Magyar Gazda, 1860 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1860-09-11 / 37. szám

PEST, 1860. MAGYAR GAZDA, Aa ‘MEZEI IPARR S ÁLLAMGAZDASÁGI ISMERETEK HETI KÖZLÖNYE. 1 Egész évre . . 37. szám. SEPTEMBER 11-kén. 6 frt Megjelen e lap Szerkesztői lakás: Előfizethetni azonkívül: ily alakban minden kedden. Hatvani-utcza és ország-út sarkán, A pesti czukorgyár épületében levő , a „Zrínyihez“ czímzett házban, 2-dik angol gépraktárban a vasúti indóház ELŐFIZETÉSI ÁR: emelet, hova az előfizetési pénzek, mellett, valamint a „központi kert­ ú. p. — valamint tudósítások és egyéb le­­i Fél évre......................3 frt ú. p. velek is intézendők, utczával szemben. . . csarnokban“ a régi hídi ÜDVÖZLET Veszprémmegye gazdáinak. A kies­és a természet által gazdagon megáldott Veszprémmegye derék gazdái augustus 27-én gazdasági egyesületté ala­kultak, s a megalakulás első perczében oly eszmét karoltak fel, mely fényesen bizo­nyítja, hogy ihletett hivatottság, s az el­napolást csak tetemes kárral tűrő teendők­­ről­ tiszta és magasztos fogalom fogantatta az egyesületet. Egy gazdasági tanintézet fel­áll­ít­ás­ának indítványozását ér­t­j­ü­k. Tudtunkra az alapszabályi tervezet szigorlásával megbízott választmány nevé­ben ennek egyik köztiszteletű tagja, Ker­­kapoly Károly úr részletezte szükségessé­gét egy magyar gazdasági tanintézetnek, s indítványozta, hogy annak hova előbbi felállítására szükséges lépések megtétesse­nek,— egyszersmind annak bejelentése mellett, hogy Pápa város nevezetes segélyt ajánlott, Szent-Gál községének lelkes elöl­járósága pedig az e czélra kibocsátandó részvényekből 1000 frt értéküt átvenni el­határozta, a derék szónok azon reményét fejezte ki, miszerint úgy a középponti, va­lamint a vidéki gazda­társ egyesületek és a veszprémmegyeit a szép eszme megtestesit­­hetéseérti áldozatok terén ép úgy fogják gyámolitni, a mint Veszprém is kész hon­fiúi szent örömmel gyámolitni azon me­gyét, mely e téren őt túlszárnyalván, a gazd. intézet felállításában őt megelőzendi, így a közügy javáért lángoló, mély meggyőződésű, önzetlen hazafi szokott szólani, ki érzi, hogy tenni kell, zászlót ragad, pontot jelöl ki, hol a mindenünnen mutatkozó áldozatkészség oltárt emelhet, kész szellemi s anyagi adományaival elől menni, kész másoknak lobogóját követni, csak hogy a czél eléreztessék, s e czél ez­úttal tanintézetet teremteni az ifj­ú gazdai magyar sarjadéknak, hol magát a mező­­gazdaság művészetébe beavathassa. Azt mondják, azt hirdetik felőlünk, hogy földmivelő nemzet vagyunk, mi meg még azon meggyőződést is bírjuk, hogy nemzeti létünk leghatalmasabb alapköve a hazai föld birtoklása, s hogy minél virág­zóbb ezen a gazdászat, annál erősebbek vagyunk anyagilag is, és — daczára e megdönthetien igazságoknak, nincs gaz­dasági tanintézetünk, melyben fiaink a minden foglalkozások legszebbikének, a mezei gazdálkodásnak helyes elveit meg­tanulhatnák. Évek óta kötelességünknek tartottuk ez ügyben gyakrabban felszólalni, s gaz­dáink figyelmét e hiányra irányozni, több ízben elmondottuk, hogy az újabb viszo­nyok beálltával a georgiconok egyes ha­zafi bőkezűségéből kifolyásának lehetősége megszűnt, s elmondottuk azt is, hogy az egyesületi munkásság és társulás ezen kor­szakában a váll­vetés mindenható, csak le­gyen határozott akarat, és legyen ki a köz­­birodalom oltalma alatt a zászlót kitűzze, azon meggyőződésünket sem palástoltuk el, miszerint mi e téren arra hivatott egye­sületek közre­munkálását látjuk legbizto­sabb eredményűnek. Szükségtelennek látjuk annak bizonyít­­gatásába ereszkedni, hogy nálunk megvan a jóakarat gazdasági tanintézetek életbe­hozására, hiszen ott van Debreczen, Kecs­kemét és Fehérvár városok példája, melyek földben és pénzül tetemes ajánlatokat tet-37

Next