Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)
1850-09-12 / 253. szám
nas másságok felé hajlott, és így az absolutisticus irányba indulás vádját vonta magára. — Az elhi—resedett spanyol házasságok, és a schweiczi külön szövetségesek vagy jezsuiták pártolása — az utolsó korbeli elég ismeretes, és Lajos Fülöp kormányát a maradék előtt mint nem igazoló, úgy érdemmel is nem tetéző adatok. Mi a spanyol házasságokat illeti, ebben Lajos Fülöp inkább családapa, mint király volt, és sajnálni lehet, hogy XIV. Lajos és Napóleonnak Spanyolországra nézve elkövetett tanulságos botlásaiból is nem okult. Csodálatos, de mégis igaz, hogy a királynak a polgári szabadság honával Angliával szövetkezése, s igy tagadhatlanul nemesebb és felvilágosodottabb külpolitikája nemzete sympathiájával nem találkozott, későbben pedig ennek más irányba vezetése, a száraz európai hatalmakhoz csatlakozás , mely tagadhatlanul az ország érdekével inkább összeférőnek tekintethetik, annak közvéleményét ellene fölzudiká, s a trónt ledöntő nemzeti antipathiának fő tényezője volt. Ismételjük : mi Lajos-Fülöp kormányrendszerét, hol nem érdemli, sem dicsérni, sem menteni nem kívánjuk. De mint erőteljes, a szabadságot renddel párosító, a törvények tiszteletét eszközlő, belső csendességet föntartó , a hon jólétét, virágzását előmozdító, s az alkotmányos institutiókhoz híven ragaszkodást tanúsító, s így sok tényoldallal is bíró oszaglást méltányolni az igazság iránti kötelességnek hisszük. Azt sem hallgathatjuk el, hogy Lajos Fülöp emberi érzésének, nemes indulatának bizonyságai, az általa megkegyelmezett és szabadságnak visszaadott számos politikai bűnösök, kik a februári zendülésben újra ellene fordultak , s fegyvert ragadtak azon trón megdöntésére, mely kegyelmet árasztott rájuk. S ha Lajos Fülöp a februári napokban megengedi, hogy népére lőjenek , ha azt teszi, mit 4 hónappal azután Cavaignac cselekedett, ki a vörös zendülőket lekartácsoltatta — úgy minden bizonnyal legyőzte volna azon támadást .... De kímélte a polgárok vérét, s inkább leszállóit a királyi székről .... Lajos Fülöpdíormánya rendszerének azonban — ezt sem hallgathatjuk el — legjobb és minden kétségen fölül emelt apológiája — a februári franczia köztársaság. A szabadság és jog nevében történt forradalom, az alkotmányos monarchia elvetése, hogy azt a nép akaratla s uralkodása váltsa fel, a királyságnak köztársasággal fölcserélése, két rövid év alatt nevezetes és igen tanulságos eredményt idézett elő. Kis Lajos Fülöp politikája és kormányrendszere fölött a pálotát eltörik, mert azt jog, szabadság s dicsőségellenesnek kiáltják, — vessenek tekintetet Francziaország forradalmi és köztársasági nyereményeire. Hasonlítsák egybe a februári köztársaság kormányrendszerét és helyzetét a júliusi monarchia idejében követett uralkodással s az ország és nemzet állapotával, vessék össze az akkori és jelen bel- és külpolitikát, — s válasszanak a népfenség elvére alapított köztársaság és az alkotmányos királyság között! Többszöri véres népzendülések a nemzeti gyűlés és kormány ellen , ez által előidézett reactionális rendszer, minek gyümölcsei a választójog, nyomtatási mint személyes szabadság megszorítása, sőt bilincsbe verése , valamint a státus költségeinek s így a kiadási budgetnek a királyság idejebelinél legalább 200 millió frankkal szaporodása ...........Tegyük ide, hogy a római köztársaság elnyomására franczia köztársasági hadierőnek küldése a mostani franczia kormány azon elvét tagadja meg, minek a februári köztársaság létét köszöni, minél csipősebb sariát a népuralkodásra alig lehet gondolni. Azok, kik Lajos Fülöp bukásának főeszközlöi valának — a februári nagyságok — a forradalmi hatalom és fény polczáról lebukva, a politikai színpadról mind eltűntek : a köztársaság maga büntetésül és intésül áll még főn, mutatni azon igazságot, miszerint a franczia nép nincs a köztársaságra megérve, és nem kell jóslói tehetség azt kitalálni és megmondani, hogy a februári franczia Köztársaság nem fog, mint a júliusi monarchia, 18 évig fönállani. Levelezések. Paris, September 5. Évek előtt olvastam vagy hallottam valamit egy börtönről, melynek négy falai, úgy boltozata és padozata mind összébb összébb szorult, míg bizonyos napon és órában a belezárt foglyot semmivé lapítja, sajtolja. Egy ily börtönbe zárt fogoly helyzetéhez hasonló állapotban lenni tekintik magukat az alkotmány gépezetének mind inkább összébb szoruló falai közöl menekülni nem tudó rendbarátok, praetendensi pártok. Az 1852-iki elnökválasztást tökéletes összetiprásuk határnapja gyanánt, s így igen is kimagyarázható borzadállyal nézik. És valóban itt, e népnek közepette lakván, szinte magunk is érezzük, hogy mind szőkébb körben mozgunk, annyira, hogy néha látni véljük, mint szorul az alkotmány. És e helyzet nincs rémület nélkül. Az emberek arczairól naponkint tűnni kezd a rajta darab idő alatt erőt vett impossibilitas; az utczákon sűrűbben láthatni apró csoportulásokat, melyeknek társalgása mind hangosabbá kezd válni. S mind e zajnak indultság mellett is az egész városon bizonyos rejtelmes hallgatagság honol, épen úgy mint egy nehéz idő előtt, midőn a természet csöndét a dörgéstelen villámok káprázata uralja. Ha festő volnék , a mostani helyzetet egy az 1852. év kulcslyukán hallgatódzó nőalakban, vagy mint Sámsont rajzolnám, ki megnyírt hajfürtéi kellő hosszúságra növését várja. A lefolyt harmadfél év alatt sokszor tapasztalhattuk, hogy a nagy eseményeket mindig ominosus hírek, mint viharmadarak, előzték meg, s hogy mint földingás előtt némely állatoknál általános szorongás, egy kimagyarázhatlan aggodalomteljes előérzet lebegett el a nevezetesebb fordulópontokat képezett történetek, catastrophák előtt. Ily lelki állapot kezd itt most lábra kapni. A kedélyek ingerültebbek, ellenmondást nem tűrök, minden nap valami nyugalom zavaró hir kering, most coup d’état és ezt megelőző befogatások, főbelövetések, majd az elnök meggyilkoltatása iránt, mint a közelebbi napok egyikének estéjén, midőn ez utolsó hir a boulevardokon a legkimondhatlanabb és külünszerübb izgalmat gerjesztette. Természes, hogy e hangulatnak én most még semmi fontosságot sem tulajdonítok, hanem csak úgy adom olvasóim elé , mint symptomáit a közel jövő felé tekintő lelkületek bel-, s — ha igy nevezhetni — előforradalmának, s mint tényeket, melyeket levelezői toltam említetlenül nem hagyhat. Az elnök útja ismét tömi a hírlapirodalom különféle szinű kacsáit. Egy dervist kérdeztetvén egyszer a pusztában, ha nem látta-e az arab főnök elszabadult tevéjét, igy felelt: „Ugyebár, hogy bal szemére vak s hátulsó jobb lábán sánta volt, s hátán egy kettős kosarat hordott, melynek egyik felében méz, másikban zab volt ?“ „Igen, de hát mondd hamar, merre ment?“ szóla a kereső szolga örvendvén, hogy nyomra talált. „Nem tudom, nem láttam!“ felele a dervist. „Hogyan? nem láttad, és tudod, hogy milyen és mit horda ?“ A dervist pedig megmagyarázd, hogy ő tudja, mikép az elszabadult teve bal szemérévák volt, mert haladtában mindenütt csak jobb oldalról harapta le a füvet, azt is tudja hogy hátulsó jobb lábára sántított, mert három lábnyom sokkal mélyebb mint a negyedik, s hogy kosarának felében méz, felében zab volt, arról a legyek és madarak tesznek bizonyságot, meglepvén azon helyet, hol a szökevény leheveredett, s természeti étvágyuk szerint az édes méz utóize vagy a maghulladékokon vendégeskednek. E kis arab mese nagyon illeszthető Bonaparte Lajos utazásának tudósításaira, mert a világért sem kell tudni, hogy ez vagy ama lap elysée ellenes vagy császársági-e ? hanem csak azt kell nézni, hogy melyik felen van leharapva az éljenzés gyepje, melyik lábnyom kevésbbé mély a népszerűség futóhomokjában, s a hizelgés legyei , s a hatalomvágy éhes madarai melyik oldalon tartják utólagos lakomájukat; mikép egész biztossággal meg lehessen mondani, hogy a tudósitás kétségen kivül balszemére vak, azaz imperialista, vagy hátulsó jobb lábára sánta, azaz republikánus tollból folyt, sőt egy kis jártassággal első pillanatra még azt is megmondhatjuk, hogy a Pouvoir vagy Evénement kosarába van letéve. Egyébiránt az elnök tegnapelőtt estve Évreux be érkezett minden baj nélkül. Reggelit — mint írtam —Fussierben Barocheur falusi lakán vett, s a lapok hirdetik, hogy a belügyminister már egy festő után irt, ki e historikus becsű látogatást ecsetével örökítse. — A legitimista Opinion publique fölkiált ez alkalommal: „XIV. Lajos Chantillyban a nagy Condénál! Fülöp Lajos Champlatreuxben Mólé urnái! Bonaparte Lajos Fussierben Baroche urnái! Mily szépen emelkedünk!“ A henrikista orgánum különben sem kíméli gúnyát az elnöki úttól s a cherbourgi szemlét igen mulatságosan előre megírta. Hanem e sarcasmusokból egy kis boszuság is tör elő azon, hogy az angol kormány az admiralitás lordjait átküldé. Az efféle megtiszteltetést a liliomos párt csak saját királya számára hiszi fentartottnak. Az Opinion publique ma rendkívül harczias sa bonapartismust egy lapjában a Pays (nem igen fontos) régebben orleanisticus orgánumban is megtámadja. E lap, bár mindennapi, a Presse formátumában megjelenése mellett is egyévi előfizetését 20 azaz husz frankban s 3 hónapit ötben állitá meg. Az Opinion publique figyelmezteti a közönséget, hogy egy példány évenkint 33 frankba kerülvén (a bélyegdíj maga majd 20 frankot tesz) a Paysnek oly árom adása más, mint egy a független sajtó dőlésére számított módon, azaz bizonyos czfilokra agitáló egy párt kitartása, subventionálása nélkül lehetetlen, mert azon ár mellett 30 ezer előfizetővel, évenkint 500 ezer frankkal kellene pótolnia a kiadás költségeit, s azon eset fordulna elő, hogy a lap annál több deficitet okozna, mentől több előfizetőt szerezne. — Hogy a Pays minderre mit fog felelni, holnap megiondom; hihetőleg a hirdetésekkeli nyereséggel fog magát kibeszélni igyekezni, de bármit beszéljen, annyi bizonyos, hogy azon lapot, melynek csak bélyegdíja havonkint másfél frankba kerül, három hónapra öt frankért adni lehetetlen, s ha valaki adja, attól némi kis joggal bár trivialiter azt lehet kérdezni hogy: „nem lopja-e?“ Az alkotmány revisióját kért közgyűlések száma 24-en van. A J. des Débats nehezen rejti boszankodását amiatt, hogy a gyűlések oly szerényen éltek azon joggal, mely őket . . . nem illeti. Guizot néhai lapja biztosítja a megyéket, hogy az ország megbocsátott volna nekik, ha a revisio kérésében nem lettek volna is oly óvatosak. Az utóbbi napokban kifejezett óhajtások közt legnevezetesebb az Ariege departement közgyűléséé, mely „a republikánus institutiók szilárdítása“ tekintetéből kívánja az alkotmányt revideáltatni. A december 10—ki társulat a közel Vi 11 ejuif városkában gyűlést akarván tartani, a mai r etel erre engedelmet nem kapott. De mily nagy vola a tisztviselő bámulása, midőn felsőbb parancsot kap, a gyűlésre rögtön engedelmet adni. — E história még komoly következményű lehet, annyival inkább, mert Baroche úr a mai napot tüze ki a fölvigyázati bizottmánynak, a december 10-ei társulatról jelentést tenni, s e helyett tegnapelőtt az elnökkel odább állott, mi a 25-ök többségét dühbe hozottnak állittatik. Lajos Fülöpért egy halotti mise tartatott tegnap reggel a tu ieriák kápolnájában. Jelen voltak rajta Changarnier, Guizot, Duchatel, Dumas, Jayr, Montaivet gróf, kiről a Patrie azt írá, hogy a chambordi grófnak látogatást tett, e lapnak egy protestatiót külde be, melyben kijelenti, hogy, ha betegsége engedi vala, mondania sem kell, hogy nem Wiesbaden, hanem Clairmont felé vette volna útját. Pár nap óta itt mulat Ürményi Ferencz, volt koronaőr. — Tegnap megérkezett Hajnik Pál neje, nagy örömére férjének, ki valóban rég szükségelt ápoló gyöngéd karokat, mert menekülése első heteiben Görögországon tett útja alkalmával egy lázt kapott, mely azóta időnkint nagyon terhesen nehezkedik rá. Abony , (kecskeméti kerület) aug. 26. Városunk, a törvénykezés ügyét tekintve, még mindig egyesek tetemes kárával, a bizonytalanság mocsárjában süppedez. No de a perben állni akaróknak vigaszt nyújt mégis azon öntudat , miként az annyira igénylendő bírói szervezet életbe léptetésére érett megfontolás, s több napok igényeltetnek. — Csak bizalom uraim! a kormány irányában, a jövő születdk meg a jót. Közigazgatási ügyeink, némi kivétellel, sikerdúsan eszközöltetnek. Nálunk az adót fizetni mintha vonakodnának; de kik? az úgynevezett jobbágyok, a magát még most is mgos uradalomnak nevező volt adómentesek ! de a szegény nem; nem bizony! mert ismeri a szigort, s sajgó emlékében van a megyének ez előtt gyakorlott adóbehajtási modora, s ettől borzad, ha rá gondol a megye ama zsinoros hajdújára , ki midőn a szegény polgár roskadozó házába lépett, a férfiakat rémülésre ébresztendő, pisztolát kisütvén, morpheus szárnyai alatt szunnyadozó gyermekeik feje alól a párnát adóban elhurczolta, s igy tanulta meg a szegény kötelességének teljesítését. Mégis a mgos uradalom teljhatalmú igazgatója Danielis ur, bár némely uradalmi tagok ínye ellenére, a napokban élő szóval nyilványító járás főbiránk szemébe, miként ministeri biztos úr egyik hivatalnokától azon utasítást vette volna, hogy adót fizetni, bármiként szigoruskodjék a főbíró, nem tartozik mindaddig, mig a kincstárnál fönforgó igényeik ki nem elégittetnek. — Ez tisztelt Danielis úr, önre igen igen kedvező , s ha így van szerintünk igen jól van ! bár a szegény városi lakosok is — kik szinte igényt formáljanak a kincstárnak kiszolgáltatott élelmi czikkeikért — részesittetnének benne már annál is inkább, mivel az igénybe vett öszveg a város majdnem három évi adóját fedezné, és mégis fizet a város , mert ha nem fizetne , majd tudná a főbíró utasítása szerinti kötelességét, s azt hisszük , hogy önök fölött is tudandja azt végrehajtani, éspedig méltóságos a modorban, mert önöknek adómenteseknek már századok óta duzzad párnáikban a pehely, anélkül, hogy azt az árverésre az adóért hurczolták volna. — No de mit is konokoskodnak önök, csak először megy ez ily nehezen. — Önök szűz vállai sem szokták az adóterheket, ami bizony súlyos, de csak szokás kell hozzá, nem törik le alatta vállaiknak gerincze, tudja azt az Isten i s tudjuk mi is, kik századok óta ha nyögve is, de sérülve nem fizettük s fizetendjük törvényes adónkat, mert ez kötelesség ! pedig mi elmondhatnék egy költővel: Házamon oly lesz a fedél, A gólya is rá szállni fél, A sok adó súlya alatt Szigetendám majd leszakad. Egész télen át nálunk tanyázott János lig nevét viselő lovaskatonák e hó elején hagyák el városunkat; ezeknek helyét Ferdinand nevét viselő vasasok pótolák. Ajánlható volna , miután a napontai átkelések által városunkon úgy is annyi teher fekszik, hogy a közeliévő több falukban is lennének elhelyezések. Mert a mi sok csak sok. Városunkban az eddigi kisdedovói lak katonai kórházzá alakíttatott, s ennek főfelügyelő orvosául — a megyénél több éveken át tett bokros érdemeinek némi jutalmául — Nagy József úr neveztetett ki, hogy a fizetése mennyi ? nem tudjuk , ha más nem leend, legyen elég a szenvedő emberiség hálája. Az itteni tanácsban ülő esküdt embereinknek magas belátásuk szerint hozott határozataikat lehetően meg nem említenem; tudni kell először, miszerint ezen egyének Mészáros Zsigmond volt szolgabíránk által a lakosság tudta s befolyása nélkül egy évre kineveztették esküdt emberekké, s esküjüket, midőn a zöld asztal fölött letették, a város közérdekeinek hűséges kezelést ajánlottak, mégis ennek ellenébe határozni méltóztattak, miként az úgynevezett fertály bormérési jogot, akkor midőn Háy József 800 pártkat ígért, Danielis urnak 600 pftkért és pedig három évre szerződésileg oda adták, — holott emez eljárást, a nyilványos árverés utján kellett volna eszközölni, s akkor sem három évre, hanem csak egy évre, mert több vállalkozók állítása szerint 1000 pftra rúgott volna évenként a haszonbér, de ezt nem teljesítették, mert ők ideiglenesek s függetlenek, s ép ezért mert ideiglenesek, a város állandó közpénztárának három évre kiadott szerződés szerint 1200 posztnyi kárt okoztak, s mivel nem árvereztek, ennyi hasznot Danielis haszonbérlőnek. Ez ám a várost boldogító kezelés !... Hát szabad-e még tovább kérdezni figyelmeteket ? tanácsos uraimék! — Mire való az a sok ruganyos támlás-szék, azok a divánok és pamlagok s azok a mindenféle drága bútorok, melyeket a mult héten Pestről hozattak, s a város pénztárából érte 1572 forint 30 krokat fizettek? Önök természetesen azt felelik, ezt az őrnagy úr részére vásároltuk, mert parancsolta , most pedig , miután őrnagy úr elmegy, egy részét eladjuk , ha kevesebb áron is. De ez nem elég az üdvösségre , mert ezzel figyelmetek nem tartoztak, hanem maguk így akarták. — No de semmi! — csak adjátok és vegyétek, a város költségének árán, majd eljő még a kormány üdvös rendelete folytán, a számadás nagy napja! s akkor ti kövérek és soványak számot adandatok ! Oh községrendszer, jőjön el a te országod, s enyésztesd el a szineskedő tekervényes politikát. Ez napontai imája népünknek s nekem is, ki annak tagja vagyok. by — a. Fővárosi napló. (Sept. 11.) — A magyar akadémia, miután ismét fölfogható munkálkodásának elszakadt fonalait, az irodalom leáldozott napját hivatásának teljes átértésével és tekintélyével újra földeríteni törekszik, s ezt azon irányban, melyet az önfentartás ösztöne, és a világszellem elutasíthatlan követelése parancsol, mely nem egyéb a belterjes műveltség minél hathatósabb fejtése és terjesztésénél. E czélból a magyar akadémiának több tagjai havi közlönyt nyitnak a tudós közlekedésnek, mely a tudományok és szépművészetek minden ágaira, főleg a történetre, ország s népismeretre, régiség és széptudományra, irodalom és nyelvre terjeszkedend ki, különös tekintettel hazánkra. Vállalatukat oly erők fogják istápolni, melyek hivatva vannak a haza miveltségét, s a nemzeti irodalom föléledését óhajtó honfiak méltányos kívánalmainak megfelelni. A felelős szerkesztőséget az első évre Toldy Ferencz akadémiai titkár vállalá el. A füzetek kiadását pedig Emich Gusztáv ki — önhaszonkereséstől távol — vállalatával egyedül azon szent czélnak kiván áldozni, melyet az illetők e központi tudományos közlönnyel elérni óhajtanak. A minden hónap első napján kiadandó füzetek czíme : „Uj magyar museum“; megindulásuk napja f. é. October elseje. Hisszük, hogy a közönség pártolása és részvéte magában a vállalat szellemében találandja föl leghatalmasabb indokait, s forróbb buzdítást a czél kimutatásánál nem igényel, mely a nemzeti irodalom ápolására ösztönt ébreszteni, helyes iránybani működését józan kritikával előmozdítani, s tudományos tárgyalásokkal az irodalmat gazdagítani. — Midőn e hármas czél elérésére a szerkesztőség teljes akarattal lép föl, oly szándékot tanúsít, melyet az élni óhajtó nemzet lehetlen hogy méltánynyal ne üdvözöljön, s a siker kivívását teljes életerejével gyámolítani ne siessen. A vállalkozók irányában egyetlen óhajunk az, hogy midőn föladatuk teljes sikerét czélozva , mintegy szellemi kormányként akarnak irodalmunk mozgó élete fölött állani, a jó irányú haladást elősegítve, a művészi szép , s az emberi jó meghonosítását eszközölve — mint a szellemiérettség képviselői, orgánumuktól — kivált az első kezdetben távol tartsák a doctrinaire túlszigort, a meleg meggyőző előadás helyett a fagyos ítészetét , s különösen a fensőbbségi tripost, melyről a legelőrelátóbb ítélet is mystikus jóslatként, oktatási viszketegként hangzik, melyet önfejű korunk meghallgatás helyett rendesen elménezségi nyilainak áldoz föl. Mire úgy hiszszük , saját irodalmi történetünkből is tudnánk igazoló példákat fölmutatni. A kitűzött szent czél sikerét pedig egy tévesztett modorhozi ragaszkodásnak föláldozni, kisszerű dacz és makacsság lenne. Válasszuk tehát a hatásnak biztosabb útját, s ez: mi még tudományos folyóiratunkban eddigelö meg nem