Magyar Gazda, 1847. július-december (7. évfolyam, 1-52. szám)

1847-09-19 / 23. szám

356 355­ jük vagy követhetjük. Dr. Tognio ,,A’ Magyarhonban mostanában uralkodó burgonyabetegség“ czimű munká­jában a’ többi között az elültetendő burgonyáról szólván, mondja, hogy ez évre a’ darabokrai vágást, ’s az úgy való ültetést egészen félre kell tenni, hanem inkább kö­zép nagyságuakat ajánl, ’s Pabst-ot idézi, ki ezeket mondja: „Egész, az őszön jól kifejlett, középnagyságú burgonyákat ültetni, közönségesen legjobb és legbizto­sabb, és annyival biztosabb, minél inkább tartani lehet, bármelly oknál fogva attól, hogy a’ burgonyatermés va­lami által veszélyeztetni fog.“ Fölteszem, hogy az idéz­tem munkát minden gazda olvasta, ’s az abban ajánlato­kat tapasztalásival összevetvén, czélszerűen használja is. De köznépünk, mellynek megrögzött szokásait egyrész­ről javítani igen bajos; másrészről az ajánlott tanácsot már azon egyszerű okból nem követhette volna , mert burgonyája — szerencse — ha ültetésre darabokra vágva is maradt. — De most már itt lévén a’ szedés ideje, csak czélszerü eltartásáról kell gondoskodnunk. Ele­­ség, bab, borsó, hol ültettek, meglehetős termést adott; a’ kukoricza kivált különösen szép reménynyel biztat; nem retteghetünk tehát annyira a’ szomorú időktől mint tavat. Ne feledjük azonban a’ múltat, miilyen körülmé­nyek között volt a’ nép mind amellett, hogy jótékony a­­dakozásokkal élelmeztetett; vagyonának nagyobb részét vagy végképen eladta, vagy elzálogította, sőt számtalan család egészen koldusbotra jutott, mit a’ szomorú való­ság tanúsít. Kik vagyonukat elzálogosították, azt most ki­váltani aligha képesek lesznek, mert termett gabona­­mennyiségök, ha a’ vetésre és házi szükségre megkíván­tától belőle kivesszük, igen parányira olvad le, vagy ta­lán fölösleg mi sem marad, pedig a’portio ’s egyéb tartozá­sok lefizetése is — mellyek megadása szinte a’ legrosz­­szabbkor kivántatik, midőn t. i. a’ gabona ára legcseké­lyebb — az eladott gabona árából szokott legtöbbnyire megtörténni, mert az állattenyésztés, miből szinte tete­mes haszon háramlanék, igen hanyagul űzetik közné­pünknél. Hol van még ama számtalan újra fölvett gabona, mellynek minden vékájáért két vékával tartozik; hol ama uzsorásoktól kölcsönzött pénz? ezt megtéríteni elkerül­hetetlenül szükséges, ha hitelét jövőre föltartani akarja, ezt teszi is, ’s szánandó együgyűségében nem törődik a’ jövővel, hiszen megvan mindennapi kenyere. Jóllétre törekszik e’ nép is, de törekvésének ered­ménye szappanbuborék, ha szorgalma által képes volt is magának valamit szerezni, azt rendetlen gazdálkodás módja fölemészti. Ő nem törődik a’ jövővel, feledi a’ múltat, egyedül a’ jelennek él, ’s széles jó kedvében egy nap alatt egy hétre valót gyakran tönkre tesz; a’ borág nedvével deríti föl szomorú napját, ’s az öblös kancsó e­lött önti ki érzelmeit, okoskodván nagy bölcsen a’ fölött, mi mámoros fejébe ötlik. Lehetetlen minden hazafinak föl nem sóhajtania a’ népnevelésért, ha őt mindennapi együgyűségében látja. Adott neki ugyan a’ természet észt, de megtagadta tőle annak kimivelését, a’ legjobb föld is pedig miveletlenül örökké parlag marad, teremvén dudvát és bojtorjányokat. Tudjon-e nemesen érezni az, ki gyermekkorának kezde­tétől hegyeken vagy pusztákon élte le napjait a’ barmok között? tudjon-e nemesen gondolkodni, kinek minden gondolatja szilaj mint az orkán ? Vannak ugyan kivéte­lek is, kik a’ nemesebb érzést a’ nevelés üdvös malaszt­­jának köszönhetik. Mindenki előtt tudva van, miként számos darab föld maradt vetetlenül, ez nem annyira talán hanyagság, mint tehetetlenség miatt történt mag hiányában. Vannak ugyan nagyérdemű honfiak, kik alattvalóikat e’ bajban segítvén, nektek vetőmagot kölcsön adni kegyesek voltak; vajha az illy példát mindenki követésre méltónak találta volna, úgy sokkal több gabonát mutathatnánk elő. Nem akarom azt állítani , hogy meglehetős termé­sünk daczára mindenkinek vetnivalója nem volna, ámde kétkedni szabad legyen; m­egeshetik, hogy sejtelmem va­lósul, ’s találkozik, kinek, a’ mostoha idő következtében fölszedett kölcsöneit letisztázván, aligha marad elvetni valója. Igénytelen véleményem oda járul, hogy a’ követ­kező vetést illetőleg határoztatnék el, hogy minden föld­jét kiki bevetni tartozzék. Ezen határozat a’ t. megyéket illetné; a’ ns. uraságokat pedig annyiban, mennyiben vet­ni való magot szűkölködő alattvalóiknak adni kegyes­kednének. Legkönnyebben, hiszem, úgy érezhetnék el a’ czél, ha a’ t. megyék most, midőn a’ gabona ára úgy is leg­csekélyebb, bizonyos gabonamennyiséget összevásárol­tatnának, ’s azt azon szűkölködők között, kiknek vetendő magjok nem leend, kiosztatnák az adandó mag visszatérí­tése mellett, természetesen valamelly csekély kamattal. Mi pedig a’ t­ uradalmakat illeti, ezek érdekében inkább fekszik, váljon a’ föld bevettetik-e vagy sem; ezek tiszt­jeik által igen könnyen kitudhatják, mennyi vettetik el, és mi nem vettetik be; azoknak tehát, kik mi vélni föld­jeiket képesek vetőmagot adatnának, szinte az adott mag visszatérítése mellett, de minden kamat nélkül, mert a’ dézma megadja a’ kamatot, melly az ellenkező esetben végképen elmarad, amott pedig a'töke vesztegel. Ez által elérethetnék könnyű szerrel tetemes gabonamennyiségnek előhozása, ’s az egy-két kölcsönzött mérőt csak alamizsna gyanánt kell tekinteni, melly jövő termés által megadja kamatját, mellynek ezrek fognak örvendeni. S—y. J—s.

Next