Boldizsár Iván (szerk.): A Magyar Hírek Kincses Kalendáriuma 1964

Arany János: Családi kör

Pendül a kapa most, letéve a gazda; Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja; Kutat az apró nép, örülne ha benne Madárlátta kenyér­darabocskát lelne. Rettenve sikolt jel, amelyik belenyúl: Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl! Lesz öröm: alunni sem tudnak az éjjel; Kináljsík erősen káposztalevéllel, A gazda pedig mond egy szíves jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével, Mélyre van az szántva az élet­ekével. De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredői elsimulnak szépen; Gondűző pipáját a tűzbe meríti. Nyájas szívű­ nője mosolyra deríti. Nem késik azonban a jó háziasszony, Illő, hogy urának ennivalót hozzon. Kiteszi középre a nagy asztalszéket, Arra tálalja fel az egyszerű étket. Maga evett ő már, a gyerek sem éhes, De a férj unszolja: „Gyér közelebb, édes!” Jobb ízű falat, ha mindnyájan esznek. — Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek. De vajon ki zörgeti „Nézz ki, fiam Sára, Valami szegény kér helyet éjszakára, Mért ne fogadnák be, ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgyis, sok bezárt kilincsen!” Visszajő a lyánba, az utast behíván. Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván: „Isten áldja meg a kendtek ételét is, (így végezi a szót), meg az emberét is”. Köszöni a gazda: ’’Része legyen benne: Tölts a tálba, any­juk, ha elég nem lenne.” Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb . Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb. Éheket a nagy tál kívánatos ízzel, Szomjukat a korsó csillapítja vízzel; Szavuk sem igen van azalatt, mig esznek, Természete már ez magyar embereknek. De mikor aztán a vacsorának vége, Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde; Megered lassanként s valamint a patak, Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad. Az idősb fiú is leteszi a könyvet. Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed. És mihelyt a koldus megáll a beszédben: ,,Meséljen még egyet” — rimánkodik szépen.

Next