helyen játszunk: »Követünk benneteket!«” ­ „Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom. ” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus) Orbán Viktor Tusványoson: „Itt a pillanat, hogy újra felépítsük a Kárpát-medencét!” Részletek a 19. oldalon. XXX. évfolyam 31. szám KÖZÉLETI HETILAP 2018. augusztus 2. FELSŐ VADÁSZ EGÉSZSÉGRE ÖSZTÖNZŐ PROGRAMOK Dr. Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár: „Folytatjuk a megkezdett béremeléseket, növeljük az ágazatban dolgozók megbecsültségét, segítjük a pályakezdők családalapítását.” ERŐSÖDNEK A CSALÁDI GAZDASÁGOK Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgaz­dasági Kamara elnöke: „A kormány támogatás- és birtokpolitikájának köszönhetően saját egzisztenciával rendelkező vidéki réteg alakult ki.” AZ ÉLET JOGÁN magyar sport és a labdarúgás már tíz évvel a berni döntő után behódolt a nyugatnémet világmárkának: az 1964-es olimpia óta egy rövid megszakítástól eltekintve (amikor a kilencvenes évek elején a brit Umbróval kötöttek szerződést) futballválogatottunk Adidasban szerepel. Hogy lehetséges-e a 2RULE számára hosszú távon megnyerni a sportolók és a vásárlók bizalmát, az olyan kérdés, amire meglehetősen korai lenne választ adni, mégis sokan sietnek eleve „gagyinak ” bélyegezni az új terméket. Ismerve az előkészületeket, az azokban részt vevő szakembereket és Dárdai Pál hangsúlyos szerepvállalását, minimum igazságtalannak tetszik ez az ítélkezés. Azonban a politikai alapon fröcsögőknek az ország által egyöntetűen tisztelt és szeretett Dárdai sem veendő emberszámba, őt is befröcskölik, és földbe tapossák, ha merészelt valami nekik nem tetszőt cselekedni, ahogyan ugyanezt tették a nemzet korábbi első számú kedvencével, Egerszegi Krisztinával is. Jellemzi a helyzetet, hogy a cég és a vívószövetség közötti korrekt és átlátható megállapodás körül is vihar támadt, amelynek az olimpiai bajnok kardozó, Szilágyi Áron esett áldozatul. Nos, ehhez engedjenek meg két megjegyzést. Az egyik, hogy a magyar márka relatív olcsósága éppen a piaci versenyben jelenthet olyan előnyt, amely­nek révén úgy lesz több az itthon maradó és hasznosuló profit, illetve adóbevétel, hogy a sportolók olcsóbban jutnak hozzá a felszerelésekhez. Létszámuk 2010 óta megduplázódott, és elérte a félmilliót, vagyis - igen, részben a TAO-programnak köszönhetően - nagy és bővülő piacról, nagy keresletről beszélhetünk, amelynek profitját a multik rakják zsebre és - jórészt­­ viszik ki az országból. Egy magyar márka megjelenése viszont - divatos kifejezéssel - win-win helyzetet teremthet, vagyis a magyar sport szereplői és a magyar gazdaság egésze is jól jár, miközben egy hazai magáncég is felépülhet, megerősödhet ebben a konstrukcióban. ” (Szöllősi György - Nemzeti Sport) Nem tudom, hogy Szöllősi György a Nemzeti Sportnál sejti-e, de akik ellen fölszólalt a penetránsan bűzlő cikkeik miatt, amelyek az új magyar sportszermárka megjelenése kapcsán íródtak, azok úgy veszik, hogy ezzel el van fogadva a stílusuk legitimnek. Pedig ennek, az egész nemzetet pusz­tító destruktív stílusnak a könyörtelen letörésére nagyobb szükség van, mint a rákos betegnek kemoterápiára. Mert vagy a betegséget küszöböljük ki gyökeresen, vagy az zabál fel bennünket. „Egészen vérfagyasztó, hogy milyen indulattal és kíméletlenséggel esett neki a mindenre és mindenki­re zsigeri gyűlölettel tüzelő ellenzéki média az új magyar sportmárkának - a Turulnak -, és amikor kézzelfogható - és látható - közelségbe került a nagyközönséghez a Turul, amikor három NB I-es csapat egymás után­­mutatta be hivatalosan az új kollekciót, elszabadult a pokol. Szélsőséges, időnként megejtően ostoba s persze politikai indíttatású gyalázkodás kez­dődött és tart azóta is.” Ömlik a felháborodás a szerzőből - teljes joggal. Csak azt ne higgye, hogy a mocskolódók ne tudnák. Nem az az abszurd, hogy létrejön végre egy saját, magyar, nemzeti sportmárka, hanem az, hogy mindeddig ilyen nem létezett. Mert azt akarják, hogy ne is létezzen, ugyan­is tudják, milyen szervezőerőt jelent a nemzeti elkötelezettség. A hagyomá­nyunk és annak tisztelete. Ezért nem érdekli őket, hogy turulábrázolást ta­lálunk a Nevi Ula-i szkíta szőnyegtől az issziki halomsír egyik halottjának övén és egy Kr. előtti 1200-ból származó mezopotámiai kődoboz tetején is. De turul van akár egy Kr. utáni II. századi pártus király szobrán, vagy egy VII. századi szászánida ezüsttálon, de ott találjuk a hunok címerein, az ava­rok szíjvégein (keceli lelet), a honfoglalás kori rakamazi tarsolylemezen, hajkorongokon, gyűrűkön, és ami nagyon fontos, hogy a magyar királyok első címerszerűen ábrázolt szimbóluma is a turul volt. Bárkinek lehet-e oka nem büszkének lenni arra, hogy a turul jel ékesíti a mezét? Nyilvánvaló, hogy nincs és nem is létezik olyan sportszervezet, amely azért utasítaná vissza a turul jelet magyar márkaként felépíteni kívánó nemzeti sportszergyártó cég által készített ruházat viselését, mert azon ag­gódna, hogy sérül a piaci verseny, ha turulszerelést „kell” rendeljen. Ez csak ennek a beteges liberális sajtónak az agyszüleménye. Átérzem azok problémáját, akik óvatosak, mert tudom, ezek csak azt várják, hogy a saj­tószabadság mártírjává váljanak. Ne legyen ezzel az ellenzéki sajtóval kap­csolatban illúziónk. Éppen az élet jogán. A Tusványoson felrajzolt nagy­ívű, heroikus feladat szolgálata kívánja meg, hogy ne tűrjük el azokat a véleményeket, amelyeket a falkába verődöttek hangoztatnak, például most azt, hogy a turul - fantázianevén 2RULE - „valami falusi, a garázsban előállított márka, amelynek szakmai és erkölcsi létjogosultsága a magyar sportban a nullával egyenlő, miközben a csodálatos külföldi vetélytársak végtelenül profik, termékeik lenyűgözően minőségiek, és tényleg, mit is akarnak megálmodni ezzel a 2RULE-lal.” A turul szó­­­név­­ hosszú időre feledésbe merült, illetve el kellett fe­lejtenünk, csak a XIX. században került ismét elő őstörténetünk e fontos jelképe, amit most úgy merészelt elővenni a cég - amibe Mészáros Lőrinc is befektetett -, hogy elképzelte, milyen módon lehetne a magyar nyelv egyedi kiejtésének nehézségeit megkönnyíteni egy külföldi számára. Mészárosnak számos bűnét - ami mind szálka az ellenzéki sajtó szemében - egy szóval úgy foglalhatnám össze, hogy ő nem filozófus, hanem gázsze­relő. Tehát neki nem szabad, neki nem lehet. Annak ellenére, hogy amíg polgármester volt, addig a polgármesteri tiszteletdíját 12 különböző helyi szervezetnek utalta, adott a polgárőrségnek, a védőnői és a családsegítő szolgálatnak is. És különben is egy vidéki, földszagú, alcsúti magyar ma­radjon a kaptafánál, pontosabban a gázcsonknál, ahol a 90-es évek elején volt, amikor gépészettel foglalkozó társával elkezdték bekötni a faluban élőknek a gázt. Legyen neki annyi elég! Ő nem sikerre született. Hiába, hogy saját kisvállalkozása fejlődött, hiába, hogy közvetlen stílusú, társasági ember, ugyanakkor kemény tárgyaló volt. Hiába, hogy valóban a két keze munkájából, szorgalmából, tehetségéből tudott érvényesülni. Semmit sem számít ennek a szemét sajtó fenntartóinak szemében, hogy felújította a fa­luja orvosi rendelőjét, épített egy szakközépiskolát, meg egy új faluházat is, miután a régit a saját költségén bontotta le. Kit érdekel, hogy Mészáros csak helyiekkel dolgoztat, környékbeli vállalkozókat próbál helyzetbe hoz­ni, az építkezésein rengeteg falubélinek ad munkát, hogyha nem filozófus? czyla

Next