Magyar Hirlap, 1850. szeptember (2. évfolyam, 244-268. szám)
1850-09-26 / 265. szám
Pest, Csütörtök, Megjelenik e lap hétfőt és ünnepet kivéve mindennap. Előfizetési díj: félévre, házhoz küldve 8 frt. Vidékre, postán küldve 9 ft 30 kr. Évnegyedre helyben házhoz küldve 4 frt ; vidékre postán küldve 4 frt 50 kr. ezüstben. — Helyben havi előfizetés is nyittatott 1 ft 30 krjával; a havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. — A hirdetések ötször halálozott soráért 4 kr. ezüstben számittatik. September 26-án 1850-Előfizethetni helyben a kiadónál saját kereskedésében (nagyhidutcz a 671. sz. a. Takácsy házban) és nyomdájában : (a 1 dunasoron, kegyesrendiek épületében). Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. Szerkesztői iroda van: aldunasor és halpiacz sarkán 53. sz. a. Nemeshegyiház 2. emeletében 2. sz. a. A Magyar Hírlap szerkesztősége van: aldunasor és halpiacz sarkán S6. sz. a. Nemeshegyiház 5. emeletében 2. szám alatt. 265. sz HIVATALOS RISZ. 2358. sz. Az igazságügyministeriumtól f. évi sept. 12-én 11,866. sz. a kelt leirat szerint következő 20 egyének : Bergai Lajos , Balassovich Gusztáv, Balogh István , Bebes István , Boldizsár Ferencz , Szilvay József, Dell Adami August, Dobrovojevics Antal, Jekelfalusy Kálmán, Kaunitz Tódor, Kormuth Antal, Mihálffy József, Nyáry Lajos, Badóczy János, Ruff Ferencz , Schwarz Antal, Stand Ferencz , Szüts Lajos, Vladár Sámuel és Zubcsek János telekkönyvi oktatóknak a pesti kerületbe 2 pft napi díj és külön 40 pft havi úti ősziét mellett lévén kinevezve, azok fölszó— lihatnak, hogy magukat ezen hivataluknak megkezdése végett, folyó évi October 15-én Schalatz Antal telekkönyvigazgató urnái Pesten jelentsék, és kinevezési okleveleiket az igazságügyminiszeri irodából vegyék át. — Pesten , sept. 17. 1850. Luba Sándor. F. é. sept. 24-kén adatott ki a birod. törvény és kormánylap CXXIV. darabja, mind német egyedüli , mind a kilencz kettős kiadásokban. Tartalma 357. sz. a. a pénzügyministeriumnak f. é. sept. 21-én kelt rendelete , érvényes minden koronaországban , a játékkártyák és naptárakat illetőleg, melyek bélyegezetlenül szállittatandók oly koronaországokból, hol a bélyeg eddig nem létezett, a többi koronaországokba. NHMHIVATALOS RÉSZ. Pest, sept. «4. Nincs Európában nemzet, nincs ország, melynek keblében a februári forradalommal kezdődött új korszak eseményei fájóbb emlékeket hagytak volna hátra, mint a magyar nemzetében, mint a magyar hazáéban...........Habár Európának nemzetei jelen napjaink mérséklő iránya kedvére kénytelenek is nyereményeiket néhányszorosan megtizedelni; — habár a szabadság aranyának salakjátóli megtisztításában nemcsak egy-két drága aranyszem maradt ben az olvasztó tégelyben — a jövőnek magvaúl, mint Pandora szelenczéjében a remény lángja: mégis meg kell vallani, hogy az aratás nem volt ugyan oly bő áldása, mint minővel a vetés verőfényes napjai kecsegtettek , de mégis elég arra, hogy egy nemzet szép csendesen s mérsékletesen elélhet vele. .. . Máskép áll a magyar ügye. . . . Nemcsak az őszi, de tavaszi vetéseit is elverte a jég, elemészté a fagy, vagy elhervasztá a forradalom tikkasztó napja s neki most, midőn minden nemzetek kisebb nagyobb örömmel nézik aratásaik raktárát, neki most kell újra szántani, kapálni, vetni!.... És a magyar mégis nyugalommal, vallásos resignatióval várja a jövőjéről határozó hatalmas szózatot!... Ez nem buta dacz, nem tompa, érzéktelen kétségbeesés : ez egy életerejét — föl— virágzásrai jogát érző nemzet öntudata. Ámde vannak, kiknek szemet szúr a magyar ezen férfias nyugalma, jobb szeretnék arczain látni a kétségbeesés torz kifejezéseit; — jobb szeretnék szemében látni a dühnek világ-felgyujtásra vágyó lángjait, mint a reménység szende sugarát; — jobb szeretnék szivében tudni a boszúvágy lappangó gondolatjait, mint a kibékülés, a kölcsönös , testvéries egyetértés helyreállítása utáni nemes vágyat......... És mivel az oroszlán még folyvást tűri a gyáva egerek rajtai paczkázását, kétségbeesetten rimánykodnak a hatalmasoknak , hogy: nézd uram még most is milyen erős , milyen büszke, — törd meg erejét, tipord porba büszkeségét, mert hátha valaha ismét ellened fordulna ?! Egy ilyenforma rimánykodást olvasunk az „Unió“ egyik újabb számában , a hol egy az éjszaki tót-magyar megyéinkből (mi ,S Iovakei‘-t nem ismerünk) kelt levél dorgálja a kormányt, hogy a kedvező perczeket nem merte használni: „ha — úgymond — a mult év august és September havában, a midőn a lázadás hydrája porba tiporva volt, és a csatamezükön még füstölgött a vér, ha akkor az éjszakmegyei tótoknak megadatik nemzeti függetlenségük, ha ők akkor örökre elválasztatnak a magyaroktól, ki mert volna mocczanni, ki a kedvetlenség egy hangját bocsátani ajkairól ? A magyarok , akkor még leveretve, ezt az igazság egyik tényének tekintették, és hallgatva fogadtak volna el egy oly intézményt, mely erejüket megtöri örökre, és elveszi tőlük a fegyvert , mellyel a birodalom ellenében oly fenyegetőzve állanak.“ Ha az ember mélyebben tekint ezen argumentatiónak és törekvésnek egy nemzetet elnyeléssel fenyegető örvényébe, lehetetlen keserűen el nem mosolyodnia ... Feleljünk neki egy egyszerű dilemmával! Az éjszakmegyei tót nép vagy testvéries vonzalommal szít a magyarhoz, vagy olyan, a milyennek lenni állítják az éjszak egyedül üdvözítő Koránjának apostolai, t. i. eltelve gyűlölettel a magyar s törekvései ellenében.... Az első esetben mért választaná el a kormány a testvériesen érzőket egymástól ? Mért teremtené az elégületlenség gyúanyagát a népek közt, kik béke , nyugalom után sóvárognak ? Az ilyen elválasztás a birodalomnak nemcsak nem maradandó, de ideiglenes hasznot sem hajtana.... És a kormány egy gátló sziklával többet hajtana saját épen nem rózsákkal hintett útjára. Vagy ha gyűlöli a tót a magyart, miért mondják, hogy fegyverétől választják el, ha elválasztják a tót testvértől ?... Fegyvere valakinek csak a jó, a hű barát lehet, ellenség soha sem !... Ha a tót gyűlöli a magyart, miért nem hagyják azok, kik a magyar erejét örökre megtörve szeretnék szemlélni, miért nem hagyják a tótot a magyar kebelén, hadd szívja ki az ennek vérét,A jó barátságban ilyesmihez több alkalom van, mint nyilt ellenségeskedésben . . . De az éjszakmegyei tót nép keblében nem is él ilynemű ellenszenv, ö a dicsövedzte Slavának azon egyik fia, melyre a szállás-adásról szóló közmondást még nem lehet, s reméljük nem lehetene alkalmazni . . . Csak egy pár szájhős nem hagyhat még föl azon kényelmes csatacsellel, mely némi személyes érdekeket a birodalom üdvének bő palástja alá rejteget.... Azonban van okunk remélem, hogy a kormány már kiismerte ezen kopott ugyan, de néha mégis folyton használható maneuvrét, melynek kivitelében a jelszó azon drágalátos „óte toi que je m’ y mette!“... Valóban ez könnyebb vége a politikának —nem is kell hozzá sok ész, csak — erőszak. L. Levelezések Paris, September 19. Megmondtam, hogy a két Bourbon ág kibékülése iránti hiteles híreknek egy krajczárnyi hitelt sem kell adni. Ma már minden legitimista és bonapartista lap hirdeti, hogy nem is volt bennük egy szó igaz sem, s csak a szűnnapozó képviselőknek és szerkesztőknek kell tulajdonitani az egész históriát, kik a törvényhozás mezején mutatott baklövési ügyességükben elbizakodva, a vadászati saison alatt, mely pár hét óta megkezdetett, egy kacsavadászatot tartani is elég jó czélzaknak hiték magukat. Dupinur tegnap Párisba érkezett, min a félénkek faja rögtön remegni kezdett. A medrei földész azonban csakhamar tudtul adá, hogy „visszajövetelének semmi politikai oka nincsen, egyébiránt ő a viszonyokat oly állapotban látja lenni, hogy semmi zendülés (sédition) Bonaparte Lajos törvényes elnöki hatalma ellen sikerülni nem fogna bármely párt részéről, de épen oly kevéssé sikerülendne egy zendülés (sédition) az elnök érdekében. E nyilatkozat kétszeresen fontos, először azért, mert Dupinur mondta, s másodszor, mert a Journal des Débats mondja, hogy Dupinur mondta. Az electoralis törvény ellen már az elyséei lapok is megkezdők az ostromot. A Patrie azt mondja, hogy az soha sem is hozatott komolyan, hanem csak egy harczi fogás, tán egy Frankenbewegung volt a vörösek irányában. Changarnier és az elnök közt nem a legjobb harmónia van. Ez utolsónak Cherbourg béli visszaérkezése alkalmával a főhadiparancsnok nem volt az indóudvarban, hanem csak egy szárnysegéde által képviselteté magát. Másnap reggel az Elyséebe menvén üdvözletet tenni, azon feleletet nyeré, hogy az elnök még a’szik. Changarnier szó nélkül megfordult és haza ment, hanem egy óra múlva egy szives levélkét kapott, melyben a császár unokája magához kérető. És ismét minden jól van. Meddig ? az más kérdés. Egynéhány lap unalmában elkezdé Thiers urat csépelni. Az Assemblée szerint „ő az oka mindennek — mindennek“ azaz, hogy annak, miszerint a nevezett lap reconciliationalis hirei csupa ámítások voltak. A kis diplomától, a legitimistico-orleanisticus párt — az t. i. mely a fusio eszméjében él — egyedüli akadálynak tartja a kibékülés előtt. Aztán el ne higye magát. A Teleki László grófféle magyar emigratio testületéből többen kilépni készülnek. Holnap tán többet irhatok iránta. Jeket; a kasseli események és a holsteiniak s dánok közt vitt csata a politikusokat; a kereskedelmi ministerium által kiadott rendelet, az újságok szállításáért fizetett postabér fölebbemelése iránt, az újságírókat; és végre Rachel k. a. tegnapi első vendégjátéka a szép elméket és az asszonyi nemet foglalatoskodtatja. Nem lesz tán helytelen egy kis szemlét tartani azon események fölött, melyek jelen pillanatban a magán körökben is a társalkodás tárgyává lettek. A hessiai nagyfejdelem és ministerium viselete, itt is, mint egész Némethonban, átalánosan roszalalik. A fejedelem Kasselból eltávozott, és jelenleg már Hannoverában lesz, lehessen, hogy ezt tenni merné, ha kívülről segítséget nem remélene, és úgy látszik, mintha Hannovera készülne fegyveresen közbenjárói szerepet vállalni ? De minek ? A nép Kasselban és az egész országban nyugodt, a kormány még soha sem kényszerittetett erőt használni, és Hassenpflug maga kinyilatkoztatá, hogy csak az országos rendelet ellen lép ekkép föl. Hanem azon állapot, mely pár nap óta már Hessiában fönáll, hogy a kormány parancsainak teljesítése a városi tanács és az országos rendek által megtiltatik, s ellenben a polgári hatalom által adott rendeletek a katonai hatalom által ignoráltatnak, miszerint az országnak nincs kormánya, nem tarthat sokáig, szükséges, hogy az egyik vagy a másik a kormány gyeplőjét kezébe ragadja, és ezen veszélyes állapotnak, mely könnyen a köztársaság kikiáltásával is végződhetik, véget vessen. A következés fogja megmutatni,vajjon Hassen Bflugminister igen ügyesen szőtt terve a népet alkotmányellenes lépések által egy kis rendbontásra bírni, és aztán büntetésül igazságos jogaitól megfosztani, sikerülendő. Eddig a nép képviselői nem tettek egyebet,mint törvényes után a veszélyzett szabadságokat védték. A Schleswig - holsteini ügy egy új fordulatot vett: Willisen a dánokat megtámadni kezdte. Ha támadásait sikerrel folytatja és a dánokat az elfoglalt országrészekből visszanyomja, félni lehet, hogy azon hatalmak, melyek a londoni jegyzőkönyvet aláírták, és Poroszország, mely már egyszer Palmerston által fegyveres közbenjárásra fölszólittatott, kényszerítve leendenek Schleswig- Holstein ellen föllépni. Ebből nagy bonyodalmak eredhetnek. Poroszország valóban roszul képviselte a német birodalom jogait és integritását, és szükséges lenne, hogy Austria, mint Németország első rangú álladalma, minden befolyását arra fordítaná, becsületes béke által ezen országnak, mely három év óta már annyit szenvedett, nyugalmat szerezni. A helybeni lapok erősen kikelnek a már említett rendelet ellen, mely szerint jövő év kezdetétől fogva az újságok nem oly olcsó áron fognak a postán szállíttatni. Ámbár a lap ára ezáltal növekedend, az olvasók száma alig fog apadni, mert az 1848-ki márczius óta mindenkinek szükségévé vált az újságolvasás. A Magyarország politikai felosztását tárgyazó rendelettel itt nincsenek megelégedve az emberek. Átalánosan már a tartományi alkotmány váratott, és hogy ennek megjelenése továbbra Bécs, sept. 19. E. Most a fővárosban mindenkinek van miről beszélnie. A lombard-velenczei kölcsön az üzé TÁRCZA. Az őrült nő sziklája-Beszélj. Irta Bérczy Károly. III. Egy estély és egy reggel a fővárosban. (Folytatás.) — Kinek én életét mentem meg, folytatá amaz, mert mondád, hogy szerelmünk reményeinek nem lehet szentebb, biztosítóbb áldása mint ez élet megmentése. — Mária, te ezen embert szereted!? tévé hozzá remegő mély hangon. Nincs élesebb sólyomszem, mint a féltékeny szeretőé, egy rövid pillantással belát ez a szív legtitkos eredőibe. György e szavaiba még vegyült némi kétkedés, s éveket adott volna életéből egy tagadó betűért. De Mária a szőnyeg hímzett virágaira meredt és — hallgatott. — Leány, te ezen embert szereted! ismétlé az egy század kínjait magában foglaló pillanat után György. S ez ismételt szavak már nem a gyanú kétkedésével, de a szemrehányás mennydörgő szózatával voltak elmondva. — Igen, én szeretem őt, mondá a hölgy, s lelki határozottsága, mely öt egy időre elhagyni látszék, mindinkább visszatért; én az emésztő szenvedély azon őrültségével szeretem őt, mely a mennyei üdvet szemének egy pillantásáért, kezének egyetlen szorításáért oda vetni kész. Tudom , hogy Kázmért szeretnem merő eszeveszettség, sejtésem mondja , hogy szenvedélyem boldogtalanság örvénye felé ragad, érzem, hogy ez által a legnemesebb , legföláldozóbb szív ellen halálosan vétkezem, és mégis György, mégis csak őrültségem perczeiben érzem magam boldognak, megbűvölten rohanok vesztembe , s irányodban nem tehetek egyebet, mint térdre hullva kérni tőled halált vagy bocsánatot! E végszavakat már térdemn mondá, s megragadva mindkét kezével az ifjú jéghideg kezét, azt hosszasan égő homlokára szoktá. György mellére csüggesztett fővel állt előtte, szép vonásait a keserűség eltorzítá, büszke termete megroskadt a bu súlya alatt, arczáról eltűnt az ifjúkor virága, mint a lomb a fáról, melyet villám repeszte meg. A két alak e helyzetben rembrandti ecsetre volt méltó. — Parancsold szivednek, folytatá a hölgy, hogy e pereztől kezdve s örökre feledjen el egy méltatlant szerelmére, s a sikerről ítélj, parancsolhatok-e én az enyémnek? Sebesen mint a nyílvessző fúródott ebbe a gyilkos indulat, addig élek, mig benn van a nyil, ha kivonom, vérem utána foly. Ajkaim sóvár szomjuak a boldogság kelyhe után, s én kiüríteni vágyom azt, habár boldogság helyett mérget rejt is. György elvoná a forró homlokról kezét. Könyektöl volt az nedves, talán az első könnyektöl, mik Mária szemeiből gyermeksége óta folyának. S e nő szégyenlé hogy sírni kénytelen, mert kezeibe rejté arczulatát. — Légy tehát boldog Mari, ha birsz, s én ne álljak utadban; viszonzá a megadás siri hangján a tört kedély; légy boldog, mint én nem leszek az.-------Légy boldog, ismétlé még egyszer , úgy talán legalább nyugodtan halok meg. S ezzel a szőnyegajtón át sebesen és észrevétlen távozott. Midőn a leány lelki ámultságából eszmélve föltekintett, fehér báli öltözékü hölgyet látott maga előtt térdelni, kinek keble indulatosan hullámzott a csipke szegélyzet alól, fekete hajzatában fehér camélia ragyogott, s két arczán lefolyó köny hagyott barázdát. Felijedt saját alakjától , mely az árelleni magas tükörben rajzolá magát. György a táncztermet elkerülve lesietett a lépcsőzeten , az inasnép félig elfojtott gunykraczajától kisérve. De ő nem hallá ezt. A zárt kapu előtt egyetlen batárd állongott, bakján prémes bundájú kocsis gunyasztott. — Ki embere vagy ? szóktá meg György. — Uram Szent-Jóbi Kázmér; felelé ez röviden s végig mérve a kérdőt. — Nem vihetnél el jó ember a vadászkürtig és vissza ? — Nem ám, volt a dünyögő válasz, itt kell várnom uramra éjfél óta, mert ő akkor jő és megy mikor eszébe jut. Aztán nem kimér ö se lovat se embert. — Biztositlak, hogy urad nem távozik a rövid óranegyed alatt, mig távol leszünk. Légy okos , és tanulj érdemelni valamit. A kocsis szeretett érdemelni mellékes utakon , f éltéve a kapott és megbámult aranyat, lovai közé vágott. A vadászkürt előtt megállva, György kiszállt, fölrohant a fogadó második emeletébe, s néhány percz múlva, hosszas szekrénnyel kezében ismét az alacsony broughamban termelt, mely az előbb tett után a Leopoldvárosba visszadörmögött. — Nesze egy második arany, szólt az ifjú, midőn a világított ablaksor alá értek; de én, míg urad leje, a határdban maradok. — Nem bánom; egyezett az ajánlatba a kocsis ; annélkül is enyém a kocsi és ló, Szent- Jóbi úr csak úgy béreli; a világnak azonban ezt nem szabad tudni, pedig már három havi bérrel adós. Ezzel ismét a bakra ült s álmosan tovább bólintott.