Magyar Forum, 1942 (1. évfolyam, 2-5. szám)

1942-05-01 / 2. szám

3ASZÍ OSZKÁR FEDERÁCIÓS TERVEK II. A VILÁGÁLLAM E folyóirat első számában ismertettem azt a négy jelszót, melynek ma a legnagyobb népies ereje van a háború utáni világrend elképzelésében és propagálásá­ban. Ezek a tömegmozgalmak örvendetesek, de sajnos, még mindig nagyon gyengék. Ha nem fogunk tudni egészséges és hatékony közvéleményt teremteni a há­borús célok megszabására, az első világháború tragé­diája újra meg fog ismétlődni: a hatalompolitikának önzése, vagy ami még rosszabb, üzletemberek profit­éhsége, vagy naiv lelkek szentimentális szólásai fogják az eljövendő béke képét meghatározni, így megint egy új, tarthatatlan, törékeny és erkölcstelen világrend fog megszületni. Fontos tehát, hogy éber figyelemmel kí­sérjük az ajánlott béketervek érdemeit és hiányait. 1. A Világállam propagandistái az emberiség leg­ősibb tradícióira és érzelmeire építenek. Az aranykor legendája a legkülönbözőbb népek és kultúrák ősi ha­gyományaiban fellelhető. Egy oly kor képe ez, mely­ben törzsek és népek békés egyetértésben éltek, álla­mok, hadseregek, rendőrök és börtönök nélkül. A nagy görög-római bölcseleti rendszerek, a szoicizmus és epikurizmus, a kereszténység és más vallások fejlettebb képviselői úgy az eredet, mint a végcél dolgában ugyancsak az emberiség egységét tanítják: az emberek testvériségét isten kezében. Szinte egy transcendentalis imperativus ez a val­lási gondolkodók jó részének szemében. A raciona­lista kutató nem m­ondhat ellent ennek az igazságnak. A világállam, mint Kant kimutatta, az Ész követelmé­nye, az emberi tökéletesedés logikus következménye. Az egyén nem lehet igazán szabad, igazán önmaga felett rendelkező mindaddig, mig a világ bármely pontján nem fejtheti ki összes értékes képességeit egyenlő fel­tételek alatt bárki mással s nem ütközve bele elavult privilégiumokba s mindenekfelett szellemi szuvereni­­tások redszerébe, mely minduntalan élethalál harcra uszítja a népeket egymás ellen. Ezt a végső célt másként, mint a világállamban, megvalósítani nem lehet. Közös kormány, közös állam­­polgárság és közös alaptörvények nélkül mindig a há­ború joga lesz az erősebb s minden háborút uj uralom és uj kizsákmányolás fog követni. A béke gondolatá­nak minden nagy hírnöke egyetértett abban, hogy egy, a világot átfogó szervezet nélkül, melyet szükség ese­tén a világállam katonai ereje támogatna, sem nemzet­közi béke, sem igazi egyéni szabadság nem képzelhető el. A szocializmus különböző iskoláinak egyik legna­gyobb ereje ebben a nemzetközi elképzelésben volt és a szovjet alkotmány ennek az ősi vágynak adott kifeje­zést, amikor hirdeti, hogy minden munkás ember, bár­honnan jöjjön is, egyenlő feltételek mellett fog mun­kát találni a Tanácsköztársaság területén. Ez az elv ugyan papíron maradt (hisz sehová nem oly nehéz vízumot kapni, mint a Szovjet államba), mégis, nem lehet kétségbevonni, hogy itt az emberiség egyik legrégibb vágyálma nyert először kodifikációt. 2. De nemcsak vágyak, álmok, népies ideológiák mu­tatnak a Világállam végcélja felé, hanem alapvető tör­ténelmi tények is. Valahányszor egy szélesebb körű­ szolidaritás jött létre egykor független területek között közös szuverenitás alatt, párhuzamosan a növekedő gazdasági és kulturális egységesüléssel, béke uralkodott ezen a területen. Mindig nagyobb és nagyobb területe­ken lett úrrá a béke, holott századokon át örökös harc dühöngött eme területek különböző részei között. Mielőtt a nagy nemzeti államok létrejöttek, a kis államiságok egész raja volt folytonos háborúskodásban egymással a mai Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és a többi nemzeti államok területén. Ez a béke a nemzeti államok határai között ma oly termé­szetesnek tűnik fel, hogy senki sem gondolkodik raj­ta. Pedig a nemzeti államok megszületése a történelem egyik legnagyobb forradalmi ténye. A lényege ennek a folyamatnak az volt, hogy egy-egy fölényes erejű „ dinasztia kiseperte a területi szuverenitások százait s utat nyitott a gazdasági és kulturális egyesülés erőinek. Az egykor független államocskák végleg egyesültek egyetlen közös katonai és politikai hatalom alatt. A gazdaság, a kultúra és a politikai hatalom egysége bé­két hozott, egyben óriásilag fokozta a javak és az esz­mék termelését. A világállam eszméje a történelmi fejlődés vona­lának a betetőzése volna. A mai nemzeti államok és államocskák rendszere ugyanolyan anachronizmussá vált, mint aminő előbb a középkori kiskirályok és feu­dális hatalmacskák örökös küzdelme­s verekedése volt. A modern kapitalizmus óriási gazdasági és technoló­giai erői többé nem férnek el a lezárt nemzeti álla­mocskák­ rendszerében. A ma még létező közel hatvan szuverén állam épp oly abszurdum, mint amilyenné vált a középkori világ száz meg száz területi uralma. A kis államok rendszere csődöt mondott. Kis államok nem élhetnek tovább, sem katonailag, sem gazdasági­lag. Igazuk van tehát a Világállam apostolainak, hogy a világegységülés gondolata egy alapvető fejlődési fo­lyamat, mellyel minden észszerű politikának számol­nia kell. Ellenben H. G. Wells és hívei utópistákká lesznek, amikor azt hiszik, hogy a világ egysége kizá­rólag a vezető emberek akaratától függ s hogy ezt egy sikeres forradalommal meg lehetne valósítani. De nemcsak utópisták, hanem egyenesen naivak ama sze­líden teázó békehölgyek, akik e Világállam létrejöttét igy képzelik el:Jöjjünk össze valamennyien s üljünk egy közös kerekasztalhoz! A világ összes államainak

Next