Magyar Gazda, 1842. július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1842-08-07 / 63. szám
993 994 osztályzatú birkát, jelesül bárányokat, foklyúkat, öreg kosokat, anyákat és őrüket; s miután késő őszszel, úgy mint a’ többi falkák, istállóba kerültek , e’ 400 darabot a következett nyáron és télen egészen a’ nyirésig száraz takarmánnyal tartatám, ’s ezen kísérletet 22 évig folytatom. Úgy látszik, mi sem ellenkezik inkább a’ birkatartás theoriájával, mint az , hogy elfogván őket a’ legelőtől, folyvást száraz takarmánnyal tartassanak , s ez okból én is kétkedem kísérletem jó következése felett; de kétkedésem ellenére is váratlan eredményeket nyerek, mellyek a’ nyári istállózásról volt képzeletemet is fölülmúlták. Az istállózott birkák ugyanis nemcsak hogy folyvást egészségesek és erősek voltak , hanem közöttök egyetlenegy kerge sem találkozott; s ki látá e’ falkát, azt hivé, hogy mészárszékre hizlaltatnak. — Bármi meglepő volt is azonban ez uj kezelés egészben, leginkább mégis a’ bárányok tüntenek ki. Ezek már egy éves korukban olly erősek és nagyok voltak, mint anyáik, ’s néhánya elvetésből % éves korában felüzetvén, szintolly bárányokat vetettek, mint azok, mellyek rendes időben kerültek kés alá. Röviden, igen nehéz volt azokkal, kik e’ falkát megszemlélték elhitetni, hogy az említett bárányok csak egy évesek. Legnevezetesebb volt náluk, hogy féléves korukban , mi szinte hihetetlen, egyenkint 3% font tisztára mosott gyapjút adtak. Az öreg anyabirkáknál azonban a’ gyapjumennyiség nem nőtt illy zöld takarmánnyal, legczélszerűbben használtathatnék istállózásnál, így takarmány áztatnak a’ béllyei főhgi uradalomban főleg a’ legnemesebb birkák, óvásul a’ lépfene ellen, melly Magyarország rónáin tetemes pusztításokat tesz, ’s a’ bellyei uradalmat is hosszabb ideig olly súlyosan érte, hogy a’ birkák számával viszszaestek , ’s csak hosszabb idő után mehettek ismét előre. Ezen nyavalya egyébként nem annyira a’ lépfene , mint az úgynevezett vérkórság, ’s ezen betegségnek főoka : a’ kövér és buja legelő, a’ hosszas szárazság beálltával eső utáni nagy hőségben buján sarjadzófű, kiváltképen ott, hol a’ legelők kövér földön ’s heves vidéken vannak. — Illy helyeken tehát a’ legelőt és legelést korlátozni kell, úgy hogy a’ füveket a’ birkák igen apróra lerágván, ezáltal a’mohó zabálásnak elejét vegyük ; ’s inkább , ha időnkint a’ legelő kevés lenne, jó lesz akár száraz takarmánnyal, akár száraz és zölddel vegyesen a’legelőhiányt pótolni, végül el nem mellőzhetem megemlíteni, miként tévedésben van mindaz, ki azt hiszi, hogy Magyarország éghajlati viszonyai a’ birkatartásra egyntalában igen kedvezők; — ez, legalább sok vidéken, nincs úgy, mert fontolóra kell venni, hogy a’ birka gyapjas állat, ’s ennél fogva a’ mérsékleti, hires égalj leginkább megfelel természetének, ennek ellenében még is tagadhatlan az , hogy a’ hazánkbani legelők tértágassága ott hol lépfene, vérkótság, ’s kergeség nagy pusztításokat nem tesznek, nagyon előmozdítja a’ birkatartás terjedését. Ez 1. arányban; ezek eleintén 3 fontot, de 1819ben 4 fontot adtak. — Egészben véve úgy látszik az istállózott birkákon a’ legelőkre járókhoz képest 10 %-tel növekedett a’ gyapjumennyiség, ’s ezekéhez képest amazok gyapja sokszorta könnyebb és szebb mosatu. — Helyén lesz itt azon körülményt is felderíteni , miszerint azt tapasztaljuk, hogy az e’ fajú állatok istállózva jobban díszlenek, sem mint legelőn, holott a birkatartás elfogadott theoriája azt tartja, hogy ezeknek naponkint mozgás, szabad és fris levegő és legelő kell; e tetsző ellenkezést következő szemléletek deríthetik fel: Európa legtöbb északi és nyugoti tartományaiban a’ birkák többnyire hat hónapig istállón tartatnak ; s ha itt jó, ép és elégséges takarmányt kapnak, átalában jobban diszlenek, mint a’ legelőn. — A’ felette számos birkanyavalyák, és dögleletesség koránsem a téli takarmányozás , hanem inkább a’ tavaszi, nyári és őszi legelés következése. Kétségkívül igaz lehet, hogy a’ birka egykor, úgymint most az őz és szarvas, vadon élt, ’s ebből némellyek azt következtetik, hogy a’ birkának a’ szabad élet és legelő természetszerű, a’ nyári istállózás pedig erőtetett állapotba teszi. E’ valószínű állítás ellenében azonban méltán kérdezhetni, hol lehet látni őzeket és szarvasokat naponkint ugyanazon téreken legelni, hol tegnap s azelőtt legeltek, a’ mint ez t. i. birkáinkkal történik? hol lehet a vadakat látni, hogy ganéjlataikkal bekevervén a’mezőt, újra ott legelészszenek ? lehet-e őket hőségben legelőn látni, vagy épen sovány mezőn tengeni? s poros, kiégett s más egészségtelen legelőn szándékosan járni? — Bizonnyára nem. — Az őz, s a’ szarvas egy órai kerületű vágásokat is tart, nem érvénye kis térü, szűk vagy épen rósz füvű s tisztátalan legelővel, hanem naponkint ott s azt választja, mi természetének leginkább megfelel. Legel pedig reggel és este, hűvösben, s a’ hőség ellen cserjésekben s harasztosokban keres enyhelyet. — A lóról is azt hiszik, hogy eredetileg vadon élt, e szerint tehát a’ lónak is legelés volna legczélszerűbb tartása ; íme pedig, milly tetemes a’ különbség a’ füves és zabos mén között! Ha tőlünk függene, birkafalkáinkat csak ugy legeltetni a’ mint vadságukban egykor legeltek, ugy bizonyára ez rájuk nézve legczélszerübb leendene. Minthogy azonban ezt nem tehetjük, ugy látszik rósz legelőink ellenében az istállózásnak kétségtelen elsőségei vannak , a’ mint ezt a m.-óvári kísérletek kellően megmutatják, s ennél fogva ezek lényege, t. i. a birkák nyáron át száraz takarnánnyal tartásának alkalmazása, s az e’ körül tapasztalt je-