Magyar Grafika, 1971 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám
A bérszabályozás rendszerének, valamint a vállalati érdekeltségi alapok képzésének változásáról Baranyai József-Kiss Károly Az 1971-től alkalmazásra kerülő jövedelemszabályozás összefüggő rendszerét a vállalatok már előzetes megfogalmazásban megismerhették, sőt nagy többségük próbaszámításokat végzett a várható - akkor még több variációt tartalmazó előírások - kihatásáról. Ez a megismerési lehetőség egyben a felkészülést is megkönnyítette és időben lehetővé tette a szabályozók szerinti magatartás, valamint cselekvés kialakítását. A szabályozók változtatását népgazdasági okok tették időszerűvé és szükségessé, amit sok gazdasági és politikai szakcikk már ismertetett. A jelen cikk szerzői arra vállalkoztak, hogy az 1968. január 1-től kisebb változtatásokkal érvényben volt rendszert az 1971. évvel életbe lépővel hasonlítsák össze és a leglényegesebb változásokról egyszerűsített példán keresztül adjanak tájékoztatást a lap olvasóinak. Azt már előre leírhatjuk, hogy a szabályozók mint gazdaságpolitikai célt szolgáló eszközök össztársadalmi érdekeket szolgálnak. Az össztársadalmi érdek mércéje viszont a dolgozók széles tömegeinek szükségleteiből indul ki, annak igyekszik eleget tenni. A szükséglet mércéje pedig egyre magasabb, ami nem kerülhet kielégítésre, ha a termelő egységek, a vállalatok nincsenek jobb, szervezettebb, hatékonyabb munkára ösztönözve. Ezen elsőrendű érdek miatt a szabályozók elvárásai lényegesen magasabbak, mint korábban, ugyanakkor a teljesítmények honorálása is meghaladja az eddigi lehetőséget. A szabályozók összessége teljes mértékben átfogja a gazdaság minden lényeges területét. Cikkünk ebből csak egy részterülettel, de nagyon fontos részterülettel foglalkozik, a bérszabályozás és anyagi érdekeltség rendszerével. A gazdaságirányítás reformjának a jövedelemszabályozásra és az anyagi ösztönzésre vonatkozó - annak idején elfogadott célkitűzései a következők voltak: - a vállalatok fejlesztésére és a vállalati deig személyi jövedelmének növelésére fordítható angi eszközök nagysága elsősorban és döntő mértékben a vállalati nyereségtől függjön; - a foglalkoztatás színvonala a népgazdaságban átmenetileg se csökkenjen; - erőteljesebben ösztönözzön a belső tartalékok feltárására, a munkaerő racionális foglalkoztatására, a technikai és technológiai színvonal javítására, végső soron a termelékenység növelésére; - segítse elő a személyi jövedelmeknek a munka hatékonysága szerinti differenciálódását. Az 1970. december 31-ig érvényben volt nyereségérdekeltségi rendszerben a mérleg szerinti nyereséget központilag előírt szabályok (képlet) szerint kellett a fejlesztési és személyi jövedelmi célok között megosztani. A megosztásra központilag előírt képlet: ^ ^ • 100 volt, ahol 2-B + E B ‰ a vállalat által a tárgyévben felhasznált bértömeg E ‰ a vállalat eszközértékét forintban kifejezve. (Mielőtt cikkünkben az előzőek gyakorlati értelmezésére számszerű példánkat bemutatnánk, szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy a közlésre kerülő egyszerű példa csak a legfontosabb - és az alapelvek, a változások megértését elősegítő - megoldást tartalmazza, szándékosan mellőzi azoknak a jogszabályokban még előírt részszámításoknak közlését, amelyek az 1970. és 1971. évek közötti változások helyes értelmezését zavarnák, így a többi között nem foglalkozik a példa 1969. évről 1970-re bekövetkezett létszámváltozás kihatásával, a korrigált nyereség figyelembevételével, a fiktív létszám számítási módjával stb., stb.) Pl.: ha egy vállalat 1970. évi mérleg szerinti nyeresége 40 000 eFt, felhasznált bértömege 22 000 eFt, eszközértéke 200 000 eFt, akkor a megosztás: ______2-22 000 eFt-----------100-18,0%, 2-22 000 eFt + 200 000 eFt azaz a mérleg szerinti nyereség 18,0%-a, 7200 eFt a részesedési nyereségrész, a fennmaradó 82,0 % pedig - melynek összege 32 800 eFt - a fejlesztési nyereségrész. A két részt egymástól eltérő módon adóztatták, mégpedig a részesedési rész után progresszív, a fejlesztési rész után lineáris adót kellett fizetni. A fejlesztési rész adója 60%, mely szerint a 32 800 eFt-ból 19 680 eFt adót kellett befizetni, a vállalatot 13 120 eFt illette meg, melyből 10%-ot, azaz 1312 eFt-ot tartalékalapba kellett helyezni. A részesedési rész progresszív adókulcsa 1970. évben a következő volt: