Magyar Forum, 1942 (1. évfolyam, 2-5. szám)
1942-05-01 / 2. szám
3ASZÍ OSZKÁR FEDERÁCIÓS TERVEK II. A VILÁGÁLLAM E folyóirat első számában ismertettem azt a négy jelszót, melynek ma a legnagyobb népies ereje van a háború utáni világrend elképzelésében és propagálásában. Ezek a tömegmozgalmak örvendetesek, de sajnos, még mindig nagyon gyengék. Ha nem fogunk tudni egészséges és hatékony közvéleményt teremteni a háborús célok megszabására, az első világháború tragédiája újra meg fog ismétlődni: a hatalompolitikának önzése, vagy ami még rosszabb, üzletemberek profitéhsége, vagy naiv lelkek szentimentális szólásai fogják az eljövendő béke képét meghatározni, így megint egy új, tarthatatlan, törékeny és erkölcstelen világrend fog megszületni. Fontos tehát, hogy éber figyelemmel kísérjük az ajánlott béketervek érdemeit és hiányait. 1. A Világállam propagandistái az emberiség legősibb tradícióira és érzelmeire építenek. Az aranykor legendája a legkülönbözőbb népek és kultúrák ősi hagyományaiban fellelhető. Egy oly kor képe ez, melyben törzsek és népek békés egyetértésben éltek, államok, hadseregek, rendőrök és börtönök nélkül. A nagy görög-római bölcseleti rendszerek, a szoicizmus és epikurizmus, a kereszténység és más vallások fejlettebb képviselői úgy az eredet, mint a végcél dolgában ugyancsak az emberiség egységét tanítják: az emberek testvériségét isten kezében. Szinte egy transcendentalis imperativus ez a vallási gondolkodók jó részének szemében. A racionalista kutató nem mondhat ellent ennek az igazságnak. A világállam, mint Kant kimutatta, az Ész követelménye, az emberi tökéletesedés logikus következménye. Az egyén nem lehet igazán szabad, igazán önmaga felett rendelkező mindaddig, mig a világ bármely pontján nem fejtheti ki összes értékes képességeit egyenlő feltételek alatt bárki mással s nem ütközve bele elavult privilégiumokba s mindenekfelett szellemi szuverenitások redszerébe, mely minduntalan élethalál harcra uszítja a népeket egymás ellen. Ezt a végső célt másként, mint a világállamban, megvalósítani nem lehet. Közös kormány, közös állampolgárság és közös alaptörvények nélkül mindig a háború joga lesz az erősebb s minden háborút uj uralom és uj kizsákmányolás fog követni. A béke gondolatának minden nagy hírnöke egyetértett abban, hogy egy, a világot átfogó szervezet nélkül, melyet szükség esetén a világállam katonai ereje támogatna, sem nemzetközi béke, sem igazi egyéni szabadság nem képzelhető el. A szocializmus különböző iskoláinak egyik legnagyobb ereje ebben a nemzetközi elképzelésben volt és a szovjet alkotmány ennek az ősi vágynak adott kifejezést, amikor hirdeti, hogy minden munkás ember, bárhonnan jöjjön is, egyenlő feltételek mellett fog munkát találni a Tanácsköztársaság területén. Ez az elv ugyan papíron maradt (hisz sehová nem oly nehéz vízumot kapni, mint a Szovjet államba), mégis, nem lehet kétségbevonni, hogy itt az emberiség egyik legrégibb vágyálma nyert először kodifikációt. 2. De nemcsak vágyak, álmok, népies ideológiák mutatnak a Világállam végcélja felé, hanem alapvető történelmi tények is. Valahányszor egy szélesebb körű szolidaritás jött létre egykor független területek között közös szuverenitás alatt, párhuzamosan a növekedő gazdasági és kulturális egységesüléssel, béke uralkodott ezen a területen. Mindig nagyobb és nagyobb területeken lett úrrá a béke, holott századokon át örökös harc dühöngött eme területek különböző részei között. Mielőtt a nagy nemzeti államok létrejöttek, a kis államiságok egész raja volt folytonos háborúskodásban egymással a mai Franciaország, Anglia, Németország, Olaszország és a többi nemzeti államok területén. Ez a béke a nemzeti államok határai között ma oly természetesnek tűnik fel, hogy senki sem gondolkodik rajta. Pedig a nemzeti államok megszületése a történelem egyik legnagyobb forradalmi ténye. A lényege ennek a folyamatnak az volt, hogy egy-egy fölényes erejű „ dinasztia kiseperte a területi szuverenitások százait s utat nyitott a gazdasági és kulturális egyesülés erőinek. Az egykor független államocskák végleg egyesültek egyetlen közös katonai és politikai hatalom alatt. A gazdaság, a kultúra és a politikai hatalom egysége békét hozott, egyben óriásilag fokozta a javak és az eszmék termelését. A világállam eszméje a történelmi fejlődés vonalának a betetőzése volna. A mai nemzeti államok és államocskák rendszere ugyanolyan anachronizmussá vált, mint aminő előbb a középkori kiskirályok és feudális hatalmacskák örökös küzdelmes verekedése volt. A modern kapitalizmus óriási gazdasági és technológiai erői többé nem férnek el a lezárt nemzeti államocskák rendszerében. A ma még létező közel hatvan szuverén állam épp oly abszurdum, mint amilyenné vált a középkori világ száz meg száz területi uralma. A kis államok rendszere csődöt mondott. Kis államok nem élhetnek tovább, sem katonailag, sem gazdaságilag. Igazuk van tehát a Világállam apostolainak, hogy a világegységülés gondolata egy alapvető fejlődési folyamat, mellyel minden észszerű politikának számolnia kell. Ellenben H. G. Wells és hívei utópistákká lesznek, amikor azt hiszik, hogy a világ egysége kizárólag a vezető emberek akaratától függ s hogy ezt egy sikeres forradalommal meg lehetne valósítani. De nemcsak utópisták, hanem egyenesen naivak ama szelíden teázó békehölgyek, akik e Világállam létrejöttét igy képzelik el:Jöjjünk össze valamennyien s üljünk egy közös kerekasztalhoz! A világ összes államainak