Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)

1850-09-12 / 253. szám

Pest, Csütörtök, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet ki­véve mindennap. Előfizetési díj: fél­évre, bérhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 fr 30 kr. É­v­n­e­g­y­e­d­r­e helyben házhoz küldve 4 frt; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 frt 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. 253. sz­­eptember 12-én 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (na­gyhidutcza 671. sz. a. Takácsyházban) és nyomdájában : (aldunasoron, kegyesrendiek épü­letében). Vidéken minden cs. kir. posta­­hivatalnál. Szerkesztői iroda van: régi posta-Htczában 25-dik sz. a. első emeletben. Pest, sept. 11.___ ?? — A 249. sz. M. H. September 6-kán irt irányczikkében elmondatik , mikép az 1849—ki julius hó 7-kén kelt legfensőbb kegy. rendelet­ben ígért kárpótlási előlegezést meghatározandó bizottmány már Pesten is fölállittatott ugyan; de hogy földbirtokosaink ezen engedményezett elő­legezésért ekkorig gyéren folyamodtak, minek oka — a czikkiró állítása szerint — részint a bi­zottmány működése megkezdésének bizonytalan­ságában, részint azon hiedelemben rejlik, mintha az elveszett úrbéri haszonvételek egy úrbéri te­lek után 30 p. Ittal, s egy úrbéri házas zsellér után 5 p. Ittal végkép kártalanítottnlak lenné­nek tekintendők; holott csak előlegezésről van szó s­­t­­b. Én ezen állításokat koránsem akarom két­ségbe vonni; meglehet vannak egyének, neveze­tesen a távolabb fekvő vidékeken, kiknek a hi­vatalos hirdetmények későn vagy sohsem jutnak kezeikhez; meglehet vannak olyanok is, kik azok értelmét helytelenül szokták fölfogni; elis­merem azon fölül a m. kormány dicséretre méltó szándékát, miszerint a kárvallottakon előlege­zett pénzösszegek által mielőbb segíteni óhajt. Azonban ki azt hiszi, mikép az imént föl­hozott két ok eléggé kimagyarázza az előlegezé­sért folyamodványok f­ö­lt ü­n ö­r­e­g csekély számát, az aligha megismerte a nemzet nagyobb részének, s illetőleg az urbért vesztett földbirto­kosoknak érzelmeit s lelkűidét. Vannak más okai is a vonakodásnak és tar­tózkodásnak , mik közöl csak néhányat ajánlha­tok az értelmes olvasó figyelmébe; a többieket tanácsos­nak tartom elhallgatni. Mindenek előtt nem kell elfelejtkeznünk ar­ról , mikép a földbirtokosok többsége nem dicsekedhetett roppant vagyonnal, s veszített urbériségük mennyisége ritkán haladja meg a 4 vagy 5 egész telket, — mely veszteségért elő­legezés fejében 120 vagy 150 p.­ntra emelhetné­nek igényt az illető bizottmánynál. — Igaz, hogy ez sem megvetendő öszveg a mezei gazda szá­mára , de ha ezen öszveg kinyerhetése miatt sok fáradsággal, mindenféle czim és ürügy alatt, bi­zonyítványokat kell szereznie, mik nem csak veszteségét tökéletesen constat­rozzák, hanem a forradalmi korszak alatti magaviseletét is igazol­ják ; ha az előlegezés kinyerhetése végett vagy személyesen kell tennie lépéseket, vagy másra bízni a járást — kelést — akkor ő inkább a jö­vőre épiti reményeit, s a néhány forintot nélkü­lözendő , azon időre halasztja el követeléseit, midőn tetemes­ öszvegeket nyerhet ki az ígért és fejedelmi szó által biztosított kárpótlás fejében. Elmondom továbbá, mikép sokan elvitázhat­­lan követelési joguk érzetében, és teljes bizony­talanságukban a kárpótlási mennyiség iránt, nem szívesen fogadnák el a 30 ftnyi előlegezést, mert úgy hiszik , hogy ha e kedvezményben mostanára részesülnek, vagy­is önnönmagukat részesíten­­dik, ebből némi praejudicium alakulhat eredeti jogaik lényegére; ezen aggodalom pedig csak akkor szűnnék meg,h­a a kulcs világosan kimutattatnék, mely szerint a definitiv kár­térítés volna jövőben eszközlendő. A fő akadály egyébiránt azon sejtelemben fekszik— minek alaptalanságát én legalább ki­mutatni nem tudom — mintha a sokszor említett bizottmánynak inquisitorius jelv tulajdo­nittathatnék. A nehéz idők járása még nem for­dult tavaszi derűre, a nyomozások hosszú soro­zata még nem szakadt félbe, a föladók még foly­vást űzik undok mesterségüket. Már pedig oly szövevényes politikai események, s oly rettentő polgári háború, s mint némelyek állítják , oly rettegtető forradalmi kormányzat után, hányan bírhatunk azon erős meggyőződéssel, hogy sza­vaink, tetteink minden gyanútól mentek — és hogy épen mi vagyunk azon tiszták, kik jó lelki­­ismerettel dobhatjuk szegény polgártársainkra az első követ. Miután minden folyamodó az illető bizottmánynál köteles igazolni eljárását a forra­dalmi korszak alatt, az ily folyamodványokból bi­zonyos jegyzéke keletkeznék a jóérzelmüeknek, és ezen jegyzékben nem akar tündökölni a ma­gyar földbirtokos, ha homály vettetik ezáltal nem folyamodó polgártársainak politikai jellemére. Ez, uraim, igen komoly és sokszori meg­fontolást igénylő tárgy; ebből szakadások,irigy­ségek, fondolkodások, és uj meg uj compromis­­siók keletkezhetnek. — Ily eljárásból két rovat keletkeznék — és idővel két párt! Különben én az elv practicumát sem tudom belátni, melyből az ily eljárás kiindíttatott. ,Az állam nem akarja kedvezményekben ré­szesíteni háborgó polgárait.* Ám legyen. De hiszen itt kedvezményről nincsen szó, hanem birtokról, jogról , elvitáz­­hatlan igényről, birtokától csak bírói ítélet nyo­mán lehet megfosztani a statuspolgárt, és ha va­laki büntetésre méltóvá tette magát, bizonyára nem csak az úrbéri kártérítés veszteségére fog­nátok őt ítélni. De ezen elv nem is alkalmazható a kivitelben. A bizonyítványok megszerzésében tanúsí­tott ügyesség, népszerűség — sokszor tán vesz­tegetés fogna ülni diadalünnepet, és a lelkiisme­retlen gyanúsítás , nemzeti gyű­lölség stb fogna buktatni érvénybe. És hány kedvezményt nyújt az állam ; hány jeles intézményt, egyéni és politikai jogot, mely­ben — elfeledve a forradalom tévedéseit — bol­dogok és boldogtalanok egyaránt részesülünk, a mint a nap egyformán világít jóknak és gono­szaknak — mert máskép világítania nem is le­hetséges. Azért én úgy hiszem, azt tartom, hagyjunk föl a rovatolással, hagyjunk föl az igazolás kö­veteléseivel e tárgyban; mondjuk ki világosan, érthetőleg, mi szabályok szerint, mi időközben fog a definitív kártérítés mindenkinek kivétel nélkül megadatni, ki úrbéri haszonvételeket veszített,­­ és meg fogjuk látni, hogy a 30 , il­letőleg 5 főnyi előlegezésért naponta fog szapo­rodni a folyamodók száma; kivételeket csak a más után hozott törvényes bírói ítéletek képez­hetvén. Pest, sept. 11. II. Lajos­ Fülöp közel 18 évig ült a királyi szé­ken. Arra alkotmányszegés következtében tör­tént forradalom után, a nép akarata emelé , — s nép szeszélye az alkotmányhoz híven ragaszko­dásért taszitá le arról. Úgy van, e nagy és jó ember, — mint Peel Robert nevezé­st, — nem az alkotmány és törvények megrontásáért, de épen azoknak szo­rosan megtartásáért veszté el koronáját. Főhibája volt, mivel változékony és könnyen hajló népe szellemét nem ismerte, vagy inkább számba nem vette. Az alkotmányos uralkodás eszméje és fő érve, mint tudva van, a parlamenti majoritás vagy több­ség kormányzása. A nép által választott követek akaratja, a nép akaratjának s igy a közvélemény nyilvánításának tekintetik, mihez a kormánynak vagy ministerium­nak magát alkalmaztatni kell. Ez elvet Lajos­ Fülöp nem tévesztő szeme elöl, az alkotmányt,mire esküt tett le, híven meg­tartó, s kormánya mindig a kamrák többsége né­zetének kifolyása volt. De nem lehet tagadni, kor­mánya a hiú nép kivánatait azért nem elégíté ki, annak két legfőbb, gyakran túlfeszített eszméibe, a nemzeti dicsőség, szabadság és egyenlőség­vágyba ütközött, mi a közbé­­kételenségre bőséges gyúanyagul szolgált. Két mérges ellenséggel találkozott és küz­dött e király uralkodói pályáján, s a kettőnek ös­­­szeszövetkezése buktatá meg végre ötöt. E két ellenség volt a sajtó és titkos társulatok. A kettőnek kezet fogva működése természe­tesen­ szükségessé tette az alkotmányos kormány­zásból folyó két főjognak t. i. a nyomtatási és személyes szabadságnak megszorítását. Mindkettő alkotmányos uton, a kamrák többségének belee­gyezésével, megtörtént; — a sajtót, kivált Fieschi királygyilkolási merénye után, 1835-ben a sep­­temberi törvények fékezték, s a titkos társaságok mozogh­atása is kemény korlátok közé vettetett. A szellemi, mozgás és­ társulati jognak tör­vény általi s igy törvényes bilincselése mérge­sebb s m­egátalkodottabb ellenszegülést idézett elő, s kétszeres gyülülséget halmozott a kor­mányra. A titkos társulatok által Parisban s más városokban is, kivált Lyonban nem egyszer orga­nizált és előidézett zendülések és támadások, több versen elkövetett királygyilkolási merények, a sajtónak a kemény törvények daczára is ismételt kihágásai, valamint a státushatalomnak c külön­böző izgatások ellenében mindig keményen föl­lépése, és a büntető törvényeknek a vétkesekre kiméretlenül alkalmazása, s igy a polgári társaság­nak folytonos ingerültségben és rázkodott álla­potban léte, — szomorú és árnyékteljes képét tartják Lajos­ Fülöp uralkodásának élénkbe, — s azt számtalan nehézségekbe, akadályokba bo­­nyolodottnak, és a nép fölbolygatott szenvedé­lyeivel, a pártszellem alattomos mesterkedésével csaknem saját lételéért szakadatlanul küzdenek, s így munkásságában több oldalról nyűgözöttnek mutatják. Szabadság rend nélkül fön nem á­ll­h­a­t, —oly igazság, mit minden fogulatlannak elismerni és méltányolni kell. De a fölforgató párt emberei ezt nem hiszik, és annál kevésbbé köve­tik ; a társaság csöndessége, jóléte nem az ők érdeke, annak megháborítása nem az ők baja, ez­zel azért nem sokat törődnek. Sőt inkább nagyra­vágyó czéljaik elérését, valósítását, épen a sza­badság túlcsigázásával remélik eszközölni. Hogy Lajos­ Fülöp kormánya a fülforgató­párt, e tagadhatlanul számos osztály sympathiá­­jával nem találkozik, s az kétséget nem szenved. De Francziaország 18 boldog és az anyagi jólét­ben, virágzásban haladást tanúsító éveket köszön neki, s az európai közbéke föntartásában is nem utolsó érdeme volt, miért méltán béke Napó­leonja czimével tiszteltetett meg. Az ismeretes s a királynak saját nyilatkozata után fölkapott juste-milieu, vagy helyes közép rendszer követését részakarói neki kü­lönösen gunyul és hibául tulajdoniták. Az a sza­badság és rend egyeztetését, vagy a két végső párt, u. m. a szoros royalisták és köztársaságiak között közép után járást, s e két szélsőségnek kikerülését jelenti. Ellenségei azt két végső, két rész között ingadozásnak s épen azért a czéltól mindig messzebb távozásnak kívánták bélyegezni, holott az inkább a végsők , a szélsőségekbe bu­kás kikerülhetésének tekinthető. Ismeretesek a régi deák mondások is: aurea mediocri­­tas, medio tutissimus ibis, medium tenuere beati. Helyes középnek lehet és kell a politikában is lenni, csak helyesen alkalmaz­tassák. A franczia publicisták által sokat vitatott és Lajos­­ Fülöp gyanúsítására, vádlására alkal­mazott elv volt továbbá: „le roi regne, mais il ne gouverne pas“ — „a király uralkodik, de nem kormányoz.“ Ez alkotmányos állítás a ministeri kormányzást, különösen a fele­lősség szempontjából, jellemzi. De azt, hogy a király csak eszköze legyen a ministerek­nek, s ezek akaratát, ne saját belátását kövesse — épen nem teszi. A korona fénye , dicsősége , mi a jó kormányzásból folyó népboldogitás ered­ménye, a trónt biró királynak, nem az általa a trón közelébe hivott és változó tanácsosok ér­deke. A királynak, — ki erre képes — lehet és kell kormányozni, és a kormányt vezetni, termé­szetesen a státus java és nép­érdeke előm­ozdítá­­­­sával — s a ministernek , ki ezért a felelőséget elvállalni nem akarná — visszalépni szabadságá­ban áll. A franczia föllebbi elvnél sokkal gyakor­latibb, helyesli az ismeretes angol alkotmányos állítás: „The king can no do wrong.“ „A király nem tehet roszat.“ Ebben az , hogy tehát jót te­het, sőt tennie kell, világosan kimondva van. Nem kívánjuk mi Lajos Fülöp bel- és külpo­litikáját minden kifogáson és botláson fölülinek állítni. Az ország anyagi érdekének kitűnőleg és nagy sikerrel pártfogása a szellemi érdek elha­nyagolását nem mentheti, valamint a durvább és fáinabb alakban űzött megvesztegetési vagy lekö­­telezési rendszer, a parlamenti többség leírásáért, a júliusi kormányzásnak nem tényoldala. Ebből eredeti azon önző materialismus, mi ez időben a franczia polgári társaság felsőbb rétegeiben is oly sajnos mértékben elharapódzott, minek szomo­rú példái: Teste és Cubiéres ministereknek meg­vesztegetésért börtönre ítélése, valamint Choiseul- Praslin herczeg vérfagylaló drámája — a Sebas­­tiani palotában eszközölt — borzasztó csend és hallgatás ! Lajos Fülöpnek külső politikája is — és va­lóban nem egészen alap nélkül — súlyos kár­­hoztatás tárgya volt. Francziaország politikai hely­zetét és érdekét tekintve csupán — alig lehetne a júliusi kormány külpolitikája ellen valamit fel­hozni, — de az emberiség magasabb érdeke, s a jog eszméje, vagy inkább annak szentsége szem­pontjából annak homályos oldalait sem tagadni, sem szépítni nem kívánjuk. A király uralkodása első éveiben Angliával fogott kezet és barátkozott különösen; — a ké­sőbbi időkben politikája a száraz európai halal- T­Á­R­C­Z­A. Vázlatok Lagarde grófnak ,,a bécsi congres­­sus ünnep- és emlékei“ czimü mun­kájából. (Folytatás.) Továbbá felmutatvák szerző által: Miksa bajor király, ezen nyílt arcz, melyen lélekjóság tükrözi magát; fia Lajos, ki a trónra alattvalói szeretetét vivé. A wvartembergi király, ezen óri­ási alak, s fia Vilmos herczeg, kinek az olden­­burgi nagyherczegnő, Sándor czár nővére iránti szerelme sokkal inkább elfoglalá a congressus figyelmét, mintsem az országlástan legkomolyabb érdekei. E halvány alak, nagy sasorr, a világos sző­ke hajjal. Dánia királya ; élénk, vidám szelleme s szerencsés viszonfeleletei a v­i­g melléknevet kölcsönzék neki. E kedves , másszor mosolygó s jelenleg komoly alak — Eugen herczeg. A szent szövetség győzelmi örömei közepett félrevonul ő, s anyjára gondol, ki minden támasz nélkül Fázisban maradt, s egy megtört nagy emberre, kinek fogadott fia volt. Egy reggel Bécs utczáin leték öt gyalog, Sándor czárnak kezet nyújtva, ki a legőszintébb vonzalmat tanusitá iránta. Ez, mond szerzőnk, királyi pajtásság vala. Sándor méltó volt ihletett barátságot gerjeszteni, s ké­pes azt viszonozni. Ott tündöklőtt jelen nem léte által Szászor­szág királya, ezen alattvalóitól imádott fejede­lem ; a legbecsületesebb ember, ki valaha trónt foglalt el, mint Napoleon monda, nem akart a tanácskozásokban egyébként részt venni, mint teljhatalmazottai által. Nem akarjuk az olvasóval megismertetni egész sokaságát azon herczegek s németországi uralkodóházak ügynökeinek, kik ide özönlenek, hogy e nagy politikai egyesületben részt vegye­nek , s megtudhassák, mi módon fogja a királyok törvényszéke körülnyirni s megszabni kisded álladalmaik határait ? Az angol felhatalmazottak feje lord Castle­­reagh volt, ki később aztán mint minister ön­gyilkos jön. Wellington herczeg csak kevéssel a congressus vége előtt érkezett meg, hogy nevé­vel Angolhon politikájának súlyt kölcsönözzön. Frankhon d’Albery herczeg, de Noailles Alexis gróf, de la Tour du Pii ur és Talleyrand herczeg által képviselteték, ki ezen nehéz körül­ményekben méltósággal s annyi elismert észszel támogatá Francziaország becsületét s szövetsége­sei érdekeit. De hagyjuk e hires gyülekezet dolgait s po­litikai nevezetességeit, s lépjünk szerzővel a schönbrunni kastélyba, a római király palotájába, hol az öreg Ligne tábornagy pártfogoltja, Lagar­de gróf bevezetését vállald magára. E pillanatban végré be hires festészünk Isa­­bey a római király arczképét, mely Mária Lujza császárnőnek vala szánva; ez volt azon arczkép, melyet Isabey a császárnak, Elbábóli csodálatos visszaérkezte után átadott. Ezen drága emlék lá­tása sz. helénai szomorú és hosszas fogságában igen gyakran megvigasztalá a szerencsétlen atyát. Midőn Montesquiou asszony jelenté a gyer­meknek , hogy Ligne hy tábornagy látogatására jött, felkiáltott: „Egyik-e ez azon tábornagyok közöl, kik atyámat elárulták ? akkor be ne lép­jen !“ Csak sok fáradság után lehete a felindult ifjúval megértetni, hogy nem egyedül Franczia­ország az , melynek tábornagyai vannak. Ligne herczeg láttára, kit szerfölött szere­tett , az ifjú Napoleon székéről felugorván, tüs­tént karjaiba veté magát. Ez valóban a legszebb gyermek volt, kit valaha csak látni lehetett. Ha­sonlatossága dédanyja, Mária Teréziával meg­lepő volt. Arczának angyali vonásai, bőrének szemvakító fehérsége, szemeinek tüze, nyakán dús szőke fürtökben elomló haja a legbájosabb mintát kinálák Isabel ecsetének. Gazdagon hím­zett huszár egyenruha volt rajta, s dolmányán a becsületrend csillagát hordá. — Itt egy franczia, herczegem; mondd ne­ki a tábornagy engem bemutatva. — Jó napot uram, köszönte az ifjú Napole­on ; én nagyon szeretem a francziákat. Eszembe jutván, szól szerző, Rousseaunak azon szavai, hogy senki sem szeret kér­­deztetni, főleg gyermekek, —némán lehajlok hozzá s megölelém­. Vonzalma a hadi pályára elárulá magát sze­mében és szavaiban. „Én katona akarok lenni, monda egy na­pon , s repülni fogok a megtámadásra.“ Midőn ellenvetek neki, hogy a szuronyok megakadályozandnák a rohanást, büszkén vi­­szonzá: „Nincs-e kardom a szuronyok eltávolí­tására ?!“ Sóvár kíváncsisága , apja történetét ismerni határtalan volt. Nagyatyja Ferencz császár meg lévén győződve, hogy az igazság mindenkor a nevelés alapja, főleg az uralkodó herczegeknél, meghagyá, miként semmit se titkoljanak el tőle. A gyermek sováran hallgatá egy élet elbeszélé­sét, mely húsz év alatt a történetírás minden cso­dáit meghaladta. Örömének élénksége, vágyai és akaratának türelmetlensége jellemzék e gyerme­ket leginkább; míg égő ludvágya s csöndes és meggondolt viselete előrehaladtabb időkort jelen­tenek. Mindez nála, mint Lagarde mondja, sejte­ni hagyá, hogy a szellem örökösülő. (Vége következik.)

Next