Magyar Futár, 1858 (3. évfolyam, 185-287. szám)

1858-01-07 / 185. szám

­­ ségben id. gályái Rá­cz István b. Szolnok és Doboka megyék volt táblabirája és az utolsó or­szággyűlésen követ, jobb létre szenderült. Sok­oldalú miveltséggel biró férfiú volt; a conservativ párthoz tartozott és a legzajosb politikai párttusák között szerepelt. Béke hamvaira! — Ref. fö egyházta­nácsi alelnök, gondnok és nyug. kormánysz. tanácsos Lészai Lajos emlékezetére a gyásztisztelet f. hó 22-én tartatott meg. — A farkasok nálunk is szapo­rodnak ; a közel szellőben öt jelent meg e napokban; egyet a vincellér földre teritett, miután kutyája ál­dozatul esett; egyet a kerülő fogott kaptánynyal, egy mást az erdész ejtett el lesben; a múlt na­pokban hajtóvadászat tartatott s egy elesett.­­­ A „Hölgyfutár“ londoni levelében említett 3 angol lo­vat (yorkshirt) és néhány leicesteri kost ma vit­ték itt keresztül. A nemes állatok nem szenved­tek a hosszú úton; tulajdonosuk gr. Lázár Mó­ric személyes felügyelete alatt történt az Angol­országból idáig szállítás. E napokban egy ház fe­dele égett le. Városunk világítása még most is sö­tétségben tart. 1­ 1* Torda, dec. 31. (Esetek.) Bagaméri János sóvágók főnöke az aknában egy vigyázatlan lépés által 60—70 ölös mélységbe zuhant, midőn a gépek körül egyik akna szájánál forgolódott. Teste ízre porrá törve találtatott. — Egy szöcs legény a felállítandó erdélyi tébolyda számára rendezett nagy sorsjátéktól elmaradni nem akarván, gazdá­jától pénzt lopott és feltett 3 pftot egy sorsjegyre. Néhány nap múlva napfényre került lopása; a sorsjegyet előbb a legénynek ítélték oda, később mégis a kárvallott gazdának adták vissza. Ila ez egyszer sokat nyerne, nem bánná, hogy meglopták. r. 1. Déva, dec. 20. A dévai kasinó napról napra mind inkább igyekszik megfelelni azon magas cél­nak, melyre tulajdonképpen hivatva van; alig egy évnegyede múlt el, hogy a forradalmi idők alatt csaknem végképpen elpusztult könyvtárát rendbe hozta, s már is azt oly állásba helyezte, hogy akár mely olvasó egyletnek méltán büszkeségére válna. Eddigek­g az érintett könyvtár 150 rendes részvé­nyesekkel bír, kik mindnyájan egy évre 6­oftot fi­zetni magukat aláírásilag lekötelezték. Az eddig be­folyt előfizetési összegből csak a múlt héten is 80 darab szépirodalmi s tudományos munkát szállítta­tott az igazgatóság,még pedig a legjelesebb honi í­­róink dolgozatait. A f. hó 16-dikán tartott választ­mányi gyűlés pedig hasonló célra ismét 50 pstot szavazott meg. Ezekből kitetszik, hogy Déva és vi­déke szellemi tekintetben sem akar más hason értelmességgel biró vidéktől megelőztetni.­­ Da­cára az uj évben beköszöntő hírlap-bélyegnek és egyéb a kasinó szükségeit pótló tetemes kiadások­nak, a derék igazgatóság a jövő évre is meghozat­ni határozta mindazon lapokat, melyeket a folyó év­ben jártatott, u. m. Pesti Napló, Magyar Futár, K. Közlöny, Vasárnapi Újság társlapjával, Hölgyfutár, Sieb, Bote, kivételt egyedül a Wanderer szenve­dett, helyét a „Gazdasági lapok“ foglalták el. Színészeink most sincsenek, talán a jövő ta­­vaszszal akarnak meglepni, midőn gazdáink a­ me­zei dolgokkal lesznek elfoglalva. Vigyázzanak, ne­hogy akkor az ismeretes magyar dal végszavaival köszöntsük őket, mely így hangzik: „Édes fecském, jó utat“. Azonban ha ne­talán Bács Károly úrnak valamiképp eszébe jutna bennünket még e tél foly­tán szerencséltetni, előre is figyelmeztetjük, hogy ne sajnálja társaságát képzettebb tagokból összeal­­kotni, mint a minőkkel a múlt őszön itten a kö­zönséget untatá; s akkor megleend győződve, Dé­va derék lakossága sem fogná a pártolást tőlük el­vonni. Noha a szeged-temesvári vaspálya megnyitása óta Pesthez Déva csak 30 óra, mindamellett a Pes­ti Naplót hetenként csak háromszor kapjuk, s akkor is a számokat rendszerint felcserélve, az ebbeli rendetlenség elhárítását az illető szerkesztőség fi­gyelmébe ajánljuk. J. 1. már két gazdáját hagyta el, mert almát rázni küldöttek — egyátalában nem örvendünk. Az inasok kötelessége: en­gedelmeskedni, ha t.i. lopni nem küldik. A Szász Károly bírálata elleni vélemény pedig a „P.Napló“-ba való, a­hol Sz. K. Medgyes Lajos egyházi beszédeit bí­rálta; végül minden t. rendes és nem rendes levelezőin­ket arra kérjük, hogy minél gyakrabban, de la­punk szűk terét tekintve, közleményeiket a lehető leg­­velösb rövidséggel megírni szíveskedjenek. T­árc­a. A kelet-indiai társaság birodalma. m. A társulat további küzdelmeinek története sok­kal többre terjedne, mint a­mennyi helyet egy újság a történelmi kifejlődéseknek áldozhat. Azok között voltak igen terhesek, nevezetesen: a mű­sorei Hyder Ali és ennek fia T­i­p­p­u S­a­­­b elleni harcok. De a társulat mindig szerencsés volt ne­héz körülmények között, azok leküzdésére, alkal­mas emberekre is találni. Warren Hastings lord W­ellesley, mint főkormányzó s egyszer­smind mint hadvezér ennek testvére Welles­ley Arthur (a későbbi herceg Wellington) azon­­férfiak, kiknek a társulat hatalma feltar­­tózhatlan emelkedését köszöni. Bár­mennyi ok le­gyen s különben erkölcsi vagy jogi szempontból a társulat politikáját kárhoztatni , bár­mily kevés­sé lehet is az ember egyetértésben annak lelkiis­meretlen bekebelezési és fosztogatási rendszerével, e politika még­is szükséges és az adott viszo­­nzoktól reá erőszakolt politika volt. Egy fran­cia szavaira emlékeztet az, midőn Nagy Péter Richelieu sírját Párisban meglátogatta és a mellett így kiáltott fel: „Oh grand ministre, si tu vivois encore, je te donnerois volontiers la moitie de mon empire pour apprendre de toi à bien gouverner l’ autre!“ *) Ekkor kíséretéből egy francia azt mondá halkan magában: „Si tu lui avois donné une moitie, tu n’ auvois pas longtemps gardé l’ autre! **) *) Oh nagy minister, ha te még élnél, örömest neked adnám birodalmam felét, csak hogy megtanulhatnám tőled, jól kormányozni a másikat **) Ha neki adtad volna az egyik felét, a másikat nem so­káig tarthattad volna meg. Külföldi szemle. (Hamburgi rokonszenv Austria i­r­á­n­t.) Tudva levő dolog, hogy a pénz dol­gában annyira megszorult hamburgiak lege­lőbb a porosz kormányhoz folyamodtak köl­csönért. A porosz miniszerelnök Mannteuffel az erre vonatkozó sürgönyében foglalt taga­dó válaszát a hamburgi „Börsenhalle“ meg­cáfolja és ebbéli feleletét így fejezi be: „Hogy­ha a tanács rendszabályai az óhajtott sikert előidézni fogják, úgy az érdem nem csak a hamburgi hatóságokat fogja illetni; büszkék lesznek abban osztozhatni ama hatalmas szö­vetséges állammal, melynek nagylelkű bőkezű­sége és a viszonyok nagyszerű fölfogása ösz­­hangzásban áll az állásponttal, melyet a múlt századok története az ő számára Németor­szágban és Európában kijelöl,­és kis szabad államunk évkönyveiben egy tény kitörölhet­­len betűkkel fog ragyogni: „a tény, hogy 1857-ben e város ki nem mondható ínségben volt, és hogy ezen ínségben A­u­s­t­r­i­a segített. Páris. Az irodalmi iparlovagoskodás mind inkább kezd terjeszkedni a francia és belga lapokban. Valóban szomorú dolog­, ha látjuk, mily eszközökh­ez folyamodnak, hogy a régi előfizetőket megtartsák, vagy újakat csalogassanak. Elmúltak az idők, hol illőnek tartották az év hanyatlásakor programmju­­kat ismételni és előfizetőiket emlékeztetni, hogy lévén ragaszkodtak hozzája. Mire való volna is a politikai programút? Hiába hir­detnék, az egész világ tudja, hogy a fődolog az........... előfizető-fogási A politikai programmot a „jutalmak“ helyettesítik. Ezen az alapelvet követte a társulat is birtokai n­a­­gyobbításában. Ha meggyőzött egy szomszéd feje­met, rendesen birodalma fele részét saját igazga­tása alá vette, s neki a másik felét meghagyta, hogy ő, az ettől fogva állítandó segéd­sergeket az ő felerésze jövedelmeiből fizethesse, és a társulat egy residensét is birtokába elfogadta. A kikerül­­hetlen viszályokból, a fejedelmek és a társulat kép­viselői között, feltámadások és harcok keletkeztek, melyeknek mind­annyiszor következése lett, hogy a társadat kinyilatkoztatta: a fejdelem bebizonyító képtelenségét a kormányzásra és hogy alattvalói élénken óhajtják éppen úgy kormányoztatni, mint az angoloktól igazgatott fele­rész ily nyilatkozat után, minden további késedelem nélkül, a fejedel­met nyugdíjazták és pedig mindenkor oly gazda­gon, hogy a többi fejedelmek elcsábitva, önként indítványoztak hasonló nyugdíjazást, mely nekik a fejedelmi élet minden gyönyöreit, ennek minden gondjai nélkül biztositá. Rögtön bekebelezése az egész meghódított országnak nem lett volna oly­eszélyes, mint a felerésznek igazgatása. A tö­kéletes bekebelezés erőszakossága és a belföldi fe­jedelmek elűzése könnyen ellenszegülést és min­den indiai fejedelmek szövetkezését húzhatta volna maga után. A felerésznek jobb kormányzása által a másik ismerni tanulta a — habár kapzsi, de még­is—civilizált kormányzás jótékonyságát és igy a tulajdonképpi szándék magától teljesült, minden szembetűnő erőszakoskodás nélkül. Továbbá, fölhasználta a társulat az indiai fe­jedelmek minden harcait egymás között, minden lázzadást, kormányváltozást a még le nem igázott tartományokban, hogy magát segítőleg vagy elhá­­rítólag bele­vegyítse, a védencre egy residenst e­­rőszakoljon és hogy mint legfőbb döntő hatalom jelenjék meg mindenütt Indiában. Ha valamely „jutalom“ hol album, hol könyv, hol megint kép, mely rendesen a „le plus beau cadeau“ (a legszebb ajándék) még pedig új évi aján­dék, mert Párisban nem Karácson szombat­ján, hanem új esztendő napján osztogatják az angyalt. Elvégre az egész csak irodal­mi szédelgés, mert az előfizetőknek ígért „hallatlan olcsó“ jutalom rendszerint kopott, meg a könyves, vagy mű­boltokban nem kel­hető .... semmik. Hanem a párisi nép o­­lyan, miszerint mindent hiszen, ha nagy be­tűkkel hirdetik. Fájdalom másutt is észreve­hető ezen buba- vagy kép-lépveszőzés. Kü­lönben a nagy és híres Lamartine is annyi­ra jutott már, miszerint a „Siécle“ és „Spec­­tateur“-ben maconi barát Karl Alphon­­sehoz intézett egyik verses levelében a kö­zönség figyelmébe ajánlani kénytelen. Roppant zajt ütött a s. germaini körök­ben azon még nem egészen valósult h­ír, hogy Latrimouille Károly Lajos (thouarsi gróf, tarenti és talmonti herceg, egyik utóda az ős poitoui souverain háznak, mely a nápolyi királysághoz örökösödési igényt tartott) szó­val azon hir, hogy e híres család utolsó iva­déka az ismeretes börze- és sajtóüzér Mires leányát akarja nőül venni. — A legitimisták nagy örömére a francia fiskus a határidőt elmulasztotta, mely alatt a chambor­­di gróf erdei elkobozását illető pert a sem­misítő törvényszékhez felebbeznie kellett vol­na. Mondják, ezen elmulasztás a császár a­­k­a­r­a­t­a volt, ki a királyi család utolsó iva­dékát az utolsó talpalat francia birtokától megfosztani nem kívánta. London. Az angol bank a discontot 10 °­ C -ról 8-ra szállította, a pénzválság tehát szűnni kezd. Lord Canning egy távirati sür­gönye szerint Kalkuttából közelebbi al­kalommal 2400 katonát Chinába fognak küldeni, mi arra mutat, hogy az angol ügyek Indiában jobban állanak. Politikai körökben beszélik, hogy Vernon Smith, az indiai el­lenőrhivatal elnöke helyébe Sir Charles Wood fog lépni, továbbá, hogy lord Landsdowne is szándékozik a kabinetből kilépni. A ki­rályné a svéd-norvégiai követet gróf Platent dec. 23-kán, Ferah­ Kliánt pedig dec. 26-án fogadta el. Luckno bevétele nov. 17-én si­került; az elesett tisztek száma 5 a sebesül­teké 31, a legénységről nem tesznek említést, a harcosok száma nem 20,000, hanem csak 12,000 volt. A delhii kir. család 24 tagját egy hadi bizottmány ítélete következésében nov. 21-én kivégezték. Az angolok a lázza­fejedelmet saját népe elűzött, egész bizonyosság­gal számíthatott arra, hogy őt az angol szuronyok ismét visszahelyezik, természetesen udvaránál egy residensnek eltűrése, segédcsapatok állítása s min­dennemű kereskedelmi szabadalmak áráért. Minden lépés előre, másikat vont maga után, sőt további előhaladásra kényszerített. A hadsereg számának és jelességének növekedésével növeke­dett a szükségesség is, azt foglalatoskodtatni, sőt ha a tár­sulat világosan belátta, hogy egy győze­lemből, bele­vegyülés- vagy segély-adásból semmi jóra nem számíthat s ha ő maga is félt, igen nagy lenni — még­is a fejedelmek hitetlensége és álnoksága, az alattvalók elégületlensége és nyo­mora mindig uj nagyobbodásokkal kínálta. Megállás, tökéletes nyugalom nem volt gon­dolható, és így a részvényekre alapított h­ó­d­í­t­ó végre azon hibákba sodortatott, melyek már oly sok egyes hódítókat megbuktattak. A nagy­ravágyó és dicsszomj legalább nem okozták amaz indiai hódításokat. Lehetséges, hogy egyes főkor­mányzóknál azok indokul szolgáltak, de a társulat birtoka nagyobbításainak nem alapvonásai, annál inkább, mivel azok legnagyobb része valódi szük­ségesség volt. Való, hogy az arra való eszközök egész mai napig soha nem is fogyatkoztak meg oly mértékben, mint jelenleg az egész benszülött ben­­gáliai hadsereg fellázzadása által, és ez az tulaj­donképp, mi az angolokat gondolkodóvá teszi. A­mint volt, ez előzmény után többé ismét úgy, hosszú évek múlva sem lehet. Mint a háború és vadászatra egy iránt idomított indiai elefánt, a kor­­nack szúrása után sokáig még saját társai ellen is megy: éppen úgy a benszülött indiai katona is. De jaj, ha felingereltetve, a rettenetes fegyvert sa­ját megszeliditői és ápolói ellen fordítja! Angliának le kell és le is fogja győzni a ke-

Next