Magyar Forum, 1942 (1. évfolyam, 2-5. szám)
1942-05-01 / 2. szám
küldöttel fogjanak kezet és a közös szeretet és jóindulat szellemében jelentsék ki a világállam megalakulását és hozzák létre azonnal a közös törvényhozás,, bíráskodás, hadsereg szerveit. Azután nyomban szereljünk le és a nagy probléma rögtön meg lesz oldva: Amerika, Franciaország, Anglia, India, Burma, Japán, Kína és a többi országok testvéri egyetértésben fognak élni, élvezve a növekedő gazdasági jólétet és a teljes nemzetközi jogbiztonság előnyeit. Ha mégis két, vagy több állam összeveszne, azonnal a nemzetközi bíróság elé fognak jönni s ha e testület bölcs ítéletének nem engedelmeskednének, a nemzetközi hadsereg, helyesebben a nemzetközi rendőrség (mert a hadsereg eszméje végleg kompromittálva lett) azonnal kivonul és a veszekedésnek véget vet, az engedetleneket megegyezésre kényszeríti. 3. Nehogy valaki iróniát lásson ebben a leírásban a Világállam gondolatával szemben. Nem, maga az elgondolás korrekt és megtámadhatatlan és az emberiség legnagyobb gondolkodói, Dantetől, Kanton át Benthamig, mindig egy ilyesféle rendre és megoldásra gondoltak. Ám mindinkább világossá vált a nemzetközi vonatkozások komoly elmélkedői előtt az az igazság, hogy a világ hatékony békeegysége nem teremthető meg puszta elhatározással és jóakarattal, hanem csakis bizonyos előfeltételek létezése esetén. Nem képzelhető el hatékony világföderáció a népies kultúra egy minimuma nélkül; közös politikai és erkölcsi elvek nélkül; a demokrácia erőinek egy tetemes szervezettsége nélkül, mely féken tudja tartani a hatalmakat, az önzőket és a kalandorokat (akik minden társadalomban elkerülhetetlenek); az eszmék és a javak szabad forgalma nélkül, az egyén jogainak messzemenő elismerése nélkül. Világos, hogy az emberiség nagyobb része még nincs ilyen állapotban. Éhbéren tengődő, írástudatlan, jogfosztott tömegekkel, felettük a politikai oligarchák rendszerével, katonai uralmon alapuló kormányokkal nem lehet világállamot teléríteni. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy pax non fit, sed nascitur; a békét nem lehet megcsinálni, annak organikusan nőnie kell. A világállam megvalósíthatatlan addig, amíg az emberiség annyira egyenlőtlen és ellentétes, mint ma, úgy kultúrában, mint alapvető értékekben, mint gazdasági és politikai rendszerekben. Amiről ma szó lehet, az nem több, mint a világ ama részeinek az egyesítése közös szuverenitás alatt, amelyek már ma is tűrhetően egységesek ezekben a tényezőkben. Micsoda jámbor álmodozás világállam létesítéséről beszélni; amikor a Duna-medence elgyötört, letiport államai még mindig képtelenek egy dunai egységben gondolkodni; amikor India a végveszély pillanatában sem képes faji, nemzeti és kaszti partikularizmusait elhagyni; amikor a titáni közös küzdelmekben is még mindig lehet az Egyesült Államokat Anglia ellen uszítani. Hogyan képzelik tehát, hogy nemcsak demokratákat, nácikat és bolsevistákat, hanem kínai kulikat, indiai érinthetetleneket, Japán busido militaristáit s Afrika elnyomóit és félvad törzseit lehessen a világállam dicsőségében egyesíteni! Ez egy túlzottan pesszimista kép — fogják mondani a világállam szentimentális rajongói. Ezeket az ellentéteket áthidalhatja a vezetés bölcsessége és emberszeretete. Ha az Egy Államok s a világ többi igazán szabad és felvilágosult népei akarják, akkor a tanácskozó asztalnál mindezeket a problémákat meg lehet majd oldani. Ezek a nagy nemzetek a totalitárius államok letörése után nemcsak fegyverrel fogják a békét biztosítani és fenntartani, hanem a szabadság és egyenlőség intézményeit és kultúráját mindenütt el fogják terjeszteni a világon. Sajnos, sem lélektanilag, sem a történelmi fejlődés távlatából nincs meg a legkisebb lehetősége sem ennek a reménynek. Az izolált idealistákat mindig elhárítja az útból a létező gazdasági és kulturális erők sodra. A világállam rajongói elfeledték, hogy már volt egyszer egy kezdődő világállamunk, a kor legjobb szellemi és erkölcsi erői hívták életre, az amerikai demokrácia és nagy vezére nemes önzetlenségben nyilatkoztatta ki — és mivé lett? A Népszövetség egy embrionális világállam volt. A nagy és kis államok túlnyomó többsége csatlakozott hozzá; nagy, közös célok (elsősorban a béke fenntartása és nemzetközi viszályok elhárítása) egyesítették; meg voltak tanácskozó szervei, bíróságai, gazdasági és gyarmatbizottságai, hatalmas szankciói azok ellen, akik a Szövetség akaratával szembeszállnának. És a vége a második, mindennél rettenetesebb világháború lett! 4. Miért? Mivel az Egyesült Államok nem csatlakoztak hozzá, megundorodva az igazságtalan békétől; mivel Wilson elnök nem volt elegánsan reálpolitikus; mivel a Szövetség alkotmányának hiányai voltak és kibúvót hagytak a Szövetség ellenségeinek; mivel a katonai szankciók nem voltak elegendőek; mivel a vezető államférfiak gyengék, ostobák, vagy cinikusak voltak, így és hasonlóképen indokolják meg a Népszövetségnek még mindig lelkes barátai a nagy intézmény csődjét. De ha hajlandók vagyunk is ezeknek a tényezőknek bizonyos szerepet tulajdonítani a Szövetség tragédiájában, nem lehet kétséges, hogy annak igazi okai sokkal mélyebben feküdtek. A Népszövetséget elsősorban a nagy vezető államok aknázták alá. A Szövetség1 képes volt jó munkát végezni, míg a nagyhatalmak egyetértettek, de azok egyre inkább szembekerültek egymással, magukkal rántva a viszályba a kis államokat is. Ami a világszövetséget felrobbantotta, az a nemzeti szuverenitások régi szelleme volt. A Szövetség nem volt képes egy új szuverenitást létesíteni a tagállamok fölött. Nem volt képes, mivel a szövetségnek nem volt közös lelke és közös akarata. A Szövetség egyszerűen nem volt képes valóban komoly esetekben az alkotmánya által nyújtott hatalmas szankciókat alkalmazni, mégpedig egyszerűen azért, mivel a vezető államok érdekei és ideológiái ellentétesek voltak alapvető kérdésekben és a népek nem voltak hajlandók vérüket ontani olyan ügyekért, melyeket ők magukra nézve idegeneknek éreztek. Miért harcolna Brazília Indiáért, Canada Olaszországért, Franciaország Csehszlovákiáért Anglia Oroszországért és így tovább? Maguk a fő ligisták sem vették komolyan a Szövetség igazi értelmét. Szó nélkül tűrték Németország új felfegyverzését, Mussolini vad agitációját a Népszövetség ellen, támogatták a reakció térfoglalását Középeurómában. A Népszövetség egyszerűen a régi nemzeti szuverenitások eszköze, vagy kendőzése lett. Valamennyi mélyebb megfigyelő tisztában volt ezzel a helyzettel a szép dikciók és kegyeletes szavalatok dacára. Volt-e olyan ítélőképes ember, aki elhitte vol n.